BRUTÁLIS: HAVONTA KÖZEL 322 KERESZTYÉN HAL MEG HITÉÉRT

HAVONTA KÖZEL
 
 322 KERESZTYÉN
 
 HAL MEG HITÉÉRT
 
 
A VALÓSÁG BRUTÁLISABB, MINT GONDOLNÁNK
Tények – értelmezések – a keresztyénüldözés teológiai összefüggései
Az 1955-ben a holland Anne van der Bijl által alapított OpenDoors (továbbiakban ODs) világszervezet minden év elején, így 2018-ban is megjelentette hatalmas kutatási munkával összeállított jelentését „Világméretű üldözési index 2018 – ahol a leginkább üldözik a keresztyéneket” címmel. Adatok, statisztikák grafikonok, 50 országra felbontott részletező elemzés mutatja be a nem ritkán drámaian életveszélyes helyzetet. Mindezt 472 oldalon. A tavalyinál 166 oldallal nagyobb terjedelemben – miként maga a keresztyénüldözés is kiterjedtebb lett. (Forrás: www.opendoors.de/sites/default/files/WVI-2018; www.researchgate.net; www.chinasource.org; www.pro-medienmagazin.de)
Szemleíró: Dr. Békefy Lajos
Gyökérbajok: radikalizálódás, terjeszkedési törekvések, vallási és ideológiai nacionalizmus
Az aktuális, 2017. évi trendekről és negatív folyamatokról külön elemző fejezetek szólnak az ODsjelentésében. Kimondatlanul is visszaköszön a tényeket szemlélve Peter Bergernek, a kiemelkedő 20. századi vallásszociológus, világvallás-kutatónak a megállapítása: a 21. század a világvallások mennyiségi növekedésének, egyben a növekedés következtében az élesedő nemzetközi konfliktusoknakis a százada lesz. Erre a legnegatívabb példa az iszlámizmus. Amikor már többé nem vallási misszióról van szó, hanem ideológiai fegyverré, így a radikalizálódás és a vallási terjeszkedés paramilitáns, ál-katonai gyilokeszközévé torzult, eredetileg pozitív hitrendszerről és életgyakorlatról beszélünk. Különösen Afrikában (Nigéria, Egyiptom), Közel-Keleten (Iszlám Állam kalifátusa, Szíria, Irak) és Ázsiában (Pakisztán, Afganisztán) látjuk visszaköszönni ezt a jelenséget. Olykor ez együtt jár etnikai tisztogatásokkal is, mint Észak-Nigériában, vagy a Szaharától délre eső területeken. Az erőszakos terjeszkedésnek, a radikális iszlamizációnak kísérő jelensége a gyilkosság, kínzás, tulajdonosi objektumok (üzletek, lakások) lerombolása, felgyújtása, önkényes bebörtönzések, a lakosság nagyobb tömegeinek gettóba zárása, elüldözés, elhurcolás, törvényi eljárások nélküli kivégzések, nemi erőszak, akár genocídiumig menő népirtás. Kenya észak-keleti részében, Szomáliában, Szudánban és Nigériában voltak ilyen esetek a vizsgált időszakban. De a hinduizmus és a nálunk oly szelídnek feltételezett buddhizmus is produkált szörnyűséges jelenségeket. A vallási nacionalizmusnak verbalizált megjelenési formája például ilyen jelszavakban is megtestesült: „Aki indiai, az hindu” – „Aki Sri Lankán akar élni, az csak buddhista lehet”.
India és Nepál „hinduizálása” nyomán 2017-ben rekordszámot ért el a keresztyének elleni több, mit 600 támadás. India régebben toleráns volt a keresztyénekkel szemben. 2014-ben még a 28. helyen állt a keresztyénüldözés világindexén, ma már a 11. helyen. A hindutva-ideológia egyre inkább terjed, ennek jelszava: „Egy vallás, egy kultúra, egy nép”. Ideológiai megfogalmazója, M.S. Goldwalker szerint a hindu nemzetet ennek az öt jellegzetességnek kell összetartania: földrajzi egység, faji egység, kulturális egység, nyelvi egység, illetve nacionalista jelszavak követése. A himalájai kis ország, Nepál korábban nagyon türelmes országocska volt, nem is volt helye a világindexen. De 2018-ra előrerukkolt a 25. helyre. A békés buddhistákat is átjárta a nacionalizmus nyugtalan szelleme. Sri Lanka mellett Bhutánban, Mianmaron is ez a helyzet. Keresztyén iskolákat szüntetnek be folyamatosan. Sok diszkrimináció mutatkozik a mindennapi élet területén is (keresztyén többségű területeken szándékosan elhanyagolják az infrastruktúrát, az orvosi ellátást). Az ideológiai nacionalizmusnak az éveken át toleráns Kínában mára megjelentek az aggasztó jelei, ilyen az utóbbi időkben elkövetett néhány templomrombolás, illetve az új kínai vallásügyi törvény szigorításai, amire még visszatérünk sorozatunk következő részében. A helyzet paradox, mert mind a regisztrált egyházakban, mind a „földalatti” házi közösségekben növekszik a keresztyének száma. Az egyetemeken pedig a fiatalok szemináriumi köröket alakítanak Kálvin Keresztyén Vallási Rendszerének (Institutio)tanulmányozására.
Mit jeleznek az infografikák? – brutális tényeket…
Ez a mellékelt infografika az ODs, illetve a Pew Research Center, a világ egyik legnagyobb apparátussal dolgozó amerikai közvélemény-kutató intézete egybehangzó értékelése szerint, amit az USA Külügyminisztériuma is megerősít, a világ népességének, ami jelenleg 7,59 milliárdot számlál (ebből 2018 elején 2 milliárd 506 millió a keresztyének száma, 1,8 milliárd a muszlimoké, 1,2 milliárd a hindu, 822 millió a buddhistáké), legalább 75%-a él olyan területen, ahol valamiféle hátrány éri őket hitük, vallási hovatartozásuk miatt. Több mint 60 országban pedig a legkülönbözőbb formájú és erősségű keresztyénellenesség valósul meg. Ha rátekintünk a „Christian Persecution” (Keresztyénüldözés) infografikára, az adatok még drámaibbak. Ez hónapra bontja a világindex adatait.Havonta valahol a nagyvilágban 322 keresztyén testvérünk szenved hite miatt mártíromságot. Ez évente mintegy 4000 mártírt jelent. Nem minden eset kerülnyilvánosságra és ODs látókörbe. Havonta valahol a nagyvilágban 214 templomot és keresztyén intézményt, épületet gyújtanak fel, robbantanak szét, rongálnak meg, ez évente mintegy 2 600 keresztyén objektumot jelent. Közel 772 havonta,9000 évente azoknak a száma, akik az erőszak különféle formáit viselik el hitükért: súlyos vagy könnyű testi sértést, nemi erőszakot, bebörtönzést. A szisztematikus üldözés, jogi és emberi hátrányok milliónyi esetben érik hittestvéreinket az iszlám szélsőségesek, a hindu és buddhista vallási gyökerű nacionalizmus, a posztkommunista diktatórikus és ateista államszerveződés és politika következtében. Az ODs így határozza meg a keresztyénüldözést: „Üldözésnek tekinthető, ha valakit Krisztushoz tartozása, Krisztussal és ügyével történő azonosulása miatt ér bármiféle ellenséges megnyilvánulás, jogi vagy egzisztenciális hátrány.
2000 éves a keresztyénüldözés története – néhány bibliai, teológiai, történeti szempont

 

