Közöttetek lakozom

„Ne tisztátalanítsd meg azért azt a földet, amelyben laktok, amelyben én is lakozom; mert én, az Úr, Izráel fiai között lakozom.” (4Móz 35,34)

A minap az egyik nagykárolyi római katolikus templom előtt haladtam el. A hívek épp egy esti miséről jöttek ki. Még a templom előtt jártam, amint máris feltűnt, hogy amíg az utca egyik oldalán Isten igéjét szívükbe záró hívek indulnak békésen haza, az utca másik oldalán hölgyek kínálják bájaikat. Igencsak nagy volt az ellentét a két látvány között. Nem is értem, hogy hogy nem szégyellik ezt tenni egy templom szomszédságában. Sajnos, ilyesmi történik egy kis városban is. Mennyivel másabb lenne ez a világ, ha az emberek bűneikkel nem fertőznék meg a templomok szomszédságát, de még a maguk háza tájékát sem. A harmincötödik fejezet korábbi verseiben a gyilkosság bűnéről és menedékvárosokról olvasunk. Az ige arra int, hogy nem szabad megfertőzzük a földet, ahol lakunk, és ahol az Úr is közöttünk lakik. Minden valószínűség szerint nem az igemagyarázatok olvasói és hallgatói azok, akik ne tudnák mi a helyes és helytelen, ezért imádkozzunk azokért, akiknek a szíve és élete meg van romolva és nem találják a helyes utat. Imádkozzunk azért, hogy minél többen legyünk, akik szeretetünkkel, békénkkel és hitünk tisztaságával tesszük élhetőbbé ezt a világot! Ámen!

Imádság: Uram, köszönöm, hogy szívem igédnek tiszta és drága otthona lehet. Jöjj, szentlelked által lakozz közöttünk. Tisztítsd meg a gyarló, bűnös szíveket! Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Fogadalom

„Ha valamely férfi fogadást fogad az Úrnak, vagy esküt tesz, hogy lekötelezze magát valami kötésre: meg ne szegje az ő szavát; amint az ő szájából kijött, egészen úgy cselekedjék.” (4Móz 30,2)

A fogadalom önkéntes elkötelezés valamilyen adományra, áldozathozatalra, önmegtartóztatásra vagy böjtre. Alapvető kötelesség volt Mózes korában, hogy a hallható szóval kimondott, vagy éppen esküvel is megerősített fogadalmat halogatás nélkül teljesíteni kellett. Sokszor teszünk fogadalmat mi is. Konfirmációkor ígéretet teszünk arra, hogy hitben élő, jó reformátusok leszünk. Hűségesküt teszünk a templomban, amikor házasságot kötünk. Ígéretet tesz minden szülő és keresztszülő a keresztelés alkalmával, hogy gyermekét/keresztgyermekét hitben neveli. Számtalan nehéz élethelyzetben teszünk erről vagy arról ígéretet Istennek, csak hallgassa meg kérésünket. Arról pedig nem is beszélve, hogy amikor valami új kezdődik az életünkben sokszor teszünk fogadalmat arról, hogy ezt így vagy úgy fogjuk a jövőben tenni. Sikerül vajon ezeket a fogadalmakat betartani, vagy maradnak a szépen csengő ígéretek? Ámen!

Imádság: Gondviselő jó Atyám! Köszönöm, hogy te mindig hű maradsz ígéreteidhez. Segíts, hogy amit neked megfogadtunk, azt úgy is tegyük. Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Emlékezés

„De meghaltak vala a csapás miatt huszonnégy ezeren.” (4Móz 25,9)

Sitimben az izraeliták Moáb lányaival paráználkodtak. Az Úr haragja miatt huszonnégyezren haltak meg. El tudjuk képzelni milyen sok család gyászolta a hozzátartozóját. Ma is nagyon sokan gyászolnak. A héten volt halottak napja. Ilyenkor még elevenebb a gyászolók fájdalma. Különösen azoké, akik egyedül maradtak. És azoké, akiknek szívéhez közel állt az elhunyt. Mert nem mindegy, hogy olyan valakit veszítünk el, akivel napi kapcsolatban álltunk, vagy olyan valakit, akivel éltében sem sokat törődtünk. Isten erőt ad a gyász fájdalmainak hordozásában. Idővel enyhíti a sebet. Ám a gyászt örökre magunkkal hordozzuk. A gyászt enyhíti a méltó megemlékezés. Ha ilyenkor -és rendszeresen máskor is- kimegyünk a temetőbe, imádkozunk, virágot viszünk ki, rendbe tartjuk a sírt, és nem hanyagoljuk el annak az emlékét, aki minket sem hanyagolt el. Az Úr adjon ma vigasztalást minden gyászolónak! Krisztus győzedelmes feltámadása adjon erőt és hitet afelől, hogy van feltámadás és van örök élet. Ámen!

