Igemagyarázat (Jóel 2:1b)

„…mert eljő az Úrnak napja; mert közel van az!” (Jóel 2:1b)

Ha valaki érettségi előtt áll, azt mondja: bárcsak idősebb lennék már egy pár hónappal, vagy héttel. Milyen jó volna már túl lenni azon a vizsgán. Ha valaki házasságkötés előtt van, szintén azt mondja, hogy bárcsak gyorsan telnének a napok a házasságkötésig. Aztán alig sóhajtozunk, s máris nemcsak hónapok, de évek is elteltek. A nap amit, annyira vártunk hamar a múlté lesz. Ma  az Úr napjára való készülődésre hívja fel a figyelmünket az ige.

Az első fejezetben Jóel költői képeket használva festette le azt a nyomorúságot, amit tapasztalt. A próféta ezekkel a mondatokkal a végső ítéletre vezeti rá az olvasó figyelmét. Emlékezetet arra, hogy közeledik az Úr napja. Erre az érkezésre legyen mindenki felkészülve, a pontos időpontot nem lehet ugyan tudni. Mindenesetre bármikor érkezhet, és mi felkészülten kell várjuk az Ő napját.

Annyi mindenre oda kell figyelni a mindennapokban, és olyan sok mindennek az elérkezéséhez készülünk. De vajon arra fel vagy-e készülve, hogy életed bármelyik percében Isten színe előtt kell megállj? Mindennap egyre közelebb kerülsz hozzá. Tartsd tisztán a szívedet, és alázattal készülj az Úr napjára! Ámen!

Imádkozzunk azért, hogy Isten bocsássa meg vétkeinket és tisztítsa meg szívünket!

Igemagyarázat (Jóel 1:19)

„Hozzád kiáltok Uram!” (Jóel 1:19)

Aki beletekint a Jóel próféta könyvének első részébe, az a benyomása támad, hogy egy balladát olvas. A próféta kifejező képekkel festi meg, azt a nyomorúságot, amit tapasztal. A bibliai fejezet egy sáskajárás és nagy szárazság leírását tartalmazza, melyben a próféta a végső ítéletet látja. A próféta nem csügged el. Magabiztosan zárja a részt azzal, hogy mindent Isten kezébe helyez. Az Úrhoz kiált, és tudja kiáltása meghallgatásra fog találni.
A fizikai és lelki csapások ráébresztenek bennünket arra, hogy mennyire kicsik vagyunk ebben a nagyvilágban. Hiába a korszerű technológia, az orvostudomány, egy pillanat alatt mindenünket elveszíthetjük. Jóel hittel kiált az Úrhoz. Ha úgy érzed, hogy életed szárazságba került, kietlen a lelki állapotod, imáidban bátran kiálts te is az Úrhoz! Ő meghallgat téged, és lelkedet a gazdag mezők és források vízéhez vezeti! Ámen!

Imádkozzunk azokért, akik valamilyen csapások áldozataivá váltak!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 24:25a)

„És oltárt építe ott Dávid az Úrnak, és áldozék egészen égő és hálaáldozattal…” (2 Sám. 24:25a)

Vasárnap van, ilyenkor egy kicsit közelebb érezzük magunkhoz Istent. Figyelmünk rá irányul, és arra a hálára, amellyel tartozunk neki. A mindennapokban sok megpróbáltatás ér bennünket. Ő az, aki átsegít ezeken, és Ő az, akitől a csapások megszűnését várhatjuk! De vajon hogyan érhetjük ezt el?

Istennek felgerjedt a haragja Izráel ellen. Dávidot a próféta által arra kéri, hogy számlálja meg a népet. Dávid ezek után népszámlását tart. Több mint kilenc hónap után végül kiderült, hogy Izraelben 800000, Júdeában pedig 500000 fegyverforgató férfi élt. Isten Gád próféta által megüzente, hogy Dávid király három csapás közül választhat: vagy hét évig éhség lesz Izráelben, vagy három hónapig kerülnek valamelyik ellenséges nép kezébe, vagy három napig döghalál sújtja őket. Dávid ez utóbbit választja. Ám miután annyian meghaltak, Dávid a prófétán keresztül arra kéri Istent, hogy inkább őt és a házanépét büntesse. A próféta azt javasolja a királynak, hogy mutasson áldozatot be Istennek. Dávid ezt meg is teszi, és a csapás így véget is ért.

Sok különböző csapás ér bennünket is. Ilyenkor mindig feltesszük a kérdést: miért pont velem történik mindez? Miért nem tekint le reám gondviselő Atyám? Keserűen fakadunk ki, hogy még meddig tart mindez? Izráelen a csapás azonnal véget ért, amikor Dávid áldozatot mutatott be Istennek. Vigyük mi is áldozatunkat Isten elé, nemcsak most a nyugalom napján, hanem a hétköznapokban is! Ámen!