Az, amiről az ODs jelentés tudósít minden évben, a keresztyénüldözés nem mai jelenség. Valószínűleg azzal a szemléleti, gondolkodásbeli, életformabeli, hit-, és erkölcsi “mássággal” is összefügg, amit Jézus hozott erre a világra. Ő, akinek az országa nem e világból való, s akik az övéi, már ennek az országnak a polgárai. „Kereszttűzben” c. kötetemben (2016, Barankovics Alapítvány) feldolgoztam az üldözés történetét Jézustól napjainkig.
Pozitív, krisztusi értelemben az üldözés annak visszaigazolása, hogy a jó oldalon állunk, Isten oldalán, mert felismertük, Ő mindenestől a mi pártunkon áll. „Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak”, sKrisztus mindig velünk…
Ha Jézussal szemben ez fellép, akkor a Jézus tanítványai ellen szintén, mivel a tanítvány sem járhat más utat mint Mestere. Újszövetségi szava: διώκω/diókó = üldözni, διωγμός = üldözés. 30x fordul elő az evangéliumokban, az ApCsel-ben, Pál leveleiben és a Jelenések könyvében.
Tartalmi-bibliai összefüggések. Isten követeit éri (üldözték a prófétákat is: „Boldogok vagytok, ha én miattam…üldöznek titeket…” Máté 5,11-12). A Krisztus-követésnek is része: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” – Ján 15,20. Még Saul, a megtérés előtti rabbi, a későbbi Pál Jézus tanításának követőit halálra üldözte (ApCsel 22,4). A tanítványok üldözése pedig egyszerre volt Jézus-üldözés is: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (ApCsel 22,7). „Én vagyok a Názáreti Jézus, akit te üldözöl” (ApCsel 22,8).
DE: az üldözéseknél nagyobb az Úr, aki meg tud szabadítani: „Nagy üldözéseket viseltem el, és mindegyikből megszabadított az Úr” (2Tim 3,11).
Az üldözők antropológiai jellemzői. Az ilyen ember vagy közösség, csoport, ahogyan Pál jellemezte magát: az Urat káromló (blaszfémon!), övéit üldöző (persecutor – innen a persecutio modern fogalma a világnyelvekben), erőszakos ember voltam (1Tim 1,13).
Forrása a világ és Fejedelmének Isten-gyűlölete, illetve az Őt kijelentő Fiú gyűlölete, végső soron a test-lélek, a természeti ember- pneumatikus/lelki ember ellentéte: „Ha gyűlöl titeket a világ,…engem előbb gyűlölt” (Ján 15,18); a test szerint született üldözte a lélek szerintit (Gal 4,29).
Az üldözés negatív jelenség, de egy pozitív állapot visszaigazolása: valóban jó helyen vagyunk, Isten oldalán állunk: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek” (Máté 5,10).
Négy keresztyén tulajdonság az üldözésben, ami győzelemhez vezet: a kitartás, a rendíthetetlenség, az állhatatosság, s a hit, ami segít elviselni az üldözéseket: „Dicsekszünk Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek” (2Thessz 1,3kk).
A keresztyénüldözés a háttérhatalom előtérbe lépésének formája. Mögötte a Diabolosz áll, hogy akit lehet, kirostáljon Isten aratásából, gabonatárából, népéből.
Többfajta üldözésellenes keresztyén stratégia létezik1. ima az üldözöttekért és az üldözőkért…”Imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket…” (Mát 5,44); 2. a páli bizonyosság tudatosítása: „Üldözöttek vagyunk, de el nem hagyottak” (2Kor 4,9); 3. a gyökeres emberek megállnak. Viszont nincs gyökere a köves talajú embernek, mert nem állhatatos, azonnal elbukik az üldözés idején (Mát 13,21).
keresztyének azért voltak veszélyesek, mert nem gyakorolták a császárkultuszt és a pogány áldozatokat sem.
Néhány történelmi példakép
Karthágói Tertullianus egyházatya fején találta a szöget az üldözések álságos okainak leírásával, 196-ban: „A keresztyéneket vádolják mindenért – valamilyen, tömegeket érintő katasztrófa történik vagy valamilyen szerencsétlenség, a keresztyének az okai. Ha magas a Tiber folyó vízállása, a keresztyének okozzák, ha kevés víz van a Nílusban, a keresztyének miatt van, ha földrengés, éhínség támad valahol vagy járvány, a keresztyének az okozói”. Korán beindult a bűnbakképzés pszichológiája.
Az első üldözési hullám a római császárok alatt keletkezett. Mindennapos volt a keresztyének bebörtönzése, kínzása, kivégzése. Valeriánus császár 257-ben megtiltotta a keresztyén összejöveteleket, 258-ban a püspököket bebörtönöztette, majd kivégeztette, hogy az egyház szervezetét és működését lehetetlenné tegye. Fia, Gallienus keresztyén nőt vett feleségül (Isten útjai!), leállította az üldözéshullámot 260-ban.
Második üldözési hullám: Diokletiánus (303-313) célja a keresztyénség teljes felszámolása volt. A templomokat leromboltatta, a szent iratokat megsemmisíttette, ezrével deportált keresztyéneket bányákba. Ennek a milánói ediktum (313) vetett véget, majd Nagy Konstantinus császár végleg beszüntette a keresztyénüldözést a birodalomban (314). Theodosius 380-ban hivatalos vallássá tette a keresztyénséget.
Harmadik hullám: jön az iszlám 7. századtól. Alig szabadult fel a keresztyénség a nyomás alól, megjelent a vallási intolerancia az iszlám formájában.
Később az X-hullámban, a keresztyénségen belüli üldözés, a korábbi keresztyénségen kívüli eredetű üldözésektől eltér. Megszületett a protestáns mártíromság is: hugenották, később protestáns is üldözött protestánst, I. Angliai vagy Véreskezű Mária az angol reformátusokat és anglikán puritánokat, akik Hollandiába, majd az USA-ba menekültek a nagyasszony elől.
DE: Isten Igéje nincs bilincsbe verve (2Tim 2,9), és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni Jézus egyházán (Mát 16,18/b).
Üldözés-interpretációk, értelmezések
Augustinus: „Ábeltől a világ végezetéig a zarándok egyház a világ üldözése és Isten vigasztalásai közepette halad előre”. Jézus Krisztus a hű és igaz mártír – levél 117-ből.
Luther: „Véssük a fejünkbe: mindenféle üldözés, még a belső is, amit az ördög kavar a szívben, Krisztusért történik velünk”.
Paradoxon persecutionis: sajátos paradoxona a keresztyénüldözésnek, hogy minél többet tud a gyülekezet és a hívő ember Krisztusról, s minél elkötelezettebb Neki, annál biztosabban számolhat az Antikrisztus ellenkezésével, kísértésével, gyűlöletével. Jézus a mártírium példaképe a javunkra és erőforrás a megálláshoz.
Luther: „Az Úr Jézusnak el kellett szenvednie az ördög és a világ üldözését, miért lenne ez velünk másként?”.
Tertullianus: a mártírok vére az egyház magvetése/semen est sanguis christianorum. A szenvedők, hitvallók, vértanúk szenvedése és mártíriuma a hit legerőteljesebb protestálása a világ és Fejedelmének azon igénye ellen, hogy ne csak a test, hanem a lélek és a lelkiismeret felett is gyakorolni akarná hatalmát.
Pozitív eszkaláció. A mártíromság, illetve a szenvedés, üldözés Krisztus egyháza belső szolidaritását erősíti! A páli szolidaritás vagy kölcsönösség így működik: „ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi” (1Kor 12,26).
Ez a szolidaritás a mai üldözések közepette az egyik erős fegyverünk.
Mit tehetünk ma? Akciók, felvilágosítás, mindenek előtt informált imádkozás
Többet tehetünk, mint gondolnánk, de kevesebbet, mint amennyit kellene. Erre a helyzetre is tökéletesen érvényesKálvin szentenciája, irányelve, amit Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is szívesen mondogatottHa nem tudjuk megtenni azt, amit szeretnénk, azt kell tennünk, ami lehetséges!”. Azaz: megismertetni a közvéleményt a hiteles és sajnos bőséges tényekkel, az OpenDoors és más, keresztyénvédelmező szervezetek fáradhatatlan küzdelmével, a keresztyénüldözés nyílt és rejtett formáinak leleplezésével, nyilvánosságra hozatalával a hazai, nemzeti tájékoztatás segítségével, ami a kormányzat, sajtó és az egyházak feladata. Hála Istennek, hazánkban már van szervezett keresztyénüldözés elleni ügyekkel foglalkozó kormányszintű szervezet. Az iskolákban sokkal erőteljesebben lehet és kell felvilágosító munkát végezni. A nagy nemzetközi szervezetek által szervezett konferenciákba, akciókba történő bekapcsolódással, nemzetközi összefogással, de legfőképpen keresztyén értékeink tudatosításával, még akkor is, ha ez bizonyos EU-s köröknek ütközik a véleményével. A keresztyénség-, és a keresztyénvédelem segélyakcióival, szolidaritásunk állandó lelki és anyagi megbizonyításával azok iránt, akik vállalják a helyben maradást, pedig hitükért olykor életveszélybe is kerülnek.
A legfontosabb tett, minden pozitív tettünk, szolidaritásunk kezdete és vége az ima! A könyörgő, elkérő ima, és a tettek végén a hálaadó, Istent dicsőítő ima. 
 
Nem véletlen, hogy a sok üldözésnek kitett egyiptomi kopt keresztyének között felfedezhettük a nagyszerűMaggie Gobrant, a kopt Teréz anyát, aki ma már Szent István Gyermekei Alapítványával közel 100 iskolában, gyermekotthonban adja tovább szeretetével, imáival, csodálatos elmélkedéseivel, oktatói szolgálatával, spiritualitásával a keresztyén értékeket a muszlim világban, és a muszlimok számára is érthetően kommunikálva azt, főleg a szegények között. A szeretet mindenki számára érthető nyelvén. A Krisztus-ügyüldözések ellenére is megy tovább. Imapéldaként a svájci protestánsok üldözöttekért mondott hivatalos liturgiai imáját jegyzem ide némiképpen átdolgozva a mai helyzetre.
Ima az üldözöttekért és az üldözőkértIrgalmas Istenünk, azokért könyörgünk ma, akik elnyomják embertársaikat, üldözik, megalázzák választott népedet és gyermekeidet. Vedd el szívükből a gyűlöletet, fékezd meg a gyilkos indulatot, a lenézést és a vallási fanatizmust. Könyörgünk Hozzád, Atyánk, Istenünk a hatalmasokért és a befolyásos emberekért: adj nekik elszántságot, hogy küzdeni tudjanak a vallásszabadságért és a szolidaritásért. Ébressz bennük felelősséget a vallási okok miatt üldözöttekért, megvetettekért és diszkrimináltakért. Imádkozunk Hozzád minden bebörtönzött, vagy menekülő keresztyén testvérünkért, s azokért, akik rendíthetetlen, erős hittel néznek szembe gyilkosaikkal, és Érted készek mártíromságot is vállalni. Tedd bizonyossá őket afelől, hogy minden múló perc, a szenvedés keserű pohara is Hozzád viszi őket mind közelebb. Hazafelé, ahol nem lesz többé könny és fájdalom. Őrizd meg a Te Fiadba, Jézus Krisztusba vetett szilárd hitüket, légy számukra menedék és oltalom a szükség idején, remény a próbákban, vigasztalás a félelemben és a gyászban. És magunkért is hadd könyörgjünk, Urunk, Istenünk! Mutasd meg nekünk azt a módot, ahogyan kifejezhetjük szenvedő testvéreink iránti együttérzésünket, imában és anyagi támogatásban. Légy áldott hazánk Kormányzatának nemes és célirányosan megszervezett segélyakcióiért, hogy a távolból is tudjunk hatékonyan segíteni üldözött testvéreinknek. Tégy bennünket kitartóvá a könyörgésben minden üldözött keresztyénért szerte a világon. Mindenható Istenünk, bízunk irgalmadban, s magasztalunk jóságodért, a Te Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által a Szentlélek közösségében és világosságában. Ámen. (drbl)

 

Forrás: bekefy.agnusradio.ro

4. JÓLÉT ÉS JÓLLÉT ELLENTMONDÁSAI, NEMZETEK BOLDOGSÁGTÉRKÉPEI

VEZETNEK A PROTESTÁNS ORSZÁGOK – HAZÁNK A 84!
 
Szemleíró: Dr. Békefy Lajos
Mindaz, amit az előző cikkekben átgondoltunk, főként a Maddison-féle statisztikák alapján, valamint Cristobal Young vallás és gazdasági növekedésre vonatkozó kutatásai nyomán, világosan bizonyították a transzatlanti protestáns országok elképesztő gazdasági termelési eredményei hátterében a protestáns munkaetika, s a hitbeli értékek kölcsönhatásának pozitív összefüggéseit. Persze felmerül a kérdés: valóban ilyen tartós, egyértelmű és „a határ a csillagos ég” benyomást tevően a happy-fejlődés? Nyilvánvalóan nem. Mégis vannak az utóbbi két évtizedben olyan kutatások, felismerések, melyek alátámasztják azt a véleményünket, hogy mind a materiális, mind a poszt-materiális teljesítményben és értékképzésben a hitnek, a vallásosságnak jelentős felhajtó ereje van.
Jólét és/vagy jóllét? Mit jelez az Easterline-paradoxon? A pénz nem feltétlenül boldogít
 
Valóban, komoly kérdés: a gazdasági jólét automatikusan magával hozta-e a jóllétet, a megelégedést, a boldogságot is egyéni s nemzeti szinten? A gazdagok tényleg boldogabbak, mint a szegények? Vagy éppen a szegénységben lelhetőek fel olyan poszt-materiális értékek, melyek megelégedéshez, boldogsághoz vezetnek? Általánosságban megállapítható: ma már semmi sem olyan egyértelmű, aminek gondolná az ember. De nézzük a csak a konkrétumokat!
Richard Ainley Easterlin (szül. 1926) amerikai gazdaságkutató, egyetemi tanár. Munkásságának súlypontjai: boldogság és életminőség-kutatás, demográfia és gazdaságtörténet. Kiváltképpen sokat és folyamatosan foglalkozik a boldogság, valamint a gazdasági növekedésnek az összefüggéseivel mind az egyéni, mind a közösségi élet területén, mind hazájában, az USA-ban, mind pedig nemzetközi kitekintéssel. Nevét világszerte az a cikk tette ismertté, amit 1974-ben publikált „A gazdasági növekedés boldogabbá teszi az emberi sorsot?” címmel. Nemzetközi összehasonlító kutatásokat végzett, ezekben azt kutatta, hogy a II. Világháború vége és 1970 közötti időszakban a szubjektív boldogság és a növekvő gazdasági teljesítmény, több GDP, az arányos teljesítmény emelkedése következtében növekszik-e a szubjektív elégedettség, vagy boldogság.Arra az eredményre jutott, hogy a viszonylag átlagos bevételek és az elégedettség összefüggései ellentmondnak a nagy bevételek és az elégedettség, boldogság összefüggésének. Másképpen fogalmazva ugyanezt: egy adott ország GDP-jének növekedésével nem növekszik együtt a szubjektív elégedettség vagy boldogság szintje. A hazai irodalomban nagyon jó összefoglalását nyújtja a témánakFromann RichárdNemzetek boldogsága és annak forrása az Easterlin-paradoxon tükrében c. tanulmánya. A fentebb közölt grafikon azt mutatja, hogy a növekvő gazdasági jólét és a szubjektív jóllét milyen összefüggésben állnak egymással. A vizsgált időszak 1946-1989, az országok: USA, Franciaország és Japán. (Kettő keresztyén többségű, a harmadik keleti vallások többségét mutató ország). S mi látható? Tökéletesen az a paradoxon, amit Easterline-paradoxonnak nevez a szakirodalom: a jövedelmek rohamos és nagy léptékű növekedésével nem hogy nem járt együtt a szubjektív elégedettség, a jóléttel a jóllét, hanem stagnált, sőt fordított arányban, csökkent.
Vannak olyan felmérések is, melyek az elégedettség és a gazdasági teljesítmény közötti kifejezetten ellentétes viszonyról tudósítanak (pl. Robert Lane kutatásai az USA-ban, aki 2001-ben „A boldogság elvesztése a piaci demokráciákban” címen írt könyvet). Vannak, akik kutatásaik alapján „plafon-hatásról” írnak. Azaz: a létfenntartáshoz szükséges javak megszerzéséig, alacsonyabb jövedelmi szinten még erős az összefüggés az anyagi helyzet és a szubjektív elégedettség, boldogság között, de egy bizonyos anyagi szint fölött ez a kapcsolat erősen meggyengül. Van, aki azt állítja, hogy 10 000/éves dollár bevétel fölött a pénz boldogságnövelő ereje már nulla.
A boldogság bibliai, teológiai meghatározásai – paradoxon Pauli Easterlin előtt 2000 évvel!
 
