F. Farkas Rozália: Nincs annál nagyobb kegyelem (vers)

Balsorsom, amely hallgatásra ítélt,

ugyanis sosem mondhattam el,

amit gondoltam, amit éreztem,

lett aztán mégis az a menedék,

sorsformáló kegyelem,

amely költővé tett engem.

 

Az istenadta tehetséget

magamban, génjeimben hordoztam,

ez kiderült már gyermekkoromban.

Kitartó szorgalommal,

szívós, önképző akarattal,

lappangó rejtekéből a felszínre hoztam,

remélve azt, akik értik,

szeretik verseimet, a költészetet,

azoknak valami értéket, hasznosat adtam.

 

Néha napján eltöprengek azon,

ha szerencsésen alakul

a sorsom, az életem,

vajon lett volna-e költő belőlem?

Mert akinek jól megy dolga,

esze ágába sincs verseket írni,

hanem gondolatait, érzéseit

zuhatagként, felelőtlenül

másokra hárítani, kiönteni…

 

Nem keresi Istent, hollétét,

nem ismeri szeretetének

hatalmas erejét,

és nem ismeri fel

életének miértjét, értelmét.

 

Ám annak, amit papírra vetettem,

mint mindennek az

életben ára van.

Az őszinte, igaz írásaimmal

nem csak ismertséget,

sőt elismerést is kaptam, nyertem,

hanem irigyeket, ellenségeket is,

(világ jelenség) szereztem.

 

Életem újabb nehéz szakaszába érve,

amikor magamra hagytak ,

sokféle keresztemet roskadozva vittem,

gondviselő szeretetével

lehajolt hozzám és átölelt az Isten .

 

Ekkor értettem meg igazán mit jelent,

ha az Égi adomány

utat tör magának,

s vele együtt a lélek hálája is kiárad.

Nincs annál nagyobb kegyelem,

mint drága, hasznos eszköz lenni,

Isten jóságos, szent kezében…

Sebestyén

Hozzaszolas

E-mail cime nem lesz publikus. Mezo kitoltese kotelezo *