Igemagyarázat (2 Sám. 18:5)

„Az én fiammal, Absolonnal én érettem kiméletesen bánjatok” (2 Sám. 18:5)

Ha valaki a Dávid történeteit olvassa, úgy érezheti magát, mintha egy izgalmas mozifilmet nézne végig. Az események annyira megmozgatják az érzelmeinket, hogy szívesen mi is belépnénk a cselekményekbe. Szeretnénk módosítani azok alakulásán! Ezt nem tudjuk megtenni. Az események a mi beleszólásunk nélkül peregnek. Ám a saját kapcsolataink, családi helyzetünk alakulásába (ami néha sokkal színesebb), mi is bele tudunk szólni. Dávidot most mint gyermekéért aggódó édesapát látjuk.

Dávid felkészíti embereit a csatára. Vezéreit arra kéri, hogy fiát, Absolont senki se bántsa. Amikor azonban Absolon fennakad egy cserfán, Joáb megöli őt. Nem könnyű megérteni, hogy miért döntött így, hiszen teljesen tisztában volt Dávid kérésével. Önkényesen döntött. De most inkább arra fókuszáljunk, hogy Dávid egy ilyen „lehetetlen” helyzetben is fia életének a megőrzésére törekszik. Nyugodtan mondhatta volna, hűtlen volt a fiam, büntetést érdemel. Ő nem bűntetni, hanem megmenteni akarja hűtlen fiát. Gyakran mi is hűtlenné válunk Istenhez, amikor mi is büntetést érdemelnénk. Köszönd meg neki, hogy Ő kegyelmes hozzád, aki téged is meg akar menteni! Ámen!

Imádkozzunk a gyermekeikért aggódó szülőkért!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 17:29)

„Mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való népnek eleségül. Mert azt gondolják vala magokban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában.”  (2 Sám. 17:29)

A Bibliában többször találkozunk azzal, hogy Isten nem hagyja éhen veszni gyermekeit. A Kánaán felé vándorló nép éhségében Istenhez kiált, és az Úr fürjjel és mannával táplálja őket, a sziklából is víz fakad. Illés kiábrándultságában meg akar halni, Isten nem engedi. Illést hollók táplálják, majd az özvegyasszony el nem fogyó lisztje és olaja. Isten sohasem hagy magadra! Ő mindig táplál! Még akkor is, amikor úgy érzed, hogy valaki vagy valami elől menekülni lenne kedved!

Dávid a pusztába menekült embereivel. Absolon – aki ugyan hálás kellene legyen az atyjának – üldözi őt. Úgy néz ki, hogy a nép többségét sikerült is Absolon a maga oldalára állítsa. Ám vannak, akik kiállnak Dávid mellett. Ezek a jólelkű emberek élelmet hordanak a pusztába Dávidnak és embereinek. Isten az ő kezükön keresztül gondoskodik Dávidról. Nem hagyja el őt, táplálja és védi. Dávid milyen hálás lehetett még a morzsaszemeknek is! Milyen hálás lehetett azért, hogy vannak még hűséges, jólelkű emberek. Ez a jó cselekedet többet jelenthetett minden adománynál.

Kedves Olvasó! Bizonyára gyakran megtapasztaltad már te is a mások jóságát. Köszönd meg nap, mint nap Istennek, hogy egy-egy áldott kéz által gondoskodik rólad is! Ámen!

Imádkozzunk az éhező emberekért!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 17:14b)

„Mert az Úr rendelte…”  (2 Sám. 17:14b)

Ki tudná azt mondani, hogy ő nem szokott döntéshelyzetek elé kerülni? Lépésről-lépésre útkereszteződések elé kerülünk és nekünk kell választani, hogy hogyan tovább!

Absolon tanácsot kér a bölcseitől egy haditerv kidolgozására. Két emberét is meghallgatja, végül pedig a Khúsai javaslata mellett dönt. Absolon belátja, hogy ez a tanács visszafogottabb, megfontoltabb lépésre vezet. Számtalanszor kerülünk mi is döntéshelyzetek elé, amikor talán mi is kikérjük mások véleményét. A döntést azonban mindig mi kell meghozzuk! A jó döntésben benne van a bölcsességünk, a rosszban pedig a balgaságunk. Absolon a Khúsai tanácsában az Úr rendeletét látta.

