Őszi reformációs zsoltár helyett

Uram, nem tudom, mennyit énekeltél,
néped zsoltárait, s más dalokat.
De ismerem panaszló, szelíden vádló szavad:
Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok;
siratót énekeltünk, és nem gyászoltatok”.
Hány furulyaszós éjszakád és zsinagógás,
hegyoldalas énekes órád volt?
Nem tudom. De nagyon jó lenne tudni,
hisz’ éneked és furulyaszód
mindig messzebbre szólt önmagadnál -
EZREDÉVEN ÁT,
ÖTSZÁZ ÉVEN ÁT,
s nem volt némító téridő határ…
Én most Neked szeretnék énekelni azokkal,
akik lelküket zendítették meg nagy neved dicséretére.
Uram, nem tudom, mennyi képet őrizett szíved
a gyönyörű Tibériás tengerről,
mielőtt az ég azúrja befogadta távozó lelked,
s a mezők liliomairól,
az égi madarakról,
amikor hunyó szemed  búcsúpillantásaival beölelted lelkedbe
azt a másik földet, és másik eget,
ami soha nem vetett ki magából.
Láttad-e keresztedről a hegynek sziluettjét,
ahol ragyogó fényruhát öltöttél magadra
kiválasztott tanítványaid előtt,
s beszívtad fáradt tüdődbe
a vándorlás pusztája felől Feléd fúvó forró szelet.
Észrevetted-e ott is az ég gondtalan madarait,
s visszaízlelted-e a vándorút mannás zamatát?
Engedd meg, most Uram,
 hogy Eléd vigyek színeket,
őszi múló fényeket,
hulltukban is pazar színű sárgákat,
vérvörös, halványzöld kontrasztokat,
elmúlásba tiport szürkéket,
s azok hódolását,
akik ecsetjükkel énekeltek Neked, siratták meg fájdalmaidat,
énekelték mennyfényű sorsodat.
Uram, én velük, az ecsetjükkel és zenéjükkel,
verseikkel és imáikkal
Téged áldók,
imádók
látomás-kincseivel hódolok most Néked,
mások kincseivel,
mivel tudom, Te nem veted meg nincstelenségem.
Passiós és oratóriumos,
és leheletté halkuló pianissiókban
térdre hulló dallamokkal jövök Hozzád,
s égi vággyal
vágyom látni a napokat, színeket,
évelőn át újra, meg újra,
s hallani a  zenéket,
melyek örökre lelkedben maradtak.
Ezért e reformációs, hitújításos őszi hónapban,
szent évünkben,
500 esztendő Via Dolorosás
és feltámadásos esztendőszázakat
tömlődbe gyűjtve,
hadd énekeljük Néked,
egyedül Néked
a hitvallók győzelmi ódáját,
imákat, hitvallásos szókat,
zsoltáros panaszokat és indulókat,
s a harmadnapra Feltámadottat
magasztalók
ősi zsoltárokat éneklő millióival kérem,
szépséged és igazságod, Igéid pásztorbotja
terelgesse lelkem és szavam,
lelkünk és szavunk
ezen az ünnepes héten,
éven,
s a földi végig
mindig Hozzád,
hogy mindig Veled
lenni legyen kenyerem,
halam és égi kincsem.
Uram,
hódolással, imával jövök Hozzád
e reformációs évben,
s mitől az idő teljessé lesz bennem:
Úr Jézus, szívemet hozom Eléd,
köszönöm, hogy nem túl késő még…
Szívemet hozom Eléd
nevedben keresztyén
magyar testvéreimmel,
akikre felkéklik még a kárpát-medencei ég,
s kiknek még nem puszta rohanás,
hont,
otthont
hagyó menekülés,
hanem ünnep,
boldog ünneplés,
újjászületés
az, hogy Te élsz.
Áldassál ég és föld
Feltámadt Vándora, Jézus,
ki magad vagy az Út és a Cél,
s őrizz erre minket,
míg elpereg kezedből-kezedbe
az újabb ötszáz év…
 
Írta: Dr. Békefy Lajos

Hozzászólás

E-mail címe nem lesz publikus. Kötelező kitölteni *

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>