Nagykárolyi templomok (képriport)

A Harangszó áprilisi számából

Mi indítja el Isten embereit ellenállhatatlan módon a szolgálat útján, és mi téríti le a pályaelhagyó lelkészeket manapság a keskeny és rögös útról? Lelkésznek lenni nehéz feladat. Miért lesz lelkipásztor valaki? Mert szülők, rokonok, esetleg, lelkész-rokonok, jó alapanyagot látnak az illetőben? Orbán Viktor miniszterelnök meghívására érkezett Magyarországra Jusszef Abszi (I. József) melkita görög-katolikus pátriárka és kísérete – olvasható a Harangszó legfrissebb számában, mely megvásárolható a lelkészi hivatalokban.

 

Pataki diákok jártak Bogdándon

A Sárospataki Református Kollégium énekkara örvendeztette meg csodálatos énekeivel a bogdándiakat vasárnap délelőtt a refomátus templomban. A énekkar fellépését Nagy Baló Csaba, a oktatási intézmény bogdándi származású igazgatója szervezte meg. Egy partiumi körúton vettek részt. Szombat délután Szatmárudvariban léptek fel – tudtuk meg Zsákai Norbert lelkipásztortól.

A délelőtti istentiszteleten Fejér Zoltán László iskolalelkész hirdette Isten igéjét a szőlőtő példázatáról János evangéliuma alapján. Az igehirdetést követően a húsvéti ünnepkörhöz illő énekekkel kedveskedtek a híveknek. A magyarországi vendégek istentisztelet után ellátogattak a falumúzeumba, ahol egy rövid helytörténeti elődást hallgattak meg. A kultúrotthonban került sor egy közös ebédre, melyen jelen voltak az egyházközség énekkari tagjai, presbiterei, nőszövetségi tagjai, közel 120 személy. A kultúrotthonban részt vehettek a helyi speciálítású béles sütésében, amit azután el is fogyaszthattak. Nagy élmény volt mind a vendégek mind a helybeliek számára a böjti időszakban ez a lélekemelő program.

A Sárospataki Református Kollégium az egyik legrégebbi oktatási intézmény Magyarországon. Több partiumi diák is ott végzi tanulmányait, így van bogdándi diákjuk is.

Pénteken rendezik meg a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyt

Pénteken rendezik meg a 21. Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyt, amelynek a Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolája ad otthont – írja az MTI.

    A megmérettetésre Magyarország minden tájegységéről, 44 református iskolából 240 diák érkezik. A kiírás szerint a versenyzőknek a zsoltárok és dicséretek mellett erdélyi népdalokat kell énekelniük – közölték a szervezők az MTI-vel. 
    A diákokat a biztos dallam- és szövegtudás, a tiszta intonáció, a stílushű, átélt, kifejező előadásmód, valamint csoportos kategóriában ezeken kívül a megszólalás és megjelenés egységessége alapján értékelik. 
    A nap különlegessége, hogy a versenyzőkből alakult alkalmi egyesített kórus délután a Parlament előtt fog énekelni. A helyszínre a Magyar Honvédség biztosításában, 8 honvédségi autóbusszal szállítják a gyerekeket. Az alkalmi kórus tavaly a Vajdahunyadvárban, tavalyelőtt a Hősök terén énekelt.
    A Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolája 92 éves. Újraindulásuk óta, szinte a kezdetektől megrendezik a református iskolák számára a Béres Ferenc Országos Zsoltár- és Népdaléneklő versenyt.

 

Leleplezett emlékmű Kaplonyban

Ünnepélyes keretek között avatták fel vasárnap délután a kaplonyi református temetőben azt az emlékművet, amely Munkácsy Mihály festőművész kaplonyi rokonságának állít emléket.

A százévesnél is régebbi, részben mohával borított mészkő síremlékek emlékeztettek korábban arra, hogy a kaplonyi hajdani Reök-tagon, a mai református, illetve picit odébb a római katolikus temetőben nyugszanak Munkácsy Mihály (anyakönyvezve: Lieb Mihály Leó) közvetlen rokonai: testvérbátyja (Lieb Aurél), anyai nagyapja (Reök Theofil), valamint nagybátyja (Reök Pál) és családtagjai (Garlathy Berta, Reök Ida és Reök Margit). Az anyai ágon szintén kaplonyi származású Mold Marius nagykárolyi vállalkozó síremléket készíttetett Munkácsy nagyapjának sírja fölé, amelyre felvésette az említett családtagok neveit is elhalálozásuk sorrendjében. Dobrán János nyírbélteki kőfaragómester egy fekete gránitpiramisból és tardosi vörösmárvány szarkofágból álló kompozíciót tervezett és készített el, hogy monumentalitásával is hirdesse a nevezetes család jelenlétét a kaplonyi temetőben. A betűket a nagykárolyi Berei Csilla Katalin véste fel, míg a kaplonyi Eisner Gábor kőművesmester betonozta le az emlékművet.

A mindennapokban is halljuk meg egymást!

Sok százan gyűltek össze az alkalomra, melyen Végh Béla főszervező mondta a köszöntőt. A helyi nagy múltú fúvószenekar a Szózattal szolgált, majd a Septimo Énekkar kedveskedett alkalomhoz illő muzsikával. Erdős Csaba házigazda tiszteletes igei alapokra építkező beszédében kiemelte: „Nem a céltalan semmittevés volt a jellemző erre a családra (mármint Munkácsy Mihály Lieb és Reök felmenőire — a szerző megj.), hiszen ott, ahol éltek, tudásuk szerint építették az akkori társadalmat.” A római katolikus plébános, Tímár Asztrik OFM arról értekezett, hogy „legyen ez az emlékműavatás mélységes tisztelet, amellyel az előttünk járt hősökre emlékezünk”. Arra intett beszédében, hogy a mindennapokban, a fontos dolgokban hősként kell viselkednünk. Varga Sándor színművész Pilinszky János-versekkel szolgált, és így tett a későbbiekben két helybeli kislány, Lőkös Jázmin és Erdős Eszter is, igaz, ők Szénási Sándor-strófákat mondtak. A kaplonyi katolikus plébánia Páter Szabó Dömjén énekkara is alkalomhoz illő szolgálatot mutatott be.