Imádság: Drága Jézusom! Köszönöm, hogy a keresztfán bűneinkért vállalt áldozatoddal legyőzted a halált. Kérlek, lépj ma be minden gyászoló otthonába és gyógyítsd a sebzett szíveket! Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Víz a kősziklából

„És felemelé Mózes az ő kezét, és megüté a kősziklát az ő vesszejével két ízben; és sok víz ömle ki, és ivék a gyülekezet és az ő barmai.” (4Móz 20,11)

Az Egyiptomból való szabadulás után a választott nép a Cin pusztáján haladt keresztül, ahol alig volt innivaló. A nép Mózesnek és Áronnak tették újra panaszba, hogy miért kellett őket erre a sziklás vidékre kihozni. Isten Mózes által csodát tett. A próféta megérintette vesszővel a kősziklát és víz fakadt abból. Lehet meg sem érdemelték, mert nem volt bennük elég kitartás. A mi életünk is egy vándorút. Bennünk van elég kitartás vajon olyankor is, amikor a békés napok után a megpróbáltatások sziklás napjain halad keresztül az életünk? Mi hálás szívvel haladjunk Isten felé. Legyen jó példa számunkra az alábbi történetnek a második szereplője: „Két ember útnak indult. Magukkal vitték az útra lámpáikat, amelyről tudták, hogy addig tart ameddig az életük. Valamennyit mentek. Megszólalt az első:
– Hosszú út áll még előttünk. Ki tudja, hogy a végére érünk-e valaha? Elhatároztam, mielőtt még késő lenne visszafordulok.
– Miért torpannál meg? – felelte a másik. Alighogy elindultál. Ha visszafordulsz, elveszíted mindazt, ami még előttünk áll. És különben is kihez térsz vissza? Ott nincs senki, aki visszavárna.
– Hogy egész életembe menjek? – makacskodott tovább az első. Nem, inkább visszafordulok, és nyugalomban élek. Itt éhség gyötör, ott meg bőség. Megérem az öregkort, és meghalok, ahogy mások is, éjjel álmomban, anélkül, hogy valamit éreznék.
– Akkor, egyedül folytatom az utam – szólt a másik. Talán nem megyek rajta végig, de mindent elkövetek, hogy minél nagyobb távot tegyek meg, és a fényt minél távolabbra vigyem. Az úton járás adja meg az élet értelmét. Az út végén biztosan vár valaki, és hiszem szüksége van rám. Ha semmi egyebet nem tudok adni neki, legalább egész életemen át feléje tartok.” Ámen!

Imádság: Atyám, ha lépteim a szenvedések köves talaján is haladnak, engedd, hogy bátor szívvel haladjak a feléd vezető úton. Köszönön református egyházamat, melyben vigyázol rám és tanításai által utat mutatsz előttem. Imádkozok a szenvedőkért, betegekért, és különösen azokért, akiknek a gyász nehéz terhe nyomja szívét ezekben a napokban. A te gyógyító szereteted adjon vigasztalást! Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Hálaadás

„Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: mikor bementek a földre, amelyre én viszlek be titeket, akkor, ha majd esztek a földnek kenyeréből, adjatok felemelt áldozatot az Úrnak.” (4Móz 15,18-19)

Az egyik nagyon gazdag ember mondta egyszer, hogy ő nem hisz Istenben. Ha volna Isten, akkor nem engedte volna, hogy ő gyermekkorában ártatlanul annyit szenvedjen. Talán a saját életútjából kellett volna a leginkább ráébredjen arra, hogy csakis Isten segítségével juthat el valaki a nyomorúságból a leggazdagabbak közé. Ilyenkor pedig hálaadással tartozunk az Úrnak. Sokak pedig nem, hogy hálát adjanak, hanem egyenesen hátat fordítanak neki. Ez a veszély fenyegette a választott népet is. Ezért is hangzik nyomatékosan számukra a próféta szava: „mikor bementek a földre, amelyre én viszlek be titeket, akkor, ha majd esztek a földnek kenyeréből, adjatok felemelt áldozatot az Úrnak”.

Lehet, hogy sokszor mi is csak azt látjuk, ami hiányzik az életünkből. Csak azt, amit nem kaptunk meg. Ám vegyük észre azt a sok-sok ajándékot is, amit megkaptunk tőle. Te ezen a héten mi mindenért adsz hálát gondviselő Atyádnak? Ámen!

Imádság: Uram, köszönöm, hogy oltalmadban vezeted sorsomat. Köszönöm, hogy kegyelmedből bőven megteríted asztalunkat. Hálát adok az őszi betakarításért. Tedd késszé a szívem áldozni neked a javaimból, az időmből, erőmből és szeretetemből. Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Köszönöm, Uram!

Uram, éreztem, szóltál hozzám
– így szólítottál: gyermekem! –
templomodban megérintettél,
hol némán hajtottam fejem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, tudom, kiválasztottál,
veszni bárányod nem hagyod.
Mikor fájdalomban gyötrődtem,
Te bekötötted a sebem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, fényt adtál a látásra,
örülni szép természeten.
Csodálni égen-földön látszó
hatalmadra nyitod szemem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, engedtél új tavaszt még,
megtartottál kegyelmesen.
Virágszirmoknak záporában
látom, irgalmad végtelen.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, vezess Szent Lelked által,
ne lakjon bennem félelem.
Golgotán, Fiad szent vérével
megmentette az életem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, ingó hitem táplálod,
ajkamra szót adsz szüntelen.
Igéddel hadd hirdessem másnak:
tart még a földi kegyelem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, engedd, hogy küldetésem
teljesítsem hálatelten.
S ha erőm fogyva Hozzád térek,
végső sóhajom ez legyen:
– Köszönöm, Néked, Istenem!