Imádkozzunk azokért, akiknek csapás van az életükön!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 23:2)

„Az Úrnak lelke szólott én bennem, és az ő beszéde az én nyelvem által” (2 Sám. 23:2)

Aligha van olyan tinédzser, aki a csúnya szavak használatát ki ne próbálná. Mert ha valami szokatlant teszek, vagy mondok mindjárt én leszek a menő. Engem csodálnak és engem hallgatnak. Aztán hónapok vagy évek telnek el és mindenki ráébred, hogy nyelvünk kordában tartásával és a tiszta szavak szólásával többre megyünk. Persze mindenki csak arról tud beszélni, ami a szívében van.

Dávid vallást tett arról, hogy Isten lelke szólt mindig általa. Büszke volt arra, hogy az Úr beszédét mondhatta. Egy értékeket felcserélő világban sokszor pont az ellenkezőjére büszkék az emberek. Milyen sokszor találkozunk azzal, hogy sokan azon versenyeznek, hogy ki tudja a másikat túlszárnyalni a trágár beszédben. De talán nem is kell annyira sarkítanunk. Sokszor éles, pletykás nyelvünkkel, megfontolatlanul olyan szavak hagyják el ajkunkat, melyek egyáltalán nem Istennek tetszők. Sőt, az által, hogy alaposan kibeszéljük, vagy éppen rágalmazzuk felebarátainkat, atyánkfiai ellen is vétkezünk. Dávid nagyon sok kellemes, de áldatlan élethelyzeten is átment.  Ő büszke volt arra, hogy Isten vele volt ezekben a helyzetekben, és arra is, hogy mindig Isten Szentlelkének indíttatásából tudott szólni. Nyíljon a mi ajkunk is nap mint nap Isten magasztalására és egymás bátorítására! Ámen!

Imádkozzunk a csúnyabeszédűek  megváltozásáért!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 22, 1-2)

“Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem.” (2 Sám. 22:2)

Világunk egyre inkább rohanó tempót diktál az ember számára, ahol nincs igazán idő semmire. Sokan tapasztaljuk is ezt az időhiányt, amikor csak röpke szavak mellett tudunk megállni egymással szembe, és máris rohanunk tovább, hogy mindenhol helyt tudjunk állni. Érezzük is ennek az időhiánynak a szorítását az életünkben, mikor ismerőseink megállnak mellettünk beszélgetésre, és mi csak nézzük az óránkat, hogy mindjárt mennünk kell és nincs igazán idő arra, hogy másokat végighallgassunk. Megyünk a világ által diktált tempó után, és sok mindenről megfeledkezünk, legfőbbképpen Istenről. Ő ott van velünk egész életünkben, sőt sokszor velünk együtt rohan.

Sámuel második könyvének 22-ik részében Dávid király áll meg egy pillanatra a maga hálaadó imádságával Isten előtt, és mintegy visszatekintéssel mondja el életének főbb eseményeit. Már az első igevers is jelzi a mai világ emberének, hogy kell szakítani időt annak is, akinek köszönhetően meg tudunk állni a mindennapokban. Annak, akinek köszönhetően van erőnk a karjainkban és lábainkban. Erőnk van munkánk elvégzéséhez. A te életedben van-e ilyen alkalom, vagy csak a világ tempójára figyelsz? Úgy érzed, ha nem a világ által diktált iramban haladsz akkor lemaradsz valamiről? Pedig sokszor a csendes hálaadás serkent fel bennünket igazán! Dávidnak király létére volt ideje megállni és megköszönni Istennek segítségét! Neked nincs?

Dávid azt mondja Istenre, hogy az ő kősziklája, kővára ahova menekülhet az ellenségei elől. A régi időkben a templomok védőbástyaként álltak, ahova az emberek bemenekülhettek az ellenség elől. Manapság is – ha megfigyeljük  -templomaink a megnyugvás helyei, ahol nem ordibál velünk a vezetőnk, nem zavarnak a munkatársak. Itt csendességben az ember Istenhez fordulhat. Mert meg kell valljuk, ahogy egykoron Dávid is tette, hogy nekünk is van miért hálát adjunk. Egészségünkért, hitvestársunkért, gyermekeinkért, szüleinkért, munkánkért, szerzeményeinkért és még sorolhatnám mi mindenért kell hálát adni Istennek! Mindenki látja a maga múltját, és látja, hogy a maga ellenségei hányszor törhettek volna rá, de Isten mindig megvédte, ahogy egykoron Dávidot is.

Vezessen bennünket a mai nap Istennek igéje előszöris egy csendes pillanathoz, majd a megállásban a hálaadó imához Isten segedelméért! Ámen!

Zsákai Norbert, Bogdánd

 

 

Igemagyarázat (2 Sám. 21:15b)

„…és elméne Dávid az ő szolgáival együtt, és harcolának a Filiszteusok ellen, annyira, hogy Dávid elfárada.”