Egyszer a távoli Keleten élt egy nagyon okos király. Nagyon sokat tudott, a kor mindenféle tudományágában jártas volt. A nép nagyon szerette, tisztelettel néztek fel rá. Az országot gazdaggá tette. Ám egy nap a király egyik bizalmasa különös dolgot mondott: „Ahogy a nép között jártam-keltem, meghallottam, hogy elégedetlenek az emberek. Hiába adtál meg mindent nekik, már nem becsülnek téged, zúgolódnak ellened!” A király belátta bármennyi tudása is lehet, bármennyit adhat is a népnek, mindenkinek úgy sem tud megfelelni. Ahhoz, hogy jól tudja vezetni az országot be kellett mindezt lássa, és azt is meg kellett tudja, hogy mit gondol róla a nép. Ő, ezért tudott bölcs döntéseket hozni! Ámen!

Imádkozzunk azért, hogy mindig a legjobb döntést hozzuk meg!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 16:12)

„Bár csak rám tekintene az Úr nyomorúságomban…”  2 Sámuel 16,12

Dávid király egy nagyon szorult helyzetben kényszerül imádságra. Sokan elhagyják, és amikor saját gyermeke is ellene fordul, akkor kénytelen menekülni saját városából. Mindezen fájdalmak közepette kiált fel, hogy: „Bárcsak rám tekintene az Úr nyomorúságomban…” Dávid kiáltása nem csak egy sóhaj, hanem egyben imádság is. Dávid sok esetben megtapasztalhatta már az Úr jelenvalóságát és szabadítását. Ezért tudja, hogy minden szorult helyzetben az Úrra való hagyatkozás a legjobb dolog, amit tehetünk. Ő az, aki egyedül képes arra, hogy mindazt a rosszat, ami ér bennünket – Dávid esetében az ő ócsárlása, elhagyása –  a javunkra fordítsa.

Sok esetben csak akkor sóhajtozunk az Úr felé, amikor már nagy a baj. Jobb lenne egy-egy döntés előtt kikérni az Úr tanácsát, de akkor sem késő, ha valamilyen gond elől „menekülni” kényszerülünk. A legfontosabb tudni azt, amit Dávod is tudott, hogy az Úr ránk tekint a nyomorúság idején, és képes minden rosszat, ami velünk megesik a javunkra fordítani. Imádkozzunk, hogy megtapasztaljuk az Úrnak ezt a jóságát! Ámen!

Pakulár Julianna, Tasnád

Igemagyarázat (2 Sám. 15:20b)

„…szeretet és hűség legyen veled.” 2 Sámuel 15,20b

Amikor Dávid ezt kívánja Ittajnak, akkor az a fájdalom szólal meg belőle, ami arra kényszeríti, hogy meneküljön saját városából sokak, köztük saját fia hűtlensége és szeretetlensége miatt. De a szép az egészben, hogy nem válik a fájdalma áldozatává, nem roskad magába, hanem még ebben a nyomorult lelkiállapotban is képes másnak jót kívánni, nyilván főképpen azt, amit ő az utóbbi időben nem tapasztalhatott meg.

Amikor az ember hűtlenséget és szeretetlenséget tapasztal meg, akkor nagyon elkeseredik. De vajon hogyan viselkedünk mi ebben a helyzetben? Tudunk-e hűségesek lenni bárkihez is, emberhez, Istenhez ennyi hűtlenség megtapasztalása után? Tudunk-e szeretni embert és Istent ennyi szeretetlenség láttán és megtapasztalása után? Dávid példa előttünk. A rosszat soha nem szabad tovább adni. Az az ember tud igazán hűséges lenni, aki előbb szeret, aki előbb megtapasztalja az igazi isteni szeretetet és isteni hűséget. Törekedjünk magunkhoz venni és tovább adni azt a szeretetet, amellyel a Teremtő nap, mint nap megajándékoz bennünket! Törekedjünk megélni és tovább adni azt a hűséget, amelyet Isten részéről tapasztalunk, amely még akkor is jelen van, amikor mi már rég hűtlenekké váltunk! Ámen!

Imádkozzunk azért, hogy a megpróbáltató helyzetekben is hűségesek maradjunk!

Pakulár István, Tasnád

Igemagyarázat (2 Sám. 15:6)

„És ekképpen cselekedék Absolon egész Izráellel, valakik ítéletért a királyhoz mennek vala, és így Absolon az Izráel fiainak szíveket alattomban megnyeri vala.”  (2 Sám. 15:6)

Az egyik iskolában jó néhány diák megbukott. Ez lázadások sorozatát vonta maga után. A diák a tanárra, a szülő az iskolára, a tanárok a szülőkre háborodtak fel. Mindenki a másikban kereste a bűnbakot. Ezúttal egy gyermek apja elleni támadását látjuk!