A világi hozzászólások rendjét Mosdóczi Vilmos házigazda polgármester nyitotta, aki a település történetéről szólt. Pataki Csaba, a megyei önkormányzat vezetője arra biztatta a jelenlévőket, hogy ne csak ünnepi alkalmakon álljunk ki egymás mellett, ne csak ilyenkor hallgassuk meg egymást. Mint nyomatékosította, egymással egyetértésben lesz esélyünk megőrizni mindazt, amit kaptunk. Maruzs Roland magyarországi alezredes Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának az üdvözletét olvasta fel. Szólt még az egybegyűltekhez többek között Mezei János, a Magyar Polgári Párt országos elnöke, és versszolgálattal kedveskedett a nagykárolyi Rózsa Albert is.

A közös családi síremléket Erdős Csaba tiszteletes és Tímár Asztrik OFM leplezte le, majd Illyés Csaba nagykárolyi római katolikus esperes szentelte, illetve ifj. Tolnay István nagykárolyi református esperes áldotta meg azt. Az adományozó, Mold Marius köszönetet mondott azoknak, akik segítségére voltak, majd a koszorúkat helyezték el.

Az ünnepi perceket követően sokan hosszasan gyönyörködtek az amúgy impozáns obeliszkben, illetve a szervezők a helyi kultúrházba invitáltak mindenkit, ahol szeretetvendégségen vehettek részt, illetőleg kulturális programot élvezhettek, kötetlenül beszélgethettek.

Forrás: frissujsag.ro

Száz éve történt: 1919 – a magyar történelem gyászos éve

„Átkozott, aki elmozdítja az ő felebarátjának határát!” (5Móz 27,17)

„Több is veszett Mohácsnál” – ezzel a szólással vigasztaljuk magunkat, ha valami nagy csapás ér minket, mely a nemzetünket ért mohácsi vészhez képest eltörpül. Ez a legtöbb esetben igaz is. Hiszen mi fogható az 1526-ban Mohácsnál bekövetkezett csatavesztéshez, melynek következtében három részre szakadt az Apostoli Magyar Királyság? A válasz: 1919. Amikor öt részre szakadt a Magyar Apostoli Királyság. Az öt részből négy, idegen megszállás alá került, és még a maradék Csonka-országnak is előbb kommunista rémuralmat kellett elszenvedni, majd pedig román megszállást.
100 évvel ezelőtt, 1919-ben ugyanis a Magyar Apostoli Királyság megszűnt. Az I. világháborút megszenvedő Magyarországban kitört az Őszirózsás forradalom, a királyság helyett kikiáltották a népköztársaságot (1918. november 16), majd 1919. március 21.-én kikiáltották a tanácsköztársaságot és a kommunisták 133 napig tartó vörös-terrorja és rémuralma következett. Ám mindezzel még nem tetőződött be a magyarságot ért csapások és megaláztatások sorozata: 1919-ben bekövetkezett az, ami még egy évvel korábban is elképzelhetetlen volt: román megszállás. A Román Királyság hadserege 1919. augusztus 4.-én elfoglalta Budapestet és a magyar országházra kitűzték a bocskort.
Hogyan történhetett meg mindez? Hogyan lehet az, hogy 1918. november 4.-én, amikor az Antant és az Osztrák-Magyar Monarchia között aláírták a pádovai fegyverszünetet, mely lezárta az I. világháborút, a Magyar Királyság területén egyetlen idegen katona sem tartózkodott. Négy évi, kemény háborúskodás és hatalmas véráldozat után is, az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai Olaszországban Isonzónál, Doberdónál tartották a frontot néhány hónap múlva pedig már önvédelemre sem volt hadseregünk? Oroszországban kitört a forradalom, Szerbiát és Romániát megszállva tartottuk 1918-ra. Hogyan omlott össze mindössze egy év alatt a Magyar Királyság és vele együtt a Kárpát-medence területi egysége?
Hogy közelebb jussunk az események megértéséhez, fontos, hogy néhány előzményt megismerjünk.

1914-es román árulás

Az I. világháború kitörése tulajdonképpen annak következménye, hogy egy szerb terrorista megölte Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst, Szarajevóban. Ekkor az Antant-hatalmak (Oroszország, Franciaország és Anglia) Szerbia mellé álltak, míg a Központi-hatalmak Ausztria-Magyarországot támogatták. A Központi-hatalmak: Németország, Ausztria-Magyarország, Olaszország és Románia voltak. Ám Olaszország szövetségeseit cserben hagyva, semlegessé nyilvánította magát. Példáján felbátorodva Románia is ezt tette. A románok számára fontos cél lett volna osztrák-magyar oldalon, Oroszország ellen, harcolni Besszarábiáért, ám még kecsegtetőbb volt, az Antant oldalán, harcolni Erdélyért.