(Ismeretlen szerző)

Manna és fürjek

„És meghallá Mózes, hogy sír a nép…” (4Móz 11,10)

Gyakran szoktuk hallani, hogy a történelem ismétli önmagát. Mózes története igazán alátámassza ezt az állítást. A világ ugyan egyre gyorsabb ütemben fejlődik és változik, ám bizonyos emberi tulajdonságok semmit sem változnak. Ezek közé tartozik az elégedetlenség. Isten az egyiptomi szabadulás után mannával táplálja a választott népet. Ők pedig nem elégednek meg, hanem zúgolódnak: „Kicsoda ád nékünk húst ennünk? Visszaemlékezünk a halakra, amelyeket ettünk Egyiptomban ingyen, az uborkákra és dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra. Most pedig a mi lelkünk eleped, mindennek híjával lévén; szemünk előtt nincs egyéb mint manna.” (4Móz 11,4-6) Mózes -ahogy a mindenkori vezetők- nagyon nehéz helyzetbe kerül a nép elégedetlensége miatt. Ahelyett, hogy hálásak lettek volna, azért amit kaptak, inkább „sírtak”. Végül Isten fürjeket ad, így a manna mellé hús is kerül. Vajon mi megelégszünk-e azzal, amit Istentől kapunk? Észrevesszük-e egyáltalán mindazt, amivel Isten megajándékozott és megajándékoz minket? Ámen!

Imádság:
Atyám!
Köszönöm a felébredő Napot és a pihentető éjszakákat!
Köszönöm, hogy két lábam szentházadba vezet!
Köszönöm, hogy két kezemmel átölelhetem családomat!
Köszönöm, hogy ajkammal gazdag jóságodat dicsérhetem!
Köszönöm, hogy két szememmel látom az ösvényt, mely tehozzád vezet!
Köszönöm, hogy vagy nekem! Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Fogadalom

„Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Mikor férfi vagy asszony külön fogadást tesz, nazireusi fogadást, hogy így az Úrnak szentelje magát.” (4Móz 6,2)

Az egyik presbiter rendszeresen lottózott. Az volt a fogadalma, hogyha Isten megsegíti és nyer, akkor abból sok pénzt felajánl az egyházközség javára. Sajnos nem nyert, vagy legalábbis az egyházközközségnek nem hozott adományt belőle.

A Mózes negyedik könyvében nazireusi fogadásról olvasunk. De vajon milyen fogadás lehetett ez? A názirság Istennek szenteltséget jelentett, ahol bizonyos külsőségek demonstráltak egy vallásos magatartást. A názir név összefügg azzal a nézär szóval, amelyet pl. 2Móz 39,30-ban olvashatunk, s amely a főpapi fejdíszt képező diadémnak a neve. Egy más szóhasználat szerint viszont a szabadon növő haj az Isten-adta életerőnek a jellemzője (Bír 5,2). Összekapcsolva a kettőt, a názirokat fogadalom kötelezte arra, hogy nyíratlan „hajkoronát” viseljenek, függetlenül minden esetleges divatváltozástól. Ezeknek a szent embereknek volt egy másik jellegzetes fogadalmuk, semmiféle szeszes italt nem fogyasztottak, sőt még a szőlő gyümölcsét sem. Végül nem volt szabad holttestet érinteniük, vagy gyász-szertatásban részt venniük. Olyan emberek voltak a názirok, akik születés szerint nem tartoztak a papok, vagy léviták közé és nem szertartások végzésével, hanem magatartásukkal képviselték az Úr ügyét.

Helyezzük erre a hétre képzeletbeli tarisznyánkba ezt az utolsó gondolatot. Ne csak szavakkal, hanem a názirokhoz hasonlóan -természetesen másmilyen módon- cselekedeteinkkel képviseljük az Úr ügyét. Ámen!

Balázsy Károly: FOGADALOM

Hányszor kél szívedben erős fogadalom:
“Holnaptól kezdődőn nem így telik napom.
Megyek betegekhez, szegényhez, árvához,
Viszek vigasztalást, kiáltom: ’Imádkozz’!
Reggel elindulok, holnap véghezviszem,
Nem hagyom már tovább, nyugtalan a szívem.
Beosztom időmet, jusson Jézusomnak,
Viszem ígéretit és hívását sokaknak.”

Szíved tenni készül nyomor és könny láttán,
Indulnál … nem lehet, meggátol a Sátán.
Legtöbb tennivaló mindig akkor kerül,
Ha ki segítni kész, éppen útra készül.
Vendég is érkezik: “csak éppen egy szóra!”
Egy szóból mégis lesz nem egy, de két óra.
Hivatalos ügyek, vagy harag, lárma,
S ha még lenne más is, mind utadba állna.
Csakhogy meg ne indulj, halaszd el máskorra,
Majd még lesz alkalom, lesz még szükség szódra,
Miért éppen mostan? (Jön így a gondolat)
Csak maradj nyugodtan. Így telik el a nap.
Napokból a hetek, hetekből hó s évek.
Így érjük meg lassan tétlenül a véget.