Nem kell sokat töprengeni ahhoz, hogy a bibliai teológiai boldogság meghatározás milyen. Elég Jézus Hegyi Beszédére (Máté 5,3-11) utalnunk. Ennek bármelyik boldogság-Igéjétvesszük szemügyre, az a boldogság, amiről az evangélium beszél, nem hogy poszt-materiális érték, hanem egyenesen transz-materiális, azaz anyagiakon túli, meg merem kockáztatni, így is igaz: pre-materiális érték, ami még az anyagiak szűkössége közben is a megelégedettség maximumát képes biztosítani. A bibliai-újszövetségi, első renden pálimegelégedettség locus classicusai, klasszikus igehelyei között szerepel a Filippi 4,11 és következők, ahol az apostol elmondja: „Én megtanultam, hogy elégedett (autarkészgörögül, sufficiens latinul) legyek azzal, amim van”. Az ókori görög erkölcsfilozófiában, Jézust megelőzően, de az ő idejében is a megelégedettség, amit a modern teológia azönkorlátozás (Selbstbegrenzung), önvisszafogás (Selbstzurücknahme), önmérséklet kifejezéssel ad vissza, az egyik legnagyobb erény volt! Ezért dicsérte például a sztoikus Diogenész Szókratészt, hiszen ő megelégedett és kegyes férfiú volt. Aki megelégedett – így a görög gondolkodás –, az képes függetleníteni magát a körülményektől. És a megelégedettség ebben az értelemben tanítható/tanulható (melyik hazai iskolában tanítják, mit beszélek! Egyáltalán hol, milyen szinten említik meg ezt?!). Ezért fogalmaz így Pál: „Én megtanultam…tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt” (Fil 4,12). A körülményektől való függetlenedés azt jelenti, hogy a szükségletek megelégítésének van egybibliai-spirituális, teológiai, transzmateriális dimenziója, amit lejjebb az apostol így fejez ki: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségleteket (paszan khreian hümón görögül, omne desiderium vestrum latinul) az ő gazdagsága szerint” (Fil 4,19). Ezt nevezhetjük az igazi paradoxonnak, paradoxon Pauli-nak, kétezer évvel megelőzve Easterlin paradoxonát!
Más helyütt a megelégedést Pál nagy nyereségnek, nagy lelki profitnak, nagy haszonnak (poriszmosz megas görögül, quaestus magnus latinul) nevezi, ami a pietásnak, a kegyességnek, a hitnek a tulajdonsága, velejárója (1Tim 6,6). A boldogság teológiai, bibliai értelemben mindenképpen a hit velejárója, ami a megelégedettségben ismerhető fel az emberek között. Tehát nem pénzfüggő, nem GDP függő, nem karrierfüggő, hanem transz-materiális érték, hitfüggő, Isten-függő nem materiális érték. (Az Újszövetségben, az evangéliumokban a megelégedettség szó tizenegyszer fordul elő. Az ezzel összefüggő boldogság = makariosz szó több, mint 50x!). Az Újszövetség így akár a transz-materiális vagy pre-materiális boldogság manifesztumának, a megelégedés kiáltványának, Manifestum Pauli-nak is tekinthető.
A boldogság 20. századi, nem teológiai meghatározásai
 
Mindez a rövid teológiai kitekintés annyiban volt szükséges, hogy belássuk: milyen elképesztő konszonanciák, évezredeket áthidaló, összekapcsoló hasonlóságok, sőt egyezésekvannak a különféle boldogság-értelmezések között. Az egyéni és nemzeti boldogságnak többféle meghatározása létezik. Legismertebb, s talán legáltalánosabban elfogadott meghatározása az SWB rövités mögött rejlő „Subjective Well-Being”, azaz egyéni jóllét. A fentebb kitett grafikon megalkotója, az amerikai Edward F. Diener (szül. 1946) és munkatársai voltak azok, akik kutatták a személyes jóllét értelmi és érzelmi feltételeit. Szerintük az boldog, az egyénileg megelégedett, aki kielégítőnek találja az életét, pozitív érzelmeket gyakran, negatív érzelmeket ritkán él meg. Szondy Máté (szül. 1979) magyar klinikai szakpszichológus szerint az egyéni jóllét három összetevője: 1) elégedettség az élettel, 2) a pozitív érzelmek magas szintje, 3) a negatív érzelmek alacsony szintje. Van, aki két fogalomra bontja a boldogságot (Wattermann, Ryan-Deci). Az eudémonikus boldogság az, amikor a tevékenységek okoznak örömet. A hedonikus boldogság az, amikor a szükségletek kielégítése okoz örömet.
Nemzetek boldogságszintjei – vezetnek a protestáns országok, de hazánk a 84!
Az adatok 1995-ből származnak! A szubjektív boldogság-elemzés mellett nagy irodalma, még inkább jelentősége van a nemzetek boldogságszintjének, megelégedettségének, tehát belső kiegyensúlyozottságának, teljesítményeinek,esetleg robbanásveszélyes konfliktusainak. Ezek a kutatások még inkább alátámasztani látszanak azEasterline vagy a Páli Paradoxont, (közvetve ismételtennagy cáfolatát hozva az évtizedeken át sulykolt kommunista ideológiai demagógiának, mi szerint a lét határozza meg a tudatot. Abszolút nyilvánvalóvá téve, hogy a tudat határozza meg, befolyásolja döntően a létviszonyokhoz történő emberi viszonyulástmagatartás formáit!)A nagyvilágban folyó értékkutatások egyik jelentős nemzetközi központja, a World Values Survey 2006. évi felmérése szerint a világ legboldogabb országai: Puerto Rico és Mexikó, majd utánuk következik néhány klasszikus protestáns ország: Dánia, Izland, Svájc, Észak-Írország, Írország. Az Easterlin-paradoxonnak megfelelően, mintegy alátámasztásként, a világ leggazdagabb, legbefolyásosabb országai nincsenek az első tízben! Az USA a 15., Nagy-Britannia a 25., Németország és Franciaország a 26-27. helyen áll. Az sem véletlen, hogy a klasszikusan protestánsskandináv országok, de a katolikus Latin-Amerika egyes országai is az elsők között találhatók. Egy másik, az élettel való elégedettség 10 fokú skáláján meglepően, de az Easterline és a páli koncepciónak megfelelően az első helyen Costa Rica áll (8,5 pont), utána a protestáns Dánia következik (8,3), majd az ugyancsak protestáns Izland (8,2), és a túlnyomóan még mindig protestáns Svájc (8,0). Döbbenetes, és komoly vizsgálódás kérdését képezheti: hazánk 5,5 pontos elégedettségi mutatóval miért foglal helyet a „boldogtalanabb” nemezetek sorában, a 84. helyen – 1995-ben?!
Posztmateriális értékek – ismét protestáns „vezetés”
A mellékelt ábra az 1995. évi nemzetközi anyagi helyzet és a történelmi örökség alapján vázolja fel a világtérképet. Ugyanis az egyéni és a nemzeti szintű boldogságkutatással foglalkozó vizsgálódások azt mutatták ki, hogy nem a gazdasági, hanem a kulturális, nem az anyagi, hanem a szellemi javak és értékek dimenziójában kell keresni a boldogság meglétének vagy hiányának az okát.
Az sem véletlen, hogy éppen a holland protestáns alapítású egyetem, a Michigan University nagyszerű professzora, Ronald F. Inglehart (szül 1934) és munkatársai kezdték el a poszt-materiális értékek kutatását. A világ országait ők a kulturális aspektusok alapján külön csoportokba foglalták, a gazdasági és a szubjektív jólléti értékek alapján. A fentmellékelt ábra világosan mutatja, hogy a történelmi örökség és az anyagi helyzet alapján élesen elkülönülnek egymástól a volt szocialista országok és a történelmileg protestánsként nyilvántartott országok: USA, Svájc, Hollandia, Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország, Észak-Írország, Izland, Britannia, Németország, de itt van a már sokkal vegyesebb Új-Zéland, Ausztrália, Kanada is. Szorosan hozzájuk zárkózik fel Itália, Franciaország, Japán, Ausztria…
(Folytatjuk az Inglehart-féle értéktengellyel, ami a világ országainak az elhelyezkedését mutatja az értéktérképen, részben világvallások szerinti elosztásában, majd a hazai helyzet rövid áttekintése következik)…

 

3. rész – A BIBLIA KULCSSZEREPE EURÓPA GAZDASÁGI FELLENDÍTÉSÉBEN

“A reformáció és egyházai ‘a tudás vallását’ hozták el az emberi történelemben”
 
A Biblia és a protestánsok szerepe Európa újkori gazdasági fellendülésében (3.)
Angus Maddison skót református gazdaságtörténész közgazdaságtani módszereivel és statisztikáival támasztotta alá az európai protestantizmus szellemiségének, lelkiségének felhajtó erejét a gazdaságban. Aztán másokkal együtt Cristobal Young fiatal angol közgazdásznak a stanfordi egyetemen folytatott kutatásai alapján jártunk utána annak, milyen sokrétű összefüggés ismerhető fel vallás (elsősorban a protestantizmus) és a gazdasági növekedés között Nyugat-Európában 1500-2000 között. Mi magyarázza tehát a protestáns Európa többszázados gazdasági dominanciáját?Weber és Tawney, valamint Maddison koncepciói után a fiatal brit közgazdász a protestantizmus gazdasági felhajtó erőinek erőművében felfigyelt olyan komponensekre, mint a nevelés, a művelődés szerepe, ebben pedig a Biblia nélkülözhetetlensége. A Biblia gazdasági faktor?
Gazdaságetikai szemleíró: Dr. Békefy Lajos
A nemzeti nyelvű Biblia és a nevelés gazdasági jelentősége
 
