Dobrai időutazás az esztováta mellett

A fonás, szövés húsz-harminc évvel ezelőtt hétköznapi tevékenység volt a dobrai asszonyoknak. A már-már feledésbe merült mesterséget a nőszövetség tagjai elevenítik fel; felállították az esztovátát, s a fiatalok az idősebbektől lesik el a szövés titkait.

A szövés ötlete már rég megfogalmazódott a nőszövetség tagjaiban, azonban a megvalósításra 2018-ig várniuk kellett. Most azonban azt tapasztalták, hogy az idősebb asszonyok szeretnek szőni, csak nem szakítanak rá időt. A szövés előkészületei január elején kezdődtek, akkor az adományba kapott pamutcérnát gombolyagba tekerték, majd következett a „pamut vetése”, s legvégül az általános iskola egyik tantermében felállították az esztovátát (szövőszéket). Minden munkafázisnak megvolt a maga nehézsége, szépsége, hiszen igazi közösségformáló tevékenységgé érett a szövés. A munkálatokból minden generáció kivette a részét, és mindenki igyekszik munkájával hozzájárulni a szövéshez. „A szövés régen Dobrán egy hétköznapi tevékenység volt, az asszonyoknak szőniük kellett, hogy a családnak legyen mibe öltöznie, de a háztartásban, a lakás díszítésében is a szőtteseket használták. Régen a szövés anyáról leánygyermekre szállt, a generációk átörökítették ezt a mesterséget, manapság azonban egyre ritkábban kerül elő az esztováta, így egyre kevesebben ismerik a szövés mesterségét, egyre kevesebb fiatalnak volt lehetősége megtanulni. Mivel Dobrán a szövésnek hagyománya van, nem lenne szabad hagynunk kihalni ezt a tevékenységet. Van néhány idősebb asszony, aki jól ismeri a szövés rejtelmeit, s mi, a fiatalabbak közül néhányan szívesen megtanulnánk ezt a mesterséget” — meséli Makri Mónika helybéli pedagógus, a nőszövetség elnöke, akitől megtudtuk, hogy a most elkészített szőttessel egy templomot fognak „felöltöztetni”, azaz a piros virágmintás falvédők a templom padjaira, karzatára fognak kerülni. Jelenleg a templomban található terítők mintáját szövik.

Egy nap alatt körülbelül 10 virágminta, azaz mintegy másfél méter szőttes készül, így a szükséges szőttest körülbelül két hónap alatt gyártják le. A január elején elkezdődött közösségi munkából minden korosztály kiveszi a részét, s azok is szívesen jelen vannak a szövőszék körül, akik nem tudnak szőni. Akik nem a legjáratosabbak a szövésben, a pamutszálak gombolyaggá tekerésében segédeznek, a fiatalok pedig igyekeznek a szövés minden mozzanatát, minden technikáját ellesni az idősebbektől, mondta Suhó Erika óvónő, nőszövetségi tag. Kiderült, hogy Dobrán a szőttesek készítése azért is volt fontos régen, mert a hozományhoz hozzátartoztak a szőttesek, pokrócok, törölközőkendők, konyhakendők is. A folyamatot a gyülekezet lelkésze, Máthé Lóránd Árpád is figyelemmel követte, míg felesége, Máthé Tünde minden szabadidejét arra áldozza, hogy a lehető legjobban elsajátítsa a szövés titkait.

Szövés, fonás

Az iskolateremben felállított szövőszéken minden hétköznap felváltva dolgoznak a serény asszonyok. A teremhez közeledve kedélyes beszélgetés és a szövés jellegzetes zaja szűrődik ki. Belépve három asszony az esztováta körül serénykedik, s kívülállók számára furcsa mozdulatokat végeznek. Szinte kérdezés nélkül kezdenek mesélni arról, hogy 20–30 évvel ezelőtt még gyakori volt, hogy télen otthon szőttek az asszonyok. Mára már nem igazán szőnek, legutóbb körülbelül tíz éve állították fel az esztovátát, amikor az egyház számára szőtték a falvédőket. A vászonból szedett csíkos, bársonycsíkos, parasztcsíkos, kockás és varrottas kendőket, abroszt, falvédőt, zsákokat, pokrócokat, vőfélykendőket szőttek, de az ’50-es évek idején még az ágyneműt is vászonból szőtték, mivel nagy hiány volt vászonneműből. A beszélgetés során kiderül, hogy a szövés nem egyszerű feladat, oda kell figyelni minden mozdulatra, a sorrendre, a színekre, és folyamatosan számolni kell, hogy a szimmetrikus minta jól kialakuljon a fehér vásznon. Jókedvűen idézték fel, hogy ki miért és mikor szőtt utoljára — volt, akinek zsákra, kendőre volt szüksége, és olyan is volt, hogy egyik kedves családtagja kérésének eleget téve szőtt valaki —, de gyerekkori emlékeikről is szívesen meséltek, s elismerték, hogy a vászoning nem volt túl kényelmes viselet, hiszen nemegyszer kikezdte a nyakukat.

