EGY HULLÁMSÍR FIZIKÁJA ÉS „METAFIZIKÁJA”

Együttérzéssel írja, a szövegeket fordítja: Dr. Békefy Lajos
Ma, szerdán van egy hete, hogy a tragédia a Margit-híd alatt megtörtént. A Viking hotelhajó, 1000 tonnányi súlyával maga alá gyűrte a hajómonstrumhoz képest kicsinyke ladiknak tűnő Hableány sétahajót. A hullámsírban eddigi ismereteink szerint kilencen vesztették életüket. A 33 dél-koreai turistából 19 áldozatot még keresnek. Együttérző töprengésemet több motívum formálta. Az első a megrendülésé és az együttérzésé. A sok ezer kilométert repült turisták azon frissiben szerették volna élvezni, befogadni a magyar főváros esti látványosságát. Nyomban, amint megéreztek hazánkba. A hullámsírba magukkal vitték a fényesre világított Duna-part és vároldal lenyűgöző látványát, s még ki tudja, mit, a pánik turbulenciájában. A megrendülés szívemben a holtaké. Az együttérzés az élőké. Ama páli Ige szerint: „Sírjatok a sírókkal…” (Róm 12,15). S ez már a hullámsír metafizikája. De mondhatnám ezt is: a fizikai valóságon túli, transzfizikális, ám emberközeli olvasata a tragédiának. És a fizikai olvasata?

A HAJÓKATASZTRÓFA FIZIKÁJA

Nem vagyok fizikus, de szeretem a fizikát. Egyszerűen mint annyi honfitársamat, engem sem enged el a testközeli tragédia. A felvillanó képek, az azóta is tartó megfeszített kutatás a sodró Duna mentén és medrében. Minden tiszteletem azoké, akik ebben a súlyos helyzetben a TEK, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a hajózás, a mentőszolgálat szakembereiként teszik a dolgukat. Magyarként, dél-koreaiként, osztrákként. Az első megrendítő hírek vétele óta újra és újra nézem a Margit-híd előtt és alatt egymáshoz sodródott hajók katasztrófaképeit. És töprengek. Igen, bizonyos, hogy emberi mulasztások voltak. De ott volt a fizikai világ sajátosságának és törvényszerűségeinek az ereje is. Ami ugyan senkit nem ment fel semmi alól, de a tény az tény. Belém vágódtak újra Petőfink verssorai: Jegyezd vele az égre/Örök tanúságúl:/Habár fölűl a gálya,/S alúl a víznek árja,/Azért a víz az úr!”. Mit jelenthetett ez konkrétan azon a szerdai estén? Például azt, hogy az 1000 tonnás hotel-hajónak sokszoros a víztoló és hullámkeltő ereje.

A kis Hableánynak összehasonlíthatatlanul kevesebb. A tolóhullámok és az oldalirányú hullámlökések egy része hamarabb beért a híd elé és a Margit-híd jobb és bal oldalon található hatalmas pilléreinek az oldalához. Onnan másodpercek alatt visszaverődtek a hullámok, s a tolóhullámok és a visszaverődő oldalhullámok olyan örvénylő erővel szívhatták el eredeti irányától a kis sétahajót, hogy az szinte kormányozhatatlanná vált. És a Viking sajátosan, tarajos ívben kiképzett orr része pedig szinte elkapta és törvényszerűen felborította, majd maga alá nyomta a kis hajótestet. A hullámsír elkerülhetetlen volt. Mindez pár másodperc alatt. Ismét leírom: a fizikai törvényszerűségek, a víz viselkedésének sajátosságai senkit nem mentenek fel. A Hableány kapitánya vajon észlelte-e a hatalmas üdülőhajó gyors közeledését, s adott-e totálgázt, hogy kihúzzon a hídpillérek közül és elől? Már nem valószínű, hogy ezt megtudjuk. Vajon a Viking ukrán kapitánya felmérte-e, hogy a hajók találkozása éppen a Margit-híd alatt következik be, s hogy meglehetősen szűk az áthajózható terület? Adott-e totálgázas fékezést a nagy hajónak, ha, s amennyiben (és mikor?) észlelte a veszélyt? Kérdések, melyekre ki tudja, kapunk-e választ? Minden esetre óriási és drámai figyelmeztetés, Petőfi sorával élve “örök” tanúságul: Azért a víz az úr! És a hajózásnak nyilván nem csak közlekedési szabályzata van, biztonsági előírásai, de fizikája is. Ezzel olykor fontosabb tisztában lenni, mint bármi mással! Emberéletek múlhatnak az alkalmazott ismereten vagy éppen hiányán!

