SZILÁGYSÁGBA ÜZENEM HAZA: VALAMI ELKEZDŐDÖTT, VALAMI FOLYTATÓDIK

ÜZENEM HAZA: VALAMI ELKEZDŐDÖTT, VALAMI 

FOLYTATÓDIK
 
FELEDHETETLEN ÓRÁK A NAGYKÁROLYI EGYHÁZMEGYÉBEN
A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Nagykárolyi Egyházmegyéjében november 11-én megyei presbiteri konferenciát tartottak Érszakácsiban. A szombati alkalmon közel száz presbiter vett részt, melyen Dr. Békefy Lajos református lelkész, szociáletikus, a Presbiter c. lap felelős szerkesztője tartott előadást „A reformáció: múlt-jelen-jövő” címmel. Vasárnap a hadad-szilágylelei eklézsia délelőtti istentiszteletén igehirdetői szolgálatot tartott. – Ennyi a hivatalos hír. Ez az esemény azért ennél több is volt, hiszen az előadó, e sorok egy részének írója rövid időre hazatért ezzel a szolgálattal. Hiszen anyai ősei a hadadi és nagykárolyi evangélikus és református közösség tagjai voltak, s mindmáig – még messze földről is – támogatói a Wesselényi és Dégenfeld birtokok népének, az egyházi felújításoknak. Szubjektív hangvételű beszámoló, köszönetnyilvánítás, s a helyi egyháztörténetbe beleszőtt rövid családtörténet következik.
Írta: Dr. Békefy Lajos 
 

Szíveteket adtátok ide – köszönöm, köszönjük!

Amint pénteken, november 10-én megérkeztünk a magyar-román határ közelébe, az első találkozástól a vasárnap esti elköszönésig ugyanaz volt az érzésem: otthon vagyok, rokonok és testvérek között. A nagykárolyi egyházmegye sajtóreferense, Sebestyén Előd lelkipásztor fogadott kedves felesége és két gyermekük szívélyes társaságában Nyírbátorban, ők vittek Érszakácsiba. És szinte azonnal megkezdődött a testvéri ismerkedés az érszakácsi egyházközség parókiáján, ahol Fülöp János lelkipásztor és felesége, Zsófia vallástanár szeretetének voltunk a vendégei. Az ékesen és szépen rendben tartott, gondozott parókia és templom első lelki fészkünk volt. A kiváló felkészültségű lelkipásztor és vallástanár társa voltak otthonadó gazdái az egyházmegyei presbiteri találkozónak is, melynek első részét a templomban istentisztelettel tartottuk meg, illetve utána a művelődési központ épületében folytattunk. Fantasztikus érzés volt megtapasztalni, hogy mindenütt megelőlegezett szeretettel, megbecsüléssel, odafigyeléssel vettek körül minket, azaz igazi testvéri közösség teremtette otthonosság. A Nagykárolyi Egyházmegye két gyülekezetében, Érszakácsiban és Hadad-Szilágylelén töltött órák, két nap refrénszerűen belénk vésett élménymondata ez lett: a szíveteket adtátok ide.
 …
Egyházközség – önkormányzat példás együttműködése – ébredő presbiterek
 