Ezután ismertették az esztováta minden részét. A szövőszék a vászon készítésére szolgáló szerkezet, amelynek fő alkatrésze a készülő szövet hosszanti fonalainak síkját szálanként két, esetleg több részre egyetlen mozdulattal szétválasztó berendezés, a nyüst. Fontos szerepet tölt be a szövőszéknél a keresztfonalak tömörítését, leverését szolgáló borda is. A fonalat, ill. a vásznat tároló hengerek, a nyüstök és a lábítók, valamint a borda tartására az esztovátának kerete, állványa van. Ezenkívül a szövőszéket a végfa, álló fa, lába, ülődeszka, keresztfa, bordahaj, nyüst függő, kis tekerő, nagy tekerő, feszítőfa, akasztószeg, bordahajtó rúd, nyüsttartó rúd, csüllő, talp, zuboly és vetélő alkotják. Szövés közben minden mozdulatnak megvan a maga szerepe, ezért ajánlatos legalább három asszonynak egyszerre jelen lenni.

Az asszonyok elmesélték, hogy a kommunizmus előtt a pamut alapját, a kendert is megtermelték családjuk számára a dobraiak, majd a kollektivizálással felhagytak ezzel a tevékenységgel, akkor normában kellett a kendertermesztéssel foglalkozzanak. Ez úgy történt, hogy tavasszal elvetették a kendermagot, majd augusztusban az érett kendert kinyűtték vagy sarlóval levágták. Ezután hagyták száradni, kévékbe kötötték, pukkba rakták, majd a a megszárított kendert kicsépelték, ledörzsölték róla a levelét és a gubóját. A kicsépelt növényt kévébe kötötték, cserepcsípbe fogták, majd tíz napig áztatták a Kraszna folyóban. Ezután következett a kender kivetése, a hazaszállítása s az udvaron történő szárítása. A napon kendertörővel, tilóval megtörték, hogy kihulljon a pozdorja, majd megdörzsölték, hogy puha legyen. Megtilolták, hogy egyenesedjen ki a szála, majd gerebenen meghúzták. Szétválasztották a szépszöszt a csepűtől. Ezután feltépték a szépszöszt és a csepűt is, kerekre felgömbölyítették, s így felkerülhetett a guzsalyra. A szépszöszből vékony fonalat fontak, ez lett a kendő, ruhanemű és lepedő alapanya, míg a csepűből vastagabb fonal lett, ebből zsákot, vastag lepedőt, pokrócot szőttek. Az orsóról a fonalat felmotollálták, erről leszedték láncszemre, összekötözték és feltették a gerendára száradni. Száradás után lúgos oldatban megszapulták a fonalat, szövés előtt vetilőn megvetették, bordába és nyüstbe fogták, így került fel az esztovátára.

Fekete Anna a helyszínen be is mutatta, hogyan fontak orsóval fonalat a guzsalyra tekert szöszből. Lehetőségünk adódott ugyanakkor megismerni a csüllőt, a kerekes guzsalyt, a vilizneket (el nem szőhető fonalmaradék), s ezeket kézbe véve az az érzésünk támadt, hogy visszamentünk az időben, és a külvilágot kizárva csak a fonásra, szövésre figyeltünk. Igazi varázslatnak tűnik, amint a pamutfonalakból gyönyörű mintázatú vászonkendő, falvédő kerül ki az asszonyok keze körül. Csak remélni tudom, hogy a dobrai fiatalasszonyoknak sikerül elsajátítani a szövés, fonás mesterségét, hogy aztán majd ők is továbbadhassák a most megszerzett tudást, hisz a falvédőt látva az a gondolatom támadt, hogy nekem is meg kellene tanulom szőni.

A szövő asszonyok

Fekete Anna, Gáti Julianna, Gáti Ilona, Kállai Anikó, Debreczeni Emma, Gáti Ibolya, Forgács Erzsébet, Zabolai Mária, Fülöp Julianna, Tordai Erzsébet, Sógor Marika, Gáti Erzsébet, Pákai Erzsébet, Kállai Ilona, Balogh Margit, Makri Mónika, Suhó Erika, Pongrácz Erika, Máthé Tünde, Kallós Mónika.

Forrás: frissujsag.ro

Sebestyén

Hozzaszolas

E-mail cime nem lesz publikus. Mezo kitoltese kotelezo *