A gazdaságtörténet kutatója, Richard Easterlin volt az, aki feltette ezt a kérdést: Miért nem fejlődött egyenlőképpen az egész világ? A szembetűnő gazdasági fejlődés Európában, annak is protestáns országaiban véleménye szerint mélyen összefügg azzal az ismeretanyaggal, ami az új termelési technológiák oktatásán nyugszik. A modern kor és a középkor közötti hatalmas különbség részben annak a függvénye, hogy az elmúlt néhány évszázadban óriási mértékben megnövekedett a technikai ismeretek tárháza. A II. Világháború után bebizonyosodott, hogy lebombázott városokat milyen gyorsan lehetett újjáépíteni ott, ahol otthonosak voltak a modern technikák. A „kapitalizmus” szó azért megtévesztő – érvel Easterlin –, mivel nem feltétlenül a felhalmozott tőke az, ami egy országot gazdaggá és virágzóvá tesz. A reformáció döntő kulturális esemény és fordulópont volt a kapitalizmus fejlődésében. Szó szerint hatalmas értéket hozott létre a vallási világban. A katolicizmusban a klérus magyarázta, értelmezte Isten Igéjét a hívők számára. Azt gondolták, a Biblia túl bonyolult dolog ahhoz, hogy a köznép megértse. A protestantizmus ezzel szemben azt a nagy motiváló erejű felismerést hozta a világra, miszerint „minden hívő az általános papságban” részesül, azaz mindenki maga tanulmányozhatja a Bibliát, ha megtanul olvasni. Így Istennel, vallásával személyes és közvetlen kapcsolatba kerül. Ez nagy ugrás volt ahhoz képest, hogy addig a Bibliát leginkább csak latin nyelven lehetett olvasni. A protestánsok hatalmas és gyors, de minőségi munkát végeztek azzal, hogy a Bibliát lefordították arra a nyelvre, amit a korabeli emberek éppen beszéltek, és az evangelizációval megindult a tömegnevelés. A középkor, azt lehet mondani, hogy órákon belül kezdett omladozni, méghozzá nem is gazdasági okok és eszközök révén, hanem az emberi tőkébe, a tudásba, a nevelésbe történt nagy fokú invesztálás révén.
Skócia példája: helyi iskoláztatási adó
A református Skócia jó példa erre. A skót reformáció, ami 1560 körül teljes kibontakozásra jutott náluk, alapvető elvként fogalmazta meg a szegények szabad nevelését, oktatását. Talán a világon először Skóciában vezették be 1633 körül az ún. helyi iskoláztatási adót. A skót evangéliumi felvilágosodás enélkül nem születhetett volna meg. Ez a szemlélet és gyakorlat adta a világnak az olyan kiváló elméket, mint David Hume (1711-1776) filozófus, történész, közgazdász, esszéíró, a skót felvilágosodás egyik legnagyobb alakja, vagy Francis Hutcheson (1694- 1746), aki egy neves skót református család fiaként filozófiatörténetet művelt, vagy Adam Ferguson (1723-1816), aki a szociológia és a politikai filozófia első művelői között volt.
És persze nem hagyható figyelmen kívül a modern közgazdaság-tudomány atyja, Adam Smith(1723-1790) neve. A skót tudósok ebben a korszakban szinte a világ valamennyi számottevő országának tudósait megelőzték. Ezért írhatta Voltaire: „Mi mindnyájan Skóciára tekintünk, amikor a civilizáció eszméit keressük”. Lám, az egészséges hit milyen csodát művelt! A tapasztalati, mennyiségi vizsgálat és vizsgálódás volt valamennyiük tudományának a fő jellegzetessége. Ezek figyelembe vételével az a cikkünkben idézett brit közgazdásznak is – másokkal együtt – a következtetése: a protestáns országok lényegesen többet invesztáltak az oktatásba és a nevelésbe másoknál. 
protestáns országok többet fektettek a tudásba – így lett areformáció „a tudás vallása”
Easterlin kutatásai során kimutatta: 1830 körül az európai és újvilágbeli protestáns országokban sokkal többen iratkoztak be általános és középiskolába, mint a katolikus országokban. Ez az arány Németországban 17% volt, az USA-ban 15%, Angliában 9%, Franciaországban 7%, Olaszországban, Itáliában 3-4% (korcsoport lélekszámából 10 000 főre vetítve). Az első három országban a leghatékonyabb gazdasági felhajtó erő ezzel a három tényezővel függ össze: protestantizmus, humanizmus és a központi kormányok nemzeti integráló szerepe. Luther és Kálvin nyomán elterjedt az a szemlélet, hogy mindenkinek az örök üdvössége attól függ, hogyan tudja alkalmazni a Szentírásban adott kijelentést saját életére. Ez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy az egyéni alkalmazás csak akkor lehet sikeres, eredményes, sőt üdvös, ha ki-ki megtanulja olvasni a Bibliát saját nyelvén – s azt naponta olvassa is. Aki pedig olvasni tud, az oktatható, tehát a gazdasági fejlődésnek a Biblia által lehetővé tett nevelés és oktatás lett az alapja. A humanizmus utalás a főként Skóciában elterjedt evangéliumi felvilágosodásra, amelyik elindította a népoktatást. Nem véletlen, hogy csakhamar kialakult Európa-szerte az a közvélekedés, ami ezt az általános tapasztalatot fogalmazta meg: a reformáció és egyházai „a tudás vallását” hozták el az emberi történelemben.
 
A kutatások során többször is idézte maga Easterlin is a kortárs David Landes közgazdász találó megállapítását: „Az egész iparosodás, és gazdasági fejlődés szíve intellektuális: a technikákra vonatkozó egyre nagyobb tudáshalmaz alkalmazásával és rugalmasságával függ össze”. Ennek alapja pedig a tudás vallása, a protestantizmus, aminekfelhajtó ereje a Biblia. A sola Scriptura.. egyedül a Szentírás… protestáns elve és hite így lett rendkívül jelentős európai, majd világgazdasági tényezővé.
 
(Folytatjuk – A KÖVETKEZŐ RÉSZBEN KITÉRÜNK AZ IZGALMAS EASTERLIN-PARADOXONRA, A POSZTMATERIÁLIS ÉRTÉKEK 21. SZÁZAD ELEJI VIZSGÁLATÁRA ÉS A LEGÚJABB KUTATÁSOK FÉNYÉBEN A PROTESTÁNS TÖRTÉNELMI ÖRÖKSÉG, VALAMINT A NEMZETEK ANYAGI HELYZETE ÉS BOLDOGSÁGSZINTJE KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉSEKRE)…  

Miért a protestantizmus lett Európa újkori  gazdasági felhajtó ereje? (2.)


Az előző részben Angus Maddison skót református gazdaságtörténész közgazdaságtani módszereivel
és statisztikáival támasztotta alá az európai protestantizmus szellemiségének, lelkiségének felhajtó erejét a gazdaságban. Aztán másokkal együtt Cristobal Young fiatal angol közgazdásznak a stanfordi egyetemen folytatott kutatásai alapján járunk utána annak, milyen sokrétű összefüggés ismerhető fel vallás (elsősorban a protestantizmus) és a gazdasági növekedés között Nyugat-Európában 1500-2000 között. Mi magyarázza tehát a protestáns Európa többszázados gazdasági dominanciáját?
Gazdaságetikai szemleíró: Dr. Békefy Lajos
Miért maradtak le a katolikus országok?
Az előző cikk gondolatmenetét ezzel zártuk: Cristobal Young, Angus Maddisonkorszakos gazdaságtörténeti kutatásainak alapján az elmúlt 500 évben három fejlődési szakaszt különböztet meg: a növekvő eltérést az európai protestáns országok javára (1500-1870), a kezdődő stabilizáció szakaszát (1870-1950), és a kiegyenlítődés, a konvergencia szakaszát (1960-2000). A következő részben a különböző, nem materiális hajtóerők, motívumok, hitbeli és gazdaság-lélektani komponensek vizsgálatára térünk ki. Most a Young által felvetett kérdés megválaszolásával folytatjuk sorozatunkat: miért maradtak el és le az európai katolikus országok az elmúlt 300 évben gazdasági teljesítményükben protestáns szomszédaiktól? És milyen motívumok segítettek, vagy jelentettek akadályt ebben?
Motívumok – még mindíg Weber?

Már szinte gazdaságtörténeti és teológiatörténeti dogma, amit 1930-ban a nagy heidelbergi reformációkutató, Max Weber közzétett: a protestáns etikának a kapitalizmusszellemiségére volt jelentős befolyása. Méghozzá azzal, hogy a reformáció a kegyesség és a profitkonvergenciáját, összefüggését hozta létre. A puritanizmus, kivált a kálvini típusú a predesztinációdogmájával hatalmas motiváló erővé vált a keresztyén teológiában, gondolkodásban és életgyakorlatban. Mégpedig azzal a nézettel, miszerint Isten örök tanácsvégzésében, dekrétumában eldöntötte, hogy „vannak emberek és angyalok, akik örök életre, mások örök elvettetésre, halálra rendeltettek”. Ezen a döntésen senki emberfia nem tud változtatni. Így viszont sikerült az üdvösség kérdését kivonni a klérus lelki gyámkodása és rendelkezése alól. Az a kérdés előbb vagy utóbb minden hívőben felmerült: „A kiválasztottak közé tartozom-e vagy sem?”. És a mindennapi életben kellett az kiválasztottságnak visszaigazolódnia. Volt ennek pszichikai és szociális oldal is. A világi aktivitásban mérték meg az ember hitének valóságát és erejét.

Ha valaki gazdaságilag eredményes volt, ez azt is jelentette, hogy ő igazából és eredményesen követi az isteni elhívást. A gazdasági eredményesség a kegyelmi állapot jele volt. Az eredményesség volt a jel, szignál az elhívás valóságáról. A puritán teológia a predesztinációs hittel a gazdasági fejlődés egyik fő mozgatója lett. Ez az intenzív vallási gyökerű szemlélet hatotta át a gazdasági szemléletet is, és lett akapitalizmus szellemiségének és lelki hajtóerejének, humán energiájánakegyik fő jellemzője – fogalmaz Young. Weber ebből vezeti le azt, hogy a reformáció kialakította az evilági aszkézis szemléletét az anyagi természetű dolgokkal kapcsolatban. Nem a birtoklás, hanem a fegyelmezett, a bevétel, a profit arányától tudatosan kisebb mérvű, korlátozott, mérsékelt fogyasztásra törekvés jellemezte a puritán embereket. Korlátozott fogyasztás, s a munka intenzitása által kifejezett kiválasztottság-hit nagy termelékenységet vont magával.

A reformáció a gazdasági gondolkodás szekularizációja?
 
Érdekes szempontot vetett fel Weber kortársa, Richard Henry Tawney,akinek a könyve 1926-ban jelent meg New Yorkban Vallás és a kapitalizmusfelemelkedése címmel. Ebben rámutat: az 1500-as években a gazdaság még az etika témája volt, az etika pedig a teológiához tartozott. Az egyház ellenőrzése alatt tartotta tehát a gazdasági életet is. Ehhez képest az elkövetkező 200 évben bekövetkezett a gazdasági gondolkodás szekularizációja, kivonulása az egyházi befolyás alól. Szerinte ez lett az igazi hajtómotor. A kálvinizmus volt az, amelyik ehhez nagyban hozzájárult azzal, hogy a gazdasági életet is a megszentelődés területének nyilvánította. Aztán a puritanizmus jelentette a „vaskorszakát a kollektivizmusnak” is. Új közösségtudat formálódott: a helyi, a gyülekezeti, az alsó szintű, amely az első szint volt minden közéletiséghez. Az angol polgárháború végére (kb. 1650) a protestantizmus – így Tawney érvelése – kivonta magát mindenfajta morális tekintély ellenőrzése alól a piacon, a haszonelvűséget téve meg a gazdasági tevékenység céljául. Munka és vállalkozás vallási motívumon nyugodott. Aztán egyre inkább ez a nézet uralkodott el: „Az üzlet egy dolog, a vallás meg egy másik”. Ez volt a nagy ugrás a középkori egyházi kontroll alóli megszabadulás érdekében. A laissez faire gazdaságfilozófia tehát először a protestáns világban terjedt el, és csak később jelent meg a katolikus országokban. Megállapíthatjuk tehát, hogy a reformáció vezetett a szekularizációhoz, a piacgazdaság morál alóli kivonásának és kivonulásának a jelenségéhez. De nem az elmoráltalanodáshoz! Egyfajta gazdasági erkölcs kezdett szintén megfogalmazódni. A folytatásban majd megvizsgáljuk Young koncepciója értelmében a nevelés, az írásbeliség, a nemzeti nyelvű Biblia és más tényezők szerepét a protestáns gazdasági fejlődésben.

1.MIÉRT A PROTESTANTIZMUS EURÓPA ÚJKORI GAZDASÁGI FELHAJTÓ EREJE?

Miért a protestantizmus lett Európa újkori gazdasági felhajtó ereje? (1.)

A skót származású református Angus Maddison (1926-2010) világgazdasági szakértő, kutató professzor életének java részét holland egyetemeken töltötte. Több, mint 40 éven át vizsgálta a nemzetgazdaságok és a világgazdaság fejlődését Jézustól 2010-ig. Grandiózus statisztikai összehasonlításai igazolták a múlt század elején Heidelbergben alkotott két nagy történész, Ernst Troeltsch (1865-1923) és Max Weber (1864-1920) kutatásait. Ők a protestantizmusban ismerték fel Európa újkori kimagasló szellemi és anyagi fejlődésének a motorját. Két emberöltővel később Maddison pedig közgazdaságtani módszereivel és statisztikáival támasztotta alá elődei megállapításait. Most Cristobal Young fiatal angol közgazdásznak a stanfordi egyetemen készített összefoglaló tanulmánya alapján járunk utána annak, milyen sokrétű összefüggés ismerhető fel vallás (elsősorban a protestantizmus) és a gazdasági növekedés között Nyugat-Európában 1500-2000 között. Mi magyarázza tehát a protestáns Európa többszázados gazdasági dominanciáját?