Absolon lázadást készített elő Dávid ellen. Ezt úgy tette, hogy, amikor ítélkezés végett jöttek a királyhoz, magához kecsegtette az embereket azzal, hogy ő szívesen igazságot tesz közöttük. Miután pedig megnyerte az emberek bizalmát, Hebronban gyűjtötte össze embereit.

Akik nap, mint nap nyomon követik Sámuel próféta könyvét, most megdöbbenéssel olvassák a történet ezen részét. Még nemrég arról olvashattunk, hogy Dávid és Absolon újra egymásra találnak. Dávid megbocsát a fiának, aki testvérét gyilkolta meg. És íme, most arról kell értesüljünk, hogy Absolon apja ellen fordul. Egy kicsit a történetben saját magunkat is láthatjuk. Hányszor tesz velünk is valami jót a mi mennyei Atyánk, mi pedig hála helyett eláruljuk Őt! Hogy mihez vezet ez a lázadás rövidesen megtudjuk, de az már biztos lehet mindannyiunk előtt, hogy nem a lázadás a járható út. Ámen!

Imádkozzunk azért, hogy lázadás helyett hála lakjon szívünkben!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 14:33)

“Elméne azért Joáb a királyhoz, és megmondá néki. És akkor hivatá a király Absolont, és elméne a királyhoz, és fejet hajtván a király előtt, arccal a földre borula. És megcsókolá a király Absolont.” (2 Sám. 14:33)

Nincs olyan hét, de talán még nap sem, hogy valakit valamivel – akár véletlenül – meg ne bántanánk. Örökös sérelmek vesznek körül és örökös megbocsátásban vagyunk. De tudunk-e igazán megbocsátani, vagy magunkkal hordozzuk a sérelmeket? Most a megbocsátó apa képét látjuk Dávid történetében.

Dávid király megértette a Joáb üzenetét. Ráébredt arra, hogy mindenféle ítélet fölött áll a megbocsátás. El is küldte szolgáját, hogy hazahívassa fiát, Absolont.  Joáb haza is hozza őt, ám mégis két év telt el amíg Dávid és Absolon szemtől szembe találkoztak. Egy végtelenül megható találkozás volt ez, amikor szülő és gyermek újra egymásra találnak. Egy barátáságos történet szerint egy fiatalember bűnt követett el és börtönbe zárták. Nagyon szégyellte magát, és azt is, hogy ezáltal a szüleire is szégyent hozott. Amíg a börtönben volt  a szülei egyetlen levelére sem válaszoltak. Most pedig úton volt hazafele. Néma csend volt a vonatfülkében, de ezt a csendet az utastársa megtörte. Megkérdezte mi az a szomorúság, ami ennyire terheli. Ő pedig mindent elmondott, azt is, hogy mit írt legutolsó levelében a szüleinek. Arra kérte őket, hogy ha megbocsátanak, akkor egy  fehér szalagot tűzzenek egy gyümölcsfára a kertben, ami a vonatról is látszik. Ez lesz a jel arra, hogy érdemes-e leszálljon vagy sem? Amikor közeledtek ahhoz a helyhez, az utastárs örömmel mondta, hogy a gyümölcsfa tele van fehér szalagokkal. Ez a fiatalember átélte azt, amit Absolon és az újszövetségi tékozló fiú is. Visszafogadták őt, megbocsátottak neki. Érezted-e már, hogy milyen öröm, amikor valaki megbocsát neked? És vajon te meg tudsz-e igazán bocsátani szeretteidnek? Ámen!

Imádkozzunk azért, hogy Istentől mindannyian bűnbocsánatot nyerjünk!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 14:11)

„Akkor ő monda: Emlékezzék meg kérlek, a király az Úrról, a te Istenedről: hogy a vérbosszúló ne szaporítsa a pusztulást, és hogy az én fiamat ne veszessék el. Felele a király: Él az Úr, hogy a te fiadnak egy hajszála sem esik le a földre.”  (2 Sám. 14:11)

Mivé válnak majd gyermekeink? Teheti fel sok kisgyermekes szülő a kérdést. Hogy ki mivé válik, az majd felnőtt korban elválik! Mindenki a legjobbat szeretné kihozni a gyermekéből. Mindenki azt szeretné ha gyermekei között megértés lenne. De mi történik akkor, ha ellentétbe kerülnek egymással és valami miatt elmenekülnek otthonról? Dávidban egy gyermekei miatt bánkódó férfi képét látjuk.

