Összetartó reformátusok

A kapuk már nyitva voltak, mikor megérkeztünk a rigmányi parókiára. Igazi erdélyi vendégszeretettel vártak ránk. Egy kissé meglepődtem, amikor megláttam a nyitott kapukat, mert mifelénk aligha lehetne ilyen bátran nyitva hagyni az ajtókat. De most egy meseszép nyárádmenti faluba érkeztünk, ahol mindenki református magyar ember.  Nem is találkoztam ilyen településsel azelőtt, ahol ne éljenek más nemzetiségűek és felekezetűek.

DSC_0109

A néhány száz lelkes településen igazán családias a hangulat. Az emberek bátran bekopogtatnak a szomszédba, egymáshoz, ha éppen valamire szükség van a főzéshez-sütéshez, és az üzlet már zárva van. Ahhoz, hogy rövidítsenek az útjukon, sokszor egymás portáján és kertjén haladnak át, s nekik ez teljesen természetes. Úgy élnek, mint egy nagy család tagjai. Igaz, amint azt Buksa Ferenc családfakutató lelkipásztortól megtudjuk, a település lakói mind valamilyen szálon rokonságban vannak egymással, sőt még ő maga is távoli rokonságban áll gyülekezeti tagjaival, holott jó pár településsel arrébb született. A lelkipásztor már több mint egy évtizede járja a levéltárakat és kutat családfák után. El is készítette mind a két gyülekezetének, a rigmányinak és a nyárádszentsimoninak is a családfáit és számos személy ősfáját is. Jól ismeri már a Maros megyei, sőt számos erdélyi megye családjait. Számtalan érdekességet mesél a családfakutatásról. Gyakran sokkal többet tud egy-egy régi családról, mint az utódok, akiknek téves vagy hiányos ismereteik vannak a felmenőikről. Vannak, akik azt szeretnék, ha kiderülne, hogy nemesi származásúak. Vannak, akik hasonló nevű nemes családok címerét teszik ki a falukra, és bizonygatják mások előtt, hogy milyen neves családból származnak. Vannak, akik azért szeretnék megismerni az őseiket és a velük történt eseményeket, mert saját sorsuk különös alakulására keresnek valami misztikumot a múltból. Vannak, akik miután megtudják honnan származnak őseik, végigjárják azokat a településeket, felkeresik a régi anyakönyveket, hogy megérinthessék azokat a lapokat, amelyeken őseik keresztelési, házasságkötési vagy elhalálozási adatai vannak feljegyezve. Különböző motivációból indul el tehát egy-egy családfakutatás. Mégis amikor arról kérdezem a lelkipásztort, hogy mi az, amit végkövetkeztetésként levonnak maguknak az emberek családfájuk megismerése után, az nem más, mint a tolerancia. Kiderül, hogy ma semmi sem az, ami régen volt. Az egykori nemesek közül sokan szegény sorba csúszhattak le, a jobbágyok sarjai évszázadok alatt pedig meggazdagodhattak, de bárki felmenői között egyaránt lehettek nemesek, jobbágyok, szabad székelyek, magyarok, székelyek, románok, szászok, svábok, szlovákok, romák vagy éppen más nemzetiségűek. És ugyanez a helyzet vallási tekintetben is.

A lelkész azonban nemcsak családfák kutatásával foglalkozik, hanem ezzel egyidejűleg bibliagyűjtéssel is. Eddig közel száz különböző nyelvre fordított Szentírást sikerült szereznie. Olyan nyelvűek is vannak a gyűjteményében, amilyenekről egy laikus ember nem is hallott. Ezek a Bibliák, néhány antik darabbal együtt, a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából lesznek kiállítva a gyülekezetben a nyárádszentsimoni és rigmányi régi textiliákkal együtt. Szintén ebből az alkalomból készülnek ősszel 50-50 gyümölcsfát ültetni mindkét gyülekezetben. A bibliagyűjtemény most a parókián tekinthető meg. A gyülekezeti termet a helybéliek családfái díszítik, a parókia többi szobája pedig, a gyerekszobától a hálószobáig könyvekkel van tele.

Érdemes egy kis kitérőt tenni a parókia udvarára is, ahol szépen gondozott virágok ékesítik a tisztán tartott udvart. Ezek már a tiszteletes asszony, Buksa Júlia munkáját dicsérik, aki óvónőként dolgozik. Az udvarra ránézve nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy megállapíthassuk mennyire kreatív. Nemsokára elő is kerülnek a papírból és szalmából készített karácsonyfadíszek, amelyekkel évről-évre díszítik a fenyőfát. A csillogó-villogó giccsek helyett az egyszerűséget kedvelik. A tiszteletes asszonynak fontos szerepe van a gyülekezeti munkában is, hiszen ő végzi a kántori teendőket. Örömmel mesél mind a két gyülekezetről, melyeknek őszinte, barátságos emberek a tagjai. A hívek ragaszkodnak lelkipásztorukhoz. Előfordul, hogy egy-egy imaheti istentiszteletre kevesebben mennek el, mint vasárnap. Volt, aki megmondta: „minek hallgassunk mi mást, amikor van nekünk saját papunk”. Az emberek nem sajnálják a pénzüket az egyházra, ki is fizeti mindenki az egyházfenntartói járulékot év végéig. Megtörtént az is, hogy egy-egy szegényebb nehezen tudott fizetni, de a gyülekezet többi tagja javasolta, hogy összepótolnak és kifizetik helyette. Az egymás megsegítéséről tanúskodik az is, hogy a holland testvérgyülekezettől kapott ruhákat jelképes összegért vásárolhatják meg a gyülekezeti tagok. A németalföldiek azzal a céllal is hozzák ezeket, hogy ezáltal is segítsenek a falu népén. Ezen kívül csoportok szoktak tőlük jönni, akik közmunkával az egyházi ingatlanok felújításában és az iskola, ill. az óvóda felszerelésében segítenek. A reformáció ötszázadik évfordulóját is közösen készülnek megünnepelni. Szívesen hallgatjuk amint lelkesedve mesélnek a gyülekezetről, és örömmel állapítjuk meg, hogy Erdélyben vannak olyan magyar falvak, ahol alázatos és szorgalmas reformátusok egy nagycsalád tagjaiként élnek együtt.

Sebestyén Elek Előd

18elemet

Hozzászólás

E-mail címe nem lesz publikus. Kötelező kitölteni *

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>