A hosszú munka után – bármennyire is rákészült legyen valaki – elfárad az ember. Nemcsak a fizikai, de a szellemi munka is alaposan kimerít, ha sokáig végezzük. Ám nemcsak ezek, hanem az örökös harcok is megfáradttá tesznek. Dávid története most erről mesél nekünk!

Dávid a filiszteusok ellen harcol. Akik végigkísérik a Dávid történeteit meggyőződnek arról, hogy Dávid különböző külső és belső harcokat kellett megvívjon, hol valamelyik szomszédos néppel, hol pedig valamelyik családtagjával. Most arról olvasunk, hogy Dávid elfáradt. Úgy van ez az életünkben. Eleinte teljes erővel harcolunk, védjük a magunk határait, de aztán egy idő után mi is meglankadunk. Milyen sokszor kell megharcolnunk a mindennapok gondjaival. Mindenki más és más terheket hordoz. Az egyik ember a mindennapi megélhetésért küzd, a másik gyászt hordoz a szívében, a harmadik családi problémákkal küzd. Néha talán te is úgy érzed, hogy belefáradsz ezeknek a lelki harcoknak a vívásában. Tekints fel Jézusra, a te Megváltódra, és kérj tőle a mindennapokhoz elégséges erőt! Ámen

Imádkozzunk a megfáradt emberekért!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 21:3)

“És monda Dávid a Gibeonitáknak: Mit cselekedjem veletek, és mivel szerezzek engesztelést, hogy áldjátok az Úrnak örökségét?” (2 Sám. 21:3)

Szociológiai értelmezés

A múlt bűneit letagadhatja a társadalom vagy a politikai vezetés, ami történt, lehet titkolni, tabuként kezelni, nem beszélni róla, csakhogy ettől még nem gyógyulnak be a sebek, és – ami ennél is fontosabb – nem engesztelődik meg az Isten.

Adott egy szörnyűséges tett: Saul valamikor a múltban népirtást követett el – a nekik adott ígéret ellenére lemészárolta a gibeonitákat. Dávidnak ehhez látszólag semmi köze, ám Saul politikája megingatta az emberi bizalom, a „társadalmi szerződés” alapjait, megbontotta az élet egyensúlyát. Így lesz Dávid érintett ebben az ügyben, mert ő is élni szeretne, vágyik a békére. Az életegyensúly bolygatása nyílt hadüzenet Isten ellen, mert aki önkényesen életet olt, vitatja Isten szuverén jogát a teremtéshez és az újrateremtéshez (pusztításhoz).

Saul egy sorban helyezkedik el a népírtó diktátorral és a kórházi ágyán elmelállapotának tudatában a kegyes halált választó beteggel, hogy az Arab Tavasz kellékeit szállító amerikai érdekekről és a Krímet megszálló Putyinról ne is beszéljünk. Agresszió, provokáció, hidegháborús feszültségkeltés…

Pszichológiai értelmezés

Saul meghalt… amit tett, a jelenben az utókort kísérti: nem Saulnak kell a három évig tartó éhséggel megbírkózni, hanem Dávidnak.

A Biblia többezer éve felismerte azt, amit a pszichológia csak a huszadik században értett meg: hogy az atyák ették az egrest, és a fiak foga vásott bele. A családban működő modellek utánzása és reprodukálása nyomán a gyermek testébe-lelkébe építi bele a szülők és nagyszülők életét.

Rudolf Steiner kutatásai arra a következtetésre jutottak, hogy az ember lelki és fizikai-szervi (!) fejlődése azokra az alapokra épül, amelyeket az első 7 év életszakaszában teremt meg számára a környezet.

Felelőtlen kijelentések, Isten megbékéltetése

Dávid nagyon jól csinálja, hogy az éhség okát Istentől tudakolja. Miért történik velünk mindez? Miért épp minket súlyt? Hol kezdődött? Meddig kell visszamenni az önismeretben, önelemzésben? Ezek után teljesen érthetetlen, MIÉRT NEM kérdezi meg az Úrtól a megoldást is? Az életegyensúly visszaállítását a gibeoniták kezébe adja. Tőlük várja a feszültség feloldását. És csodálkozunk, hogy nem történik semmi (jó)! A történelmi igazságszolgáltatás hamis ábránd, és nem hoz eredményt, ha Saul után a sértett fél, a gibeoniták veszik át a bíráskodást.

Dávid felelőtlen, mert megígéri, hogy bármit teljesít, amit a sértett fél kárpótlásul kér tőle. Nem gondol bele, mi lesz, ha a gibeoniták épp Dávid, a zsidó király fejét kérik, vagy a trónt, vagy miniszteri posztokat, vagy: hogy szúrjuk ki a szemeiteket, s ezután ti lesztek a mi szolgáink. Egyébként ilyen „ellenállhatatlan” ajánlattal máskor már kecsegtették Izraelt. Dávid nem az első ószövetségi líder, aki belemegy ebbe a kockázatos játékba (orosz rulett) – Jefte bíró is nagy mellénnyel ajánlja fel az Úrnak égőáldozatul azt, aki elsőként jön elébe, mikor győztesként hazatér a csatából. A tulajdon lánya volt az első!