Joáb látva Dávid király bánatát egy ötletet eszel ki. Megkér egy tékoabeli asszonyt, hogy menjen be hozzá, és arra is felkészíti, hogy mit mondjon neki. Az asszony így is tesz. Amikor bemegy a királyhoz elpanaszolja, hogy két fia volt. Az egyik megölte a másikat. Utána az egész háznép ellene támadt, és meg akarták ölni a fiát. Ő pedig kétségbe esett, hogy örökös nélkül marad. Később Dávid számára is kiderül, hogy ennek a történetnek az elmesélésére Joáb kérte meg az asszonyt.

Absolon elmenekült otthonról az Amnon halála miatt, ám ő volt Dávid egyik örököse. A történet középpontjában az örökös miatti aggódó szülő áll.  Ma is nagyon sokan teszik fel a kérdést, hogy ki lesz az örökösöm? Milyen lesz az örökösöm? Megérdemli-e az örökséget, vagy éppen lesz-e egyáltalán, aki az örökséget tovább viszi? Minden családi élethelyzet más, az viszont a családok többségében közös, hogy a szülők szeretik és elfogadják a gyermeküket. Még akkor is szánnak neki örökséget, ha valami miatt megítéli csemetéjüket a társadalom. Ámen!

Imádkozzunk azokért a szülőkért, akik fájdalmat hordoznak gyermekük/gyermekeik miatt!

Igemagyarázat (2 Sám. 13:20b)

„Azért hallgass most, húgom, mert atyádfia, ne bánkódjál azon felettébb. Lakozék azért Támár nagy árvaságban az ő bátyjának, Absolonnak házában.”  (2 Sám. 13:20b)

Csapdát akkor szoktak állítani, ha valamit meg akarnak fogni. De bizony volt már rá példa, hogy pont az lépett a csapdába, aki kitette. A mai történet arról szól, hogy hogyan hat vissza ránk, az amit mással megteszünk.

Támár elesett állapotjában Absolon védelme alá húzódik. Absolon, amikor megtudja, hogy mi történt húgával, elhatározza, hogy ezt nem hagyja annyiban. Egyelőre nem szólt semmit, amikor Amnonnnal találkozott. Ám, amikor Baál Hásorban a juhait nyíratta, kelepcét állított Amnonnak. Őt is odahívatta, és amikor lerészegedett a szolgák megölték őt. Amnon egykoron csapdát állított Támárnak, és íme most ő is egy kelepcében végzi.

Talán néha mi is úgy gondoljuk, hogy ha csapdát állítunk másoknak, akkor könnyebben elérjük a célunkat. Talán csak a magunk javát keressük. A Bibliában azt olvassuk, hogy:  „Aki vermet ás (másnak), abba belé esik; és a ki felhengeríti a követ, arra gurul vissza.” (Péld. 26,27) Mindennapjainkat töltse ki az őszinteség, és tartsuk távol magunkat a számítástól, azért, hogy mi is bele ne essünk a saját csapdánkba! Ámen!

Imádkozzunk az emberek közötti őszinteségért!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 13:14)

“Ő azonban nem akart szavára hallgatni, hanem erősebb levén nála, erőt vett rajta, és vele feküvék.” (2 Sám. 13:14)

Akár egy sikeres filmet is lehetne forgatni a 13. fejezetről. Mindent tartalmaz ez a rész, ami egy sikeres filmhez szükséges: tiltott szerelmet, erőszakot, bosszút és gyilkosságot.
Amnonnnak megtetszik Támár, és szeretné őt megszerezni, de még nem tudja, hogy hogyan. Barátjától, Jonadábtól kér tanácsot, aki azt javasolja, hogy tettese magát betegnek és hívassa magához Támárt. Amnon így is tesz, betegágyához kéri Támárt. Hiába védekezik a lány, akarata ellenére megerőszakolja. Amnon miután megszerezte Támárt, szolgájával kidobatja őt. Támár pedig szégyennel megy tovább. De vajon mi lesz a folytatás?
Nem ez a bibliai történet az egyedüli példa az ilyen esetre. Sokszor megtörtént és megtörténik a történelem folyamán, hogy valaki csak addig értékes míg meg nem szerzik, utána pedig dobják őt. És nem ez az egyedüli példa sajnos arra sem, hogy valakit megerőszakolnak. Ma ennek a történetnek az első felét ismerhettük meg. Érezzük, hogy ez a történet nem fejeződhet így be. Hogy még mi minden történt, azt holnap megtudjuk! Ámen!