Gazdaságetikai szemleíró: Dr. Békefy Lajos

A protestáns etika és egyéb tényezők hatása a kapitalizmus szellemiségére és a gazdaságra

Max Weber híres könyve (A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, amit 1904-5-ben írt – majd 1934-ben jelent meg önálló kötetként hazájában, magyarul először 1982-ben) megjelenése óta alig vitatott feltételezés és tény, hogy Európa gazdasági nagy ugrásában, a világ élére kerülésében főként a reformáció kora óta a vallásnak, illetve a hitnek, valamint az általa motivált életszemléletnek, magatartásformáknak döntő szerepük volt. Az sem kétséges az adatok és tények alapján, bár eléggé hallgatás fedte igazság még ma is hazai tájainkon, hogy a gazdasági prosperitásban a protestánsok évszázadokon át a katolikusok előtt jártak. Az 1700-as évektől a protestánsok – főként Hollandia és Anglia – egyértelműen átvették a gazdasági vezetést kontinensünkön az egy főre eső nemzeti GDP mutatói szerint is. Aztán az olló vagy a szakadék egyre csak nőtt a következő 250 évben. De ez a szembetűnő protestáns előny nem csak a protestáns etikával volt magyarázható – figyelmeztet Cristobal Young. Ebben szerepet játszott még az egyre erőteljesebb szekularizáció, azaz a gazdaság önállósulása, s a vallási kontroll csökkenése éppúgy, mint a katolikus ellenreformáció, s az atlanti rabszolga kereskedelem is. De legalább ekkora súllyal a protestáns nevelés (a puritanizmus, a munka és az istentisztelet összefüggése, az egyéni felelősségtudat erősödése), s a Biblia önálló olvasása és mindennapi „használatának” a növekvő befolyása is. Tehát pozitív és negatív, belső és külső, vallási, szellemi trendek – még ha eltérő súllyal is – egyaránt szerepet játszottak, miként az anyagi motivációk is ebben a különös felvirágzásban.

A reformáció korától indul a bizonyító tények felsorakoztatása

A francia-angol szerzőpáros, J. Delacroix és F. Nielsen 2001-ben közzétett tanulmányában található az a táblázat, amiben az 1870-es évekre kialakult európai vallási arányokat közlik protestáns, katolikus bontásban.

Mit látunk ennek alapján?  Zölddel jelöltem a protestáns többségű európai országokat, melyek közül 1870 körül a skandináviai országok esetében szinte 100%-os volt a protestáns, főként evangélikus többségű lakosság. Azokon a területeken a protestantizmus államvallás volt. Pirossal jelöltem az európai katolikus országokat, ahol az adott években az abszolút katolikus többséget Itália, Spanyolország, Portugália, Belgium és Franciaország esetében figyelhetjük meg.



Különbségek személetben és viselkedéskultúrában

Az ábrán a kékkel jelölt országok katolikus többségűek, a vöröses barnával jelöltek protestáns többségűek. A reformáció indulása idején, 1500-tól egyértelmű volt a katolikus országok gazdasági előnye. Száz év múlva az előny már csökkent. A nagy váltás az 1700-as évekre esik, amikor látható módon megugrott a protestáns országok egy főre eső GDP-je. Ekkor 250 dollár volt az egy főre eső különbség a protestánsok javára, 1820-ban ez már 400 dollárt tett ki. 1850-re a különbség közel 500 dollár volt. Ez a trend a további évtizedekben is tartott.  Ez annál is inkább meglepő, mivel a vizsgált 1500-1850 közötti 350 évben következtek be a nagy kolonializációk, gyarmatosítások, amiben éppen a katolikus országoknak volt leginkább szerepük. Például Portugáliának, a gyarmataihoz képest „mini országnak”. Hajóikkal már 1488-ban a Jó Reménység foka előtt a korabeli iszlám országokig is megtalálták a hajózási utat Indián keresztül. 1500-ban felfedezték Brazíliát, s ők lettek az atlanti rabszolga kereskedelem fő tényezői és haszonélvezői. Ennek ellenére az „anyaország” Európa egyik legszegényebb területe maradt, ami nem katolicizmusával függ össze első renden, hanem az igazságtalan elosztással, meg azzal, hogy a „rablógazdálkodás” szemlélete, s mindaz, ami korrupcióban és egyébben ebből következett, messze a katolikus hitvilágtól, az ország belső fejlődését valósággal megölte. Ez tehát egy nagyon ferde gondolkodásmódot is jelez. A könnyű haszonszerzés mentalitását, meg az emberkereskedelem nagyfokú terjedését és kihasználását. A helyzet a másik latin-európai gyarmati nagyhatalomnál, Spanyolországnál sem volt sokkal kedvezőbb. Ez az ország sem volt képes az egy főre eső évi GDP-t számottevő belső növekedésre fordítani.

Itáliával némiképpen más volt a helyet. Az 1500-as években Európa leggazdagabb országa volt, 25%-kal nagyobb volt az éves GDP-je, mint Belgiumnak, 45%-kal magasabb, mint Hollandiáé, a későbbi protestáns fejlődés leggazdagabb országáé. A gyarmatosítás időszakában megtorpant az olasz gazdaság, 1820-ra pedig csaknem minden országban jobb volt a GDP-arány az olaszénál. Úgy tűnik, hogy ahol a birodalomépítés beindult, ott nagyobb volt, de aránytalanabb is a nemzeti össztermék megoszlása. A nagy gyarmatbirodalmak anyaországaiban nem indult meg az iparosodás olyan erőteljesen, mint azt a bevételi viszonyok indokolhatták volna. Bizonyos rétegek elképesztő luxusában és az egyre több háborúban pazarlódott, pocsékolódott el a gazdasági erejük. Ez is szemlélet és viselkedéskultúra függvénye volt, nagyon is.

És a protestáns országokban? Gazdaságetikai és hitalapú szárnyalás

ház – haza – egyház triásza

A reformációt követően egyre inkább kirajzolódott Európa térképén az „új hit” terjedésének növekvő területe és pozitív következménye. A mellékelt térképen protestáns területeket jelöl a rózsaszín (főként evangélikusokat), a szürke főként kálvinistákat, a barna anglikánokat. A piros pontocskák hugenotta központok jelenlétét mutatják. A világosbarna a római katolikus területeket mutatja. Az arány összességében a protestánsok felé jelez nagyobb területi többletet.

Az európai protestáns országok között Hollandia és Anglia fejlődése igen erőteljes növekedést mutat. Hollandiában 1500-1700 között a GDP növekedése 180%-os volt, Britanniában 75%-os. Mindkettő elképesztően magas. Összességében kétségtelen, hogy minden protestáns országban szembetűnő volt a növekedés. Életszemlélet, a hit puritanizmusba és munkaszeretetbe hajló protestáns sajátosságai, syllogismus practicusai, gyakorlati következményei jelennek meg történelemformáló energiaként és dinamikaként. Meg némiképpen a szülőföld felvirágoztatásának, a ház-haza-egyház együttes prosperáltatásának a közösségi etikája. Ez a szándék eredményezte azt, hogy a két protestáns ország nem a gyarmataik biztosította előnyök szűk körű felélésében vált naggyá, hanem az anyaország belső, saját erőre, hitre és munkára támaszkodó fejlesztésében is. A kereskedelem és az ipar a belső piacot és jólétet is megmozgatta. A kálvinista Amszterdam 1602-re csatornáival a világ legforgalmasabb keredkedelmi központja és áruelosztó kikötője lett. A skót szigorú presbiteriánus, református mérnök és feltaláló,James Watt (1736-1819) fegyelmezett és racionális – mindkettő sajátosan kálvinista vonású – életszemléletével nagymértékű ipari teljesítményekre alkalmassá fejlesztette a gőzgépet. Honfitársa, Adam Smith (1723-1790), az ugyancsak skót nemzeti református egyház tagja, a racionalitás és a morál, a filozófia és a nemzetgazdaságtan kiemelkedő művelője, a politikai gazdaságtan megalapozója, s a szabályozott kapitalista fejlődés történelmi léptékű megtervezője volt. Mindkettőjük szellemi és tudományos befolyása hatalmas lökést adott az iparosodásnak a nyugati, első renden protestáns világban. Nevük, s az a fejlődés, amit ők felgyorsítottak a protestáns országokban világszerte és Európában, maradandóan összekapcsolta a vallási, hitbeli attitűdöket és a gazdasági prosperitást.   Olyannyira, hogy a mellékelt grafikon számai alapján megállapíthatjuk: a protestáns Európa 1850-1940 között csaknem kétszeresére fejlesztette nemzetgazdasági potenciálját (protestáns országok növekedése a jelzett időszakban 223%, a katolikus országoké 137%). Az ipari nagyhatalmak és a fejlődés erőgépei a protestáns országok lettek. Az országok nemzetgazdaságára vetítve az 1850-1940 közötti fejlődést, szembetűnő, hogy a legnagyobb százalékos növekedést a „kálvinista és puritán” Svájc mutatja 330%-kal, majd Németország következik (vesztes I. Világháború ellenére vagy éppen ezért?!), 278%-kal. Utánuk a skandináv országok jönnek 277-244%-os növekedési rátával.

Ezzel összevetve: a legnagyobb arányú fejlődés a katolikus országok között Itáliában mutatkozott 160%-kal, majd Franciaországban 153%-kal. Őket Belgium és Ausztria követte 147, illetve 140%-kal. A sort az egykori gyarmati nagyhatalom, Portugália zárta, 75%-os növekedéssel. Ami alig érte el a stagnálás szintjét. Hasonlóképpen járt Spanyolország is. A vezető protestáns ország, Svájc, illetve a sorzáró katolikus Portugália között az 1850-1940 közti időszakban a fejlődési mutatók 255%-os eltérést mutatnak!

A drámai különbségek az 1940-es évektől kezdődően kezdtek csökkenni. Európa legutóbbi 500 éves gazdasági fejlődése során a protestáns országok hatalmas megugrása a katolikus országoktól alátámasztja a mentális, gondolkodásbeli, a hitbeli és gyakorlati etikai életszemléletből származó sajátosságok felhajtó energiáját. Napjaink fiatal brit közgazdásza, Cristobal Young, Angus Maddison korszakos gazdaságtörténeti kutatásainak alapján az elmúlt 500 évben három fejlődési szakaszt különböztet meg, amit a fentiekben próbáltunk röviden felvázolni: a növekvő eltérést az európai protestáns országok javára (1500-1870), a kezdődő stabilizáció szakaszát (1870-1950), és a kiegyenlítődés, a konvergencia szakaszát(1960-2000). A következő részben a különböző, nem materiális hajtóerők, motívumok, hitbeli és gazdaság-lélektani komponensek vizsgálatára térünk ki. (Folytatjuk)

Forrás: bekefy.agnusradio.ro

NAGYON JÓ HÍR POLITIKUS SZÁJÁBÓL: “Minden gyermek Isten drága ajándéka”

 
 
Trump elnök:
 
 “Minden 
 
gyermek Isten 
 
drága 
 
ajándéka”
 
