F. Farkas Rozália: Református hittel (vers)

Igyekeztünk megőrizni istenhitünket,

nehéz, zűrzavaros századokon át,

melyet őseink, elődeink, mint drága kincset

örökségül hagytak ránk.

Nem rejtegettük véka alá hitünket,

ezt a világító fáklyát,

hanem bátor és erős hittel adtuk tovább,

el nem feledve a tanítást,

semmit hozzá nem téve,

semmit belőle el nem véve,

a tiszta forrást: a Bibliát.

Ha utunkat állta a gonosz szellem,

haladtunk mégis mindig előre,

szívünkben élt a hit, remény, szeretet,

mert a Szentlélek vezetett minket,

s mert egy volt a célunk, a közös cél,

megmaradni híven, csak így lehetett.

Ha göröngyös volt az út,

melyen járnunk kellett,

alázattal jártuk és erős hittel,

gyógyulást, enyhülést, Istennel találtunk,

ha gondtól, bajtól roskadozott lábunk,

s ha életünk mégis meg-megkeseredett,

értünk az Atyánál Jézus esedezett.

Kemény harcok árán,

rendületlen hittel,

a győzelmi zászlót,

Ő tartotta kézben.

Nekünk csak mellé kellett állni

meg nem rendült hittel,

és bízni, remélni e drága Névben.

Az ellenség, ahol csak teheti,

tüzet szít, sötétséget áraszt,

mindenhol haragot, gyűlöletet,

békétlenséget támaszt.

Álnok természetét jól tudja leplezni,

de ki Istenben bízik,

azt meg  nem téveszti.

Ha megkísért a Sátán,

van feleletünk rája,

imára kulcsolt kézzel

bátran szembeszállva.

Két urat szolgálni

semmi kedvünk nincsen, csak egy

Urat szolgálunk, s ez az Örök Isten!

Fél évezred alatt –ó, mily nagy idő!-,

nekünk megadatott a tisztánlátás öröme,

az írott, az olvasott,

a magyarázott Ige értése, értéke.

Nekünk kell továbbvinni,

ezt a szent lángot,

melyet az Úristen ránk bízott.

Csak így bízhatunk abban,

hogy lesz még ilyen szép,

áldott évforduló,

-a HITBEN-

mindig megújulni, megtisztulni kész

református reformáció!

Szőttest készítenek

„A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása” – fogalmazott Morus Tamás angol jogász, író. Számos otthonban ma is hűséggel őrzik a szülőktől és nagyszülőktől örökségül kapott tárgyakat, szőtteseket. Óriási értékeket jelentenek ezek számunkra, hisz a múlttal kötnek össze bennünket. De valahogy úgy őrizzük ezeket, mint a hamut. A dobrai nőszövetség tagjai azonban úgy döntöttek, hogy nem a hamut őrzik, hanem a lángot adják tovább. Esetükben nemcsak megőrzik a régi szőtteseket, hanem újakat is készítenek.

1db15

Az elmúlt időszakban egy szővőszéket állítottak össze, amelyen minden hétköznap folyik a munka. Vannak néhányan, akik még alapos ismerői a szövés tudományának, mások  pedig nagy tudásvággyal igyekeznek elsajátítani a szőtteskészítés rejtelmeit. Jelenleg a templomban található terítők mintáját szövik. Annak idején egy Székelyföldről Dobrára került asszony hozta magával ezt a mintát, ami közkedvelté vált a faluban, és szívesen örökítik meg azt ma is. A tiszteletes asszony és a nőszövetség tagjai minden nap összegyűlnek a szővőszék köré. Vannak, akik már délelőtt, s vannak, akik délután csatlakoznak. A szép szőttesek készítése mellett a hagyomány felélesztésével az a céljuk, hogy a fiatalabb generáció asszonyai is megtanuljanak szőni, ugyanakkor jó hangulatban, egy közösségben töltsék a hideg téli napokat.

Dobrán nemcsak a nőszövetség tevékenykedik ilyen serényen, hanem a presbitérium tagjai is. Az egyházközség tulajdonában levő régi épületeket igyekszenek folyamatosan rendbe tenni. Jelenleg az egyik épületrészben vendégszobák kialakításán fáradoznak. Sok sikert kívánunk a dobraiknak, akik a hagyományok ápolásában és közösségépítésben szép példát mutatnak a környező települések lakóinak, ugyanúgy, ahogy a bogdándiak és magyarcsaholyiak is.

Sebestyén Elek Előd

 

21 elemet

Fotó: Máthé Loránd Árpád

Ady Endre: Karácsony (vers)

 karacsony

I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…

Tolnay István esperes karácsonyi pásztorlevele

“Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem”.  (Jel 3,20)

Kedves Testvéreim! Nem egy megszokott karácsonyi igerészletet választottam, inkább első hallásra adventi üzenetnek tűnik. Az az igazság, hogy nem is lehet valójában elválasztani adventet a karácsonytól, hiszen addig, amíg advent a várakozás, az Isten és ember folyamatos egymás felé való közeledésének az ideje, addig a karácsonyban a találkozás már megtörténik, az ígéret beteljesült. A Biblia legutolsó könyvében, a Jelenések könyvében itt az a Jézus mutatkozik be nekünk, aki ma is keresi az emberrel a közösséget, aki ismét befogadásra vár. Ez azért érdekes, mert az első karácsony alkalmával egyértelműen azzal a szomorú ténnyel találkozunk, hogy Őt nem fogadta be senki. Nem volt helye neki egyetlen betlehemi vendégfogadó háznál sem. Akik a betlehemi vendégfogadó hajlékok tulajdonosai voltak, mind elszalasztották annak lehetőségét, hogy náluk szülessen meg a világ Megváltója. Sokan ma is még mindig elszalasztják a lehetőséget. Nem nyitnak ajtót. Nem ragadják meg Jézus születésének valóságát, pedig a betlehemi csoda még most is megtörténhet, mert Isten ma is belépést, bebocsáttatást kér az életünkbe, és beszél hozzánk. Megszólít bennünket a Biblia szavain, a nemsoká felcsendülő karácsonyi énekek, az igehirdetéseken keresztül. Megérintheti a szívünket a születéstörténetet elolvasva… Az élet túlterhelt. A te életed is túl van terhelve. Egy közismert keresztyén gondolkodó, Max Lucado idevágó szavai jutnak eszembe: a menny tudja jól, hogy több van a válladon, mint amit elhordozhatnál. Mivel a menny látja mindezt, Jézus nem a teendők listájával terhel téged, hanem annak a listáját tárja eléd, hogy Ő mit tett meg és mit fog tenni érted. A halálod? Legyőzettetett. Bűneid? Meg vannak bocsátva. Félelmeid? Ő bátorsággal fog felruházni téged. Kérdéseid? Ő vezetni fog téged. Jézus sohasem tesz még hozzá a terheinkhez, hanem sokkal inkább könnyít rajtuk. „Már túl késő…” – mondod, talán. Ne feledd, sohasem késő Krisztus számára. Sohasem vagy túl idős, sohasem lehetsz túl nagy káoszban, vagy túl kiégett. Igen, kedves testvéreim, sohasem késő Krisztushoz fordulni segítségért. Nem lehet túl nagy a bűneink halma, vagy túl hosszú a tévedéseink listája. Mintha ez ünnepen valaki kopogtatna szíved ajtaján. Jól érzed: Ő bizony Jézus. Ő áll kívül, Ő vár a bebocsátásra. Neked csak meg kell nyitnod azt a bizonyos ajtót. Tedd meg ezt az idei ünnepen is! Ámen.

25564905_1788435114561022_441026608_n

Wass Albert: Karácsonyi versek II.

Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel…!

Tagadjátok…? Restellitek…?
Elfordulnak fejeitek…?
Megvakultak szemeitek…?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek…?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek…?

Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.

Turgyán Ilona: Advent

 

Eljött a várakozás ideje, napjai,

Mit megjövendöltek a régi idők prófétái,

Hogy fiú fog születni a földre,

Nem földi király lesz Ő,

Ő lesz a világ bűneit eltörlő.

—————————

Várjuk jöttödet, Te csodás gyermek.

Igaz áhítattal ejtjük ki a neved.

Mert miértünk születtél meg szűztől,

Hogy megmentsél minden embert

Az örök kárhozattól, bűntől.

—————————

Fényes csillag jelöli majd születésed helyét,

Nyájat őrző pásztorok térdelnek le melléd,

Bárcsak mi is ott lehettünk volna,

De kétezer év telt el születésed óta,

S mi szent házadban várjuk jöttöd

Minden évben újra.

Összetartó reformátusok

A kapuk már nyitva voltak, mikor megérkeztünk a rigmányi parókiára. Igazi erdélyi vendégszeretettel vártak ránk. Egy kissé meglepődtem, amikor megláttam a nyitott kapukat, mert mifelénk aligha lehetne ilyen bátran nyitva hagyni az ajtókat. De most egy meseszép nyárádmenti faluba érkeztünk, ahol mindenki református magyar ember.  Nem is találkoztam ilyen településsel azelőtt, ahol ne éljenek más nemzetiségűek és felekezetűek.