Testvér éber legyél, határozott, s vigyázz!
Sokat imádkozzál, jól lépj és ne hibázz!
Az évek eltűnnek, a vég jön váratlan,
A koporsód indul, s mindennek vége van …
S (Te) ki élted fájáról sok gyümölcsöt remél(sz),
Jézus búsan mondja: “Csak levél … csak levél!

Imádság: Áldott légy Istenem, hogy gondviseléseddel veszel körül engem és szeretteimet. Segíts, hogy egyetlen nagy fogadalmunk legyen: a te drága szent Fiad hű követése. Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Az Úr napja

„Ímé, eljön az Úrnak napja…” (Zakariás 14,1)

Az idős hölgy miután kijött az orvosi vizsgálatról kétségbeesetten jegyezte meg a nővérnek: „Kedvesem, ha meggyógyulok, meglátja mindegyiküknek olyan ajándékot hozok majd…, csak gyógyuljak meg!” Bizony naponta ezrekben tevődik fel a kérdés: mi fog történni velem, mennyi időm van még hátra? Zakariás próféta azt írja, hogy eljön az Úr napja, eljön a végső idő. Ez pedig tény. Minden egyes nappal az Úr napjához kerülünk közelebb. Az „Úr napja” kifejezés általában olyan eseményeket jelöl, amelyek a történelem végén következnek be. Az emberek többsége egy olyan időszakra vagy konkrét napra gondol az „Úr napja” hallatán, amikor beteljesedik Isten terve és célja a világgal és az emberiséggel. Ez pedig nem szabad kétségbeeséssel vagy félelemmel eltöltsön bennünket. Sőt, az, aki az Úr kegyelmére bízza mindennapjait nem fél ettől a naptól. Erről a kegyelemről Reményik Sándor egyik versében így fogalmaz:
“Először sírsz.
Minden-csak-kegyelem
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.” Ámen!

Imádság: Uram, köszönöm, hogy minden egyes nap újabb ajándék számomra. Imáimban viszem teeléd a betegeket, özvegyeket és árvákat. Ámen!

 

Sebestyén Elek Előd

Két kéz

„Ne féljetek! Erősödjenek meg kezeitek!” (Zakariás 8,13)

Mennyi mindent jelent egy ember életében a kéz. Kisgyermekként szüleink erős keze a biztonságot jelentette. Milyen jó volt annakidején megfogni a kezüket és érezni mellettük a biztonságot. Érezni azt, hogy valaki vigyáz ránk, gondoskodik rólunk. A gyermekévek után megismertük a hitvesünket. Milyen jó volt megfogni a kedvesünk kezét, és a templomban egymásnak örök hűséget és szeretet fogadni. Akkor ez a két egymást megérintő kéz a hűséget és szerelmet jelentette. Milyen szomorú azonban az, amikor ez a két kéz elengedi egymást és válással ér véget egy-egy csodálatosnak ígérkező kapcsolat. Telnek az évek, és lassan elerőtlenedik a kezünk. Talán a munkaeszköz is kiesik majd egyszer a kezünkből. Talán egyszer mások kell ellássanak, de talán annyi erőnk mégis lesz, hogy imára kulcsoljuk két kezünket. Akkor az a két egymásba fonódó kéz a hitet fogja jelenteni. A mai ige arra biztat, hogy ne féljünk. Legyen erős a kezünk mindig elvégezni a munkánkat, és legyen erős a kezünk mindig imára kulcsolni azt: fiatalon és idősen egyaránt. Legyen a mi kezünk szeretteink számára biztonság, hűség, hit és szeretet! Ámen!

 

Imádság: Gondviselő jó Atyám! Köszönöm, hogy van két kezem, amiket minden nap imára kulcsolhatok és amikkel dolgozni tudok. Imáimban viszem teeléd mindazokat, akik két kezük szorgos munkájával tartják el családjukat. Hozzád imádkozok a testi fogyatékosággal élőkért. Kérlek, adj melléjük szerető, gondoskodó kezeket. Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Örvendeni jó

„De én örvendezni fogok az Úrban, és vígadok az én szabadító Istenemben.” (Habakuk 3,18)

Milyen sok elkeseredett ember van. Van, aki betegsége vagy gyásza miatt szomorú. Van, aki a családi vagy munkahelyi problémái miatt szomorkodik. Van, aki elégedetlen másokkal, önmagával, a sorsával vagy bármi mással, és emiatt szomorú. És milyen sokszor valóban jogos is a szomorúság. Habakuk próféta arról ír könyvében, hogy: „a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lesz gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban, de én örvendezni fogok az Úrban”. Szörnyű nyomorúságról beszél, de mégis az öröm gondolatával folytatja sorait.

Keresztyén testvérem! Én nem ismerem a te élethelyzetedet. Nem tudom, hogy téged, most milyen gondolatok foglalkoztatnak. Azt azonban tudom, hogy emberek milliói vannak, akiknek sokkal rosszabb most, mint neked. Akik óriási sikerek és ajándékok helyett örülni tudnak annak, hogy az Úr családdal ajándékozta meg őket, hogy minden reggel felragyog felettük a nap, hogy valaki kedvesen szól hozzájuk, hogy valaki átöleli, szereti és ápolja őket. Kívánom, hogy ragyogja be az Úr mosolya az előtted álló hetet. Az Ő áldása kísérje minden léptedet, és tudj vele örülni a legkisebb apróságoknak is. Mindazoknak, amik nem kerülnek pénzbe, de mégis a legértékesebbek: egy kedves szónak a hitvesedtől, egy ölelésnek a gyermekedtől, egy telefonhívásnak a távolban élő családodtól, egy e-mailnek egy régi baráttól, vagy bármi másnak, ami igazán fontos neked. Ámen!

