A gyermekotthon lakóit ajándékozták meg

Tartós élelmiszereket gyűjtöttek a nagykárolyi református óvoda Noé bárkája nevű csoportjának tagjai az elmúlt időszakban. Az adományt a Könnycsepp Gyermekotthon lakói számára ajánlották fel, melyet a tegnap délután adtak át.

Az árvagyermekek számára összegyűlt élelmiszereket Holló Éva Andrea és Suhó Andrea óvónők az óvódások és azok szüleinek, valamint Tolnay István esperes és családjának kíséretében nyujtották át a csillogó szemű, örvendő árvagyermekeknek. Az óvóda pedagógusai egy magyarországi pályázat keretén belül döntötték el, hogy ajándékaikkal mosolyt varázsolnak a gyermekotthon lakói arcára. „Mutass jó példát! Szeress tettel!” – volt a tevékenységük címe és témája.
Az igaz keresztyének gondját viselik az árváknak anyagilag, szellemileg és érzelmileg. Az igaz keresztyének nem zárják be gyengéd, könyörületük ajtaját, amikor látják, hogy testvéreik szükségben vannak. Viseljünk tehát gondot az árvákra nyomorúságban – hangzott el az óvodai csoport vezetői, szülői közösség részéről. Tolnay István nagykárolyi esperes Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második levelének kilencedik részéből olvasott fel, és idézte belőle, hogy: „a jókedvű adakozót szereti az Isten”.
Az óvodai csoport céja az volt, hogy az árva és nehéz sorsú gyermekeken segítsenek. Mindenki számára öröm volt megtapasztalni, hogy az emberekben van még jó szándék szeretet és tenni akarás.

Sebestyén

Hozzaszolas

E-mail cime nem lesz publikus. Mezo kitoltese kotelezo *