Az amerikai elnök felszólította a 
 
szenátust: 
 
szavazzák meg az abortusz ellenes 
 
törvényt
MENETELÉS AZ ÉLETÉRT
Donald Trump az első amerikai elnök, aki élő adásban nyíltan a „Menetelés az életért (March for Life)” mozgalom mellé állt. A March for Life a világon jelenleg a legnagyobb tiltakozó mozgalom, amelyik az abortusz ellen lép fel. „Hivatali időm alatt legelsősorban a Függetlenségi Nyilatkozatot fogom védelmezni, ami kimondja az élethez való jogot” – fogalmazott Trump elnök, amit hatalmas taps kísért. A Fehér Ház Rózsa-kertjében elmondott beszédét tízezrek hallgatták a washingtoni felvonuláson.
SZÍVVEL, LÉLEKKEL, IMÁDSÁGGAL
A továbbiakban így fogalmazott az elnök: A March for Life olyan mozgalom, amit a szeretet hívott életre. A résztvevők szeretik családjukat, szomszédaikat, nemzetüket és minden megszületett vagy még meg nem született gyermeket. Ők ugyanis hisznek abban, hogy minden élet szent, és minden gyermek Isten drága ajándéka. A mozgalom aktivistái segítettek abban, hogy amerikaiak tízezrei születhettek meg, és abban is, hogy elérjék, megvalósítsák Istentől elkészített lehetőségeiket. Trump elnök és a mozgalom támogatói védelmezik az élet szentségét és a családot, ami a társadalom alapja. A mozgalom csak akkor lesz eredményes, ha szívvel, lélekkel és imádsággal törekszenek céljaik elérésére. Az élet a legnagyobb csoda – hangsúlyozta az USA elnöke.
20. TERHESSÉGI HÉT UTÁN TILOS! – A SZERETET MEGMENTI AZ ÉLETET
Megfigyelők rámutatnak: az USA azon kevés államok egyike jelenleg a világon, ahol a 20. hét után is megengedik a terhesség megszakítást. Ezt az elnök nagyon megtévesztőnek tartja, s követelte, hogy ezen változtassanak. Október elején a Képviselő Ház az abortusz jogot megszigorította. Azaz: megtiltják a 20. terhességi hét utáni abortusz lehetőségét. Az elnök felszólította a szenátust, hagyja jóvá ezt a törvényt, és terjessze fel azt az elnökhöz aláírásra és nyilvános kihirdetésre. Egy évvel ezelőtt az USA elnök-helyettese, Mike Pence szólt a March for Life mozgalomhoz. Az elnöki megnyilatkozást az idén úgy vezette be, mint ami az amerikai történelemben először annak az elnöknek a szájából hangzik el, aki a legtöbbet tette az életért, és az abortusz ellen. Idén a 45. „életmenet” jelszava ez: „A szeretet megmenti az életet”. (Forrás: pro-medienmagazin.de/2018/01/20 – szemlézte dr. békefy lajos)
 
 

ISTENHEZ VONZÓ KERESZTYÉN TEMPLOMCSODÁK (1.)


 
 
Kőbe, fába, üvegbe komponált zsoltárok, lenyűgöző „Isten-fészkek”
 
 
 
ISTENHEZ VONZÓ KERESZTYÉN TEMPLOMCSODÁK A 21. SZÁZADBAN (1.)
A keresztyén templomépítészet, a szakrális architektúra közel kétezer éves. Hatalmas korszakai voltak, a puritán román kori stílustól az égbe szökkenő gótikán át a pompázatos katedrálisokig. Míg aztán a 20. században egyre inkább a funkció, nem a pompa vagy a látvány, hanem a láttatás került előtérbe. És a 21. századra az elképesztő formagazdagság, meghökkentő vonalvezetés, belső terek fényjátéka sem önmagáért szól, hanem Istenért – Istenről. Sőt: Istenhez szólít, hív. A modern építészettechnológiai lehetőségek segítségével a tervezők fantasztikus templomkölteményeket produkálnak. Lenyűgözően foglalják le a szabad térből a szakrális teret az építmények változatos formáival. Majdhogy nem ahány templom, annyi modern irányzat. Azért e gazdagság, mert Ő nem lakik kézzel csinált templomokban? S minden templom egy újabb emberi meghívás akar lenni? Hogy jöjj, Uram, Istenem, járj itt, érezd otthon magadat e hajlékban? S bennünk, akik e szent terekben még jobban megnyílunk Őelőtte? Így is lehet szemlélni a fantáziadús formagazdagságot. Sorozatunkban a 21. századi templomcsodák bemutatásával több célunk is van. Elsősorban jelezni azt, hogy a keresztyén építészeti kultúra, a szakrális építészet szárnyal tovább. Bemutatjuk, hogy a különböző kontinenseken milyen módon. Aztán azt is érzékeltetni szeretnénk, hogy milyen folytonosság van a keresztyén építészetben. És menet közben, csodálkozásról-csodálkozásra gyönyörködni az emberi fantáziában megcsillanó isteni fantáziában, és mesélni még sok-sok mindenről – s mindenek mögött Őróla. A formák és terek teológiájáról, esztétikájáról, jelentéstartalmáról. Igaz, gyönyörű történeteket.
Templomjáró sorozatszerző: Dr. Békefy Lajos
Formák és terek teológiája, esztétikája – a háromdimenziós tér „Isten-fészkei”
 
A templomok Istenhez hívnak, de sokat elárulnak azokról is, akik között ezt a néma missziót végzik. A népről, mely építette, építi őket, az alkotóról, aki megtervezte ezeket az anyagba kövült csodákat. Külön fejezete a 20. századi teológiatörténetnek a nálunk alig említett templomépítészet elmélete, teológiája, spiritualitása és esztétikája. A látás és a látvány gyönyörűségének missziói töltése. Mert nem csak a prédikátorok misszionálnak, térítenek Istenhez, fordítják figyelmünket az anyagon túli, szellemi és lelki világra, hanem eredeti értelmük szerint a templomok is. A harangok is értünk szólnak, a mi lelkünkért. A templomcsodák sajátos prédikátorai Istennek. Ők a kifogyhatatlan fantáziájú Teremtőnek, a Szenvedő Embernek és az új istentiszteleti formákat az építészetben, képzőművészetben, irodalomban megvalósító Szentléleknek a „segédlelkészei”. A vallási vagy spirituális architektúra igazi „nyersanyaga” elsősorban nem az, amit épít, s amivel épít, hanem amiből vagy Akiből építkezik: a háromdimenziós tér az igazi „anyag”. A templomok egy adott kor érzéki, szenzuális nyelvezetét képviselik, korszakok kifejező eszközei – abban a jánosi értelemben, ahogyan a testben megjelent Jézusról írt az evangélista: „Amit hallottunk (akusztikus élmény), amit szemünkkel láttunk (vizuális élmény), amit megfigyeltünk (obszervatóriumi élmény), amit kezünkkel is megtapintottunk (szenzuális élmény), azt hirdetjük az élet Igéjéről” (1János 1,1). A „rész szerintiség” (a parcialitás) világában a teljesség (perfectum) vágyában (1Kor 13) kiteljesedő istentapasztalás kompozíciói a templomok. Mert a spirituális ihletettségű, inspirált architektúra ezt képezi le: az Élet Igéjét érzékelteti, érzékszerveinken keresztül misszionál, vezet oda Isten közelébe. Ahány templom, annyi szótlan, de látható igehirdetés! Nem csak az, ami bennük szól, hanem létezésük értelme ez maga: túlmutatni a maguk esztétikai, fantasztikus szárnyalásával önmagukon Istenre. Nem bálványmúzeumok, s maguk sem akarnak bálványok lenni. Keresztelő János a legnagyobb példájuk: csak rámutatni Arra, Akihez nem méltók minden emberileg nagynak tűnő építmény voltuk ellenére sem. Isten saruin talán odakötő szíjacskák. Nem többek. Ez minden templom belső és végső mértékegysége, méltósága és értéke: Istenhez, Jézushoz, a szentséghez odafűző szíjacskává lenni.
Látás-tudomány – templomépítészeti tudomány – tér, vonalak, fény, csend tüneménye
 
Külön tudománnyá fejlődött évtizedek alatt a vallási/spirituális/szakrális templomépítészet teológiája, esztétikája és lelkisége. Oroszországban ugyanúgy foglalkoznak vele ortodox hangszerelésben, mint Angliában, ahol doktori értekezések sora jelzi ennek a látás-tudománynak a virágzását. Angliában John Alfred Thomas nevét említhetjük sokak között, aki 1994-ben a sheffieldi egyetemen kezdte meg az ilyen tartalmú témafeldolgozást. Értekezésének ez volt a címe: „A templomépítészet elmélete, értelmezésmódjai, tapasztalatai”. Értekezésének – mint az általa vizsgált fantasztikus templomcsodáknak a funkciója is – az a célja, hogy feltérképezze: a jövő, a 21. század építészete hogyan és mennyire tudja gyümölcsözően segíteni az istentiszteletet, a lelki elmélyülést, és láttatni, megjeleníteni vonzó módon a holnap világában a keresztyén jelentet. Abszolút funkcionális értelmezés. Szolgáló funkciója van a templomépítészetnek. Visszajön a középkori szemlélet: a templomépítészet ancilla theologiae? A teológia szolgálóleánya? Lám, mennyire gyakorlati és gyakorlatias ez az új, különös építészettudomány! Vagy ahogyan az orosz ortodox kutatónő, Irina Vinnitszkajafogalmaz „A hagyomány kontra modernitás a templomdizájnban, formavilágban” címen megjelent írásában: tér, vonalak, fény, csend a lényegi komponensei, összetevői a modern templomépítészetnek Vatikántól Zagorszkig, a Riversidetól a messzi északi, főként finn protestáns templomalkotó művészetig. Meg a távol-keleti csodaalkotásokig, Szingapúr, Kína, Dél-Korea, Indonézia légies, szinte felröppenő templomformáiig. Hogy Latin-Amerikáról, Ausztráliáról most ne is tegyünk említést.
Indulás messzi Északra – fényszegény környezetben drága minden fénynyaláb – Koukkala csodája – protestáns földön katolikus puritanizmus
Tudatosan ezt a „nagyobb testvér”, a finn katolikusok protestánsba hajló ízlésvilágát megtestesítő templomot választottam elsőként. Majd lesz bőven protestáns bemutatni való a későbbiekben. Gyönyörűen, finoman megmunkált fa és nagy becsben álló fény, világosság a két legfontosabb alkotóeleme a finn Jyvaskyla körzet Kuokkala plébánia templomának. Fantasztikus alkotás. Főként finoman megmunkált fából és becserkészett, a térbe csalt fényből áll össze a belső hatás. Kifejezetten az volt a kérése a gyülekezetnek, hogy úgy nézzen ki a templomuk, mint egy templom, azaz a modern és hagyományos sajátosságok láthatóak, érzékelhetőek legyenek a építményen már első rátekintéskor. És úgy is lőn. A forma legyen modern, de őrizzen valamit a klasszikus templomképből is. Így aztán 2010-ben el is készült ez a templomcsoda. A kelet-nyugati fekvésű, a városka főterét szinte megemelő alkotás Anssi Lissala tervezőmérnök és Teemu Hirvilammibelsőépítész kompozíciója. Valóban kompozíció, ami minden részletében valósággal megszólal, muzsikál, égig érő egyházi énekek hangfoszlányai, évszázadok zsolozsmatöredékei érzékelhetőek mindenütt. A fa és részben a kő váltogatja egymást a kivitelezésben, és e hangtalan hangkeltésben, de leginkább a fa. Amiből Finnországban annyi van, mint másutt a tenger fövenyéből. Ide közép-finnországi lucfenyőből csiszolt, formált világos faanyag került. Meg a fény – amire vadászni kell, mint a fókákra. Hatalmas gránit sétáló felület keríti körül a templomot, a különálló harangtorony magasan emelkedik a templom előtt, s húzza fel tekintetünket a csúcskereszt felé. Földszinten az egyházi irodák találhatók, az első emeleten a templomtér, s a gyermekek templomtérből leválasztott foglalkoztatója. A galérián van az orgona és a kántor, s az orgonisták irodái.
Lélek-csend – Isten-csend
Belépve a templomtérbe, egyszerre érezzük a lenyűgözést és a felemelést. Lenyűgöz a természetes anyag, az Isten által teremtett fafelületek dominanciája, melegsége, és a fény lélekemelő nyalábáramlása a térben. S amint a kettő földi-égi energiája a lelkünkben Istenhez, Teremtőnkhöz és a hegyen fénylő ruhában álló Úrhoz röptet. Megtisztulásra inspirál, megújulásra hív. Hangtalan, prédikáció előtti misszió ez – az anyag, mely Istenről beszél, megszólítja az embert. Mert Isten valóságosan van jelen a teremtett világban. És egyben elérhetetlenül távoli is egyben. Csak a lélek és az ima fénysebességgel megközelíthető mennyei valósága Ő, de egy szempillantás, egy fénysuhanásnyi idő alatt ott lehet a lelkünk Nála. Különös templomcsoda ez, égi-földi fényutakon száguldás indítópontja. És ekkor még nem hallottuk az Igét, a prédikációt, csak átéreztük a fenségességet, amit és ahogyan egy építészeti csoda beszél Istenről. Majdhogynem testetlen lebegésbe ragad a látvány – mégis az anyagi világban tart. Különös könnyedség, emelkedettség, fenség, ragyogás, amit a templom kínál minden betérőnek. Ezt közvetíti a templomtér. S még valamit, amit egy magyar építész északi tájakon vándorolva, észrevett és szépen fogalmazva lejegyzett emígyen: „Finoman remeg a nyírfák puha lombozata, bólogatnak az erdei fenyők. Mögöttük meg-megcsillan a víz, ahogy a folyó hullámai a köves parthoz morzsolódnak. Tompa, szórt fény és csend. Végtelen csend.” (Nagy Elemér). Nos, ez a csend honol ott a templomtérben, nem halotti csend, hanem életcsend. Fénykoszorúzottan, fafelületek melengető közelében. Isten-csend. Lélek-csend. Önmagunkhoz térítő, Istenhez térítő csend. Olyan fény és csend, amelyben feledjük, hogy katolikus templomban vagyunk. Csak Krisztus lebegése, jelenléte szivárog be a lelkünkbe. És ez mindennél több. S boldogítóan elég… (Folytatás)