Imádság: Atyám! Köszönöm, hogy annyi mindenért van okom örülni. Segíts, hogy ezeket meg is lássam. A legnagyobb öröm számomra, hogy a Te oltalmazó két kezedben hordozod sorsomat. Legyen áldott szent neved! Imáimban viszem teeléd a betegeket, gyászolókat, fogyatékosággal élőket és magányosokat. Adj gondoskodó kezeket melléjük! Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Istennel járni

„… és mi is a mi Urunk Istenünk nevében járunk örökkön örökké.” Mik 4,5

Néhány nappal ezelőtt az orvosi rendelő előtt várakoztunk. Egyszer csak egy roma család érkezett meg. Mindenki felfigyelt rájuk, mert egy kislányt hoztak az orvoshoz, de volt hozzá öt kísérő. Annyira nem csodálkoztam el rajtuk, mert tudom, hogy náluk a csapatszellem kulturális sajátosság. Az is érdekes volt, hogy előbb románul beszéltek, majd miután hallották, hogy mi magyarul beszélünk magyarul, egymás között pedig cigányul. Csodáltam is, hogy milyen jól beszélik mind a három nyelvet anélkül, hogy annyi iskolát végeztek volna. És csodáltam bennük az összetartást, hogy ha beteg valaki közülük, akkor ott vannak mellette, orvoshoz kísérik, mindent megtesznek érte. Milyen szép az, amikor egy családról el lehet mondani, hogy összetartanak és mindig egymás mellett vannak. És milyen szép, amikor egy család elmondhatja magáról azt, hogy mi nemcsak egymással tartunk össze, de mindannyian az Urat szolgáljuk és az Ő akarata szerint járunk el. Legyen mindannyiunk közös hitvallása: „mi is a mi Urunk Istenünk nevében járunk örökkön örökké.” Ámen!

Imádság: Atyám, köszönöm neked, hogy gyermekeddé választottál és a te ösvényeden járhatok. Imádkozok a családok egységéért, az iskolát kezdő tanulókért és oktatókért. Legyen áldásod az új tanéven! Ámen!

Sebestyén Elek Előd

A szeretet fegyvere

„Fegyver által halnak meg az én népemnek minden bűnösei…” (Ámós 9,10) 

Keresztyén testvérem, szeretsz-e harcolni?  Nem mindenki szeret, ám mégis sokszor kell harcba állni életünk során. Kisgyermekként erősen kézbe kell ragadjuk a tanulás fegyverét, hogy felnőtt korban helyt tudjunk állni a tudományok és mesterségek világában. Szülőként meg kell ragadni a gondoskodás fegyverét ahhoz, hogy lelkiismeretesen felneveljük gyermekeinket. Idősebb korban meg kell ragadni a hálaadás fegyverét ahhoz, hogy elfogadjuk az évek múlását és megköszönjük azokat az értékeket, amelyekkel az esztendők során megajándékozott Isten. Most mégis egy másik fegyverre hívnám fel a figyelmet, ami mindig ott kell legyen a kezünkben: fiatalon és öregen, örömben és bánatban. Ez a fegyver a SZERETET. A gyűlölet ellen nem a harag fegyverét, hanem a szeretetet és megbocsátást kell felvennünk. A bűnösök fegyver által halnak meg – írja Ámos próféta, de a szeretet: hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. (1Kor 13,4-7)

Imádság: Atyám, vértezz fel engem a szeretet fegyverével, hogy áldani tudjam azokat, akik engem átkoznak, hogy imádkozni tudjak azokért, akik engem gyűlölnek, hogy elfogadjam akaratodat, akkor is, amikor súlyos terheket hordozok, hogy szeretetet hinthessek oda, ahol békétlenség, fájdalom és félelem van. Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Hazugság

„Eltévelyítették őket az ő hazugságaik…” (Ámos 2,4)

„Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát” – tartja a közmondás, mégis nagyon sokan építenek hazugságokra. Sokszor a hazugság által próbálja jobb színben feltüntetni magát, máskor pedig ezzel próbál kimagyarázni dolgokat az ember. Közben pedig sokszor megfeledkezik a közmondás régi igazságáról. A hazugság bűnéről már a Biblia első hasábjain olvashatunk, amikor a Sátán becsapja az első emberpárt. A Szentírás több helyen is megemlíti a hazugságot: „Ne lopjatok, ne hazudjatok, és senki se csalja meg atyjafiát!” (3Móz 19:11); „Uram, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!” (Zsoltárok 120:2); „Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt.” (Kol 3:9)
Kedves Olvasó! Legyen ez az utolsó gondolat az, amit ezen a héten ott hordunk a szívünkben: ne hazudjunk egymásnak, hanem, mint hit által újjászületett emberek, járjunk az igazság útján, és ne tévesszük meg egymást hazugságok által! Ámen!