Imádkozzunk azokért, akik erőszak áldozataivá váltak!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 10:3)

„Mondának az Ammon fiainak vezérei Hánonnak, az ő uroknak: Vajjon becsüli-é Dávid ezzel előtted a te atyádat, hogy hozzád vigasztalókat küldött? Vajjon Dávid nem inkább azért küldötte-é hozzád szolgáit, hogy a várost megszemléljék és kikémleljék és teljesen elpusztítsák.” (2 Sám. 10:3)

 

Egyik alkalommal  nagyon bizalmasan beszélgettem el valakivel. Néhány nappal később megdöbbenten tapasztaltam, hogy amit bizalmasan megosztottam valakivel, az alaposan kiszínezve visszahallom. Ezek után már nem volt nagy bizalmam az illetőhöz. Ma bizalmatlanságról és bizalomról olvashatunk. Az ige tükrében arról, hogy azért még is csak jobb bizalomban élni.

Az ammoniták királya Náhás meghalt. Az uralkodást fia, Hánon vette át. Amikor Dávid erről tudomást szerzett, küldöttei által megüzente, hogy irgalmasságot cselekszik vele. Hánon emberei bizalmatlanul állnak Dávid ajánlatához. Arra buzdítják Hánont, hogy ne higgyen Dávidnak. A követeket is meggyalázzák. Szakálluk és ruhájuk egy részét levágják, és úgy engedik őket vissza. Kémeknek tekintik őket.

Nem ismeretlen ez a bizalmatlanság senkitől sem. Különösen azok, akik többször és már több emberben csalódtak, bizalmatlanokká válnak. Bár, Dávid semmi okot nem adott arra, hogy őt a környező népek kiszámíthatatlan királynak tartsák, mégis tartottak tőle. Az egyre erősödő hatalma ijeszthette meg a szomszédos népeket. Sokszor tapasztaljuk mi is, hogy amikor még valaki kicsi, senki sem tart tőle. Ám, ahogy lassan cseperedni, erősödni, vagyonosodni, jobb pozíciókba kezd kerülni, akkor már egyre többen kezdenek tartani tőle, és szeretnék félreállítani.

A népben görcsös félelem volt, és ez helytelen döntések meghozatalára vezette őket. Később meg is itták ennek a levét. Mi kérjük Istent, hogy szüntesse meg szívünkben a bizalmatlanságot, és tartsa tőlünk távol a kiszámíthatatlan embereket! Ámen

Imádkozzunk az embere közötti kölcsönös tisztelet és bizalom megerősödéséért!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 5:19)

„Megkérdé azért Dávid az Urat ilyen szóval: Elmenjek-é a Filiszteusok ellen? Kezembe adod-é őket?” (2 Sám. 5:19)

Számtalanszor kerültem már olyan helyzetbe, amikor kikértem valakinek a tanácsát. Úgy gondoltam, ha valaki mást kérdezek meg, az tapasztaltabb, bölcsebb. Tévedtem! Később ráébredtem, hogy jobb lett volna meg sem kérdezni a felebarátomat.

Dávid nem egy másik embert kérdez meg, pedig megtehette volna. Bizonyára sok bölcs tanácsadója volt a királyi udvarban. Dávid Istent kérdezi meg. Bizonytalan abban a kérdésben, hogy induljon-e a filiszteusok ellen vagy sem? Kétszer is megkérdezi Istent! Első alkalommal Isten arra biztatja, hogy bátran induljon, de a második esetben türelemre inti. Még várnia kell, amíg a filszteusok ellen indulhat. Isten még nem készített mindent elő. És amikor Istentől megkapja a jelzést az indulásra, akkor sikerrel jár.

Milyen jó volt Dávidnak, hogy volt kit megkérdezzen. Milyen jó nekünk is, hogy leborulhatunk mi is Isten előtt és kérhetjük a tanácsát! Akármilyen jó tanácsot kaphatunk felebarátainktól, a legjobbat mégis Istentől kapjuk! Ámen!