A nagykárolyi egyházmegyéből összegyűlt presbiterek az érszakácsi helyiekkel együtt közel száz résztvevőt adtak ki, de a szatmárnémeti-láncos eklézsia hatfős képviselete is megörvendeztette szívünket. Itt most hadd folytassam Üzenetemet azzal a sajtótudósítással, amit pontosságával és tartalmi konkrétumokkal, kiemelkedő gyorsasággal írt meg és helyezett el Sebestyén Előd sajtóreferens lelkipásztor testvérem 48 fotóval együtt az egyházmegye internetes honlapján, melyet a kedves olvasó az alábbi linkre klikkelve olvashat el: http://www.karolyirefegyhazmegye.ro/archivum/33287.
 …
Haza a szívben és a magasban
Ehhez a gondos tudósításhoz még néhány testvéri szó hozzátartozik. Mindenek előtt az, hogy dr. Széjjes Ferenc orvos, szatmárnémeti presbiter testvérem volt az, aki erre az alkalomra előadóként felkért, s mivel lebetegedtem, kitartó szeretettel vette ki az ígéretet és tartatta meg velem, mindenképpen elmegyek erre a konferenciára. Hála az Úrnak, Aki képessé, késszé és alkalmassá tett végül is erre. De azt is örömmel említem meg, hogy érszakácsi polgármestere, Ferencz Levente Zoltán, a medvehagyma romániai ősföldjének önkormányzati elöljárója is nagy érdeklődéssel hallgatta és kommentálta az előadást, jóllehet ő katolikus. Példaértékű az az együttműködés, ami a különféle felekezetű magyarok között kialakult a községben, ennek egyik szép jele, hogy a polgármester úr tiszteletbeli presbitertitulust is kapott.
Még aznap délután eljutottunk Almási Csaba hadad-szilágylelei alpolgármester, a lelei egyház főgondnoka segítségével vasárnapi szolgálati helyemre, kétszáz éve e környéken élt anyai ági szász őseim szülőföldjére. Az Almási-család kedves vendégfogadását, testvéri szívességét kaptuk ajándékba, Emese tanárnő és Bertalan fiúcskájuk asztaltársaságában házukban, ahol egyszer csak rázendített a meglepően érdeklődő, okos fiúcska az énekre: Aki értem, megnyíltál erdélyi szövegével.
Nemsokára megérkezett Nagy Sándor helybeli lelkipásztor, az egyházmegye korábbi esperese is, jellemző módon a magyar összetartás egy másik fórumáról: a hadad-szilágylelén jól működő dalárda próbájáról. De jó ezt hallani! Aztán egyházmegyei „zarándoklatunk” a hatalmas parókián folytatódott, a legjobb társaságban: esperes úr és kedves felesége, valamint Mátyás Hunor fiuk társaságában. Gyorsan kikerekedett lelki szemeink előtt a múlt, a dimbes-dombos Szilágyság vadban gazdag életének története, melynek tiszteletes úr nagyszerű ismerője vadászként is. Így nem is került az asztalra semmi más hideg és meleg étel, csak vaddisznó, őz, fácánfalat. A vasárnap délelőtti keresztelői istentiszteleten népes gyülekezet közösségében hirdethettem az Igét a Zsoltárok 31,6 és a Lukács 23,46 alapján arról a drága Kézről, mely alant van népével, mely oltalmaz, óv, őriz, vezet és célba juttat, ha Rá bízzuk magunkat, népünket, hazánkat, egyházunkat. A gyülekezet nagy figyelemmel és odaadással hallgatta az igehirdetést, talán az alkalom kivételes volta miatt is, hiszen a távoli rokon és a közeli testvér érkezett haza közéjük .
 …
Áldott, vezérlő atyai Kéz
Akkor, ott a szószéken értettem meg, hogy engem, minket is milyen jóságosan vezetett oda az atyai Kéz. Századok emlékezete, családtörténeti mozzanatok, sorsfordító történetek kerültek elő az emlékezetből, a szinte átbeszélt éjszakában. Mindvégig azt éreztem: évtizedek maradtak ki az életemből anélkül, hogy második szülőföldem földjére eljöttem volna. De talán ez is azért a sűrítésért, történelmi és családi história elevenítésért, a valóban emlékezetre méltók összegyűjtögetéséért történt. Valami megkezdődött, mielőtt véget ért volna. Áldott az a vezető Kéz! Utoljára 1957-ben voltam ott, kisgyermekként. Most is, mint akkor, a szeretet vonzását és marasztalását éreztem meg. Azt hittem, én megyek adni nekik előadásomban, igehirdetésemben, de igazán ők adtak nekem, nem is keveset: szívüket, amit még egy hazajelző, toronyirányt mutató festménnyel is nyomatékossá tettek. Kezemben a festménnyel, szívemben a Ti szívetek melegségével tértem haza, érszakácsi, hadad-szilágylelei, szatmárnémeti, nagykárolyi Testvéreim. Istennek köszönöm meg, hogy újra megláttam: van toronyirányt, van hazafelé, s hogy a haza, a szülőföld nem ismer határokat. Sokkal több, mint az az ország, amiben éppen élünk. A haza Istennél van, és a szívekben lakozik, meg a drága károlis bibliai nyelvben, és 500 éves hitünkben és örök Istenünkben. Ez a mennyei haza jól meg van alapozva, s ez kész alászállni minden, szülőföldjét, hazáját, házát, egyházát tisztelő lélekbe! Köszönöm, hogy ezt a nagy igazságot most Ti is fénylő magasságba emeltétek. Én is csak ennyit tudok leírni ehhez még: Isten adja, hogy legyen folytatás…

Hozzászólás

E-mail címe nem lesz publikus. Kötelező kitölteni *

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>