Imádság: Uram, őrizz meg az egyenes úton. Ne engedd, hogy a hazugság ösvényén járjak. Imádkozok azokért, akiket hazugsággal megtévesztenek mások. Védd meg őket Atyám! Köszönöm, hogy idén is megáldottad az aratók két kezének munkáját. Imádkozok azért, hogy nap mint nap friss kenyér kerüljön minden éhező ember asztalára. Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Jó hír!

„Jobb a jó hír a drága kenetnél…” (Préd 6,1)

Milyen jó hír az, amikor elmondhatjuk másoknak, hogy gyermekünk született, új autót vagy házat vásároltunk. De vajon a boldogságnak, az örvendezésnek tárgyi feltételei vannak csupán? Az nem tölt el örömmel, amikor valaki, akit rég vártunk végre megérkezik hozzánk?  Az nem tölt el örömmel, amikor a gyülekezet közösségében együtt dicsőíthetjük az Urat? Az nem tölt el örömmel, amikor Isten válaszol az imádságunkra? Minden bizonnyal ezeknek ugyanúgy vagy jobban örülünk. Tegyük fel, hogy valakinek megvan mindene, amit csak kívánhat: vagyon, hatalom, nem szenved semmiben hiányt, hosszú életkor, amely messze túlhaladja az elképzelhetőt is. Csak éppen az hiányzik neki, hogy élvezhesse is mindezt. Milyen szörnyű sors! Van eledele, de az élet nem esik jól. Van vagyona, de beleunt nézésébe is, gondozásába is. Van pénze, de amit kaphat érte, nem elégíti ki. Van rangja, hatalma, de olyan teher jár vele, hogy roskad alatta. Sok gyermeke csak szomorúságát növeli. Van hosszú élete, de nem tud mit kezdeni vele. Mindezek tetejébe: más fogja megkapni és élvezni majd vagyonát. Szomorú dolog! Mert más dolog gazdagnak lenni és egészen más dolog örvendező élethez jutni. Legyen ma jó hír számunkra, hogy megváltó Jézusunk örvendező élettel kíván megajándékozni minket ezen a héten is. Ámen!

Imádság: Uram, számomra az a legnagyobb örömhír, hogy Jézus drága vérén megváltott és szeret engem. Kérlek, adj jó hírt oda, ahol szomorúság, kétségbeesés és bizonytalanság van. Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Szolgálat

„Akkor monda a nép Józsuénak: Nem, mert mi az Úrnak szolgálunk!” (Józsué 24,21)

Józsué azt mondta a választott népnek, hogyha elfordulnak Istentől és idegen isteneknek szolgálnak, akkor Isten is elfordul tőlük. A nép ígéretet tett Isten szolgálatára. Az Úr szolgálata sokszor nehéznek vagy hiábavalónak tűnik, de mindezek ellenére mégis jó Őt szolgálni, ahogyan azt az alábbi történet is igazolja: „Egyszer egy ember a házában aludt, amikor valami hirtelen felébresztette. Jézus jelent meg a szobájában, és mindent betöltött a fény. Az Úr így szólt: volna egy feladatom számodra. Mutatott neki egy nagy sziklát, és azt mondta neki, próbálja eltolni minden erejével. Az ember megpróbálta, és több napig reggeltől estig dolgozott; válla szögletessé vált az állandó nyomástól, és minden erejével próbálta eltolni a sziklát. Minden este kimerülten tért vissza a házába, és azon gondolkozott, hogy hiába dolgozott egész nap. Ekkor jött be a képbe a Sátán, mivel látta, hogy az ember kezd elcsüggedni. Néhány gondolatot ültetett az ember fejébe, mint például: minek gyilkolod magad ezzel a feladattal, a szikla sose fog elmozdulni. Vagy: már ezer éve ezzel szenvedsz, de még csak egy karcolást sem ejtettél a kövön. Az embernek kezdett úgy tűnni, hogy lehetetlen a feladata és haszontalan szolgának tartotta magát, amiért nem bírta megmozdítani a hatalmas követ. Ezek a gondolatok elcsüggesztették az embert, és elvették a lelkesedését. Ezért egyre kevesebb erőfeszítést tett a feladat teljesítésére. Minek kínozzam magam? – gondolta. Ezen túl csak rászánom az időmet, de minimális energiát fektetek bele, és az is elég lesz. És így is tett, vagy legalábbis elhatározta, hogy így fog tenni, mígnem egy nap úgy döntött, az Úr elé viszi a gondjait. Uram, – mondta – keményen dolgoztam a szolgálatodban és elég sokáig is, minden erőmmel próbálkoztam, hogy elvégezzem, amit rám bíztál. Mégis, ennyi idő után sem tudtam elmozdítani a követ egy milliméterrel sem! Mi a baj velem? Csalódást okoztam neked? Fiam, annak idején arra kértelek, szolgálj engem, és te beleegyeztél. Arra kértelek, told a sziklát minden erőddel. Megtetted. De egyszer sem említettem, hogy elvárnám, hogy megmozdítsd a sziklát, legalábbis nem a magad erejéből. A te feladatod az volt, hogy toljad. Most meg idejössz kiábrándultan, mert azt gondolod, csalódást okoztál nekem, és fel akarod adni. De tényleg így van? Nézz magadra! A karjaid erősek és izmosak; megerősödtél. A kezed kemény, a lábad vastag és erős. Megnőttél és sokkal többre vagy képes, mint annak idején. De még mindig nem sikerült elmozdítanod a sziklát, és jössz hozzám nehéz szívvel, erőtlenül. Fiam, én fogom elmozdítani a sziklát. Az elhívásod arra szólt, hogy engedelmes legyél, és told a sziklát, eddzed a hited és bízz a bölcsességemben, és ezt megtetted.” Szolgáljunk Istennek mi is örömmel és hűséggel! Ámen!