A románok hadicélja: Nagy-Románia megalapítása
A XIX. században a román nép is végigjárta a „nemzetté válás útját”, amelyben döntő szerepe volt az erdélyi triászként emlegetett Samuil Micu-Klein, Gheorghe Sincai és Petru Maior munkásságának. Megszületett a román „eredetmonda”, a – mai napig hivatalos álláspontként hangoztatott – dák-román folytonosság elmélete, lezajlott a román nyelvújítás, azaz a román szókészlet és nyelvtan erős közelítése a latinhoz.
Havaselve és Moldva egyesítéséből létrejött a Román Királyság 1859-ben, majd egy évvel később megváltozott az „írásbeliség” is: az új állam a cirill abc-ről áttért a latinra. Mindezek eredőjeként az értelmiség megfogalmazta igényét a románság egy államban való összefogására, azaz a „román fejedelemségek újbóli egyesítésére”. A XIX. század végének és a XX. század elejének román propagandája ugyanis Erdélyt ősi dák-román földnek állította be, ahol a magyar állam erőszakos betelepítései és asszimilációs gyakorlata változtatta meg az eredetileg homogén nemzetiségi viszonyokat.
Magyar válasz röviden: a fellelhető összes forrás tanúsága szerint Erdélybe a XIII. századtól kezdve kezdett beszivárogni a román népesség, ami a török pusztítás nyomán a XVI-XVII. században öltött tömeges méreteket. Az 1900-as évek elején Erdély népességének fele volt román nemzetiségű, kb. 35 % magyar anyanyelvű, a többi szász és egyéb.
Az „újbóli egyesítés” fogalmának alapja Erdély viharos két évszázadának egy rövid epizódjából táplálkozik. A XVI. század fordulóján Vitéz Mihály, Havaselve vajdája szövetkezett az erdélyi fejedelemmel a törökök ellen, majd amikor Báthory Zsigmond lemondott a trónról, a Habsburg uralkodó nevében átvette a hatalmat. A székelyeket hamis ígéretekkel maga mellé állítva elfoglalta Erdélyt: 1599. november 1. és 1601. augusztus 5. között uralkodott. Megszerezte Moldva trónját is, ezért a román történetírás a „fejedelemségek” első egyesítőjét, vagyis Nagy-Románia megalapítóját tiszteli benne. Mihály vajda azonban soha nem egyesítette tartományait, erdélyi tartózkodása alatt román bojárjaival kormányzott, mindennapossá vált a rablás és az erőszak. Az anarchiát megelégelő rendek végül Habsburg segítséggel győzték le. Román nemzetről csak a XIX. század közepe után lehet beszélni, amikor a havaselvi vlachok (oláhok) és a moldovánok felvették a közös identitást és egy új népnevet alkottak maguknak.

1916-os román hátbatámadás
1915-ben Olaszország, felrúgva 30 éves szövetségesi viszonyát a Központi-hatalmakkal, és a korábban kinyilvánított semlegességet, hadba lépett az Antant oldalán. Az Antant Romániának is könnyen ígért területeket (a máséból…). Románia 1916. augusztus 17-én titkos szerződést kötött az Antant-hatalmakkal Bukarestben. E szerint, ha megtámadja Ausztria-Magyarországot és ha a háború végéig nem köt különbékét, az országhoz csatolják Erdélyt és Kelet-Magyarországot (Partium) a Vásárosnamény–Debrecen– Csongrád–Tisza vonalig.
Így a románok is hadba léptek az Antant oldalán és betörtek Erdélybe, 1916. augusztus 27-én. Az olaszok legalább adtak a formára: a hadüzenet előtt felmondták a Hármasszövetséget, a románok annyira siettek, hogy erre nem került sor, pedig ezt a 30 éve életben lévő szerződést folyamatosan megújították, utoljára 1913-ban. A négy hadseregből álló román haderő 380 ezer fővel (három hadsereggel) támadt a Déli- és Keleti-Kárpátok hágóin, az Orsovától Borgóig terjedő 500 km-es szakaszon. Brassót és a Székelyföldet hamar elfoglalták, hiszen ekkor Erdélyben alig 40 ezer osztrák-magyar katona állt velük szemben.

A románok kiverése Erdélyből – két hónap alatt
Az osztrák-magyar csapatok hamarosan erősítést kaptak, létszámukat feltöltötték így védekezésből ellentámadásba lendültek át. A 2. osztrák-magyar hegyidandár, a bajor Alpenkorps-al kiegészülve támadást indított a románok ellen és október 25-ére a német és osztrák-magyar haderők felszabadították Erdélyt. Az osztrák-magyar hadsereg nemcsak kiűzte a román csapatokat Erdélyből, hanem folyamatosan előrehaladva elfoglalták és megszállták Havasalföldet.
Bukarest megszállása
August von Mackensen német tábornok vezette a Duna-hadsereget, mely német, bolgár és török katonákból állt és 70 ezer katonát számlált. A románok ezzel szemben csak egy hadsereget tudtak állítani (a többi épp visszavonulóban volt Erdély felől). Szeptember legelején a Duna-hadsereg délről, Bulgária irányából áttörte a román védelmet, két hét múlva pedig Mackensen a dunai osztrák-magyar monitorflotta segítségével szeptember 23-án elfoglalta Konstancát. A román parlament, a kormány és maga I. Ferdinánd király is Jászvásárra (Iași) tette át székhelyét, a ploiești-i olajmezők infrastruktúráját pedig az angolok bombázták le. A román hadsereg puskalövés nélkül feladta Bukarestet és visszavonult Moldva területére. Az osztrák-magyar és német csapatok Erich von Falkenhayn tábornok vezetésével bevonultak Bukarestbe 1916. december 6-án.