A HAJÓKATASZTRÓFA „METAFIZIKÁJA”

Nem filozófiai fejtegetéssel folytatom, csak jelzem: valóban, minden fizikai eseménynek van a fizikán túli, transz-, vagy metafizikai összefüggése, része, következménye is.
Az egyik „metafizikai” tanulság: roppant törékeny, veszendő az ember! Lehet luxushajónk, kecses hajókánk, páncélozott tengerjárónk, DE aki létrehozta, s akiért létrehozták ezeket, s egyáltalán, a technikai civilizációt ezernyi szenzációjával, az ember maga – legyen dél-koreai vagy magyar – roppant törékeny. Pascal, a 17. századi matematikus, vallásfilozófus zseniálisan fogalmazta meg ezt: „Nádszál az ember, semmi több, a természet leggyengébbike – de gondolkodó nádszál. Nem kell az egész világmindenségnek összefognia ellene, hogy összezúzza: egy kis páraegyetlen csepp víz elegendő hozzá, hogy megölje”. Ismét csak Pál apostolt idézem, konszonánsan, abszolút egybehangzóan Pascallal: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van...” (2Kor 4,7). Nádszál, cserépedény – ezért kell nagyon vigyáznunk egymásra, magunkra. Sokkal jobban, mint gondolnánk vagy legtöbbször felelőtlenül, meggondolatlanul véljük és tesszük. Azaz nem tesszük. Miért nem volt mentő felső a kishajó utasain?
A másik „metafizikai” üzenete a hullámsírnak: ne csak a tragédiák emlékeztessenek életünk végességére és ezért az élet és embertársak tiszteletére! A pillanatok értékére. Legyen vérünkké az élet és egymás tisztelete! Az óvatosságra vagy legalábbis a meggondolásra való késztetés és képességünk. A vakmerőség kontrollja. S ez bizony erősen nevelési és kulturáliskérdés. Nem csak oktatási, sokkal több! Meggyőződésem, s néhány kockából láthattuk, amikor a dél-koreai kormány válságülést tartott, vagy az utazási iroda képviselője bejelentette a kártérítést, a keleti kultúrában nélkülözhetetlen udvariassággal mondandója előtt és után mélyen meghajolt a jelenlévők előtt. Nem, ez nem rabszolgamorál! Óriási tévedés! Ez a keleti ember gondolkodása, szívében rejlő tisztelete – tiszteletadásra szocializáltan születnek már. „Mert amivel csordultig a szív, azt szólja a száj” (Luk 6,45/b). Jézus nagyon jól tudta, mivel tartozunk Istennek és egymásnak – a tiszteletben. Ősei Tízparancsolatának első, második és ötödik Igéje szerint. Nem csak hajótöréskor, hullámsírok körül kell ez eszünkbe jusson. Hogy lehetünk különben a keresztyénség védőbástyája?! De jó lenne valamit átvennünk ebből a távol-keleti örökségből. (Hiszen mi is valahol génjeinkben, erre szocializáltan hoztuk a híres magyar udvariasságot, s aztán mi lett belőle?). Nem a hajlongást, hanem azt, hogy végre ki lehessen mondani: de jó, hogy itt vagy. De jó, hogy itt vagyunk, élünk. De jó magyarnak lenni! Tudjuk-e ezt így gondolni, kifejezni? Dél-koreai doktorjelöltekkel tölthettem három évet Heidelbergben. Ők gyakran elmondták nekem is: mi homogén nemzet vagyunk. Nagyon vigyáztunk koreaiságunkra. Nem keveredtünk más „vágott szeműekkel”, japánokkal vagy kínaiakkal. Ezért maradtunk meg! Mi Szent István óta nem vagyunk homogén nemzet, hiszen befogadók voltunk. Ennek ezernyi előnyével és ezeregy hátrányával. De tudjuk-e becsülni igazán egymást? Nagy kérdés, amit a Duna hullámai ismét és ismét felvetnek…
A harmadik „metafizikai” üzenet: a szolidaritás fontossága. Nem csak azért, mert pünkösd előtt vagyunk. Hiszen ki tudja, milyen volt a vallási összetétele a Hableány utasainak. És ez nem mellékes, Kedves Olvasó! Ne legyünk túl okosak, s bárki is ezt vélje: kit érdekel ez, mi köze a tragédiához. A kérdés nem így, szolidaritás-kioldó, megsemmisítő módon, s nem ezért vetődik fel. Lehettek buddhisták, népi vallásosak, de lehettek protestáns hittestvéreink is a hullámsírban.

