Kántoroknak tartottak szakmai napot

Kántorok számára tartottak szakmai napot szombat délelőtt Nagykárolyban. Az eseményen Tolnay István esperes hirdette Isten igéjét, Geréb Miklós pedig bemutatta az új református korálkönyvet.

dsc_0013

Nt. Tolnay István a Mózes ötödik könyvének harmincegyedik részéből olvasott fel a hallgatóság előtt. Mózes prófétának egy kevésbé ismert és hangoztatott oldalát mutatta be. Rávilágított arra, hogy prófétai szerepén kívül kiváló énektanár is volt. Majd együttgondolkozásra hívta fel a figyelmet. „Miért van az, hogy a zene érthetőbbé, tanulhatóbbá teszi még a törvényt is?”  – tette fel e kérdést. A zene világnyelv, eszköz, ami a mai embert megszólítja, ugyanakkor fontos megemlíteni róla, hogy az érzelmekre hat elsősorban.

dsc_0030

Dr. Geréb Miklós, a Nagykárolyi Református Egyházmegye zenei előadója arra buzdította a kántorokat, hogy folyamatosan képezzék magukat. „A képzésnek kétféle módja van. Az egyik, hogy megpróbálja magának beszerezni a segédanyagokat, szakkönyveket, kottákat és zenei jellegű kiadványokat, és otthon képezi magát. A másik pedig szervezett formában történik az egyházmegyei szakmai napok keretében vagy az egyházkerületi kántorképző tanfolyamokon. Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy senki sem jutott el a tökéletességre. Mindig van mit tanulni. Erre valók az egyházmegyei szakmai napok és az egyházkerületi tanfolyam, ami már néhány éve három hetes képzést kínál. Külön öröm számomra, hogy Nagykárolyban is bemutathattuk a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gondozásában megjelent korálkönyvet. Ez úttörő kezdeményezés, hiszen első ízben egyesíti az orgonakíséretet az énekeskönyv szöveges részével. Ez jelentősen megkönnyíti az énekek kíséretét az istentiszteletek alatt. Ez a kiadvány több éves munkának az eredménye, amelyben ki kell emelnünk Rácz Loránd zilahi kántor szorgalmát, de  a segítségére voltak olyan nagynevű egyházzenészek mint: Berkesi Sándor, Draskóczy László, valamint Kozma Gyula és Leopold László. Őket támogatta és szintén részt vett ennek a korálkönyvnek az összeállításában Marczi Ernő egyházzenész Debrecenből és Vizi István egyházzenész-lelkipásztor is. Szeretnék bátorítani mindenkit, hogy ismerje meg és használja ezt a kiadványt, hiszen ezáltal a gyülekezeteinknek az éneklése lesz bátrabb és színvonalasabb” – fogalmazott Geréb Miklós.

Sebestyén

Hozzaszolas

E-mail cime nem lesz publikus. Mezo kitoltese kotelezo *