DSC_0109

A néhány száz lelkes településen igazán családias a hangulat. Az emberek bátran bekopogtatnak a szomszédba, egymáshoz, ha éppen valamire szükség van a főzéshez-sütéshez, és az üzlet már zárva van. Ahhoz, hogy rövidítsenek az útjukon, sokszor egymás portáján és kertjén haladnak át, s nekik ez teljesen természetes. Úgy élnek, mint egy nagy család tagjai. Igaz, amint azt Buksa Ferenc családfakutató lelkipásztortól megtudjuk, a település lakói mind valamilyen szálon rokonságban vannak egymással, sőt még ő maga is távoli rokonságban áll gyülekezeti tagjaival, holott jó pár településsel arrébb született. A lelkipásztor már több mint egy évtizede járja a levéltárakat és kutat családfák után. El is készítette mind a két gyülekezetének, a rigmányinak és a nyárádszentsimoninak is a családfáit és számos személy ősfáját is. Jól ismeri már a Maros megyei, sőt számos erdélyi megye családjait. Számtalan érdekességet mesél a családfakutatásról. Gyakran sokkal többet tud egy-egy régi családról, mint az utódok, akiknek téves vagy hiányos ismereteik vannak a felmenőikről. Vannak, akik azt szeretnék, ha kiderülne, hogy nemesi származásúak. Vannak, akik hasonló nevű nemes családok címerét teszik ki a falukra, és bizonygatják mások előtt, hogy milyen neves családból származnak. Vannak, akik azért szeretnék megismerni az őseiket és a velük történt eseményeket, mert saját sorsuk különös alakulására keresnek valami misztikumot a múltból. Vannak, akik miután megtudják honnan származnak őseik, végigjárják azokat a településeket, felkeresik a régi anyakönyveket, hogy megérinthessék azokat a lapokat, amelyeken őseik keresztelési, házasságkötési vagy elhalálozási adatai vannak feljegyezve. Különböző motivációból indul el tehát egy-egy családfakutatás. Mégis amikor arról kérdezem a lelkipásztort, hogy mi az, amit végkövetkeztetésként levonnak maguknak az emberek családfájuk megismerése után, az nem más, mint a tolerancia. Kiderül, hogy ma semmi sem az, ami régen volt. Az egykori nemesek közül sokan szegény sorba csúszhattak le, a jobbágyok sarjai évszázadok alatt pedig meggazdagodhattak, de bárki felmenői között egyaránt lehettek nemesek, jobbágyok, szabad székelyek, magyarok, székelyek, románok, szászok, svábok, szlovákok, romák vagy éppen más nemzetiségűek. És ugyanez a helyzet vallási tekintetben is.

A lelkész azonban nemcsak családfák kutatásával foglalkozik, hanem ezzel egyidejűleg bibliagyűjtéssel is. Eddig közel száz különböző nyelvre fordított Szentírást sikerült szereznie. Olyan nyelvűek is vannak a gyűjteményében, amilyenekről egy laikus ember nem is hallott. Ezek a Bibliák, néhány antik darabbal együtt, a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából lesznek kiállítva a gyülekezetben a nyárádszentsimoni és rigmányi régi textiliákkal együtt. Szintén ebből az alkalomból készülnek ősszel 50-50 gyümölcsfát ültetni mindkét gyülekezetben. A bibliagyűjtemény most a parókián tekinthető meg. A gyülekezeti termet a helybéliek családfái díszítik, a parókia többi szobája pedig, a gyerekszobától a hálószobáig könyvekkel van tele.

Érdemes egy kis kitérőt tenni a parókia udvarára is, ahol szépen gondozott virágok ékesítik a tisztán tartott udvart. Ezek már a tiszteletes asszony, Buksa Júlia munkáját dicsérik, aki óvónőként dolgozik. Az udvarra ránézve nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy megállapíthassuk mennyire kreatív. Nemsokára elő is kerülnek a papírból és szalmából készített karácsonyfadíszek, amelyekkel évről-évre díszítik a fenyőfát. A csillogó-villogó giccsek helyett az egyszerűséget kedvelik. A tiszteletes asszonynak fontos szerepe van a gyülekezeti munkában is, hiszen ő végzi a kántori teendőket. Örömmel mesél mind a két gyülekezetről, melyeknek őszinte, barátságos emberek a tagjai. A hívek ragaszkodnak lelkipásztorukhoz. Előfordul, hogy egy-egy imaheti istentiszteletre kevesebben mennek el, mint vasárnap. Volt, aki megmondta: „minek hallgassunk mi mást, amikor van nekünk saját papunk”. Az emberek nem sajnálják a pénzüket az egyházra, ki is fizeti mindenki az egyházfenntartói járulékot év végéig. Megtörtént az is, hogy egy-egy szegényebb nehezen tudott fizetni, de a gyülekezet többi tagja javasolta, hogy összepótolnak és kifizetik helyette. Az egymás megsegítéséről tanúskodik az is, hogy a holland testvérgyülekezettől kapott ruhákat jelképes összegért vásárolhatják meg a gyülekezeti tagok. A németalföldiek azzal a céllal is hozzák ezeket, hogy ezáltal is segítsenek a falu népén. Ezen kívül csoportok szoktak tőlük jönni, akik közmunkával az egyházi ingatlanok felújításában és az iskola, ill. az óvóda felszerelésében segítenek. A reformáció ötszázadik évfordulóját is közösen készülnek megünnepelni. Szívesen hallgatjuk amint lelkesedve mesélnek a gyülekezetről, és örömmel állapítjuk meg, hogy Erdélyben vannak olyan magyar falvak, ahol alázatos és szorgalmas reformátusok egy nagycsalád tagjaiként élnek együtt.

Sebestyén Elek Előd

18 elemet

Vallásoktatás az iskolában

Az egyházi életbe való betagolódásnak már gyermekkorban el kell kezdődnie. Sokat segít ebben az iskolai vallásoktatás is, ahol a gyermekek megismerkednek a Biblia tanításával és egyházi énekeinkkel. Csáki Kovács Mária börvelyi vallástanárt kérdeztük a vallásoktatás aktuális helyzetéről és lehetőségeiről.

18049651_10208452496817259_1097828507_o

 – Mi az iskolai vallásoktatás helyzete jelenleg?

– Az utóbbi években változások történtek a vallástanítás helyzetét illetően.  A tanulók beiratkozási kérvénye tartalmaz egy olyan kitételt, melyben a szülőnek el kell döntenie, hogy igényli-e gyermeke számára a vallásórát, avagy nem kíván ezzel a lehetőséggel élni.  Istennek hála, az én iskolámban és általában a falusi iskolákban a szülők érzik a vallásos nevelés szükségét és fontosságát, egyetlen szülő sem utasította el. Istenbe vetett hitük, gyülekezetük és őseink hagyománya iránti tiszteletük arra ösztönözte őket, hogy ne fosszák meg gyermekeiket a Szentírás tanulmányozásától.

– Milyen lecketerv szerint zajlik az oktatás a O-IV. és az V-VIII. osztályban?

– A lecketervek az egységes, országosan kiadott, korosztályokra lebontott tanterv alapján készülnek, melyet gyakorlati és elméleti szakemberek, teológusok és vallástanárok állítanak össze, a gyermek életkori sajátosságait figyelembe véve. Legfontosabb segédeszközünk a Szentírás és a Református Énekeskönyv, de a kicsik számára tankönyvek is készültek.

– A vallásórákon mennyire sikerül a bibliaismeret átadásán kívül a hitre nevelés?

– Természetesen a vallástanárnak az elsődleges célja gyermekekből jó keresztyéneket nevelni, akik, ha kikerülnek az iskola padjából, Jézus tanítására alapozva éljék az életüket, merjenek bizonyságot tenni Megváltójukról beszédben, példamutatásban. Ehhez szükségük  van bibliaismeretre, bibliai történetekre, tanításokra, követendő egyháztörténelmi példaképekre. A vallástanítást nem lehet szigorú, megbonthatatlan keretek közé szorítani. Egy váratlan esemény, megválaszolandó kérdés arra késztetheti a vallástanárt, hogy eltérjen az adott témától és más bibliai történet vagy tanítás segítségével választ adjon, az őket foglalkoztató problémára vagy mutassa meg a helyes utat.

– Lehet-e a vallásórákon motiválni a gyermekeket arra, hogy aktívabban vegyenek részt a templomlátogatásban is?

– Ez igen komoly probléma minden gyülekezetben.  Sajnos nem csupán a lelkészeken és vallástanárokon múlik a gyermekek templomlátogatása. A vallástanár ösztönözheti, jutalmazhatja a rendszeresen templomba járókat. Talán eddig számomra ez bizonyult a legsikeresebb módszernek. A szülők személyes példáját követik gyakran a gyermekek is . Amennyiben azok sem vesznek részt az istentiszteleteken, a gyermek sem érzi annak szükségét. Természetesen, egyre gyakrabban, ellenkező, jó példákkal is találkozunk.

– Mennyire fontos a vallástanárok és lelkészek együttműködése a gyermekek nevelésében? Milyen tevékenységben tudnak például együtt dolgozni?

– Mivel az iskolában is tevékenykedünk, folyamatosan törekednünk kell arra, hegy e két intézmény és annak vezetői jó viszonyt ápoljanak egymással. Nálunk például hosszú évek óta hagyomány, hogy egyházi ünnepeinken tanulók, diákok testületileg részt vesznek a délelőtti istentiszteleten.

