Nagyváradon a Bibliabusz

A kerekeken guruló Bibliát 1992-ben indították útjára, egy emeletes berlini városi buszt alakítva át erre a nemes célra. 1995-ben Berlinben, a német Bibliatársulat ernyője alatt, majd 2005-től a Középnémetországi Evangélikus Egyházak Föderációjának koordinálásával folytatta hosszúra nyúló szolgálatát a Bibliabusz. 2003-ban már 50.000 látogatót köszönthettek a busz munkatársai a fedélzeten. Összességében 450.000 látogatójuk volt.

Romániába harmadszor érkezik a Királyhágómelléki Református Egyházkerület meghívására; először 2008-ban, a Biblia évében, másodszor 2017-ben, a Reformáció évében járt nálunk. Idén július 17–18-án 10 és 18 óra között, valamint 19-én 10 és 12 óra között lesz látogatható a Szent László téren.

Célja az Isten igéjének terjesztése. A busz meghívható gyülekezeti alkalmakra, egyházi, közösségi eseményekre, iskolákba, bárhová, ahol emberek vannak, ahol tájékozódni, beszélgetni, közösséget építeni lehet a keresztyén értékek alapján.

A busz berendezése:

Emeleti rész:

– oktatásra, bemutatókra, csoportmunkára alkalmas terem

– kisebb terem kiscsoportos foglalkozásra

Földszinti rész:

– élményorientált kiállító terem

– Bibliai tematikájú könyvesbolt

– Reformáció korabeli nyomdagép (használható)

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt!

Forrás: krek.ro

Sebestyén

Hozzaszolas

E-mail cime nem lesz publikus. Mezo kitoltese kotelezo *