Erich von Falkenhayn, tábornok

August von Mackensen, német császári tábornagy

Az 1917-es román összeomlás
Bár Moldva északi részén Oroszország segítségével a román hadsereg meg tudta vetni a lábát, az 1917-es októberi orosz forradalom és a breszt-litovszki béke után a román kormány kénytelen volt fegyverszünetet kérni 1917. december 9-én.

Az 1918-as Buftea-Bukaresti béke
A Román Királyság és a Központi-hatalmak 1918. május 7-én különbékét kötöttek. Ezzel lezárultak a Romániában folyó harcok. Bár a békeszerződés területileg csak kis mértékben károsította meg Romániát, amely Dobrudzsát Bulgáriának ítélte, viszont helyette megkapta Besszarábiát, a románok mégis „rablóbéke” névvel illették a szerződést. A béke megkötésével Románia megszegte az Antantnak tett azon ígéretét, hogy nem köt különbékét, ám ennek ellenére később mégis győztes hatalomként fejezhette be a világháborút. Az Antant e román szószegés felett szemet hunyt, így a Román Királyság a különbéke ellenére is megkapta később a követelt területek túlnyomó többségét. (Ugyanezért a szovjet-orosz delegációt kizárták az 1919-es párizsi béketárgyalásokról.)

Kik árulták el 1918-ban Magyarországot?
Feltevődik a kérdés, ha az I. világháború végén, 1918 novemberében nincs idegen katona a Magyar Királyság területén, akkor mégis mikor veszítettük el országunk kétharmadát?! Fájó kimondani, de belső árulás következtében történt mindez így. Országunkat nem a harctereken, nem nyílt csatában, hanem a hátországban kitört belső ellenségeskedés, széthúzás miatt vesztettük el. Ezekben a nehéz időkben lett volna leginkább szükség a magyar nemzeti egységre. Ehelyett az 1917-es szovjet forradalom mintájára a szociáldemokraták Károlyi Mihály (a „vörös gróf”) és a szabadkőművesek vezetésével, a kommunistákkal együtt, szervezkedni kezdtek, az ország védelme helyett a hatalom megszerzésére. Hazug jelszavakkal maguk mögé állították a nép és a munkások egy részét, csatlakoztak hozzájuk a hadsereg olyan elemei, akik a fegyelem helyett jobban szerették a káoszt és az anarchiát.
IV. Károly király, látva a forradalmi hangulatot, lemondott. Aki talán még megmenthette volna a helyzetet: gróf Tisza István miniszterelnök, őt azonban 1918. október 31-én, az őszirózsás forradalom utolsó napjaiban meggyilkolták.

A Vörös-terror
1919. március 21.-én a kommunisták ragadták magukhoz a hatalmat és Kun (Kohn) Béla, Szamuely Tibor valamint Cserny József vezetésével 200 fős különítményt állítottak fel, akik „Lenin-fiúk”nak nevezték magukat. Hírhedt páncélvonatukon járták az országot és mindenütt felléptek, ahol a „tanácsrendszert” veszélyeztető megmozdulást sejtettek. Több száz embert kivégeztek, kiknek legnagyobb bűne az volt, hogy szót emeltek a kommunizmus ellen.
A magyar emberek nem tudták eldönteni, hogy a vörösök ellen harcoljanak vagy az idegen megszállók ellen. Ám pont ez volt az ellenség célja. Ilyen zűrzavaros helyzetet kellett előidézni ahhoz, hogy Magyarországot elfoglalják. A Trianon-i békeszerződés egy papírdarab maradt volna, ha az elcsatolandó területekről a hazaáruló forradalmi magyar kormány nem vonja vissza a magyar hadosztályokat, ahogyan négy év küzdelmeiben megtartottuk, úgy azután is megtarthattuk volna hősies harcok árán területeinket. Ehelyett a legnehezebb időkben a „magyar” honvédelmi miniszter feloszlatta az olasz hadszíntérről hazaérkező győztes magyar hadsereget. Linder Béla, a hazaáruló Károlyi Mihály kormányának hadügyminisztere, azt mondta 1918 őszén, hogy „nem akarok többé katonát látni”. Lefegyverezték és hazaküldték a magyar katonákat. Azután mégiscsak látott katonát, igaz, román egyenruhában.