Imádkozzunk az útmutatást kereső emberekért!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (2 Sám. 4:11)

“Elmenének azért a Beerótbeli Rimmonnak fiai, Rékáb és Bahana, és bemenének Isbósetnek házába, mikor a nap legmelegebb vala és ő déli álmát alussza vala.” (2 Sám.  4:11)

Továbbra is az a kérdés, hogy Isbóset vagy Dávid királysága valósul meg és Isten jóváhagyása mellett teljesedhet ki. Hebronban a halastó közelében már volt egy döntetlen erőfitogtatás, most Ráháb és Bahana halállal büntettetik az alattomos gyilkosság miatt, végül Isbósetet (fejét) is eltemetik.
A véres esemény hátterében ott van Dávid határozott fellépése, miszerint legyen vége mindenféle bosszúállásnak, mindenki keresse a békés megegyezés lehetőségeit, mert az önkényeskedésnek számtalan,rémes megnyilvánulása árt Izráel ügyének.
Ártatlan egyházunkban gyakran történnek hasonló ártalmas dolgok (önkényeskedés, visszaélés, békétlenség), nagy kegyelem, hogy nem vérre megy a játék, Krisztuson kívül még senkinek nem kellett meghalni a bűnökért.
Személyes életünkben sem lenne szabad visszaélni Isten jóindulatával ( mások emberségével), mert nincs önmegváltás, nekünk Megváltónk van, aki által Isten szereti ezt a világot és benne téged is.

“Óemberünk ha szenved, az jó nekünk, tudom,
Ki vérnek, testnek enged, az nem jár jó úton.
A láthatót ne bánd, csak rázd le, mi kötözne
Hadd törjön éned össze, menvén halálon át!

……………………………………………………………….

Az út el van hagyatva, borítja sok tövis.
Nehéz emelni rajta még a keresztet is.
De egy út van csupán, így hát előre bátran,
Keresztül minden gáton hű Mesterünk után!”

MRÉ 480, 3.5

Imádkozzunk azért, hogy ne legyen önkényeskedés az emberek között!

 

Igemagyarázat (2 Sám. 3:12,13a)

“Követeket küldött azért Abnér Dávidhoz, hogy ezt mondják a nevében: Kié az ország? Köss velem szövetséget, én is veled leszek és hozzád fordítom egész Izráelt. Dávid ezt felelte: Jó, én szövetséget kötök veled.”  ( 2 Sám. 3: 12, 13/a)

Az ünnepélyeket szorgalmazó egyházi közösség harmóniában, zavartalanságban kívánja megélni hitét és átélni újból és újból a közösség összetartozásának erejét. Az ünnepélyeken alkalomhoz illően viselkedünk, hogy meg ne törjön a hangulat varázsa. Ilyenkor illő a mosoly, az egymás sorsa felől való felületes érdeklődés. Egy-egy ünnepség után el is mondjuk: erősödtünk a hitben.

A fenti igeszakaszból teljesen hiányzik a számunkra ismerős ünnepélyesség. Nagyon is hétköznapi indíttatásból közeledik Abnér Dávidhoz. Korábban Dávid ellenégének, Isbósetnek szövetségese volt, de Isbóset kérdése miatt sértődöttségből Dávidhoz küld követeket és teljes támogatottságáról biztosítja Dávidot. Dávid trónra lépése körülményeiből is hiányzik az ünnepélyesség, évekig csak Júda háza felett uralkodhat, mert Isbóset, Saul fia, Abnér támogatottságával Izráel többi törzse felett uralkodott.

Dávid sértődöttségből, Abnérnek korábbi harmóniát, ünnepélyességet megtörő magatartása miatt jogosan utasíthatta volna el a közeledő Abnért, de mégsem fordul el tőle.

Dávid elfogadja a feléje közeledőt, szövetséget köt vele, mert az ő küldetése az, hogy békét teremtsen Iráelben. Dávid hitét, küldetéstudatát nem külső örömök, változó hangulatok határozták meg, hanem az őt egyszerű, pásztorsorsból elhívó Isten.

Az Úr csodásan működik, emberek lelkében, viszonyulásában és csodálatosan működött, amikor Krisztusban kiválasztott és mondja nekünk és mondatja velünk: „ Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.” (2 Kor. 5,20)

Övé az ország és a hatalom, ezért kérjük ma is hittel Tőle a bús vasárnapok (Ady) helyett, a hétköznapi életünkre a békés találkozásokat Vele és egymással.