            A gibeoniták kérnek: nem szégyellősek – Saul rokonait akarják akasztófán látni. Tehát az erőszak újabb erőszakot szült. Aztán Dávid megérti, hogy Istennek van pere a földdel: és Ő akkor fog megnyugodni, amikor a halottaknak – legyen az akár Saul, akár a kivégzettek – végtisztességet adnak. (Talán nem véletlen a hasonlóság: Hektór holttestét Akhilleusz sem akarja visszaadni a trójaiaknak, hogy így akadályozza meg átkelését az Alvilág folyóján, csak az öreg Priamosz könyörgése indítja meg.)

A Jelenések szerint: a királyi székben ülő parancsára a halál KIADJA FOGLYAIT: „és látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. És a tenger kiadá a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, akik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.” (Jel. 20,12-13)

Summa summarum

Az elévülhetetlen bűnökért NEM EMBERI ÁLDOZATRA van szükség, hanem ISTEN TETSZÉSE szerinti engesztelésre. Ilyen áldozatot és jóvátételt a történelemben egyedül JÉZUS KRISZTUS mutatott be. Ez igaz akkor is, amikor a holokausztra, a kommunizmus bűneire, Ruandára vagy a délszáv háborúra gondolunk. Jézustól származik az engesztelés! Ő így tanít az evangéliumban: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek.” (Jn 5,25) Ámen!

Ifj. Geréb Miklós, Iriny

Igemagyarázat (2 Sám. 20:1)

”Vala pedig ott történetesen egy istentelen ember, kinek neve Séba vala…” (2 Sám. 20:1)

Néha ránézünk valakire, és önkéntelenül ítélkezni kezdünk. Ez biztos valami hitetlen ember lehet – gondoljuk. Könnyen ítélünk a külső alapján, és mégis milyen sokszor ismerjük félre az embereket. Egy robusztus külső is rejtegethet igazi lelki kincseket, és egy ártatlan álarc mögé bújó is tagadhatja Isten létezését.

A mára kijelölt igeszakasz egy istentelen emberről szól. Séba, aki Izráelben élt, jól kellett ismerje Istent, mégis megtagadta Őt. Ám nemcsak Istennek, hanem Dávidnak, a királynak is hátat fordított és ellene lázadt. A történet úgy folytatódott, hogy egy eszes asszony segítségével sikerült Sébát félreállítani. Halállal végződik minden istentelen ember élete.

Isten előtt senkinek sincs titka. Ő jól lát és jól ismer bennünket. Vajon, ha beletekint az életünkbe, akkor rólunk mit mondhat el? Igazi keresztyén, alázatos magatartás jellemez bennünket, vagy mi is egy kicsit Sébák vagyunk? Nap, mint nap add át Istennek szívedet és mindig örömmel szolgáld őt, hogy ne a kárhozat, hanem az örök élet felé haladjon életed! Ámen!

Imádkozzunk azokért, aki még nem ismerik el Jézust egyedüli megváltójuknak!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 19:7)

„Azért most kelj fel, menj ki, és szólj kedvük szerint a te szolgáidnak!” (2 Sám. 19:7)

 

Manapság egyre többet hallani letargiába esett, megfásult emberekről. Akiket megviselt talán az élet, és azért vált sötétté előttük minden. És olyanokról is, akik annyi mindent megkaptak Istentől, hogy már semmi sem vidítja fel őket. Ma egy kicsit a Dávid király lelkiállapotát vizsgáljuk meg!

Dávid mély bánatba esett, nem volt kedve az emberek közé menni. Joáb viszont arra buzdítja, hogy menjen ki a nép közé és szóljon hozzájuk. A gyászt hordozó ember tipikus élethelyzete ez, amikor a fájdalmával félre akar vonulni. Befele fordul, bezárkózik a gyászoló. Joáb ebből az állapotból igyekszik kibillenteni.

Néha talán mi is szeretnénk elzárkózni az emberektől, elvonulni és erőt nyerni a fájdalmunk elhordozásához. Dávid végül kilépett a nép közé. Bátran zárd be te is magad mögött az ajtót és lépj ki az emberek közé. Végezd azt a nemes feladatot, amit rád bíz Isten! Örökre nem csúkhatod be magad előtt az ajtót! Ámen!

