Szentháromság

„És monda Isten Mózesnek: Vagyok, aki vagyok…” (2Móz 3,14a)

Amikor valakinek az önéletrajzát a kezünkbe vesszük, sok mindent megtudunk róla. Megtudjuk hol született, hol végezte tanulmányait, milyen szakmai tapasztalattal rendelkezik és így tovább. Egy fotó, néhány sor, és mindjárt véleményt formálunk egymásról.

Mózest amikor Isten azzal bízza meg, hogy vezesse ki a zsidó népet Egyiptomból, a próféta szinte kétségbeesetten kérdezi, hogy mégis mit mondjon a népnek: ki az, aki elküldte őt? Isten azt válaszolja neki, hogy „Vagyok, aki vagyok”, héberül: „ehje aser ehje” – az önmaga által létező örök Isten. Isten megismerése egy izgalmas rejtély mindenki számára. Ki ne emlékezne azokra a kátéórákra, ahol lelkipásztora különböző hasonlatokat sorakoztatott fel a szentháromság fogalmának megmagyarázására. Nem könnyű megérteni, hogy Isten hogyan lehet egyben Atya, Fiú és Szentlélek is.

Másokat az önéletrajzuk alapján ismerünk meg. Ha a Bibliát vesszük a kezünkbe, sok mindent megtudunk Istenről. Kronológiai sorrendbe olvasva megismerhetjük belőle a gondviselő Atyát, a megváltó Fiút és a megszentelő Lelket.

Szeretnél többet tudni róla? Olvasd minden nap a Szentírást! Azért, hogy megismerd Őt, és szent igéjével téged is tápláljon. Ámen!

Imádság: Atyám, köszönöm neked az életet és a gondviselést.
                Jézusom, köszönöm neked, hogy drága véreddel megváltottál engem.
                Szentlélek Isten erősíts, ha félek,
                vigasztalj, ha elcsüggedek,
                vezess a helyes útra, ha eltévedek. Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Sebestyén

Hozzaszolas

E-mail cime nem lesz publikus. Mezo kitoltese kotelezo *