Szőttest készítenek

„A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása” – fogalmazott Morus Tamás angol jogász, író. Számos otthonban ma is hűséggel őrzik a szülőktől és nagyszülőktől örökségül kapott tárgyakat, szőtteseket. Óriási értékeket jelentenek ezek számunkra, hisz a múlttal kötnek össze bennünket. De valahogy úgy őrizzük ezeket, mint a hamut. A dobrai nőszövetség tagjai azonban úgy döntöttek, hogy nem a hamut őrzik, hanem a lángot adják tovább. Esetükben nemcsak megőrzik a régi szőtteseket, hanem újakat is készítenek.

1db15

Az elmúlt időszakban egy szővőszéket állítottak össze, amelyen minden hétköznap folyik a munka. Vannak néhányan, akik még alapos ismerői a szövés tudományának, mások  pedig nagy tudásvággyal igyekeznek elsajátítani a szőtteskészítés rejtelmeit. Jelenleg a templomban található terítők mintáját szövik. Annak idején egy Székelyföldről Dobrára került asszony hozta magával ezt a mintát, ami közkedvelté vált a faluban, és szívesen örökítik meg azt ma is. A tiszteletes asszony és a nőszövetség tagjai minden nap összegyűlnek a szővőszék köré. Vannak, akik már délelőtt, s vannak, akik délután csatlakoznak. A szép szőttesek készítése mellett a hagyomány felélesztésével az a céljuk, hogy a fiatalabb generáció asszonyai is megtanuljanak szőni, ugyanakkor jó hangulatban, egy közösségben töltsék a hideg téli napokat.

Dobrán nemcsak a nőszövetség tevékenykedik ilyen serényen, hanem a presbitérium tagjai is. Az egyházközség tulajdonában levő régi épületeket igyekszenek folyamatosan rendbe tenni. Jelenleg az egyik épületrészben vendégszobák kialakításán fáradoznak. Sok sikert kívánunk a dobraiknak, akik a hagyományok ápolásában és közösségépítésben szép példát mutatnak a környező települések lakóinak, ugyanúgy, ahogy a bogdándiak és magyarcsaholyiak is.

Sebestyén Elek Előd

 

21 elemet

Fotó: Máthé Loránd Árpád

Karácsonyi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára

„…mert Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett és magatartásban is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,6-8)

Szeretett Testvéreink!

Egy gyermek születésének mindenki örül. A legmogorvább arcra is csal egy halvány mosolyt egy újszülött érkezése. A karácsony Krisztus születésének napja. Sokan a szeretet ünnepének nevezik, hiszen Isten maga a szeretet. A „kis Jézus” világra jötte mindenkit megérint. Vannak, akik azért örülnek, mert sok ajándékot kapnak, mások azért, mert sokat adhatnak. Néhányan azért örülnek, mert van kivel megosztaniuk az ünnepet, mások azért, mert van kire emlékezni. Élnek köztünk olyan testvéreink is, akik ezen az ünnepen talán még szomorúbbak, mint máskor, mert testi, lelki nyomorúságukon nehezen tör át az öröm.

Az ünnep oka nem az, hogy Jézus megszületett, hanem az, hogy emberré lett.

Ezzel a születéssel Isten lemondott a maga istenségéről: kisebbé lett, emberré lett, hogy emberként éljen és emberként halhasson meg.

A megváltás karácsonykor kezdődött el. A megváltás, melynek ténye örömteli és Isten iránt hálára indító, mégis szomorú, mert a megüresített isteni Fiú, a megszületett gyermek a kereszthalál felé igyekszik, hogy majd halálából ismét isteni erővel megtöltekezve támadjon fel, örök életet szerezve mindnyájunknak. Ez a karácsony öröme, a születés csodája, a karácsony különös belső feszültsége.
Erre utal rejtetten Pilinszky János Őszi vázlat című versének záró sorain „távoli kétes tájakon, készülődik a fájdalom”.

A halálra készülő születés. A magát megüresítő teljesség. Az értünk hozott áldozat bemutatásának kezdete. A gyermek születésén túl ennek tudjunk igazán örülni. Ezt próbáljuk ezen a karácsonyon is átérezni.

2017 karácsonyán

Áldott karácsonyt kívánunk!

a Generális Konvent Elnöksége

Gellén Sándor esperes karácsonyi pásztorlevele

Nagyon furcsa és igen különleges a karácsonyi történet, mert olyan emberekről ad híradást, akikről senki sem gondolta volna, hogy éppen őket választja ki az Isten arra, hogy első tanúbizonyságtevői legyenek Jézus születésének. Az „Úr dicsősége” a pásztoroknak jelenik meg elsőként, bizonyítva, hogy a menny dicsősége a legegyszerűbb embernek is megjelenhet, „sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtelenek, hogy megszégyenítse az erőseket…, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek” (1Kor 1,27-28)

kar1

Ezen a karácsonyon is szembesít Isten azzal az bűnünkkel, amelyet a kísértő még apró magként hintett el szívedben, ami mára már felnövekedő szúró tövisként megöl mindent, elhitetve veled, hogy te senkinek sem kellesz, nem vagy fontos senkinek. Valami hasonló érzés töltötte be a pásztorok szívét is. Lehetett az egész római birodalomra kiterjedő népszámlálás, háború vagy béke, velük eddig sem és ezután sem foglalkozik senki.  Ilyen előzményeket és gondolatokat követően történik meg az, amire senki nem számított, legkevésbé a pásztorok, hogy Isten a „nem előkelőknek”, sőt a lenézetteknek jelenti meg elsőként fia születését. A hosszú ideje kijelentést nélkülöző néphez angyalait küldi nagy fényességben és dicsősségben, hogy elmondják az elbukott embernek, hogy megszületett a Szabadító.  Az angyali híradást követően a nagy dicsőségből és ragyogásból semmi nem maradt, csak az elmondott örömhír, „amely az egész nép öröme”, a tied is. Az örömhír nem más, minthogy Istennek fontos vagy. Lehet sopánkodni, tétlenkedni, töprengeni, hogy mit is hozhat ez a karácsony, mitől lehet ez más, mint a többi, vagy elindulhatunk a templomba, hogy lássuk „hogyan is történt mindaz, amiről üzent nékünk az Úr” (Mt 2,15). A pásztorok életében ez az elindulás, a születés helyére való megérkezés, és a Jézussal való találkozás lett a hitük gyümölcse. Félretették minden vélt vagy valós problémájukat, legyőzték bizonytalanságukat, hogy ők senkinek sem fontosak, velük senki nem törődik, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket, azt, akiről az angyalok beszéltek. A pásztorok életében az elindulás volt az a döntő pillanat, amikor mindent félretéve elindultak és meg is érkeztek arra a helyre, ahol Jézus volt, és megtalálták azt, akit kerestek. Akkor van igazi karácsonyod, ha megtaláltad azt, akit kerestél, és ő nem csak egy gyermek, hanem az Úr Krisztus, a te Megváltód. Aki pedig a Krisztussal találkozott, az nem teheti, hogy ne mondja el azt, amit látott és hallott. (ApCsel 4,20)

Áldott karácsonyi ünnepet adjon Isten mindnyájunknak!

A szatmári-, nagykárolyi- és nagybányai egyházmegye nevében

Gellén Sándor, a Nagybányai Református Egyházmegye esperese, avasújvárosi lelkipásztor

Ady Endre: Karácsony (vers)

 karacsony

I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…

Tolnay István esperes karácsonyi pásztorlevele

“Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem”.  (Jel 3,20)

Kedves Testvéreim! Nem egy megszokott karácsonyi igerészletet választottam, inkább első hallásra adventi üzenetnek tűnik. Az az igazság, hogy nem is lehet valójában elválasztani adventet a karácsonytól, hiszen addig, amíg advent a várakozás, az Isten és ember folyamatos egymás felé való közeledésének az ideje, addig a karácsonyban a találkozás már megtörténik, az ígéret beteljesült. A Biblia legutolsó könyvében, a Jelenések könyvében itt az a Jézus mutatkozik be nekünk, aki ma is keresi az emberrel a közösséget, aki ismét befogadásra vár. Ez azért érdekes, mert az első karácsony alkalmával egyértelműen azzal a szomorú ténnyel találkozunk, hogy Őt nem fogadta be senki. Nem volt helye neki egyetlen betlehemi vendégfogadó háznál sem. Akik a betlehemi vendégfogadó hajlékok tulajdonosai voltak, mind elszalasztották annak lehetőségét, hogy náluk szülessen meg a világ Megváltója. Sokan ma is még mindig elszalasztják a lehetőséget. Nem nyitnak ajtót. Nem ragadják meg Jézus születésének valóságát, pedig a betlehemi csoda még most is megtörténhet, mert Isten ma is belépést, bebocsáttatást kér az életünkbe, és beszél hozzánk. Megszólít bennünket a Biblia szavain, a nemsoká felcsendülő karácsonyi énekek, az igehirdetéseken keresztül. Megérintheti a szívünket a születéstörténetet elolvasva… Az élet túlterhelt. A te életed is túl van terhelve. Egy közismert keresztyén gondolkodó, Max Lucado idevágó szavai jutnak eszembe: a menny tudja jól, hogy több van a válladon, mint amit elhordozhatnál. Mivel a menny látja mindezt, Jézus nem a teendők listájával terhel téged, hanem annak a listáját tárja eléd, hogy Ő mit tett meg és mit fog tenni érted. A halálod? Legyőzettetett. Bűneid? Meg vannak bocsátva. Félelmeid? Ő bátorsággal fog felruházni téged. Kérdéseid? Ő vezetni fog téged. Jézus sohasem tesz még hozzá a terheinkhez, hanem sokkal inkább könnyít rajtuk. „Már túl késő…” – mondod, talán. Ne feledd, sohasem késő Krisztus számára. Sohasem vagy túl idős, sohasem lehetsz túl nagy káoszban, vagy túl kiégett. Igen, kedves testvéreim, sohasem késő Krisztushoz fordulni segítségért. Nem lehet túl nagy a bűneink halma, vagy túl hosszú a tévedéseink listája. Mintha ez ünnepen valaki kopogtatna szíved ajtaján. Jól érzed: Ő bizony Jézus. Ő áll kívül, Ő vár a bebocsátásra. Neked csak meg kell nyitnod azt a bizonyos ajtót. Tedd meg ezt az idei ünnepen is! Ámen.

25564905_1788435114561022_441026608_n

Csűry István püspök karácsonyi pásztorlevele

Szeretett karácsonyi gyülekezet!

Kedves Testvéreim!