Imádkozzunk a depresszióba esett emberekért!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 18:33b)

„…bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, édes fiam, szerelmes fiam!”  (2 Sám. 18:33b)

Mindenkinek az életében elérkezik az utolsó perc. Elérkezik az a nap, mikor már többé nem nyitjuk fel szemeinket, mikor többé már nem fogjuk meg egymás kezét. Tudjuk ezt, ám mégis nehéz elfogadni az elmúlást, különösen akkor, ha gyermekét veszíti el valaki. Ezúttal Dávid gyászát ismerjük meg!
Dávidhoz megérkeztek a követek. Már nagyon várta őket. Nagyon kíváncsian hallgatja őket a hozott hír felől, de amit hall megdöbbenti. Elmondják neki, hogy Absolon meghalt. Mély fájdalom tör fel belőle, és bánatában azt mondja, hogy bárcsak ő halt volna meg. A történelem során milyen sokszor hangzott már fel ez a kiáltás: „Bárcsak én mentem volna el”. Sok szülő hordozz szívében gyászt, és nincs is annál fájdalmasabb, amikor valaki gyermekét veszíti el. Fájdalom az is, amikor hűtlenné válik egy gyermek, de amikor meg kell állni a sírhantja mellett, nincs is annál nagyobb fájdalom. Mindannyian megértjük tehát Dávid bánatát. Bármennyire is meg volt törve, mégis fel kellett álljon és tovább kellett haladjon az élet útján. Keresztyén testvérem, ha néha te is úgy érzed, hogy szívedet mély fájdalom, gyász nyomja, tekints fel Jézus keresztjére! Kérd, te is Megváltódat, hogy adjon a mindennaphoz elégséges erőt! Ma, a Biblia vasárnapja pedig emlékeztessen téged arra, hogy életed minden kérdésére vigasztalást, bátorítást kapsz a Szentírásban! Ámen!

Imádkozzunk a gyermekeik miatt gyászt hordozó szülőkért!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 18:5)

„Az én fiammal, Absolonnal én érettem kiméletesen bánjatok” (2 Sám. 18:5)

Ha valaki a Dávid történeteit olvassa, úgy érezheti magát, mintha egy izgalmas mozifilmet nézne végig. Az események annyira megmozgatják az érzelmeinket, hogy szívesen mi is belépnénk a cselekményekbe. Szeretnénk módosítani azok alakulásán! Ezt nem tudjuk megtenni. Az események a mi beleszólásunk nélkül peregnek. Ám a saját kapcsolataink, családi helyzetünk alakulásába (ami néha sokkal színesebb), mi is bele tudunk szólni. Dávidot most mint gyermekéért aggódó édesapát látjuk.

Dávid felkészíti embereit a csatára. Vezéreit arra kéri, hogy fiát, Absolont senki se bántsa. Amikor azonban Absolon fennakad egy cserfán, Joáb megöli őt. Nem könnyű megérteni, hogy miért döntött így, hiszen teljesen tisztában volt Dávid kérésével. Önkényesen döntött. De most inkább arra fókuszáljunk, hogy Dávid egy ilyen „lehetetlen” helyzetben is fia életének a megőrzésére törekszik. Nyugodtan mondhatta volna, hűtlen volt a fiam, büntetést érdemel. Ő nem bűntetni, hanem megmenteni akarja hűtlen fiát. Gyakran mi is hűtlenné válunk Istenhez, amikor mi is büntetést érdemelnénk. Köszönd meg neki, hogy Ő kegyelmes hozzád, aki téged is meg akar menteni! Ámen!

Imádkozzunk a gyermekeikért aggódó szülőkért!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 17:29)

„Mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való népnek eleségül. Mert azt gondolják vala magokban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában.”  (2 Sám. 17:29)

A Bibliában többször találkozunk azzal, hogy Isten nem hagyja éhen veszni gyermekeit. A Kánaán felé vándorló nép éhségében Istenhez kiált, és az Úr fürjjel és mannával táplálja őket, a sziklából is víz fakad. Illés kiábrándultságában meg akar halni, Isten nem engedi. Illést hollók táplálják, majd az özvegyasszony el nem fogyó lisztje és olaja. Isten sohasem hagy magadra! Ő mindig táplál! Még akkor is, amikor úgy érzed, hogy valaki vagy valami elől menekülni lenne kedved!

Dávid a pusztába menekült embereivel. Absolon – aki ugyan hálás kellene legyen az atyjának – üldözi őt. Úgy néz ki, hogy a nép többségét sikerült is Absolon a maga oldalára állítsa. Ám vannak, akik kiállnak Dávid mellett. Ezek a jólelkű emberek élelmet hordanak a pusztába Dávidnak és embereinek. Isten az ő kezükön keresztül gondoskodik Dávidról. Nem hagyja el őt, táplálja és védi. Dávid milyen hálás lehetett még a morzsaszemeknek is! Milyen hálás lehetett azért, hogy vannak még hűséges, jólelkű emberek. Ez a jó cselekedet többet jelenthetett minden adománynál.

Kedves Olvasó! Bizonyára gyakran megtapasztaltad már te is a mások jóságát. Köszönd meg nap, mint nap Istennek, hogy egy-egy áldott kéz által gondoskodik rólad is! Ámen!