Román megszállás
1918. november végén – az osztrák-magyar fegyverletétel után 3 héttel – a román csapatok ismét támadásba lendültek Magyarország ellen. A Székely-hadosztály elkeseredett küzdelmétől eltekintve, mindenféle nehézség nélkül haladhattak nyugat felé. A Károlyi-kormány ugyanis nemhogy nem fejtett ki ellenállást, de ezt meg is tiltotta.
1918. december 1-jén a Román Nemzeti Tanács Gyulafehérvárott népgyűlést szervezett, ahol kimondták Erdély, a Bánság és Máramaros egyesülését a Román Királysággal. A „leendő kisebbségeknek” teljes körű nemzeti- és szabadságjogokat ígértek.
1918. december 22-én Kolozsvárott magyar népgyűlést tartottak, ahol a Magyarországhoz való tartozás fenntartása mellett álltak ki. Karácsony napján a román hadsereg bevonult Kolozsvárra, és minden demokratikus intézményt megszüntetett. 1919 januárjában a medgyesi szász közösség is a Romániával való egyesülés mellett döntött.
Míg az ország szívében a vörösökkel folytatott a magyarság élet-halálharcot, közben a Felvidéket a frissen megalakult Csehszlovákia foglalta el, Délvidéket a szerbek és a franciák szállták meg. A román hadsereg közben szinte zavartalanul haladt előre, 1919. április végére a Tiszáig jutottak. Ekkor már a vörösök is szembeszálltak a csehszlovákokkal, majd a Tiszánál támadást indítottak a románok ellen, de már késő volt. Elképzelhető milyen lehetett a magyar katonák morálja, mikor a vörösök még azt sem akarták engedni, hogy a magyarok piros-fehér-zöld lobogó alatt harcoljanak, hanem a vörös lobogót akarták az „internacionalista pacifizmus” jegyében rájuk kényszeríteni…
A Tanácsköztársaság augusztus 1-jei bukása után az Antant „határozott tiltása ellenére” a románok átlépték a folyót, és augusztus 4-én bevonultak Budapestre. A Tiszántúlon katonai kormányzóságot szerveztek, ennek ellenőrzése alá rendelték a helyi közigazgatást, s ez ott 1920 márciusáig tartott. Büntetőhadjáratot folytattak azok ellen, akiket „magyar érzelműnek” tartottak. Mindennapossá tették a botbüntetést, több internálótábort állítottak fel, százakat hurcoltak román börtönökbe és végeztek ki az ország területén. Constantin Diamandi szeptember közepi nyilatkozata szerint 27 000 magyar hadifoglyuk volt.
A román megszállás alá került területeken gyakoriak voltak a visszaélések és az erőszakos cselekmények. Eltervezetten folyt Magyarország kirablása is, amihez indokokat is gyártottak. Egyrészt az országban állomásozó csapataik ellátására hivatkoztak, másrészt háborús jóvátételre: így kárpótolták magukat a károkért, amit a Monarchia hadserege okozott Romániában. Ehhez gyorsan tegyük hozzá, hogy 1916-ban az addig semleges Román Királyság volt az „agresszor”, ő támadt rá a Központi-hatalmakra.
Így került Romániába több ezer mozdony, vasúti kocsik tízezrei, egész gyárak teljes gyártósorai, vagonszámra cipők, takarók, a legkülönfélébb ipari és mezőgazdasági cikkek, nem utolsó sorban

múzeumok gyűjteményei, műkincsek. Bár az Antant többször erélyesen követelte a nyilvánvaló szabadrablás leállítását, a román tábornokok erre nem reagáltak.
Több mint három hónap után a román katonaság 1919. november 14-16. kiürítette Budapestet és a Duna-Tisza közét. 1920-ban az egyre közeledő béketárgyalások és a belpolitikai helyzet meginduló konszolidációja nyomán február-március folyamán az Antant a demarkációs vonalak mögé parancsolta a román katonaságot.
Magyarország 1920. május 6-án kapta meg az első világháborút lezáró béke feltételeit, június 4-én pedig a Trianoni békediktátum véglegesítette a mai határokat, Erdély elvesztését. Magyarországból 104 000 négyzetkilométernyi területet csatoltak Romániához, amelynek 5,2 millió lakosából 2,9 millió volt román, 1,7 millió magyar, 560 ezer pedig német anyanyelvű. A románság 53,8 százalékkal éppen úgy alkotott többséget Erdélyben, mint a soknemzetiségű, ezért széthullásra ítélt Magyar Királyság területén a magyarság.
Erdély, Dél-Dobrudzsa és Besszarábia megszerzésével Románia 140 ezerről 297 ezer négyzetkilométerre növelte területét az első világháború után, lakossága 8-ról 16 millió főre nőtt.

Összegző kérdések
Elmondhatjuk, hogy az elmúlt évszázad sok vészt hozott ránk, ugyanakkor sok lehetőségünk is volt, hogy sorsunk jobb irányba formálódjon. Van, ami végleg elveszett. Az elmúlt száz év pontot tett az erdélyi német (szász és sváb) nemzet 800 éves történetére. Az erdélyi románság helyzete vajon javult-e mióta Közép-Európától elválasztva a Balkán része lett? Vajon az erdélyi magyarság és székelység története hogyan folytatódik az elkövetkező évszázadban?

„Bárcsak megáldanál engem s kiterjesztenéd határaimat s velem lenne kezed s nem engednéd, hogy elnyomjon a baj!” (1Krón 4,10)

Uri Imre – Érendréd

A gyermekotthon lakóit ajándékozták meg

Tartós élelmiszereket gyűjtöttek a nagykárolyi református óvoda Noé bárkája nevű csoportjának tagjai az elmúlt időszakban. Az adományt a Könnycsepp Gyermekotthon lakói számára ajánlották fel, melyet a tegnap délután adtak át.

Az árvagyermekek számára összegyűlt élelmiszereket Holló Éva Andrea és Suhó Andrea óvónők az óvódások és azok szüleinek, valamint Tolnay István esperes és családjának kíséretében nyujtották át a csillogó szemű, örvendő árvagyermekeknek. Az óvóda pedagógusai egy magyarországi pályázat keretén belül döntötték el, hogy ajándékaikkal mosolyt varázsolnak a gyermekotthon lakói arcára. „Mutass jó példát! Szeress tettel!” – volt a tevékenységük címe és témája.
Az igaz keresztyének gondját viselik az árváknak anyagilag, szellemileg és érzelmileg. Az igaz keresztyének nem zárják be gyengéd, könyörületük ajtaját, amikor látják, hogy testvéreik szükségben vannak. Viseljünk tehát gondot az árvákra nyomorúságban – hangzott el az óvodai csoport vezetői, szülői közösség részéről. Tolnay István nagykárolyi esperes Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második levelének kilencedik részéből olvasott fel, és idézte belőle, hogy: „a jókedvű adakozót szereti az Isten”.
Az óvodai csoport céja az volt, hogy az árva és nehéz sorsú gyermekeken segítsenek. Mindenki számára öröm volt megtapasztalni, hogy az emberekben van még jó szándék szeretet és tenni akarás.

