Átadták a református egyetem új épületét Budapesten

Átadták a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) új épületét pénteken Budapesten. A VIII. kerületben lévő épületet a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium diákjai használják a jövőben – közli az MTI.

education01-1080x675

Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke ismertette: az épületet, amely a második világháború előtt a Keresztyén Ifjúsági Egyesület székháza volt, a kommunizmus idején sokféle célra használták. Közvetlenül a rendszerváltás előtt szociális lakások működtek a Krúdy utca-Horánszky utca sarkán található, addigra teljesen lepusztult körfolyosós bérházban. 
Hozzátette: az épületet a Dunamelléki Református Egyházkerület bocsátotta az egyetem rendelkezésére száz évre.
A református püspök reményét fejezte ki, hogy a szakkollégiumban a református egyetem legtehetségesebb diákjai megkaphatják azt a többletet, amit a nagy létszámú hallgatóval dolgozó egyetemi képzés, “oktatási daráló” nem adhat meg nekik. 
Sepsi Enikő, a KRE bölcsészettudományi karának dékánja elmondta: az épületbe költöző szakkollégium szeptemberben kezdte meg működését 64 bentlakó és 12 bejáró diákkal.
    A dékán hangsúlyozta: a humán kultúra és a keresztény értékek iránt egyaránt elkötelezett embereket szeretnének nevelni, “akik számára az oktatás és a kutatás társadalmi szolgálat”, és akik az ökumené jegyében “képesek lesznek integráló és vezető személyiségekké válni a társadalomban”. 
    Az épületben 21 apartmant és az alagsorban egy 85 négyzetméteres közösségi teret is kialakítottak. Az épület felújítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma 814 millió forinttal támogatta.  
    A kollégium névadója Benda Kálmán akadémikus, a KRE első rektora.

 

Hozzászólás

E-mail címe nem lesz publikus. Kötelező kitölteni *

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>