 Uram, tégy engem a te békéd eszközévé! Ámen

Gál Sándor, Gencs

Igemagyarázat (2 Sám. 1:19)

“Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hősök!”               (2 Sám. 1:19)

Ez az igeszakasz  egy szomorú, siralmas gyászének része. A gyászénekben Dávid siratja el a hősi halált halt Sault, Izráel első királyát, valamint annak gyermekét Jonathánt. A gyászos eseményre a Gilboa hegyén került sor, ahol a filiszteusok ütköztek meg Izrael népével. Dávid az amálekiek legyőzése után Siklágba tért vissza és itt értesült Izráel vereségéről és a szomorú végkifejletről. A hírt egy amáleki férfi vitte meg Dávidnak. A hírnök tudta, hogy Saul féltékeny volt Dávidra és állandóan üldözte őt, ezért arra gondolt, hogy elferdítve a tényeket úgy állítja be, ő ölte meg Sault és elhozta Dávidnak a király koronáját, valamint az aranyperecet ami a karján volt, még nagyobb jutalomra számítva. A valóság azonban az, hogy Saul, látva a harc kimenetelét, öngyilkosságba menekült. A hírnök úgy gondolkodott, Dávid gyűlölhette Sault, ezért halála bizonyára örömhírt jelent számára.
 A gyászénekben Dávid lelki nagyságát szemlélhetjük. Saul elvetett voltában is Isten felkentje volt, akire Dávid mindig így tekintett. Ő sohasem bántotta  Sault. Aki kezet emel Isten felkentjére, halált érdemel. A hírnök elszámította magát ezért halállal kell lakolnia. Dávidnak ugyan sokat kellett szenvednie Saul miatt, de a gyászénekben nyoma sincs ennek, csak érdemeiről beszél. Nagyon szépen emlékezik meg a gyászénekben igaz barátjáról Jónathánról, akit gyászénekében igaz testvérének nevez.
Te testvérem, milyen gyászéneket írnál ellenséged halála felett? Dávid nagysága tanítson meg bennünket az igaz úton járni. Imádkozzunk ellenségeinkért, oly módon,” amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Vagy talán nem?!
Fülöp János, Érszakácsi

 

Igemagyarázat (1 Sám. 31:4b)

“De fegyverhordozója nem akará, mert nagyon félt. Akkor Saul vevé a kardot és belébocsátkozék.” (1 Sám. 31:4b.)

Akik a kalauz szerint olvassák a Szentírást,azok tudják,hogy az elmúlt hetekben,Sámuel első könyve volt az olvasmányunk az Ószövetségből.Ez a könyv elsősorban Izrael első királyáról,Saulról szól.Az utolsó fejezet,amit most olvastunk,az ő halálát írja le részletesen.A filiszteusok megütköznek Izraellel.Az ütközet vége,teljes vereség.Fegyverfogható férfi alig marad a környéken.Üres városok,menekültek az egész országban.A filiszteusok megölik Saul három fiát is:Jonathánt,Abinádábot és Málkisuát.Saul is megsebesül egy nyíl által és attól való félelmében,hogy a filiszteusok megtalálják és élve meggyalázzák,kéri fegyverhordozóját,hogy oltsa ki életét.Miután az nem emeli kezét az Úr felkentjére,Saul maga dől bele saját kardjába és kioltja életét.Ez Saul szomorú és tragikus karrierjének a vége,akit Isten kiváló képességekkel és fizikummal áldott meg,aki valamikor Isten kenetével rendelkezett,de végül Istennel szembeni engedetlensége miatt Isten elutasította Őt és ez lett a vége.Maghalt Saul az ő engedetlensége, gonoszsága miatt.És miben állt a gonoszsága?A Krónika 1 könyvének 10-ik részében ezt olvassuk:”Vétkezett az Úr ellen,az Úr igéje ellen.Sőt az ördöngőst is megkereste,hogy megkérdezze.Nem az Úrat kérdezte.Ezért ölette meg őt,a királyságot pedig Dávidra,Isai fiára ruházta.”(1 Krónika 10:13-14)Ezért a hármas bűnéért kellet Saulnak, Izrael első királyának elpusztulnia.Mi nem hagytuk-e el az Urat?Követjük igéjét?Őt kérdezzük?Ő ma nem azt hírdeti,hogy a bűnösöknek meg kell halni,hanem azt,hogy a megtérőnek van kegyelem.Imádkozzunk,hogy az itt leírt életek alapján tanuljunk a történtekből és engedelmeskedjünk Istennek, alárendelve magunkat mindenben.Ámen!

Imádkozzunk vezetőinkért, hogy Isten lakozzon hit által a szívükben!