A Kölcsey Ház Alapítvány alapítói tartottak előadást Kőrösi Csoma Sándorról

Vetítéssel egybekötött előadásra került sor Tasnádon szombat este, melynek során Nagy Ferenc és Nagy Nóra bemutatték Kőrösi Csoma Sándor útját és munkásságát indulásától haláláig.

Az előadók Budapestről érkeztek.  Bejárták Kőrösi Csoma Sándor útjának főbb állomásait és így adóztak nagysága előtt. Utazásukat és élményeiket képekben rögzítették, ebből adtak ízelítőt.

Az előadás után indiai étel- és italkóstolás volt, továbbá igyekeztek megteremteni azt a hangulatot, amiben Kőrösi Csoma Sándor is dolgozott. A gyermekek imasálakat kaptak ajándékba.

Fotó: Tasnádi Református Egyházközség közösségi oldala

Kopjafát avattak Szilágyszérben

Ünnepi istentiszteletre gyűltek össze a hívek Szilágyszérben vasárnap délután. Együtt emlékeztek az 1848-49 – es szabadságharc hőseire és avattak kopjafát.

Az ünneplők Tolnay István nagykárolyi esperes igehirdetését követően a gyülekezet vallásórásainak, ifjainak és vegyeskarának előadását hallgathatták meg. Ünnepi gondolatait osztotta meg Kállay Sándor alpolgármester. A kopjafát Tolnay István esperes és Csürös Róbert lelkipásztor leplezték le. Az ünnepség koszorúzással ért véget.

Fotó: Szilágyszéri Református Egyházközség közösségi oldala

Istennel a hazáért

Nemzeti ünnepünk alkalmából idén is szép műsorral várták a Nagykároly-belvárosi református gyülekezet tagjait. A vasárnap délelőtti istentiszteleten Erdei Márk gyakornok lelkész prédikált. A gyülekezet vallásórásai és ifjai a Tukacs Irénke által összeállított Istennel a hazáért című előadást mutatták be.

Fotó: Nagykároly-Belvárosi  Református Egyházközség közösségi oldala

Piros, fehér, zöld, ez a magyar föld!

Az 1848-49 – es forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek ma délelőtt a református templomban.  Mindkét református gyülekezet istentiszteletén ünnepi műsort mutattak be.

A Nagyároly-kertvárosiak istentiszteletén Tolnay István esperes prédikált az 1 Tim 6,12 igeszakasz alapán. Az igehirdetés a szabadságharc kulcsszava köré épült. A lelkipásztor példákat sorolt fel arra, hogy mit jelent szabadság nélkül élni. Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy ma is meg kell harcolnunk nemzeti identitásunk megőrzéséért, a jelképeink használatáért, a keresztyén értékek és a család intézményének megvédéséért.  Az igehirdetést követően a hívek a Pro Ecclesia kórus alkalomhoz illő énekét hallgatták meg. Az kórus Lőrincz Szilveszter énektanár-karvezető saját szerzeményét adta elő, melynek ez alkalommal volt az ősbemutatója. Az V-VII. osztályos vallás- és kátéórás gyermekek Tolnay Adrien vallástanár irányításával a Piros, fehér, zöld, ez a magyar föld! című színvonalas és megható műsort mutatták be. Az istentiszteletet követően a református óvoda Bogyó és Babóca csoportjának tagjai Baumgartner Ildikó és Sógor Melinda óvónők vezetésével kicsi zászlókat osztottak a templomból hazainduló híveknek.

Székelyföldről Tövishátra

Ha valaki lelkésznek tanul, számíthat arra, hogy az Úr által rábízott szolgálatot akár szülőföldjétől távol kell majd végeznie. Még inkább így van ez, ha valaki messze vidékről származó hitvest választ magának. Persze, ez mit sem változtat azon, hogy Isten iránti hűséggel, szorgalommal és lelkesedéssel végezze lelkipásztori teendőit. Ez derül ki a Csürös Róberttel készült interjúból is.

Székelyföldről származol, hogy kerültél Szatmár megyébe? Pontosan honnan jöttél, és hogyan érzed magad vidékünkön?

Minden bemutatkozás alkalmával maksaiként mutatkozom be, bár Sepsiszentgyörgyön születtem. Mégis a szívem az édesanyám szülőfalujába húz, mivel az apai nagyszülők korán meghaltak. Minden szabadidőt, hétvégét és vakációt az anyai nagyszülőknél, Maksán töltöttünk. Oly annyira, hogy itt is kereszteltek, és itt konfirmáltam. A teológiára is már maksaiként felvételiztem. Maksa egy 650 lelket számláló falu Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely között. Soha nem terveztem azt, hogy én egyszer az ország másik felében fogok élni. Legtávolabbi térség, amit ezelőtt nyolc évvel elképzeltem, az Kolozsvár volt. Elvégezni az egyetemet, aztán hazamenni és Székelyföld templomos népének hirdetni az Isten evangéliumát, de az Úr útjai valóban kifürkészhetetlenek. Bevallom, nehéz volt ilyen nagy távolságba szakadni az otthoniaktól egyedüli gyerekként. De hála Istennek, ismerős környékre kerültünk, hiszen a feleségem rokonságának nagy része itt él ezen a vidéken. Az Alsószopor-Szilágycseh útvonal pedig egy, a Maksához közeli útvonalra emlékeztet. Bogdándon pedig egykori székely telepesek utódai laknak, így a székely akcentus is néha megüti a fülem. Mondhatom, hogy otthonról haza jöttem.