Fontos az összhang, együtt kell „lüktetnünk” a gyülekezet életével. A közösségtől elzárkózva nem lehet eredményesen szolgálni Istent. A lelkipásztor és a vallástanár segítik egymás munkáját, követik a gyermekek lelki fejlődését, Mindkettőjüknek megvan a saját feladatköre, melyet el kell fogadni és tiszteletben kell tartani. Szükség van az egymást erősítő közös imákra, a hitet építő közös beszélgetésekre. Az ünnepi műsorok megszervezése (reformáció emlékünnepe, karácsony, anyák napja stb.), a nyári bibliatáborok, a különböző egyházi rendezvények megszervezése, kitűnő lehetőséget nyújtanak a közös munkára.

18053214_10208452486256995_1697276836_o

Szeretethíd épült lelkészek és árvák között

A nagykárolyi református egyházmegye lelkészi közössége is csatlakozott idén a Szeretethíd akcióhoz. Pénzadományt, gyümölcsöt és zoknikat ajándékoztak a nagykárolyi Könnycsepp Egyesület árváinak.

DSC_0087

A Szeretethíd tagjai lelkesen és kíváncsian várták ezt a napot. Még nem sokan jártak közülünk azelőtt árvaházban. Becsengetünk az ajtón, majd belépünk az udvarra, ahol már széles mosollyal várnak ránk az egyesület alkalmazottai és a gyermekek. Belépünk az épületbe. Egy kicsit mindenki megilletődik, de hamarosan oldódni látszik az kezdeti idegenkedés. Tolnay István esperes bemutatja a Szeretethíd csapatot, és röviden mesél a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntes programjáról. Aztán a csoport tagjai átadják az adományokat. Az árva gyermekekkel közösen énekelünk egy vidám keresztyén dalt, majd bemutatják nekünk az árvaházat. Végül egy kicsit beszélgetünk is egymással. Nagyon érdekes és szomorú dolgokat is megtudunk. A szívünk is összeszorult, amikor arról hallottunk, hogy vannak olyan gyermekek, akik mikor odakerültek, csak a kenyeret és a krumpli héjat ismerték. Még a szemetes vederből is kiszedték a burgonya héját, a kenyeret meg a zsebükbe spájzolták el. Sok különleges sorsról tudnának még mesélni az ott dolgozok. Amint azt Orosz Katalin intézményvezetőtől megtudjuk, már 2006-tól igyekeznek ezeknek a nehéz sorsú árváknak segíteni, akkor szűnt meg ugyanis a nagykárolyi nagy árvaház. Ezt követően a nagykárolyi árva gyermekek a megye különböző árvaházaiba lettek szétszórva, ahol lassan a magyar nyelvet is elfelejtették. Általában 18-20 gyermek tartózkodik náluk, akikkel 13 alkalmazott foglalkozik. Eddig 14-en kerültek el tőlük, akik mind megállják a helyüket. Vannak, akik itthon és vannak, akik külföldön vállaltak munkát. Mivel nekik nincs szülői hátterük, így próbálnak pénzt gyűjteni ahhoz, hogy saját otthont teremthessenek. „Mi arra törekszünk, hogy az itt nevelkedő gyermekek megőrizzék a magyar nyelvet és keresztyén nevelést kapjanak. Júniusban több gyermeket is a református templomban fogunk megkeresztelni. Amikor az egyesület elkezdte tevékenységét, ígéretet kaptunk arra, hogy a Szatmár Megyei Tanács fizetni fogja az alkalmazottainkat, azonban ebben az évben még nem kaptunk támogatást tőlük. Ez megnehezíti az alkalmazottak kifizetését. Az épületet is béreljük. Egyelőre nincs arra keretünk, hogy megvásárolhassuk. Sokat segítenek azok az adományok, melyekkel mások támogatnak. Kapunk alapélelmiszereket és ruhaadományokat. Ez utóbbiakból, amiket nem tudunk felhasználni, azokat megpróbáljuk értékesíteni. Minden évben az egyik nyári hónap során a volt nagykárolyi diákklubban árusítjuk ezeket, s az árából táborozni visszük a gyermekeket. Ami pedig megmarad azt az Együtt-Egymásért alapítványon keresztül a rászorulóknak juttatjuk el” – meséli az intézményvezető. Amikor arról kérdezzük, hogy milyen adományokat fogadnak szívesen, megtudjuk, hogy mindent örömmel várnak. Mindezeket az egyesület székhelyére lehet eljuttatni, Nagykárolyban a Calea Armatei Romane út 10. szám alá, vagy pénz esetében akár banki átutalással.

Ígéretet teszünk, hogy még jönni fogunk hozzájuk, majd egy közös csoportkép készítése után hazaindulunk. Az ablakból vidám, csillogó szempárok néznek utánunk. Lehet nem is annyira az ajándékunkkal, mint inkább a látogatásunkkal tettük szebbé a napjukat. És nemcsak mi, hanem ők is a mienket, hiszen örömmel indulunk haza az otthonainkba. Szívünkben egyetlen csodálatos érzést viszünk magunkkal: jónak lenni jó.

 Sebestyén Elek Előd

35 elemet

A Mezőteremi Református Egyházközség története

Mezőterem (románul Tiream) falu és községközpont RomániábanSzatmár megyében. Nagykárolytól délre fekvő település. A 2011-es részleges népszámlálási adatok alapján 2144 lakosából 711 fő román 1342 fő magyar és 43 fő német anyanyelvű.

20170507_144225

Története:

Árpád-kori település, 1215-ben már lakott hely, plébániáját 1332-ben említi a Regestrum. A település nevét 1357-ben említik először, ekkor Banknetereme néven, 1383-ban Posanetherme1431-ben Therem, 1449-ben Gernez al. Therem alakban írták. A 14. században és a 15. században a Kaplon nemzetségből való Vetési, BagosyCsomaközy és Károlyi családoké volt.

A 14. században a Vetési családé. 1572-ben Vetési János, Márton, Péter és László az egész helységre új adományt kaptak. Utódaik ettől kezdve a Mezőteremi előnevet használták. 1601-ben Mezőszentmiklósi János is részt kapott benne. 1697-ben pedig Köpösdi Tolvaj Gábor és Károlyi István és Károlyi Sándor az egészet megkapják. Ettől kezdve Károlyi birtok volt a legnagyobb része.

A község hajdan tiszta magyar volt, de Károlyi Sándor a szomszéd községekből svábokat telepített ide. 1716-ban itt hunyt el nemes Nyúzó Mihály (felesége megmérgezte)Rákóczi ezredeskapitánya. A református templomot 1777-ben foglalták el és szentelték fel a római katolikusok. Az új templomot pedig 1859-ben építették, és a Szent Kereszt felmagasztalására szentelték fel.[1]

1945-ben a településről lakosainak jelentős részét, 295 személyt deportáltak a Szovjetunióba.

Református egyház

A reformáció elterjedésével, 1555-ben a lakossága kálvinistává válik, valamint a temploma is. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc után, gróf Károlyi Sándor (1669-1743) a szomszéd községekből római katolikus vallású sváb lakosokat telepít ide. A XVIII. század vége felé a reformátusok elhagyják a falut, a nagykárolyi piaristák veszik birtokukba a templomot 1777-ben és 1833-ig végzik a falu lakosságának lelki gondozását.

Mezőterem utoljára a 17. század végén volt református anyaegyházközség, az utolsó adat ott működő ref. lelkészre talán 1686-ból való. Az 1720-as évekre már mint teljesen szétzilált, pusztulóban lévő településről szólnak a források. Sváb és román betelepítéseknek köszönhetően a reformátusok az 18. század végére gyakorlatilag kipusztultak Teremről.

A faluban utoljára 1778-ban szolgált ref. lelkész, ekkor testületileg elköltözött a faluból az amúgy is maroknyi református és azt ezután kizárólag görög-katolikus románok lakták. 1790-es években mint román falut jegyezték.

A katolikus sváb lakosság 1810-1816 közötti betelepítés miatt nagy számban megnövekedett, a régi temploma helyett, nagyobb templom építését határozta el a szatmári egyházmegye „második alapítója, a városépítő” nagy püspöke Hám János (1781-1857), akinek emlékét nagy tisztelettel őrzik a megyében, számos intézmény, utca, szobor viseli nevét, boldoggá avatásáért évek óta imádkoznak a szatmári egyházmegye hívei.

A református gyülekezet 1996. január 8-án alakult meg újra, Báthori Gyula lelkész idejében, aki Gencsről szolgált be. Ő gyűjtötte össze a betelepült reformátusokat. Ő szolgált 2015-ig, haláláig. Tasnádszántón temették el. Helyét Kurta Szabolcs vette át. Ebből az időből nem maradt fenn semmi irat, sem anyakönyv, sem Aranykönyv.

Azóta családlátogatás, imahét, és más missziói munka zajlik a gyülekezetben. 2017-től kezdve elkészült az Aranykönyv, anyakönyv, és szervezet gyülekezeti élet zajlik. Kérvényeztük, hogy közgyűlési határozattal csatolják Érdengeleghez. Jelenleg egy teremben gyűlünk havonként, és ünnepenként. 2 temetés, 1 keresztelés volt az utóbbi időben.