Feltűnt-e valakinek, miért a Magyar Református Egyház hirdette meg elsők között az adakozást a tragédiában érintettek hozzátartozói számára? És tartott istentiszteleti könyörgést az elmúlt vasárnapon? Mert a hazai reformátusok, s a mintegy 20 millió dél-koreai református, presbiteriánus közösségek évek óta testvéri kapcsolatban állnak egymással.Hittestvéri szolidaritás jele volt a debreceni nagytemplomi közös ima és az adakozás meghirdetése is. A világ egyik legnagyobb református közössége él a dél-koreai félszigeten, akik egy évszázad alatt szinte a nulláról épültek fel élő, 20 milliós egyházzá. És tudjuk, hogy az elmúlt hétvégén és ezen a héten is, s még nagyon sokáig első számú imatémájuk a koreai honfitársaik hozzátartozóiért mondott buzgó és kitartó könyörgés. E tekintetben abszolút mindegy, hogy ki milyen felekezethez vagy valláshoz tartozott a 33 eltűnt, meghalt között. De dél-koreaiak voltak, honfitársaik! A nemzeti összetartozás okán! És mi sem tudunk igazán mást tenni: imádkozni lelki erőért, vigasztaló Szentlélekért a hozzátartozók számára, s a váratlan tragédia okozta váratlan kiadásaik közben cseppnyi magyar tehervállalással bizonyítani: Veletek vagyunk!

A HIT ERŐS SODRONYKÖTELEI DÉL-KOREÁBAN…
Jut még eszembe számos gondolat, amire a jövőben bizonyosan visszatérek még, miközben cikkemet írom. De nem tudom kitenni a pontot soraim végére anélkül, hogy ne idézzek fel még valamit. Dél-koreai barátaink, testvéreink, presbiteriánus/református alkotó hitüket több új hitvallásban is megfogalmazták: 1972-ben Új Dél-Koreai Hitvallástadtak ki, 1973-ban Hitvalló Nyilatkozatot, majd 1976-ban A mi hitvallásunkcímen tették közzé nézeteiket, a modern társadalomban megélt protestáns keresztyénségük sok pozitívumát és programját. 1972-ben így fogalmaztak:„Isten Országa először is a megfáradtakhoz és a megterheltekhez és a szegényekhez áll közel, s azokhoz, akiket a szenvedés korbácsol meg…Ennek ellenére nem kételkedünk abban, hogy Isten Országa közeledik hozzánk. Még akkor is, ha reményeink és küzdelmeink eredménye alig látható, továbbra is türelmesen és kitartóan kell bizonyságot tennünk erről az Országról. Mert hisszük, hogy Isten a mi erőtlenségeink és gyengécske fáradozásaink közepette is megmutatja erejét és célba viszi fáradozásainkat”.
1976-ban keletkezett nemzeti hitvallásukban bizony még minket is elgondolkodtató módon fogalmaztak: „Amennyiben bármelyik vallás megelégedne a puszta rituális istentiszteletekkel anélkül, hogy tekintetbe venné a történelmet és a valóságot, az hiábavaló fáradozást végez, hitetlenséget és önzést valósít meg. Az a vallási közösség, amelyik nem a való élettel foglalkozik, eltéveszti feladatát…Az éhezőknek és szomjazóknak hazánkban nem az élelmiszerek hiányoznak, hanem elsőrenden a szeretet szavai és tettei, Isten igazságossága maga.Hazánk csak akkor marad fenn, ha Isten Igéjére hallgat. Ezért mindennél fontosabb a nemzet biztonsága és egysége!… Ezen hitvallásunk a hazaszeretet hitvallása. S a keresztyén hit és lelkiismeret alapján pedig minden koreai keresztyén hitvallása is…Ezért abban reménykedünk és azt várjuk, hogy Isten akarata megvalósuljon ezen a világon. Amíg pedig mindez megtörténik, elhatároztuk, hogy imádságainkban kitartóan az élő Istenhez fordulunk, s abban a közösségben, amelyben összeköt minket egymással közös sorsunk, mindvégig Isten akaratának a megvalósulásáért fogunk állhatatosan küzdeni”.
*
Senki előtt nem lehet kétséges, van mit végiggondolnunk nekünk is dél-koreai keresztyén testvéreink hitvalló szavai, imájuk nyomán. A magyar hullámsír okán. S látva azt, hogy Dél-Korea kormányának, népük közösségének mennyire fontos minden koreai – nem csak állampolgárként, hanem annál sokkal többként -:honfitársukként. Talán ez lehet ennek a hajótragédiának mindenki számára az egyik legaktuálisabb üzenete.
Sebestyén

Hozzaszolas

E-mail cime nem lesz publikus. Mezo kitoltese kotelezo *