A 2017-es esztendőtől változott a teológiai képzés menete. Ez azt jelenti, hogy az utolsó tanulmányi évet gyakornoki évvé alakították. Így 2017 őszén, mint akkori hatodéves teológiai hallgatókat kihelyeztek gyülekezetekbe. Mi azon a nyáron házasodtunk össze a feleségemmel, aki erről a környékről származik, és akkor már harmadik éve, hogy Hadadban, a szomszéd községben tanított, mint hitoktató. Előre bocsátva a teológiai képzés változását nagyon sokat imádkoztunk és tanakodtunk azon, hogy hogyan is döntsünk. Orsi jön az erdélyi egyházkerületbe, vagy én jövök a királyhágómelléki egyházkerületbe. Sok, szó szerint átvirrasztott éjszaka után jött az elhatározás, hogy mivel Orsinak itt meg volt a címzetes állása, és azt mindenképpen szerettük volna megtartani, ezért én jövök ebbe az egyházkerületbe. Így történt, hogy 2017 októberétől a Lelei Református Egyházközség tapasztalt mentor-lelkipásztora, nagytiszteletű Nagy Sándor szárnyai alá kaptam kinevezést, mint hatodéves gyakorló teológus.

Tavaly nyáron kerültél Szilágyszérbe. Bemutatnád néhány szóban a gyülkezetet?

A szilágyszéri gyülekezetbe 2018. augusztus 1-től kaptunk kinevezést. Szilágyszér Bogdánd községhez tartozó település.  A gyülekezet 690 lelket számlál, a gyülekezet jelentős részét azonban az idősek, a gyermekek és az asszonyok alkotják. A fiatalok és a férfiak nagy része mivel más megélhetési lehetőség nem nagyon van, hiszen messze vagyunk a városoktól kénytelenek külföldön munkát vállalni.

A széri gyülekezet egy életerős, élni akaró gyülekezet. Hála Istennek sok a gyermek a gyülekezetben, és egyre több fiatal házasságkötés után itt vesz telket vagy épít házat. Így még ha pár évet külföldön is töltenek, jó reménységgel vagyunk, hogy visszatérnek és itthon képzelik el a jövőjüket. Igyekszünk a gyülekezet minden rétegével foglalkozni és különböző alkalmakat, programokat szervezni. Tesszük ezt hálás szívvel és nagy örömmel, hiszen a gyülekezeti tagok minden újdonságot szívesen fogadnak. Így tartottunk már gyermekbibliahetet, idősek napját, az adventi időszakban adventi koszorúkészítést, házasok napját. Decemberben otthont adtunk az egyházmegyénkben is megszervezésre került Kárpát-medencei Női Imanapnak. Állandó alkalmaink a gyülekezeti bibliaóra, kórus, ifjúsági bibliaóra, káté- és vallásóra, valamint a vasárnap délelőtti és délutáni istentisztelet.

Melyek a lekedvesebb eddigi élményeid a közösségben?

Minden nap áldás és élmény hirdetni az Isten igéjét, és a gyülekezetben dolgozni. Kezdő lelkészként mindennel most szembesülök első alkalommal a gyülekezet vezetéssel, és mint kisgyermek csodálkozom el mindenen. Minden napnak megvan a maga pillanata, amikor én felcsillanó szemmel állok és csodálkozom, hogy megtörtént. Mindig olyan gyülekezetbe vágytunk, amely nyitott, aktív és lelkes. Szérben mindezt megtaláltuk. A költözés előtt át kellett festeni a nyílászárókat. Akkor még Leléből ingáztunk. Egyik reggel, mire megérkeztünk, már az ajtók-ablakok ott sorakoztak a parókia teraszán, és 10-15 asszony ecsettel a kezében festették azokat. Egy másik kedves emlék, hogy az ősszel hazautaztunk Székelyföldre, és amikor visszatértünk, azzal várt az egyik néni, hogy „valaki kereste a tiszteletes úrékat egy autóval, nem tudom ki volt az, de leírtam a rendszámát.” De említhetném a kedvességüket, amikor csak úgy meglepnek egy tányér süteménnyel, vagy más egyéb ajándékkal. A sok kedves szó, felajánlott segítség és támogatás mind-mind olyan élmény, amely csoda számba megy, és amelyeket fel sem tudnánk sorolni. Mindezért is az Istené legyen a dicsőség!

Milyen célokat szertnétek megvalósítani az egyházközségben?

Sok fejlesztést tervezünk a presbitériummal. Az első és legfontosabb a templom fűtésének mihamarabbi megoldása, hiszen szinte semmilyen fűtési lehetőség nincs a templomban. Az idén, ha az Úr akarja és élünk, ezt fogjuk megoldani. De folyamatban van a templom és a parókia körülkerítése, a templom biztonsági rendszerének beszerelése és éjszakai megvilágítása is. De igencsak ráfér a felújítás a régi parókia külső és belső részére, valamint az új parókia külső szigetelése is tervben van. De nemcsak épületeket szeretnénk renoválni, hanem a gyülekezet lelki életét is szeretnénk építeni. Március 17-ére tervezünk egy hálaadó istentiszteletet, megemlékezve az 1848-49 – es forradalom és szabadságharc hőseiről, melynek emlékére kopjafát állítunk; emlékkonfirmációt, anyák napját, gyermekek napját, és a nyár folyamán egy gyülekezeti napot, egésznapos programsorozattal. Munka tehát bőven van. Reméljük, hogy Isten segítségével lassan sikerül mindezeket megvalósítani.

A tavalyi bibliaismereti vetélkedőn első helyezést értek el a szilágyszéri gyermekek.  Számítottatok erre? Hogyan fogadták az eredményt a vallásórások?