Lélekszám:

1850-ben 2 (azaz kettő) református lakott Teremen, 1900-ig általában 10-30 közötti a számuk, a csúcspont 1910 volt (74 ref. lélek), majd ismét visszaállt a 10-30 fős átlag, 1941-ben 14 református élt ott, 1962-ben 4 (négy) fő református. 2017-ben 30 református van nyilvántartva.

Kegytárgyai:

Jelenleg egy cin kancsó a keresztelői kanna, és egy cin tányár, illetve egy kicsiny cin kehely képezi az úrasztali tárgyakat. A keresztelői kannát és kelyhet 2017-ben vásárolta a gyülekezet.

Egy úrasztali tányér a gencsi egyháznál van, illetve egy régi irat szerint a többsége Érmihályfalván.

Idézet egy levéltári iratból, mely az érmihályfalvai református egyház leltárát mutatja be.

„ A Teremi Ekklésiának Sz. edényei is ezen eklésiánál vagynak letéve, oly feltétellel, hogy ha azon eklésia újobban felállana, vissza adódjanak. Letették pedig ezen edényeket a mihályfalvi ekklésiánál Teks. Udvarhelyi Anna és ennek leánya Tk. Badda Anna asszonyok bizonyitó oblatio és obligationalis levél mellett, mely in origine a Mihályfalvi Ekklésia ládájában tartatik. Az edények ezek: A szt keresztséghez egy szép, belől aranyozott ezüst kanna. A szt aztalhoz egy belül arannyal megfuttatott nagy ezüst kanna fillegrán munkával. Egy ezüst tányér a szent kenyér osztogatására és két ezüst poharak.”[2]

Lelkészek:

  1. Báthori Gyula, /1996-2015/
  2. Kurta Szabolcs, /2015-

Főgondnok: Varga Csaba, gondnok: Tarr Miklós, presbiter: Emeli Ibolya.

[1] Internet, Wikipedia, Borovszky Samut idézve.

[2] TIREL 1.s.2/b

 

20170507_144214 20170427_190839 20170427_190829 20170416_145143

Tolnay István esperes húsvéti pásztorlevele

88200758„…Én élek és ti is élni fogtok…” (Jn 14, 19)

A keresztyén ember számára az egyházi ünnepek között jelentős helyet foglal el a Húsvét. Ezt ki merem jelenteni annak ellenére is, hogy mi, lelkészek az ünnepi igehirdetéseink során mindig az éppen aktuális ünnepet szoktuk kiemelni, mint legfontosabbat. Persze, minden nagy egyházi ünnepnek megvan a maga sajátságos üzenete (Karácsony a testet öltés, a szeretet és a megbocsátásról, Húsvét a feltámadás, az újjászületés és örök életről, Pünkösd pedig a megszentelődésről szól), mégis a Húsvét hordozza magában azt a sajátságos tartalmat, amely a legellentmondásosabb a csupán racionálisan gondolkodó hétköznapi ember számára. Ugyanis Húsvét központi üzenetének, a feltámadásnak a valóságát hittel elfogadni nem képes ember és a feltámadt Istenfia között mindaddig mély szakadék van, amíg az ember meg nem próbálja hittel látni ezt az ünnepet.

Folyamatosan szembesülünk azzal a hozzáállással, mely szerint „amire nincs bizonyíték, az nem is lehet igaz”. Azért mondom, hogy folyamatosan, mert tulajdonképpen ez a vélemény már létezett Jézus tanítványi körében is. Úgy vélem, a kedves olvasók már kitalálták, kire gondolok: Tamásra, akinek a szavai beépültek a köztudatba és azóta szállóigévé váltak: „hiszem, ha látom”. És Tamásban a Biblia átvitt értelmezése szerint magunkra ismerhetünk. Magyarán, a bennünk felbukkanó „kételkedem, tehát vagyok”, a Szentírás kijelentéseit pusztán meséskönyvnek tekintő, előítéletekkel teli, szűk látókörű hozzáállásunkkal eleve megtagadjuk magunktól annak a lehetőségét, hogy a Húsvét örömhírét megértsük.

Húsvét igazi és örök érvényű evangéliuma pedig – bármennyire is hihetetlennek tűnik – nem más, mint az, hogy a nagypénteki, emberileg fel sem fogható kínszenvedés és megalázó kereszthalál után Jézus feltámadt. Tamás azon a napon abban a „kiváltságban” részesült, hogy megérinthette a „stigmákat”, azaz Jézus sebhelyeit, s talán a szégyen, a felismerés, a benne is feltámadó hit, vagy mindez együtt arra késztette őt, hogy vallást tegyen: „Én Uram és én Istenem”. A ma kételkedő emberének vajon mekkora élményre van szüksége ahhoz, hogy legalább önmagának megadhassa ezt a felismerést?

Tamásnak (és a tamáskodóknak) a hitbeli felismerés szempontjából azonban van egy nagy „riválisa”, ha ugyan illik ilyen kifejezést ilyenkor használni. Ez a valaki szintén tanítvány, nem is akárki. Kiemelt státussal rendelkezik, bizonyságot is tesz, reá bízza Jézus a „kulcsok hatalmát”, jóllehet egyszerű halász volt. Péterről van szó, aki ugyanúgy, mint a többi, elbukott a hit vizsgáján akkor, amikor a kakas megszólalt, ugyanakkor megadatott neki a lehetőség arra, hogy az elsők között lássa viszont feltámadt testben a Mestert. Péter lelkében – ha egy kicsit a lélektan segítségével próbálunk belepillantani – érdekes dolgok játszódhattak le. Valami ilyesmi, valahogy így: „elárultam, megtagadtam, nyugtalanná lettem… mi lesz, ha valóban feltámad, hogyan kéri számon rajtam az árulásomat… meneküljek, vagy maradjak… mégis maradok, elvégre valahol csak én vagyok felelős a többiekért… lesz, ami lesz, jöjjön, aminek jönnie kell… megbántam, talán megbocsát nekem, ha mégis visszajön”. S a találkozás valóban nem marad el: a Jézus sírjához rohanó asszonyok után a Mester megmutatja magát Péternek is. Találkozásuk pillanatára Péter már egy megváltozott ember, s Jézus szelídsége, az a tény, hogy itt a szemrehányásnak nincs helye, hanem csak az örömhírnek, Péter lelkében „pontot tesz az i-re”. Hite odaérett, hogy a „mustármag” határain belül hegyeket tud megmozgatni, s már a második csodálatos halfogás napján csendes, megbánó érzésekkel válaszol Mesterének: „Te tudod, hogy szeretlek téged”.

Kedves ünneplő testvérem! Legyen ez a Húsvét számodra az újjászületett és önmagára talált Péter hitélményének ünnepe. A templomok harangjai és nyitott kapui téged is hívogatnak, hogy az idei, talán kevés sikerrel és reménnyel biztató év első felének fáradtságos küzdelmei között megnyugvásra találj. Az ünnep megszokott bevásárlási és locsolási láza mellett vedd elő az elfelejtett vagy mélyen magadba zárt hited és használd ki a lehetőséget, ahogyan Péter tette. De ha éppen most jutsz el oda, hogy tamáskodó kételyeid tehetetlenségéből a feltámadt Istenfia megismerése felé elindulj, akkor szakadj ki egy kicsit a „való világból” és merülj el Isten egyszerűségének és szeretetének mélységeiben. „Mert aki hisz, az üdvözül” (Mk.16,16). 2017-ben, a Reformáció 500. évében ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves olvasónak hitbeli megújulást, lelki feltámadást!

                                                                                                Tolnay István nagykárolyi esperes

Mi szerint válasszunk nevet?

12345Az egyik legcsodálatosabb életszakasza egy házaspárnak a gyermekvárás. Boldogsággal tölti el a szülőket a gyermek érkezése, ám hamarosan terítékre kerül a névválasztás. Ilyenkor kevesen kérdeznek meg szakembert, vagy járnak utána, hogy mire is kell odafigyelni a névválasztásnál. Fazakas Erika nagykárolyi magyar nyelv és irodalom szakos tanártól érdeklődtünk erről a témáról.

 

Ön szerint milyen szempontokra kell odafigyelni keresztnév választásnál?

A jó névválasztás a szülők felelőssége. Ebben szerintem a szülők értékrendje, érdeklődési köre, identitástudata a legmeghatározóbb szempontok. Ha a szülők nagy rajongói mondjuk a sportnak, külföldi zenének, televíziós műsoroknak, akkor lehet, hogy háttérbe szorul a magyar névadás. Vallásos szülők viszont szívesebben választanak bibliai neveket.

Elsősorban olyan nevet válasszunk, ami vállalható a gyereknek felnőtt korában is.

Idegennyelvi eredetű keresztnevek helyett inkább a magyarban már meglévőt használjuk. Ebben fontos szempont, hogy egyértelműen el lehessen dönteni, hogy férfi vagy női névről van szó. Számomra viszont kézenfekvő, hogy magyar gyereknek lehetőleg magyar nevet válasszunk.

Érdemes odafigyelni a hangzás és illeszkedésre. Arra, hogy a teljes név hogyan hangzik hangosan kimondva. Dallamos, kellemes, vagy inkább kemény hangzású? Egy mély hangrendű vezetéknévhez jobban illik egy magas hangrendű keresztnév, és fordítva.

Ha olyan a vezetéknév, amit sokan viselnek, választhatunk kicsit különlegesebb keresztnevet.

