Összemérték tudásukat

A Nagykároly-kertvárosi és a szaniszlói vallásórások nyerték meg idén a Nagykárolyi Református Egyházmegye szervezésében megtartott bibliaismereti vetélkedőt. A kilencedik alkalommal sorra került megmérettetésen is óriási számmal vettek részt versenyzők.

DSC_0175

A nagykárolyi Simion Barnutiu Szakközépiskolában november 4-én megtartott vetélkedőre az egyházmegye számos egyházközségéből érkezett csapat. Voltak résztvevők Bogdándról, Börvelyből, Érendrédről, Érszakácsiból, Kaplonyból, Kismajtényból, Leléből, Magyargéresről, Nagykároly-Belvárosból, Nagykároly-Kertvárosból, Szaniszlóról, Szilágypérből és Tasnádról. Kismajtényból négy csapat is érkezett. Nagyon szoros volt a verseny, a vallásórások nagyon felkészültek voltak most is. Az I-IV. osztályosok kategóriájában az első helyet holtversenyben a szaniszlói  (Bereczki Vivien, Dorner Patricia, Cheptea Larisa és Krémer Ádám) és a Nagykároly-kertvátosi csapat (David Fruzsina, Bohonyi Maya, Szabó Anna és Sebestyén Előd) és  szerezte meg, a másodikat és a harmadikat is egy-egy szilágypéri csapat nyerte meg. Az V-VIII. osztályosok kategóriájában az első helyet szintén a Nagykároly-kertvárosiaknak (Fazekas Barnabás, Kurucz Kristóf, Láng Hédi Brigitta és Maier Tamara) sikerült megszerezniük, a második helyen a szaniszlóiak végeztek, míg a harmadik helyet a kismajtényi és a magyargéresi csapatnak sikerült megszereznie. A biblaismereti vetélkedőnek minden résztvevő gyermek nyertese volt, hiszen mindenki ajándékot és igei útravalót kapott. Ez utóbbit Erdős Csaba kaplonyi lelkipásztor nyújtotta át a vetélkedőt megelőzően tartott igemagyarázatában, melyben arra buzdította a gyermekeket, hogy amint a tanítványok ott hagytak mindent azért, hogy Jézust kövessék, ugyanúgy tegyenek a gyermekek is minden mást félre, és legyenek Istennek hű követői. Vasárnapról vasárnapra ne egyedül induljanak a templomba, hanem hívják magukkal a szüleiket és testvéreiket is.

116elemet

Hozzászólás

E-mail címe nem lesz publikus. Kötelező kitölteni *

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>