Imádkozzunk az éhező emberekért!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 17:14b)

„Mert az Úr rendelte…”  (2 Sám. 17:14b)

Ki tudná azt mondani, hogy ő nem szokott döntéshelyzetek elé kerülni? Lépésről-lépésre útkereszteződések elé kerülünk és nekünk kell választani, hogy hogyan tovább!

Absolon tanácsot kér a bölcseitől egy haditerv kidolgozására. Két emberét is meghallgatja, végül pedig a Khúsai javaslata mellett dönt. Absolon belátja, hogy ez a tanács visszafogottabb, megfontoltabb lépésre vezet. Számtalanszor kerülünk mi is döntéshelyzetek elé, amikor talán mi is kikérjük mások véleményét. A döntést azonban mindig mi kell meghozzuk! A jó döntésben benne van a bölcsességünk, a rosszban pedig a balgaságunk. Absolon a Khúsai tanácsában az Úr rendeletét látta.

Egyszer a távoli Keleten élt egy nagyon okos király. Nagyon sokat tudott, a kor mindenféle tudományágában jártas volt. A nép nagyon szerette, tisztelettel néztek fel rá. Az országot gazdaggá tette. Ám egy nap a király egyik bizalmasa különös dolgot mondott: „Ahogy a nép között jártam-keltem, meghallottam, hogy elégedetlenek az emberek. Hiába adtál meg mindent nekik, már nem becsülnek téged, zúgolódnak ellened!” A király belátta bármennyi tudása is lehet, bármennyit adhat is a népnek, mindenkinek úgy sem tud megfelelni. Ahhoz, hogy jól tudja vezetni az országot be kellett mindezt lássa, és azt is meg kellett tudja, hogy mit gondol róla a nép. Ő, ezért tudott bölcs döntéseket hozni! Ámen!

Imádkozzunk azért, hogy mindig a legjobb döntést hozzuk meg!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 16:12)

„Bár csak rám tekintene az Úr nyomorúságomban…”  2 Sámuel 16,12

Dávid király egy nagyon szorult helyzetben kényszerül imádságra. Sokan elhagyják, és amikor saját gyermeke is ellene fordul, akkor kénytelen menekülni saját városából. Mindezen fájdalmak közepette kiált fel, hogy: „Bárcsak rám tekintene az Úr nyomorúságomban…” Dávid kiáltása nem csak egy sóhaj, hanem egyben imádság is. Dávid sok esetben megtapasztalhatta már az Úr jelenvalóságát és szabadítását. Ezért tudja, hogy minden szorult helyzetben az Úrra való hagyatkozás a legjobb dolog, amit tehetünk. Ő az, aki egyedül képes arra, hogy mindazt a rosszat, ami ér bennünket – Dávid esetében az ő ócsárlása, elhagyása –  a javunkra fordítsa.

Sok esetben csak akkor sóhajtozunk az Úr felé, amikor már nagy a baj. Jobb lenne egy-egy döntés előtt kikérni az Úr tanácsát, de akkor sem késő, ha valamilyen gond elől „menekülni” kényszerülünk. A legfontosabb tudni azt, amit Dávod is tudott, hogy az Úr ránk tekint a nyomorúság idején, és képes minden rosszat, ami velünk megesik a javunkra fordítani. Imádkozzunk, hogy megtapasztaljuk az Úrnak ezt a jóságát! Ámen!

Pakulár Julianna, Tasnád

Igemagyarázat (2 Sám. 15:20b)

„…szeretet és hűség legyen veled.” 2 Sámuel 15,20b

Amikor Dávid ezt kívánja Ittajnak, akkor az a fájdalom szólal meg belőle, ami arra kényszeríti, hogy meneküljön saját városából sokak, köztük saját fia hűtlensége és szeretetlensége miatt. De a szép az egészben, hogy nem válik a fájdalma áldozatává, nem roskad magába, hanem még ebben a nyomorult lelkiállapotban is képes másnak jót kívánni, nyilván főképpen azt, amit ő az utóbbi időben nem tapasztalhatott meg.

Amikor az ember hűtlenséget és szeretetlenséget tapasztal meg, akkor nagyon elkeseredik. De vajon hogyan viselkedünk mi ebben a helyzetben? Tudunk-e hűségesek lenni bárkihez is, emberhez, Istenhez ennyi hűtlenség megtapasztalása után? Tudunk-e szeretni embert és Istent ennyi szeretetlenség láttán és megtapasztalása után? Dávid példa előttünk. A rosszat soha nem szabad tovább adni. Az az ember tud igazán hűséges lenni, aki előbb szeret, aki előbb megtapasztalja az igazi isteni szeretetet és isteni hűséget. Törekedjünk magunkhoz venni és tovább adni azt a szeretetet, amellyel a Teremtő nap, mint nap megajándékoz bennünket! Törekedjünk megélni és tovább adni azt a hűséget, amelyet Isten részéről tapasztalunk, amely még akkor is jelen van, amikor mi már rég hűtlenekké váltunk! Ámen!