Nem előnyős az sem, ha egy hosszú vezetéknévhez hosszú utónevet adunk. Célszerű tehát rövid keresztnevet választani.

Arra is figyelhetünk, ha a vezetéknév ugyanarra a magán- vagy mássalhangzóra végződik, mint amivel a keresztnév kezdődik, mert azt nehéz lehet kimondani (pl. Takács Csaba). Ha a vezetéknév mássalhangzóra végződik, a keresztnév kezdődjön magánhangzóval, ugyanis összemosódhat a két betű.

Személyes tapasztalatból mondom, hogy nem előnyös két-három keresztnév adása sem, mert ez az iskolai, munkahelyi helyzetekben bonyodalmakra adhat okot, és itt nem a hivatalos iratokra gondolok. Megjegyzem, hogy a gyerekek ebben is roppant ötletesek, mert hajlamosak iskolai dolgozatokra csak a becenevüket írni, hiszen a kisebb gyermek számára ez a normális, mivel mindenki például Vikinek, Barninak, Boginak szólítja őket. Arra külön rá kell szoktatni őket, hogy a teljes nevüket kiírják.

Végül pedig nem árt megnézni, mit jelent a név, hisz a név jelentése meghatározhatja viselője jellemét.

Melyek a legsúlyosabb hibák a választás során?

Nem előnyös, ha a vezetéknév ismétlődik, vagy ha a  keresztnév rímel  vagy alliterál a vezetéknévvel, mert kicsúfolhatják, ahogy az sem, ha a a vezetéknév és keresztnév  együtt furcsa jelentést eredményez, illetve, ha kellemetlen hangzású, esetleg pejoratív, sértő.

Szerintem nem előnyös, ha becenevet adnak a gyereknek, holott szépen hangzik az eredeti név is, de az életben az is okozhat kellemetlenséget, ha két testvér azonos hangzású nevet kap.

 

Meglátása  szerint vannak-e aktuális trendek? Napjainkban milyen nevek a jellemzőek?

Mint mindig, ez ma is megoszlik. Még mindig vannak, akiknek fontos az, hogy legyen, aki továbbviszi  egy szülő, nagyszülő, vagy hozzátartozó nevét, és vannak, akik  számára ez már nem szempont, így ők, például híres celebekről, ismert mesefigurákról, vagy akár egy autó márkájáról  nevezik el gyereküket.

Külföldre költözött ismerőseim mesélik, hogy a legfontosabb szempont számukra az volt, hogy  gyermekük neve könnyen ejthető és lejegyezhető legyen, úgy az anyanyelvén, mint idegen nyelven. Ez sajnos már a beolvadást erősíti és nem a magyar önazonosságot.

Egyre gyakoribb, hogy egyesek a vezetéknevük mellé felveszik más nemzetiségű hitvesük vezetéknevét is. Helyes ez, vagy így furcsán hangzóvá teszik a neveiket?

Ez régebben is divatos volt. A mi vidékünkön ez nem feltűnő, hiszen a sváb kisebbség német nevei nem idegenek  számunkra (pl. Leitner, Fischer, Tempfli). Én ebben identitás megőrző szerepet látok.

Ettől szerintem kellemetlenebb helyzetet eredményez az, ha románosan jegyezik be születéskor a gyermek nevét. Nagyon fontos, hogy a magyar helyesírás szabályai szerint történjen az anyakönyvezés  Ez valóban a szülő felelőssége, erre oda kell figyelni. Volt olyan tanítványom, akinek  a Székely vezetékneve volt románosítva, s ezt még tetézte egy idegen eredetű keresztnév. Nagyon szomorú volt kiolvasni.

A legfontosabb tehát, hogy  ebben is igyekezzünk megtartani az arany középutat:  a választott név  ne legyen se túl gyakori, se túlságosan ritka, könnyű legyen megjegyezni, hangzásban és ritmusban is passzoljon, és egységes egészet alkosson, hisz ez egy fontos útravaló, amit a szülők  gyermeküknek szánnak.

 

 

Amikor rád erőltetnek egy vallást

prayerA Nagykárolyi Református Egyházmegyében a házasságkötések kétharmada vegyes vallású. A házasságkötéseket megelőzően sok szülő aggódik amiatt, hogy gyermeke milyen vallású párt választ és az unokái milyen felekezetű templomban lesznek majd megkeresztelve. Az alábbi sorokban Egri Rita válaszolt a vegyes házasságról feltett kérdésekre.

 – Az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy magyarcsaholyiak a szomszédos román település fiataljaival kötnek házasságot. Meglátásod szerint mi ennek az oka?

– Ez azzal magyarázható, hogy főleg a mi korosztályunkban ott sokkal több fiú volt. Ez tette indokolttá, hogy sok lány a szomszédos településre menjen férjhez.

– Mit szóltak a családod tagjai és a barátaid, amikor megtudták, hogy más nemzetiségű párt választasz?

– A szüleim nem szóltak bele, mert az egyik nagyszülőm, apai ágon a nagymamám is ortodox volt.

– Értesüléseim szerint,  akik oda mentek férjhez, sokan már áttértek az ortodox hitre és nem gyakorolják a református vallást? Miért hagyják el a vallásukat? Nincs messze a szülőfalujuk, és nem okozhat gondot akár néha a templomba is hazamenni.

– Én például azért keresztelkedtem meg ortodoxnak, mert nem igazán volt más választásom. Az ortodox lelkipásztor nem esket meg, ha nem vagyunk átkeresztelkedve, ugyanakkor a volt férjem szülei is köteleztek erre. Nem fogjuk fel akkor ésszel, hogy mire vállalkozunk. Nem lehet betanulni egy vallást, ha egy másikba nőttél fel. Borzasztó nehéz, amikor rád kényszerítenek, hogy menjél gyónni, tanulj meg keresztet vetni, és imádkozz románul. És meg sok minden más is van… A magyarcsaholyi református gyülekezet mindig hiányzott, de én szégyelltem oda a templomba menni. Restelltem az emberektől, hogy elhagytam a vallásom. Csak karácsonykor mentem el, amikor sokan voltak. Ilyenkor nem voltam annyira feltűnő a tömegben – legalábbis  így gondoltam.

– A párod ismerte a magyar nyelvet? Egymással milyen nyelven kommunikáltatok? Törekedett-e arra, hogy ő is megismerje és gyakorolja a mi nyelvünket.

– A férjem nem tudott magyarul, és nem is igazán érdekelte, hogy az együtt töltött hét év alatt megtanuljon. Akik még Magyarcsaholyból származtak, azokkal nem nagyon beszélgettem, mert nem álltunk szoba egymással miután kijöttünk a templomból. Mindenki ment a maga útjára. Én elváltam a tavaly. A vallás miatt is nagyon sokat vitatkoztunk. Van egy kislányom, ő is ortodox. Ott kellett kereszteljük. Amióta átkeresztelkedtem, a lelki világom összetört. Sok minden hiányzott a régi életemből, amit nem tudtam úgy folytatni, mint azelőtt. De ezért én is hibás vagyok, mert nem harcoltam magamért. Úgy gondoltam akkor, hogy a család békéjéért úgy csinálom, hogy mindenkinek jó legyen.

– Személy szerint miért tartod fontosnak a református vallást?

– Azért tartom fontosnak a református vallást, mert hozzátartozik az identitásomhoz: az vagyok én. Ebben kereszteltek, ebben konfirmáltam, és lánykoromban mindig hűséggel jártam a református templomba. Ott találtam igazán önmagamra.

Sebestyén Elek Előd

Hogyan dolgozzuk fel a gyászt?

konnyÉletünk során többször is át kell élnünk a veszteség érzését.  Elveszíthetünk valakit vagy valamit, akinek vagy aminek a hiányát nagyon nehezen dolgozzuk fel. A legfájdalmasabb, amikor egy számunkra kedves személyt veszítünk el. A gyász lelki feldolgozásáról szóló kérdésekre Várna Gyöngyvér pszichológusnő válaszolt.

Milyen szakaszai vannak a gyásznak?

A gyászt a veszteség által kiváltott reakcióként definiálja a lélektan. Veszteséget pedig minden olyan dolognak az eltűnése/megszűnése jelent, ami fizikailag vagy érzelmileg fontos volt. Veszteség lehet például egy párkapcsolat megszakadása, betegség, munkahely elvesztése, önbecsülés-, bizalomvesztés stb. Mégis veszteség említésekor általában a hozzátartozók elvesztését értjük: szülő, testvér, házastárs, magzat, gyermek, barát. A veszteségek által kiváltott gyász folyamata azonban nagyon hasonló. A lélektan több szakaszelmélettel is megkísérelte leírni a gyász folyamatát. Ezek közül talán legismertebb Elisabeth Kübler-Ross szakaszelmélete. Ő az elutasítás, a düh, az alkudozás, a depresszió és a belenyugvás öt fázisát írta le. Fontos tudnunk, hogy minden gyász és minden gyászoló egyedi, minden veszteség esetében különböző érzelmek, reakciók váltódnak ki a gyász különböző szakaszaiban.

Könnyebben feltudja-e dolgozni a gyászt egy hívő ember mint egy hitetlen? Vagy ennek nincs meghatározó szerepe?

