Öt kenyér és két hal

„Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek?” (Jn 6,9)

Jézust csodát tett. Öt árpa kenyeret és két halat szaporított meg. Több, mint ötezren laktak jól. Az embereket ez megerősítette abban, hogy Jézus az eljövendő Messiás.

Ma is nagyon sokan vannak, akiknek élelemre van szükségük. Szülők vannak, akiknek a szívük sokszor attól szorul össze, mert nem tudják mit tesznek majd a gyermekük asztalára. A megoldást pedig sokszor másoktól várják. Hibáztatják a munkaadóikat, hibáztatják a politikai vezetőiket, mert kevésnek tartják azt, amit kapnak. Jézus csodát tett. Ez a csoda nem csak abból állt, hogy mindenki bőségesen ehetett kenyeret és halat, hanem főleg abból, hogy Jézus mellett a lelkük is megtelt hittel és szeretettel. Talán, ha mi is jobban és többet figyelnénk Jézusra, akkor több elégedett ember volna ezen a földön és több csoda is történne. Ámen!

Imádság: Gondviselő jó Atyám, köszönöm, hogy kirendeled számomra a mindennapi kenyeret. Tégy elégedetté, hogy naponként megköszönhessük neked mind a lelki, mind a testi táplálékot. Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Sebestyén

Hozzaszolas

E-mail cime nem lesz publikus. Mezo kitoltese kotelezo *