Imádság: Atyám, tégy késszé a szolgálatra: szolgálni Téged és szolgálni szeretteinket. Imáinkban visszük teeléd az egyházi intézményekben dolgozókat. Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Menedék

„Válasszatok magatoknak menekülésre való városokat, amelyekről szóltam néktek Mózes által.” (Józsué 21,2)

 

A mózesi törvény rendelkezése szerint Izráel területén hat menedékvárost kellett kiválasztani, hogy az, aki nem szándékosan ölt embert, a vérboszszuló elől oda menekülhessen. A törvény rendelkezése szerint a menedékvárosokhoz utat kellett készíteni, az utat rendben kellett tartani. A Talmud szerint minden keresztútnál útjelző tábla volt a következő felirattal: „A menedékvárosba”. Ez azt a célt szolgálta, hogy a menekülő könnyen eljuthasson a menedékvárosba, s menekülés közben ne tévedjen el.

Milyen nehéz elfogadni azokat, akik valamilyen bűnt követtek el. Sokszor talán teljesen jogosan ítéljük el őket, sokszor talán nincs miért pálcát törjünk felettük. Izraelben a bűnösök számára biztosítottak olyan városokat, ahol  lehetőség volt a bűnbánatra. Itt minden valószínűséggel igyekeztek segítséget nyújtani az újrakezdésben. Vajon milyenek a mi közösségeink? Mi igyekszünk-e segíteni azoknak, akik a mi gyülekezetünkben új életet próbálnak kezdeni? Ámen!

Imádság: Mindenható Istenem! Köszönöm, hogy te kegyelmet osztó Isten vagy, aki új esélyt adsz a megtérő bűnösnek. Engedd, hogy ne ítéljünk és ne ítéltessünk. Imádkozunk a börtönökben raboskodókért, a megtérőkért és új életet kezdőkért. Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Igazságos elosztás

„Ezek pedig ama földnek királyai, akiket levertek Izráelnek fiai, és akiknek földjét birtokba vették a Jordánon túl, napkelet felé, az Arnon pataktól fogva a Hermon hegyéig, és az egész mezőséget kelet felől.” (Józsué 12,1)

 

A honfoglalás Izráel történetében jelentős fordulópont volt. Az Egyiptomból való kivonulással az Ábrahámnak tett ígéret beteljesedett. Megtörtént a meghódított föld elosztása a tizenkét törzs között. A Jordántól keletre eső terület meghódítása Mózes életében történt. Mózes ki is osztotta két és fél törzsnek birtokul. Ha a keleti és nyugati országrész területét összehasonlítjuk, aránytalannak tűnik a törzsek közti felosztás, a két és fél törzsnek jutó terület kiterjedése nem sokkal kisebb a kilenc és fél törzsnek jutó résznél. A törzsek közti felosztás azonban nem a terület nagyságát vette alapul, hanem a föld termékenységét. A keleti vidék a Jordántól nyugatra eső területhez hasonlítva terméketlenebb, viszonylag kevesebb ember megélhetését tudta biztosítani. Ezért igazságos, hogy a terméketlen földből nagyobb kiterjedésű terület jut egy törzsre. Az elosztásnál tehát igyekeztek igazságosak lenni. Törekedjünk mi is mindig arra, hogy helyesen osszuk el a dolgokat. Az élet ugyanis számtalanszor hoz hasonló helyzetekbe minket is, amikor nem könnyű igazságosnak lenni. Ámen!

 

Imádság: Gondviselő jó Atyám! Légy áldott mindenért, amit tőled kaptunk. Bocsásd meg, ha néha úgy ítéljük meg, hogy a másiknak több jutott, mint nekünk, és elégedetlenek vagyunk. Taníts meg a legkevesebbet is megbecsülni! Ámen!

 

Sebestyén Elek Előd

Betartott ígéret

„A parázna Ráhábot pedig, és az ő atyjának háznépét és mindenét, amije vala, élni hagyta vala Józsué, és ott lakik az Izráel között mind e mai napig; mert elrejtette vala a követeket, akiket küldött volt Józsué, hogy kikémleljék Jérikhót.” (Józsué 6,25)

A hét során egyik nap arra kért a kisfiam, hogy mikor hazamegyek vigyek neki a cukrászdából süteményt. Meg is ígértem neki, hogy viszek. A zsúfolt program miatt, amikor este hazaindultam, a nagy igyekezetbe mégis megfeledkeztem az ígéretemről, s már csak otthon jutott eszembe. Ahogy beléptem az ajtón, az volt az első kérdés, hogy: hol a sütemény? Bármennyire is restelltem, az nem oldotta meg a gondot. Próbáltam magyarázatot adni, s másnap pótoltam a mulasztásom. Máskor pedig jobban igyekszek arra, hogy ha valamit megígérek, azt úgy is csináljam, véletlenül se feledkezzek meg róla, vagy ne is akarjak megfeledkezni róla.