Találtam egy összefoglaló áttekintést a témával kapcsolatban. Az áttekintés 32 kifejezetten ebben a témában történt kutatást vizsgál. Eredményként a következőkkel zárul: a kutatások kilencvennégy százaléka talált valamilyen szintű pozitív hatást a vallásos/spirituális hitnek a gyászra. A „valamilyen szintű” kifejezést szándékosan emeltem ki, hiszen a téma által kutatott fogalmak, bonyolultságuk és jellegűk miatt, mennyiségi változókkal való pontos leírása nehéz, ha nem lehetetlen feladat. Viszont, mi hívő emberek, talán saját tapasztalatunkból elmondhatjuk, hogy elveszített szerettünk élete és halála, vallás és a hit összefüggésében más értelmet nyer. Megnyugtat a tudat, hogy jó helyen, biztonságban tudhatjuk őt halála után is, és hogy együtt lehetünk majd újra saját halálunk után.  Továbbá az is, hogy gyászunkkal megértésre találunk gyülekezetünk közösségében.

Vannak, akik rendszeresen látogatják a sírokat, míg vannak, akik csak ritkábban. Mivel magyarázható ez? Vannak, akik a rendszeres sírlátogatás során könnyebben fel tudják dolgozni az elválást, míg másoknak sebeket szakít ez fel?

A gyász szakaszainak sajátosságaival magyarázva, talán az a gyászoló, akiben szerettének sírja még intenzív érzelmeket vált ki, még nem jutott el az ötödik szakaszba, az elfogadás szakaszába. Itt a hirtelen változó, intenzív érzelmek lecsillapodnak és a veszteség már nem köti le a gyászoló minden pillanatát, képes elfogadni az elválást.

Mi segíthet a gyászunk feldolgozásában? Fel lehet-e egyáltalán dolgozni?

A kérdés első felére válaszolva, minden gyász és minden gyászoló egyedi, mindenkinek más-más megoldás segíthet. Általánosan elfogadott tanácsok azonban, hogy keressünk társas támogatást, merjük megélni/kifejezni a gyászunkat. Ez nem könnyű, hiszen érzelmek hullámvasútján érezhetjük sokszor magunkat. Tervezzük meg előre a nehéz napokat  (pl. karácsony, évfordulók), és nagyon fontos, hogy a gyász időszakában is vigyázzunk önmagunkra. Ha azonban a negatív érzelmek állandósulnak, vagy az idő múlásával rosszabbra fordul a gyász folyamata, esetleg úgy érezné a gyászoló, hogy az életet nem érdemes élni, keressünk fel szakembert.

A kérdés második felére, hogy fel lehet-e egyáltalán dolgozni a gyászt egy hasonlattal felelnék: a gyász olyan, mint a lélegzetvétel. Beszívjuk a levegőt, közben az oxigén ott marad a szervezetünkben, felhasználódik/ integrálódik. Majd végül kifújjuk a levegőt, elengedjük. Fontos mozzanat az oxigén integrálása, ami talán észrevétlenül, de megtörténik.  A gyász feldolgozása valójában azt jelenti, hogy a gyászoló érzéseiben és emlékeiben az elhunyttal kapcsolatos múlt integráltan, saját személyisége részeként él tovább, úgy hogy emellett képes a megfelelő életvitelre, mindez nem zárja ki az emlékezést, sőt, éppen az emlékek integrálását jelenti. Ez egy természetes folyamat, olyan, mint amikor a szervezetünk integrálja az oxigént.

Sebestyén Elek Előd

Református sajátosságok

Reformátusok vagyunk, de mégis különbözünk. Vidékenként a reformátusoknak is más-más szokásaik vannak. Ezt jelentősen befolyásolja az, hogy milyenek az adott településen a vallásos hagyományok, milyen felekezetekkel élnek együtt, vagy épp városi vagy falusi közösségről van szó. Egy lelkipásztor, egy vallástanár és egy főgondnok mutatja be gyülekezetét és annak sajátosságait. 

tolnayTolnay István (esperes, Nagykároly): A Nagykároly-kertvárosi gyülekezet viszonylag új közösség, 1996-ban alakult meg, amikor kettévált az egységes nagykárolyi református gyülekezet. Gyülekezetünk közel 2000 lelkes, templomépítő közösség, melynek gyökerei az egykori nagykárolyi református közösségbe nyúlnak vissza. Jó kapcsolatot ápolunk a helybeli evangélikus, unitárius, római katolikus, magyar- és román ajkú görög katolikus egyházakkal, imaheti alkalmakon szoktuk egymást szolgálatra hívni. A mi közösségünk, talán épp azért, mert idén még „csak” húszéves, rugalmas közösségnek nevezhető, ha a gyülekezeti életben való újításokat tekintjük (pl. a Mi Atyánk ökumenikus, új változatának a bevezetése). Ugyanakkor a gyülekezeti hagyományaink azonosak a belvárosi gyülekezetével – pl. úrvacsoraosztás, gyülekezeti ünnepek megtartása terén. Ezek a szokások, hagyományok azonban nem különböznek a legtöbb nagy gyülekezetben fellelhető szokástól. Nincs olyan szokás, mint a Kalotaszegen vagy más erdélyi vidékeken, hogy például népviseletben járjanak az emberek templomba. Esetleg arról tehetnék említést, hogy 2007 óta a kertvárosi gyülekezetben bevezettük a díszmagyar viseletben való konfirmációt, és ennek a híveink nagyon örültek, még a fiatalabb generációhoz tartozó gyülekezeti tagok tetszését is elnyerte. Ha pedig figyelembe veszem azt a kezdeményezésünket, miszerint a templomépítés javára immár másodjára is megtartottuk a jótékonysági Júlia-bált, akkor azt mondhatom, hogy a hívek és a város közössége részéről többen is jelezték azt az igényüket, hogy ebből (is) lehetne hagyományt teremteni. Ami az istentiszteleti életünk egyik sajátossága, hogy szívesen járunk havonta házi istentiszteleti alkalmakat tartani olyan családi hajlékokba, ahol azok gyűlnek össze, akiknek túl messze van a nagytemplom. Természetesen az új kertvárosi református templom és Kálvin központ felépítése és használatba vétele ezt a problémát is meg fogja oldani.

likkerLikker Erika (vallástanár, Börvely): Börvely azon kevés Nagykároly környéki települések közé tartozik, ahol évszázadokon keresztül a református vallás dominált. Az 1711-es Rákóczi féle szabadságharcot követően gróf Károlyi Sándor a harcokat és járványokat túlélt református lakosokat néhány környékbeli faluból ide gyűjtötte össze. Ez már eleve színessé tette a gyülekezet összetételét. Ugyancsak a XVIII. században Bodoki Henter Márton lelkipásztor háromszéki reformátusokat hozott ide. Annak ellenére, hogy különböző gyökerekkel rendelkező reformátusok kerültek egymás mellé, ma is érzékelhető, hogy egy nagyon barátságos és egymást segítő közösség alakult itt ki. Ez megfigyelhető abban, hogy mai napig is kereszteléskor vagy esküvőkor olyanok is visznek ajándékot, akik nem tartoztak a meghívott vendégek közé. Természetesen a megajándékozott ezt igyekszik a megfelelő alkalommal viszonozni. A településen csak a református és római katolikus felekezetnek van temploma.

Úgy  gondolom, hogy a börvelyiek Isten iránti hálával végzik munkájukat. Bármilyen tevékenységről is legyen szó, készek időt áldozni egyházközségünk gyarapodására, lelki épülésére. Ám itt is igaz, hogy a szatmári református ember nem túl buzgó templomlátogató. Mai napig fennmaradt az üléshely hagyománya. A férfiak a szószéktől jobbra a nők pedig balra ülnek. A szószékkel szemben a konfirmandusok ülnek. A férfiak oldalán, közvetlen a szószék mellett van a gondnokok padja. A nők oldalán az első sorokba a tiszteletes asszony padja után a lányok ülnek, s azután következnek az asszonyok. A lelkipásztort énekkel fogadja istentiszteletre a gyülekezet. Az istentisztelet végén előbb a tiszteletes asszony, ifjak és fiatalok, majd az asszonyok mennek ki. A férfiak oldalán pedig a hátsó sorokból kezdik el a kimenetelt, s ahogy egy sor kihaladt, csak akkor indul a másik. Szokás még, hogy a férfiak a templom bejárata előtt megvárják a lelkipásztort -aki utolsóként jön ki a templomból-, s kezet fognak vele. Úrvacsoraosztás alkalmával előbb a gondnok, idősebb férfiak és fiúk, majd a tiszteletes asszony, lányok és asszonyok következnek a sorban.

almasiAlmási Csaba (főgondok, Lele):  Lelében többnyire reformátusok élnek, kivételt képez négy család. A gyülekezet nagy része templomjáró, de már sajnos csak a délelőtti istentiszteleteken vesznek reszt, a délutánin már csak nagyon kevés ember. A szokásainkról talán kezdenem az év első napjával, azaz szilveszter éjszakáján a gyülekezet több tagja mégha máshol is van szórakozni, akkor is eljön a templom udvarára ahol együtt búcsúztatjuk az óévet és együtt köszöntjük az újevet imádsággal és énekekkel. Ezt követően a presbiterek megkántálják a lelkészt és családját.