Imádkozzunk azért, hogy a megpróbáltató helyzetekben is hűségesek maradjunk!

Pakulár István, Tasnád

Igemagyarázat (2 Sám. 15:6)

„És ekképpen cselekedék Absolon egész Izráellel, valakik ítéletért a királyhoz mennek vala, és így Absolon az Izráel fiainak szíveket alattomban megnyeri vala.”  (2 Sám. 15:6)

Az egyik iskolában jó néhány diák megbukott. Ez lázadások sorozatát vonta maga után. A diák a tanárra, a szülő az iskolára, a tanárok a szülőkre háborodtak fel. Mindenki a másikban kereste a bűnbakot. Ezúttal egy gyermek apja elleni támadását látjuk!

Absolon lázadást készített elő Dávid ellen. Ezt úgy tette, hogy, amikor ítélkezés végett jöttek a királyhoz, magához kecsegtette az embereket azzal, hogy ő szívesen igazságot tesz közöttük. Miután pedig megnyerte az emberek bizalmát, Hebronban gyűjtötte össze embereit.

Akik nap, mint nap nyomon követik Sámuel próféta könyvét, most megdöbbenéssel olvassák a történet ezen részét. Még nemrég arról olvashattunk, hogy Dávid és Absolon újra egymásra találnak. Dávid megbocsát a fiának, aki testvérét gyilkolta meg. És íme, most arról kell értesüljünk, hogy Absolon apja ellen fordul. Egy kicsit a történetben saját magunkat is láthatjuk. Hányszor tesz velünk is valami jót a mi mennyei Atyánk, mi pedig hála helyett eláruljuk Őt! Hogy mihez vezet ez a lázadás rövidesen megtudjuk, de az már biztos lehet mindannyiunk előtt, hogy nem a lázadás a járható út. Ámen!

Imádkozzunk azért, hogy lázadás helyett hála lakjon szívünkben!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 14:33)

“Elméne azért Joáb a királyhoz, és megmondá néki. És akkor hivatá a király Absolont, és elméne a királyhoz, és fejet hajtván a király előtt, arccal a földre borula. És megcsókolá a király Absolont.” (2 Sám. 14:33)

Nincs olyan hét, de talán még nap sem, hogy valakit valamivel – akár véletlenül – meg ne bántanánk. Örökös sérelmek vesznek körül és örökös megbocsátásban vagyunk. De tudunk-e igazán megbocsátani, vagy magunkkal hordozzuk a sérelmeket? Most a megbocsátó apa képét látjuk Dávid történetében.

Dávid király megértette a Joáb üzenetét. Ráébredt arra, hogy mindenféle ítélet fölött áll a megbocsátás. El is küldte szolgáját, hogy hazahívassa fiát, Absolont.  Joáb haza is hozza őt, ám mégis két év telt el amíg Dávid és Absolon szemtől szembe találkoztak. Egy végtelenül megható találkozás volt ez, amikor szülő és gyermek újra egymásra találnak. Egy barátáságos történet szerint egy fiatalember bűnt követett el és börtönbe zárták. Nagyon szégyellte magát, és azt is, hogy ezáltal a szüleire is szégyent hozott. Amíg a börtönben volt  a szülei egyetlen levelére sem válaszoltak. Most pedig úton volt hazafele. Néma csend volt a vonatfülkében, de ezt a csendet az utastársa megtörte. Megkérdezte mi az a szomorúság, ami ennyire terheli. Ő pedig mindent elmondott, azt is, hogy mit írt legutolsó levelében a szüleinek. Arra kérte őket, hogy ha megbocsátanak, akkor egy  fehér szalagot tűzzenek egy gyümölcsfára a kertben, ami a vonatról is látszik. Ez lesz a jel arra, hogy érdemes-e leszálljon vagy sem? Amikor közeledtek ahhoz a helyhez, az utastárs örömmel mondta, hogy a gyümölcsfa tele van fehér szalagokkal. Ez a fiatalember átélte azt, amit Absolon és az újszövetségi tékozló fiú is. Visszafogadták őt, megbocsátottak neki. Érezted-e már, hogy milyen öröm, amikor valaki megbocsát neked? És vajon te meg tudsz-e igazán bocsátani szeretteidnek? Ámen!

Imádkozzunk azért, hogy Istentől mindannyian bűnbocsánatot nyerjünk!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 14:11)

„Akkor ő monda: Emlékezzék meg kérlek, a király az Úrról, a te Istenedről: hogy a vérbosszúló ne szaporítsa a pusztulást, és hogy az én fiamat ne veszessék el. Felele a király: Él az Úr, hogy a te fiadnak egy hajszála sem esik le a földre.”  (2 Sám. 14:11)

Mivé válnak majd gyermekeink? Teheti fel sok kisgyermekes szülő a kérdést. Hogy ki mivé válik, az majd felnőtt korban elválik! Mindenki a legjobbat szeretné kihozni a gyermekéből. Mindenki azt szeretné ha gyermekei között megértés lenne. De mi történik akkor, ha ellentétbe kerülnek egymással és valami miatt elmenekülnek otthonról? Dávidban egy gyermekei miatt bánkódó férfi képét látjuk.