Első alkalommal vettek részt a gyermekek ezen a vetélkedőn. Megvallom őszintén, hogy nem számítottam ekkora sikerre. A cél valóban a részvétel volt, nem a győzelem. Szerettük volna, hogyha a széri gyermekek is látják, hogy hogyan zajlik egy ilyen vetélkedő, és részt vesznek azon, hogy tapasztalatokat szerezzenek. Már a vetélkedő meghirdetésétől nagy volt az izgalom, a felkészítők csak fokozták ezt. Éppen ezért nagy öröm volt hallani, hogy közülük került ki az első helyezett. A gyermekek is nagyon örültek, és előszeretettel használják az ezen az alkalmon szállóigévé lett mondatot: „Ha tőlem kérdezték volna meg, hogy miért jöttünk, azt mondtam volna, AZÉRT HOGY MUTASSUK MEG, KIK A SZÉRIEK”. Mi pedig hálásak vagyunk a kegyelmes Istennek, hogy ezeket a fiatalokat taníthatjuk és ebben a gyülekezetben szolgálhatunk, elcsodálkozva az Ő mindennapi csodáiban és áldásaiban.

Sebestyén Elek Előd

NEM ENGEDNEK A ’48-BÓL

„Sokszor talán fáradtsággal jár, izzadtsággal, de akkor lesz jövendőnk, hogy ha merjük vállalni a munkát. Akkor lesz jövendőnk, hogy ha merjük vállalni a gyermekáldást, hogy ne kevesedjünk meg, hanem inkább szaporodjunk, és akkor lesz jövendőnk, hogyha megőrizzük identitásunkat, akár nemzeti, akár keresztény identitásunkat, ha nem olvadunk bele a népek olvasztótégelyébe, hanem megőrizzük a mi ezeréves örökségünket” — mondott útmutatást a ’48-as forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából bemutatott ünnepi istentiszteleten Kátai Tibor börvelyi parókus lelkipásztor.

A helybeli iskolások a tantestület kíséretében nagy számban vettek részt az ünnepi egyházi szertartáson. Az egyházközség kórusa kedveskedett énekszolgálattal, majd a tiszteletes fogalmazta meg 171 esztendeje történtek mának szóló üzenetét. A Szentírás passzusai értelmében fontos ragaszkodunk az Úrhoz, hiszen „lelkünk és pajzsunk ő” — emelt ki egy zsoltárpasszust. A lelkipásztor szerint március 15-én hálát kell adnunk azért, hogy van kire és mire emlékeznünk, „ugyanakkor lépjünk át a jelenbe, figyelnünk kell a jövendőre”, a mi feladatunk kapcsán kiemelte: „vállaljuk azt, ami reánk bizatott, tegyük meg nap mint nap, kis és nagy tettekben egyaránt”.

A Szózat eléneklésével zárult az istenházában az ünnepség lelki megalapozása.

A cikk folytatása a www.anziksz.com honlapon olvasható.

Ünnep az oviban

Kettős ünnepük volt a nagykárolyi Kálvin János Református Óvoda kisdiákjainak a tegnap – tudtuk meg Suhó Andrea óvónőtől. 

A százhetvenöt évvel ezelőtt Nagyszalontán született Arany Lászlóra, Arany János fiára emlékeztek. Arany László költőként és népmesegyűjtőként tevékenykedett. A református napközibe Sălăgean Linda városi könyvtáros látogatott el, aki Arany László népmesegyűjteményéből olvasott fel. Ezt követően a gyermekekkel közösen beszélte meg a mesét és annak tanulságát, melynek során átvezette a figyelmet a nemzetükért harcoló katonákra és hősökre. Így szóba kerültek az 1848-as szabadságharc hősei, a márciusi ifjak.

Az ünneplésben az óvoda mindkét csoportja részt vett: a Holló Éva és Suhó Andrea által vezetett Noé bárkája csoport, valamint a Baumgartner Ildikó és Sógor Melinda által vezetett Bogyó és Babóca csoport. A gyermekek a program végén szélforgókat készítettek, amiket már ott ki is próbálhattak.

Imahét Gencsen

Március 11. és 17. között egyetemes imahetet tartanak Gencsen. Hétköznaponként este 7 órától, vasárnap pedig a záró istentisztelet de. 11 órától kezdődik. A hétköznapi alkalmakat a gyülekezeti házban, a március 15-i és a záró istentiszteletet a templomban tartják.

Hétfőn Tukacs József Sándor (Nagykároly-Beváros), kedden Kátai Tibor (Börvely), szerdán Lucza István (Sarmaság-Bányatelep), csütörtökön Ilyés Csaba római katolikus plébános, főesperes (Nagykároly), pénteken Paniti Teleky Zoltán (Menyő), szombaton Bogya Árpád (Szilágylompért), vasárnap pedig Farkas Antal (Nagyvárad-Velence) hirdeti Isten igéjét.

Mindenkit szeretettel hívnak és várnak az imaheti alkalmakra!

 

A Harangszó márciusi számából

Azt tudom, hogy miről óvjam gyermekem, ha forgalmas kereszteződésen kell át biciklivel, de a weben azt kell éreznem, hogy sötétben tapogatózom. Teológiát végzett, de nem lett lelkész. Lett viszont elismert rádiós és televíziós szerkesztő, az erdélyi közélet emblametikus alakja. A keresztyén ifjúsági zenekarok között bátran mondhatjuk az egyik legkiemelkedőbb formációnak az Élő Kövek-et – olvasható a Harangszó legújabb számában, mely megvásárolható a lelkészi hivatalokban.