Újév napján nálunk még az a szokás, hogy a férfiak mennek új évet köszönteni, mert azt tartják, hogy ha férfiember megy először a házba az szerencsét hoz, de ha nő akkor szerencsétlenséget, és éppen ezért a nők az év első napján nem mennek senkihez. A húsvéti ünnepek alkalmával is a fiúk, férfiak járnak locsolkodni. Május reggelre virradóra a fiúk májusfát vagy virágcsokrot visznek a lányoknak, amit a kapura tesznek. A halottak napi megemlékezést mi nem november 1-én tartjuk, hanem október 31-én. Reformáció emlékünnepén összegyűlünk a temetőben egy istentiszteletre. Van, aki virágot visz, van, aki gyertyát gyújt. Karácsony első estéjén a fiúk járnak kántálni, második este pedig a házaspárok, de ez a szokás sajnos már kezd elmaradni. Ami még a karácsonyhoz tartozik -ez nekem is mindig megható-, hogy a karácsony esteli istentiszteletre még most is nagyon sokan eljönnek azok közül is, akik már régen elköltöztek Leléből; úgy Szilágycsehből, Nagybányáról, Zilahról, mint Magyarországról vagy Ausztriából.

A templomban való ülésrend: a nők külön ülnek a férfiaktól, meg nem konfirmált fiúk, lányok a kiskarban, megkonfirmáltak a nagykarban. A férfiaknál kiváltképpen régebben, de talán még most is az idősebb férfiak ülnek a padnak a keleti felén.

Egy magyarcsaholyi a forradalomban

sztarayzoltan
Sztáray Zoltán

Magyarcsaholy nem egy nagy falu. Az emberek közvetlenek egymáshoz és mind ismerik a másikat. Érdeklődnek egymás sorsa iránt és békésen élik a mindennapjaikat. Senki sem feltételezné azt, hogy valaki a magyarcsaholyiak közül részt vegyen bármilyen forradalomban is. Pedig igen. Innen származik Sztáray Zoltán író, közgazdász, szerkesztő, a Recski Szövetség alapítója. Ő is részt vett az ’56-os budapesti forradalomban. 1956-ban alapító tagja volt az Értelmiségi Forradalmi Bizottságnak, részt vett a forradalmat kirobbantó tüntetésen a Petőfi szobor előtt és közreműködött Sztálin szobrának ledöntésében is. Életéről fia, Sztáray Mihály röviden így vall:

„Azt hiszem, hogy ritka tartalmas életpályát futott be. Ösztöndíjasként közgazdasági egyetemi végzettséget szerzett. Már fiatalon az Országos Árhivatal osztályvezetője lett, s a bányákat felügyelte. Egy ismert svájci gyógyszergyártó cég kérésére hivatalos levélben írta meg, hogy hány bányász-gyerek szorulna vitaminra, amit meg is kaptak a helvétek, apám vesztére …
Már ez is elegendő volt arra, hogy internálták. Tartalmas, szép éveket tölthetett el a Mátra kies lankáin, a hírhedt recski kényszermunkatáborban. Az akkori rendszer cinizmusát mutatja, hogy később – a szabadulása után – az ország érdekeit sértő kémkedés miatt pontosan 5 évre ítélték el, éppen annyira, amennyi időre – minden „papír” nélkül – internálták.
Kiszabadulása után részt vett az 1956-os forradalomban, s Párizsban az Emigráns Kormány, a brüsszeli Nagy Imre Intézet, s a New York-i Kossuth Alapítvány munkájában.
Egész életét ennek megmutatására szentelte, s több könyvet írt az addig itthon teljesen ismeretlen recski kényszermunkatáborról. Sokat tett az ártatlanul meghurcoltakért, pl. Kéri Kálmánért, Faludy Györgyért és a többiekért. A táborról szóló Csákánykő című könyve ma már középiskolai tananyag, nagyon büszke lenne erre apám. Magyarságát büszkén megőrizte, gyönyörű fekete puli kutyája volt, kaliforniai és később az oregoni kertjében magyar vetőmagokból nevelt zöldségeket és fákat. Amúgy amikor 38 év után viszontláthattam őt  San Bernardinoban, számomra éppen olyan volt, mint amikor elbúcsúztunk.
A vele való találkozások, beszélgetések alapvetően megváltoztatták az életemet, a szemléletmódomat. Bár igazából csak egyszer beszélhettem „vele” őszintén, amikor néhány éve, október 21-én a Kálvin téri református templomban a hamvait elbúcsúztattuk, s elmondhattam, amit régen szerettem volna… Azóta szülőhelyén, az erdélyi Magyarcsaholyban az emlékére szobrot állítottak a hálás utódok, s a hamvait a gyönyörű templom falában helyezték el. Nyugodj békében, Édesapám!”

cscs17
Fotó: Kovács Szabolcs

Családfák

dsc_0392
Buksa Ferenc lelkipásztor

Nyárádszereda után egy óriási dombon átkelve érkezünk meg Rigmányba. Az erdőkkel körülvett  falu egy ismeretlennek alig ha mond annál többet, mint hogy varázslatos környezetben helyezkedik el. A környékbeliek azonban tudják, hogy azon egyetlen romániai (de talán a világon sincs párja) település, amelyikben minden családnak el van készítve a családfája. A faluban egyetlen templom van: a református. Más felekezetek nincsenek. Buksa Ferenc lelkész pásztorolja az egész falut. Tőle tudom meg, hogy évekkel ezelőtt -amikor az első gyermeküket várták- hozzáfogott a családfája elkészítéséhez. Akkor talán még ő sem gondolta, hogy a családfakutatás milyen fontos helyet kap majd az életében. Azóta nemcsak a saját családfáját, hanem az egész gyülekezetét is elkészítette. Sőt, már mások is a segítségét kérték/kérik. A kutatások során nemcsak a nevek és dátumok kerülnek elő. Sok ismeretlen információ kiderül az ősökről. Megtudhatjuk azt, hogy évszázadokkal ezelőtt milyen társadalmi rangsorban helyezkedett el, milyen vallású, vagy épp milyen nemzetiségű volt egy-egy felmenőnk. A saját őseink múltját kutatva pedig hiteles ismereteket szerzünk szülőföldünk történetéről is. Nyitott könyvként tárulnak elénk, hogy melyik évszázadban milyen más etnikumokkal keveredtek őseink. Az is, hogy milyen viszontagságokon mentek keresztül. A kutatások során számtalan család származása került a lelkész látókörébe. Bármilyen hihetetlen, a dokumentumok azt bizonyítják, hogy mi, erdélyiek vérrokonságban vagyunk. Ahogy egymással beszélgetünk régi történetek hangzanak el. A lelkipásztor többek között mesél arról, hogy hogyan érintette a lakosságot a tatárjárás. Nőket és férfiakat vittek el fogságba. Az emberek az erdőkben rejtőzködtek el, rejtették el gabonatermésüket vagy éppen nemesi oklevelüket. Sok érdekes történet hangzik el. Közben végignézzük a gyülekezeti teremben elhelyezett helybeliek családfáit. Magamban arra gondolok, hogy milyen szerencsések mindazok, akik ehhez a közösséghez tartoznak. Olyan lelkészük van, aki nemcsak a mindennapjaik felett őrködik, de a saját őseik múltjával is szembesítette őket. Sok fáradságos munkától kímélte meg a közösséget, amikor elkészítette a családfáikat. Talán sokuknak soha nem is készült volna ez el. Máshol pedig sokaknak nem is fog soha elkészülni, amíg a Gondviselő nem küld valakit, aki vagy elkészíti, vagy arra bíztat, hogy jó megvizsgálni és ismerni a gyökereinket. Tudni, azt hogy honnan jövünk, s hová tartunk.

Sebestyén Elek Előd

dsc_0387 dsc_0385 dsc_0386

Bere nyolcszáz éves egyháza

Kifejezhetjük régi szólásokkal is valaminek a viszonylagos közelségét: puskalövésnyire, kőhajításnyira, köpésnyire stb. A szatmári Bere (Berea) falucska nyugati vége például csak egy hegyes füttyszónyira van a román államhatártól.
falkép töredéke 20160730
A Zsigmond király korából származó falkép töredéke a Köpönyeges Máriával (a szerző felvétele)

A község kétszáz lakosából mindössze kéttucatnyi román anyanyelvű, az egykori német ajkú lakosság pedig az 1944–45-ben történt szovjet elhurcolások következményeként mára szinte teljesen eltűnt.

A korai Árpád-korban a Kaplony nemzetség birtokolta a falut. A helység neve személynévi eredetű, az egyik legkorábbról ismert település a környéken. Első írásos felbukkanása 1204-ben történt, 1291-ben a rozsályi Kun família szerezte meg a települést, új földesura azonban kötelezettséget vállalt a váradi káptalan színe előtt, hogy a birtokot nem adja el másnak, csak a rokonainak: Ödöng, vagy Péter comes fiainak, Jánosnak, Péternek, Mártonnak és Andrásnak. Ez utóbbiak lettek az ugyancsak a Kaplonyoktól származó Vetési, Károlyi, Bagosi és Csomaközi családok alapítói. Ilyen tekintélyes kegyurak rokonsági körében nem csoda, hogy már az 1100-as esztendők végén temploma volt Berének. A szatmári főesperességhez tartozó apró falu csaknem másfél évszázaddal később, 1332–1334-ben is csak a legkisebb összegű dézsmát rótta le a rendkívüli pápai adó beszedésekor, papja Simon volt. Négy évvel később a Gut-Keled nembeli kegyurakról esik szó egy levélben, onnan tudhatjuk meg a plébánia titulusát is: Szentlélek.