Józsué kémeket küldött Jerikóba, akiknek ott Ráháb segített. A kémek ekkor megígérték Ráhábnak, hogy miután elfoglalják a várost, őt és a családját életben hagyják. Sok kérdést felvet ez a bibliai történet. Miért árulta el Ráháb a saját népét? Hogyan bízhatott az ellenségekben? Mi történt volna, ha mégsem tartják be a neki tett ígéretet? Talán a sok kérdés mellett ma még is azt fontos kiemelnünk, hogy voltak valakik, akik ígéretet tettek, s ehhez tartották is magukat. Legyen ez a gondolat Istentől jövő üzenet ma számunkra: amit megígérünk, azt úgy is tegyük. Ámen!

Imádság: Uram, köszönöm neked, hogy ha mi meg is feledkezünk a gyermekeinknek tett ígéreteinkről, te sohasem feledkezel meg rólunk. Imádkozunk azokért, akiket becsaptak, akiknek hátat fordítottak, akiknek visszaéltek a bizalmukkal. Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Ki a hibás?

„Akkor megvallják az ő hamisságukat…” (3Móz 26,40)

Középiskolai éveim alatt az iskolatársaim egy kedvezőtlen hirdetést tettek fel az újságban az egyik tanárról. A tényekhez tartozik, hogy a tanár sem volt feddhetetlen. Egyik nap az iskola aligazgatója bejött az osztályterembe. Mindenkivel egy lapra szöveget íratott, s majd összegyűjtötte a lapokat. Először fogalmunk sem volt, hogy miért tette mindezt. Furcsáltuk is… Később hallottunk a diákcsínyről, s az is kiderült, hogy kik voltak a tettesek.  Meg is kapták a büntetésüket. Talán nem szívesen, de végül beismerték a hibájukat. Ez az eset diákokkal történt meg. Ám az a szomorú, hogy sokszor a felnőttek még gyerekesebben viselkednek. Hibákat követnek el, s nem ismerik el azokat. A bocsánatkérés is nehezen megy. Azt hiszem az iskolatársaim levonták maguknak a következtetést: nem követhetünk el csínytetteket anélkül, hogy azok előbb vagy később ki ne derülnének. És a büntetés sem marad el.  Isten sokkal könyörületesebb, mint mi emberek. Látja a bűneinket, de ő nem kívánja a bűnös halálát. Ő az engedetlenség miatti büntetés helyett kegyelmet ígér azoknak, akik „megvallják az ő hamisságukat”. Ne szégyelljük mi sem beismerni, ha valamiben tévedtünk, és alázattal merjünk bocsánatot kérni Istentől és felebarátainktól. Ámen!

Imádság: Atyám! Köszönöm, hogy te nem ítélkezel, hanem kegyelmet hirdetsz felettünk. Tégy késszé beismerni hamisságainkat! Imáinkban könyörgünk az aratókért. Kérünk, gazdagon áldd meg két kezük munkáját! Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Nyugalom napja

“Hat napon át munkálkodjatok, a hetedik napon nyugodalomnak, szent gyülekezésnek szombatja van, semmi dolgot ne végezzetek: az Úrnak szombatja legyen az minden lakhelyeteken.” (3Móz 23,3)

Régen a falvakban szokás volt, hogy szombaton nagytakarítást tartottak az udvaron. Készültek a nyugalom napjára, megtisztulva várták azt. A nyugalom napján, ha csak lehetett templomba mentek. Együtt imádkoztak, énekeltek, hallgatták az igehirdetést. Délután kiültek a padra, s megbeszélték a “világ sorsát”. Aki pedig otthon maradt, elővette a Bibliáját és olvasott belőle. Ma már kicsit másképp készülünk a hétvégére. Aki csak teheti, szórakozni vagy kirándulni indul. Vannak, akik ilyenkor is kell dolgozzanak a munkahelyükön.  És vannak, akik igyekeznek azokat a házkörüli vagy kerti munkáikat elvégezni, amikre  a hét során nem jutott idejük. Arra nagyon törekszünk, hogy valóban a pihenésről, a semmit tevésről szóljon a nyugalom napja számunkra. Ám az ige ma arra irányítja a figyelmünket, hogy az “Úrnak szombatja legyen az”, vagyis szenteljük Istennek ezt a napot. Hat napon munkálkodjunk szorgosan, a hetediken pedig ne feledkezzünk meg hálát adni annak, aki erőt ad a mindennapi munkánkhoz. Ámen!

Imádság: Gondviselő jó Atyám! Köszönöm, hogy te áldod meg két kezem munkáját. Hat napon át segítesz , hogy dolgozhassak, és a hetediket neked szentelhetem. Legyen áldott ezért szent neved! Imáimban viszem te eléd ma a gyermekeket, mindazokat, akik kirándulni készülnek ezekben a hetekben. Ámen!

Sebestyén Elek Előd