Balla Árpád, Érkávás

Igemagyarázat (1 Sám 30:22a)

„Akkor mondának mind azok közül, akik Dáviddal elmenének, így szólván: Minthogy mind a gonosz emberek és Béliál emberei nem jöttek el velünk, semmit se adjunk nékik a zsákmányból, amelyet visszaszereztünk…” (1 Sám 30:22a)

Amíg Dávid távol volt, az amálekiták betörtek Siklágba és zsákmányt vittek magukkal. Nemcsak a nép javait, de az asszonyokat és a gyermekeket is fogságba vitték. Dávid hatszáz emberével útnak indult, hogy visszaszerezze a zsákmányt, ám közben kétszáz embere lemorzsolódott. Az út során egy egyiptomi származású amálekita szolgával találkoztak. Ez a szolga vezette el őket a fosztogatókhoz. Sikerült is rájuk találni. Mindenki örömmámorban volt. Dávid ezt a helyzetet használta ki ahhoz, hogy rájuk törjön. Győzött felettük és mindent visszaszerzett. Amikor hazatért harcosai azt mondták, hogy a visszaszerzett javakból az otthon maradottaknak ne adjon. Dávid igazságosan járt el, és a zsákmányt mindenki között egyenlően osztotta szét.

Néha Istentől mi is ugyanazt kérjük, mint a nép Dávidtól. Ezért vagy azért én szolgáltam meg, és a jutalom is csak nekem jár – mondjuk. Beszűkül az életünk is önzővé válunk. Néha talán családon belül is nehézségbe ütközünk a javak igazságos elosztásában. Jellemző ez az örökösödések folyamán. Én többet érdemlek, mint a testvérem! Én többet fáradoztam a gondozásban, nekem több jár, vagy csak nekem jár – hangzik sokak ajkáról. Nyissuk meg szívünket Isten előtt, és kövessük Dávid jó példáját! Ő a javak elosztásában nem tért le az igazság útjáról. Ámen!

Imádkozzunk az önző, beszűkült életekért!

Sebestyén Elek Előd

Igemagyarázat (1 Sám. 25:34)

„Bizonyára él az Úr, az Izráelnek Istene, a ki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul ne cselekedjem…” (1 Sám. 25:34)

Dávid embereit küldte Nábálhoz, hogy kérjen annak jószágaiból. Amikor a küldöttek megérkeztek, átadták Dávid üzenetét.  Emlékeztették arra, hogy régebben ők vigyáztak a Kármel völgyében pásztorainak és juhainak biztonságára. Nábál viszont úgy tett, mintha semmiről sem tudna és visszautasítja a küldötteket. Dávid elhatározta, hogy ezért megbünteti Nábált és házanépét. Ám amikor megtudta ezt Abigail, mindent megtett azért, hogy megmentse családját. Férje tudtán kívül ajándékot készített Dávidnak. Amikor pedig találkoztak arra kérte őt, hogy térjen el szándékától. Dávid ezt meg is tette, majd pedig Istennek köszönte meg, hogy megakadályozta őt a gonosz cselekedetben.

Nagyon sok családban ma is így van. Van egy Nábál, és van egy Abigail. Van egy balga és van egy bölcs, aki mindent megtesz azért, hogy a hitvese hibáit kijavítsa. Legalább egy valakinek figyelmesnek kell lennie, azért hogy megelőzzön sok hibás döntést. Légy te az, aki Istentől kapott bölcsességgel vezeted családod sorsát. Ámen

Imádkozzunk azokért a gőgős emberekért, akik megfeledkeztek a velük tett jótéteményekről!

Igemagyarázat (1 Sám. 24:16)

„Legyen azért az Úr ítélőbíró, és tegyen ítéletet közöttem és közötted, és lássa meg; ő forgassa az én ügyemet, és szabadítson meg engem kezedből.” (1 Sám. 24:16)

Saul háromezer emberével indult el Dávid ellen. Amikor arra a vidékre értek, ahol feltételezéseik szerint Dávid tartózkodott, Saul betért egy barlangba. Semmit sem sejtett arról, hogy Dávid pont ott tartózkodik embereivel. Dávidnak most lehetősége volt, hogy végezzen Saullal, hiszen tudta, hogy Saul a halálát akarja. Az emberei biztatják is arra, hogy most éljen ezzel a lehetőséggel és ne kegyelmezzen rajta. Dávid viszont nem ezt teszi, leborul a király előtt, tisztességet ad neki. Majd kimondja azt, hogy az Úr legyen ítélőbíró közöttük.

Néha talán mi is hasonló helyzetbe kerülünk, mint Saul és Dávid.  Saul gyilkolni indult le, Dávid pedig azért, hogy kegyelmezzen. Istenre bízta az igazságtételt. Bízzuk mi is bátran életünket Istenre, és ne bíráskodjunk mások felett!  Ámen

Imádkozzunk az ártatlanul szenvedőkért!

Sebestyén Elek Előd