Az 1300-as évek végén a Berei és Darvai családok kezén volt Bere, 1412-ben Drágh vajda fia, Sandrin foglalta el a falu birtokát, tőle 1416-ban szerezték meg a Károlyiak, 1544-ben Bácsmegyei Benedek lett egy kisebb birtoktag gazdája, 1616-ban Csöghy Pál és János volt az egész birtok ura. A 18. század végén kisnemesek kezére jutott, a 20. század elejétől a báró Vécsey família uradalmához tartozott 1920-ig, amikor a román állam tette rá a kezét. (Az idézett adatok forrása a Borovszky Samu szerkesztette Magyarország vármegyéi és városai című monográfia 1904-es Szatmár kötete.)

Az egyutcás falu házsorában található a szép, tornyos, református templom. Bere népe a 16. század derekán csatlakozott a protestáns egyházhoz, földesuraival együtt. Első ízben 1604-ben szerepelt összeírásban önálló gyülekezetként, az első név szerint ismert lelkésze Ardai Mihály tiszteletes volt 1652-ben. Az akkor még kis méretű egyházra a ma látható nagyobb templom 1733-ban és 1830-ban épült rá, dél felől négyszögletes bővítmény csatlakozik hozzá, felülnézetből T alakot mutatva. Műemlékes szakemberek egykor félkörívvel záródó hosszúkás szentélyt feltételeznek a 12–13. századi hajóhoz.

Az 1993-as tatarozás során derült ki, hogy a megújított és bővített templom nyugati oldalán középkori falrészek rejtőznek a vakolat alatt. A 2012-től végzett régészeti kutatás nyomán előkerültek a román kori épületrészek: a déli téglafal kétméternyi szakasza egy (befalazott) tölcsérablakkal – amely egykor bevilágított az urasági karzatra –, az északi falszakasz közel hat méter hosszúságban – amelyen freskótöredékek is napfényre kerültek –, valamint egy tízfokú lépcső lefaragott széle, amely a karzatra vezetett. A falkutatás nyomán rekonstruált karzatot két téglapillér támasztotta alá hármas boltívet képezve, a tovább felmenő falak kicsiny, négyszögű tornyot hordoztak. A feltűnően magasra festett falkép, amely a keresztény húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó transzfigurációt, három apostol Jézus általi mennybevitelét ábrázolja, a kegyuraság kedvéért került egy szintre a karzattal. Az igencsak töredékes bibliai jelenetet a köpönyeges Szűz Mária alakjának részlete egészíti ki. (Képünkön.)

A Berével összenőtt, szintén Árpád-kori alapítású Csomaköz (Ciumesti) község nyíllövésnyire található az imént megismert templomtól, onnan pedig csak egy iramodás a falu szélén levő másik, 14. századból származó téglafalú egyház. Nyugati kapuzata még a román stílus jegyében készült – amint a szentély két félköríves ablaka is –, azonban a hajó magasabb ablak-párja és a csúcsíves déli bejárat már a korai gótikát idézi. Sarkait haránt támpillérek erősítik.

Az élővíz névből eredő Csomaköz először 1298-ban jelentkezik „Chomokwz” írott formában. A község a Kaplony nemzetség (Ördög) Simontól származott utódainak birtoka volt. Egyháza nem szerepelt a pápai tizedlistán 1334-ben, 1349-ben azonban már Miklós nevű papját említik egy levélben. A templom Mindenszentek titulusáról csak jóval későbbről, 1548-ból hallani. Torony nélkülinek épült, 1831-ben fa haranglábat emeltek elé, amely előcsarnokként szolgált. Az 1994-es felújítás után kiderült, hogy a templom belsejében falképeket vertek le. Legutóbbi felmérését Emődi Tamás végezte.

Forrás: magyarhirlap.hu

Miért választottad a gyermektábort?

A hét során tartják Hadadon az általános iskolások számára a gyermektábort, mely egyedinek számít a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben. A gyermekeket arról kérdeztük, hogy miért választották ezt a lehetőséget, és milyen véleményük van róla.

13599670_1133231563414717_706970892_n

DSC_0100Héb Dorottya (Nagykároly): Az idén másodjára vagyok a táborban. A tavaly nagyon jól éreztem magam, ezért döntöttem úgy, hogy most is eljövök. Tetszenek az itt tartott bibliaórák és kézműves foglalkozások. Nagyon jó barátokra leltem a tavaly is a táborban, akikkel az interneten keresztül folyamatosan tartjuk a kapcsolatot.

DSC_0124Snelemperg Barbara (Magyarcsaholy):  Másodjára vagyok a keresztyén gyermektáborban. Itt nagyon jó foglalkozások vannak. Lehetőségünk kínálkozik új énekeket tanulni és nagyon érdekes bibliai történeteket ismerünk meg. Számomra az egyik legérdekesebb volt most a Csodálatos halfogás története, melyből megismertük, hogy Jézusnak van hatalma bármikor csodát tenni.

DSC_0127Milák Estebán (Szaniszló): Először vagyok itt. Az édesanyám javasolta számomra ezt a tábort. Már az első napokban jó barátokra leltem. Ha haza megyek mindenképp másoknak is javasolni fogom ezt a tábort. Jó kimozdulni otthonról a szokványos hétköznapokból, és itt új barátokat is szerezhetünk.

DSC_0130Balla Szilvia (Szaniszló): Mindig jól érzem magam ebben a táborban. Az idén már harmadik alkalommal vagyok itt. Szép bibliai történeteket és énekeket tanulunk. Szeretem a kézműves foglalkozásokat és azt, hogy sokat játszhatunk. Jó a közösség, odafigyelnek ránk a csoportvezetők, igazán családias hangulatú a tábor.

Nyilatkozat

A küszöbön álló népszavazás margójára
 
250 ezer eurós, úgymond „szolidaritási hozzájárulást” fizettetne az Európai Bizottság minden menekült után azokkal a tagállamokkal, amelyek nem hajlandóak befogadni más tagállamból áttelepített menekültet – adta hírül a sajtó.
Az Európai Bizottság farizeusi „szolidaritásigénye” teljes ellentétezése a keresztény értékrendből fakadó európai alapértékeknek: kényszergetés ez inkább, mintsem az emberi méltóság, a szabadság, a népakarat, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tisztelete. Európa vezetői irreális tartozásba kergetnék azokat a – zömmel kelet-európai – népeket, amelyek amúgy is számtalan társadalmi és gazdasági nehézséggel küzdenek, tovább rontva felzárkózási esélyeiket.
Isten az áldozatok hozatalakor azt kéri, hogy mindenki annyit adjon, amennyi „kitelik az ő módjától” (3 Móz 14,30). A legfrissebb romániai statisztikák havi 457 euróban rögzítik a hazai átlagkeresetek összegét, úgyhogy a „szolidaritási hozzájárulás” egy romániai EU-polgár szinte 50 évnyi összkeresetét jelentené. Ha pedig arra gondolunk, hogy egy-egy romániai gyermek után 19 eurós gyermeknevelési pótlék jár havonta, könnyen kiszámítható, hogy társadalmunk 1.302 gyermekre áldozza az egyetlen menekülttel való szolidaritási összeget, 2 éves koruktól 18 éves korukig. Hovatovább 77 migránssal való „szolidaritásvállalás” árából megépülhetne a felette szükséges partiumi kórház, amely évente sokezer rászorulónak nyújthatna élet- és lélekmentő segítséget.
Ezek fényében joggal merül fel a kérdés, hogy miféle egyenlet alapján sikerült az Európai Bizottságnak a „szolidaritási hozzájárulás” összegét kiszámolni?
Mindezeket azért tartom fontosnak leszögezni, mert a menekültenkénti negyedmillió eurós „tartozás” nevesítése és követelése önkéntelen ellenállási reakciókat szül, sőt az Európai Bizottság felvetése egyenesen gyűlölet szítására alkalmas vidékünkön. Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság a politikai zsarolás fegyverét használva állítsa szembe a továbbra is szűkölködő kelet-európai polgárokat a migránstömegekkel. Különösképpen, hogy a véreskezű diktatúrákból a szabad világ felé igyekvő kelet-európai társadalmaink felé mutatott, hasonló mértékű uniós szolidaritásnak nyomát sem láttuk az elmúlt évtizedekben…
„Európa válságos időket él, hiszen óriási menekülthullámmal és az ezzel együtt járó nehézségekkel kell szembenéznie. (…) Egyházunknak ebben a helyzetben meg kell tennie azt, ami küldetéséből fakadóan is feladata, vagyis, hogy imádkozzon és imádságra buzdítson” – hirdettük 2015. szeptember 29-i körlevelünkben, és erre a szolgálatra kértük egyházkerületünk híveit. Arra kérem tehát az európai intézményeket, hogy ne kergessenek bennünket bele a felebarát elutasításának bűnébe! Mi nem tartozunk senkinek, csak azzal, amivel felebarátaink nekünk is tartoznak. Isten és ember előtt annyit vállalunk, amennyi tőlünk telik – ahogyan azt a Teremtő reánk hagyta.
A békesség kötelékében:
 
Nagyvárad, 2016. június 22.
 
Csűry István
püspök