Joáb látva Dávid király bánatát egy ötletet eszel ki. Megkér egy tékoabeli asszonyt, hogy menjen be hozzá, és arra is felkészíti, hogy mit mondjon neki. Az asszony így is tesz. Amikor bemegy a királyhoz elpanaszolja, hogy két fia volt. Az egyik megölte a másikat. Utána az egész háznép ellene támadt, és meg akarták ölni a fiát. Ő pedig kétségbe esett, hogy örökös nélkül marad. Később Dávid számára is kiderül, hogy ennek a történetnek az elmesélésére Joáb kérte meg az asszonyt.

Absolon elmenekült otthonról az Amnon halála miatt, ám ő volt Dávid egyik örököse. A történet középpontjában az örökös miatti aggódó szülő áll.  Ma is nagyon sokan teszik fel a kérdést, hogy ki lesz az örökösöm? Milyen lesz az örökösöm? Megérdemli-e az örökséget, vagy éppen lesz-e egyáltalán, aki az örökséget tovább viszi? Minden családi élethelyzet más, az viszont a családok többségében közös, hogy a szülők szeretik és elfogadják a gyermeküket. Még akkor is szánnak neki örökséget, ha valami miatt megítéli csemetéjüket a társadalom. Ámen!

Imádkozzunk azokért a szülőkért, akik fájdalmat hordoznak gyermekük/gyermekeik miatt!

Igemagyarázat (2 Sám. 13:20b)

„Azért hallgass most, húgom, mert atyádfia, ne bánkódjál azon felettébb. Lakozék azért Támár nagy árvaságban az ő bátyjának, Absolonnak házában.”  (2 Sám. 13:20b)

Csapdát akkor szoktak állítani, ha valamit meg akarnak fogni. De bizony volt már rá példa, hogy pont az lépett a csapdába, aki kitette. A mai történet arról szól, hogy hogyan hat vissza ránk, az amit mással megteszünk.

Támár elesett állapotjában Absolon védelme alá húzódik. Absolon, amikor megtudja, hogy mi történt húgával, elhatározza, hogy ezt nem hagyja annyiban. Egyelőre nem szólt semmit, amikor Amnonnnal találkozott. Ám, amikor Baál Hásorban a juhait nyíratta, kelepcét állított Amnonnak. Őt is odahívatta, és amikor lerészegedett a szolgák megölték őt. Amnon egykoron csapdát állított Támárnak, és íme most ő is egy kelepcében végzi.

Talán néha mi is úgy gondoljuk, hogy ha csapdát állítunk másoknak, akkor könnyebben elérjük a célunkat. Talán csak a magunk javát keressük. A Bibliában azt olvassuk, hogy:  „Aki vermet ás (másnak), abba belé esik; és a ki felhengeríti a követ, arra gurul vissza.” (Péld. 26,27) Mindennapjainkat töltse ki az őszinteség, és tartsuk távol magunkat a számítástól, azért, hogy mi is bele ne essünk a saját csapdánkba! Ámen!

Imádkozzunk az emberek közötti őszinteségért!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 13:14)

“Ő azonban nem akart szavára hallgatni, hanem erősebb levén nála, erőt vett rajta, és vele feküvék.” (2 Sám. 13:14)

Akár egy sikeres filmet is lehetne forgatni a 13. fejezetről. Mindent tartalmaz ez a rész, ami egy sikeres filmhez szükséges: tiltott szerelmet, erőszakot, bosszút és gyilkosságot.
Amnonnnak megtetszik Támár, és szeretné őt megszerezni, de még nem tudja, hogy hogyan. Barátjától, Jonadábtól kér tanácsot, aki azt javasolja, hogy tettese magát betegnek és hívassa magához Támárt. Amnon így is tesz, betegágyához kéri Támárt. Hiába védekezik a lány, akarata ellenére megerőszakolja. Amnon miután megszerezte Támárt, szolgájával kidobatja őt. Támár pedig szégyennel megy tovább. De vajon mi lesz a folytatás?
Nem ez a bibliai történet az egyedüli példa az ilyen esetre. Sokszor megtörtént és megtörténik a történelem folyamán, hogy valaki csak addig értékes míg meg nem szerzik, utána pedig dobják őt. És nem ez az egyedüli példa sajnos arra sem, hogy valakit megerőszakolnak. Ma ennek a történetnek az első felét ismerhettük meg. Érezzük, hogy ez a történet nem fejeződhet így be. Hogy még mi minden történt, azt holnap megtudjuk! Ámen!

Imádkozzunk azokért, akik erőszak áldozataivá váltak!

Sebestyén Elek Előd