A reformáció 500. emlékévében karácsonyhoz érkezve kérdések halmazában találjuk magunkat. Kíváncsiak vagyunk a változásokra, keressük a megújulás eredményeit, mások kárörömmel nyugtázzák a vélt vagy valós váradalmak elmaradását. Valahol természetesek is ezek a viszonyulások, valahol az igazi lelki látlelet körvonalazódik.
Karácsony egyértelmű üzenet Isten megújító akaratáról, mert üdvözítő kegyelme megjelent. (Tit. 2,11) Jézus Krisztus szabadító, de már érkezésével hozza az örömhírt, amit Ézsaiás előrelát, azaz Velünk az Isten! (Ézs. 7,14) Isten mindent megtett a mi reformációnkért, szüntelen megújulásunk feltételét éppen karácsonykor szentesítette. Innentől nézve az egyedül Krisztus által (Solus Cristus) alaptétel már nem elv, hanem mennyei tett, amit reformátoraink felismertek, majd hirdettek is, hogy Szentlélek segítségével legyen Istenre tekintő élet az új szív és lélek birtokában; az új ég alatt, az új földön.

Testvéreim! Karácsonyunk ebben az esztendőben szembesítés a cselekvő Úrral, és a magunk megújulásért hozott áldozatával. Nem lehet hiányérzete annak, aki Istenben a tökéletes megújítót fedezte fel és lelkiismeretesen engedelmeskedett a hívó Igének, Krisztus Jézusnak, aki mindenek központjában van. A reformáció és annak folytatása azokban kelt hiányérzetet, akik Isten akaratát sem értették meg, sem saját odaadással csatlakozni nem szándékoztak. A megújulás személyes és egyéni ügy abban az értelemben, hogy nem másoktól kell elvárni, hanem önmagunktól az irgalmas Isten közelébe való érkezést, az állandó örömhír vételét és a hűséges engedelmességet a megújító akarat szerint.
Tanulságos megvizsgálni Krisztus születésekor történt válaszokat, amelyeket az a felismerés váltott ki, hogy “Velünk az Isten” azaz Immánuel. Ebben a sorban a pásztorokra gondolhatunk először. Az angyalok szavára elindultak, mert nézni akarták Isten ajándékát, hogy megtalálva lássák az ígéret beteljesült valóságát. Ebben a történetben (Luk. 2,15-20) rövid idő alatt tobzódnak a tettek. Az éjszaka sötétségét így győzik le, hogy hajnalra ők is bizonyságtevőkké legyenek, akik Igét hirdetnek és Isten Szó-vivői lesznek. Nem maradtak pásztorbotjaikra támaszkodva, nem kezdték lebeszélni egymást saját elképzelésük szerinti véleményekkel, nem gondolták, hogy most helyettük másnak kellene indulni! A hit megmutatta magát!A szolgáló bizonyságtevők másik csoportját a keleti bölcsek alkotják. Látták az égbolt különleges csillagát és indultak, hogy imádják. (Mt. 2,1-12) Nem kételkedtek az írásokban, sem csillagászati ismeretükben. Nem vitatkoztak ők sem afelett, hogy kié a felelősség az úton várható kockázatokért, vagy kit fognak majd elmarasztalni, ha a vállalkozásuk kudarcba fúl. Útjuk áldott lett, olyannyira, hogy a tisztességtételük leboruló imádattá fokozódott. A jászolbölcső előtt földre borulnak, mintegy eddigi életüket leejtik a porba, kárnak ítélve az eddigieket, hogy úgy egyenesedjenek fel, mint a mennyei király alattvalói. Valahol ez a meghajlás kopott el a mai egyházból, ez hiányzik az emberek életéből, ez teszi a karácsonyt apadó öröm ünnepévé! Ábrahám annak idején “földre borult” az Úr érkezésekor. (1Móz. 18,2) Krisztus megkísértésekor ilyen leboruló imádatot követelt a Sátán, amikor hazudott birtokát a világ összes kincsét ígérte volna (Mt. 4,9).

Testvéreim! Karácsonyunk nemcsak az elfelejtett hódolat miatti szembesülés, hanem szolgálattal megtelő és megújuló ünnep. Az ünnep nem szabadnap és nem is vakáció, hanem erőteljes Istent magasztaló bizonyságtétel. Olthatatlan vágyakozás a gyülekezet közösségébe. Az örömhír fáradhatatlan tolmácsolása azok között, akik még nem érkeztek a kegyelem közelébe.

A lelket és testet igénybe vevő ünneplés Isten parancsa! “Vigadjatok a mi erős Istenünk előtt, ujjongjatok Jákób Istene előtt! Kezdjetek zsoltárba…Mert Izráelnek szóló rendelkezés ez, Jákób Istenének törvénye” (81. Zsolt. 2-5).

Nagyvárad, 2017 karácsonyán

Áldott karácsonyi ünnepet adjon mindnyájunknak a szeretet Istene!

A békesség kötelékében,
Csűry István nagyváradi püspök

Forrás: krek.ro

Fekete Károly püspök karácsonyi pásztorlevele

Lukács evangélista így foglalta össze a Krisztus érkezésének lényegét: „Meglátogat minket a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik a sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.” (Lk 1,78b-79) Csoda, hogy Krisztus meglátogat minket, mert semmi vonzót nem tudunk felmutatni, ami Őt csalogathatná. Nem dicsekedhetünk megingathatatlan hittel, megsokszorozott talentumokkal. Nem tudunk felmutatni teljes körű ismereteket, érvényesülő igazságosságot, híjával vagyunk az őszinte szavaknak, a kifogyhatatlan szeretetnek, a kikezdhetetlen békességnek.

Bizony, csak az Isten Fia számára hívogató tények ezek. A mindenkori ember helyzete provokálja az Isten Fiát, látogatásra ösztönzi Őt, aki nem is nyugszik addig, amíg a találkozás létre nem jön. Minden torlaszt, akadályt, feltartóztató erőt áttörve, képes még az egeket is meghajlítani, hogy testközelbe jöjjön és megkeresse, megtartsa, ami elveszett. Mélység és magasság megváltó találkozásának csodájáról énekelt Zakariás pap, Keresztelő János apja. Jézus Krisztus eljövetelének pillanata az az érintkezési pont, amelyen keresztül találkozhat a kiáltó sorsú ember és a naptámadat magassága. Ez az az archimédeszi pont, amelynek segítségével Isten mindent kimozdít a helyéből és mindent újjá tesz. A holtponton állókat átlendíti és útnak indítja, a mélyponton lévőknek ünnepet szerez.

Isten dicsőséges világának törvényszerűségei, ajándékai lekívánkoznak a földre, hogy ne legyen többé lent és fent, magasság és mélység, fény és sötét, nyomor és gazdagság, hogy felemeltessen az élet értéke. Ezért lett a magas rangú látogatóból Betlehemi Gyermek.

alt

Csoda a leleplező mennyei fényesség, amelynél kiderül, hogy mennyire van sötétség és mennyire van siralomvölgy. Mi szívesen átfestjük, szépítjük, komfortosítjuk, megszokjuk a sötétségünket és beletörődünk siralomvölgyeinkbe is. A sötét helyetti szürkeséget már világosságnak érzékeljük, és szeretünk önmagunk reklámfényei lenni. Mi akarunk fényeskedni, közben számtalanszor megbuktunk már a jó akarásában. Ennek többnyire nemcsak a körülöttünk lévő sötétség volt az oka, ami meg nem értésben, közönyben, ellenségeskedésben mutatkozott meg, hanem legalább annyi esetben a mi belső sötétségünk miatt maradt alul a jó ügy. Mint ilyen vesztesekhez szól az Ige: az igazi világosság jött el hozzánk, aki maga a Világ Világossága.

Aki beengedi magába a Krisztus fényét, az fel tudja ismerni a hamis fényeket és különbséget tud tenni jó és rossz, hasznos és káros, hazugság és igazság között. Akik fel tudják adni a saját dicsőségük halvány fényét, akik lemondanak erről, azokat tudja igazán világításra használni Jézus, azoknak kölcsönadja a saját világosságát és rájuk ruházza azt, és így szólítja őket: „Ti vagytok a világ világossága”. Akiben ez a csere megtörténik, az megszűnik öncélú fény lenni. Abból tovább árad a megszületett Krisztus fénye.

Szeretetteljes Karácsonyt és Istentől gazdagon megáldott, boldog új esztendőt kívánok minden kedves Olvasónak!

Fekete Károly
debreceni református püspök

Forrás: ttre.hu

Kató Béla püspök karácsonyi pásztorlevele

Menjünk el mind Betlehemig!

Lk 2,15–20

Jézus születése előre megtervezett, sokak által várt esemény volt. Születése előtt már háromszáz évvel hirdették a próféták, hogy milyen családból, hol fog megszületni a Messiás. Azt is, hogy majd keresztre feszítik, ruhájára sorsot vetnek. Mégis milyen kevesen hittek benne! Úgy voltak vele, mint manapság a hatóságok, amelyek tudják, hogy érkezik a hó, mégis váratlanul éri őket.

Az öreg Simeon egy életen keresztül várta a Messiás születését. Lehet, sokaknak ez a kijelentés, hogy „várj!”, nem volt elég. Lehet-e úgy élni, hogy egy egész életen keresztül csak várakozunk?

Egyesek már apró akadályok után feladják, főleg, ha csak várakozni kell. Ilyenkor gyakran összeomlik az ember hite, vagy egyszerűen elfárad. A mi életünkben az a csodálatos, hogy karácsonykor beteljesül a várakozásunk a gyermek születése és Isten közöttünk való megjelenése által.

Ft. Kató Béla püspök karácsonyi pásztorlevele

Jézus születésének közeledtével Isten mindent megmozgatott, hogy a figyelmet felkeltse: csillag ragyogott fel az égen, hogy iránytűként szolgáljon a napkeleti bölcsek számára. Ugyanakkor népszámlálást hirdettek a Római Birodalomban: parancs szerint mindenkinek a születési helyére kellett mennie. Micsoda felfordulás lehetett! Gondoljunk bele, milyen lenne a világ, ha most mi is ilyen parancsot kapnánk.

Isten ma is mindent megmozgat karácsony idején. Mindenki hazavágyik a szerettei közé, s ha nem is tudja ezt megtenni, akkor a mai kommunikációs eszközök segítségével mindenképpen megjelenik az otthonában. Mindenki szeretne egy kis időt Jézus ölelő karjában tölteni: szeretne békességben, boldogságban élni. Ezért indul meg minden és mindenki ilyenkor. Az ember is igyekszik közeledni Isten felé, hiszen vágyakozik utána. Így válik legnagyobb ünnepünkké karácsony.

A keleti bölcsek észrevették a csillagot, de akik Betlehemben lakoztak, azok nem. Mint ahogy Heródes és udvara sem, és elfeledkeztek róla az írástudók is. Ma Európában mintha mindenki hátat fordítana Betlehemnek, mintha mindenki amnéziában szenvedne. Nem látjuk sem az égi, sem a földi jeleket. Nem elég az, hogy nincs helye Máriának és Józsefnek a vendégfogadó háznál, de lassan már az istállóban sincs. Sokan élnek idegesen, közönyösen, haragosan, kétségbeesetten a terrortól való félelmükben. És ez még karácsonykor sem múlik el. Úgy élnek Isten üstökös csillaga alatt, hogy semmit sem tudnak az érkezőről és a vele való élet öröméről.

Mi azonban még tudunk róla és felkészítettük szíveinket. Ez a csillag vezesse utunkat, és hívogassuk egymást mondván: menjünk el mind Betlehemig. Áldott karácsonyt!

Kató Béla püspök

Forrás: reformatus.ro

Wass Albert: Karácsonyi versek II.

Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel…!

Tagadjátok…? Restellitek…?
Elfordulnak fejeitek…?
Megvakultak szemeitek…?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek…?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek…?

Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.

Túrmezei Erzsébet: ÁDVENTI HARANGSZÓ (vers)

Borús szemű, gondbarázdált,
fáradt arcú emberek.
Itt is egy és ott is egy.
Vége sincs és száma sincs.
Mellettem sodródnak el
mind az utcaforgatagban.
Várja őket íróasztal,
akta, gép, katedra, műhely,
munka terhe, kenyér gondja.
A nagy város ontja, ontja
őket végtelen tömegben.
Gondbarázdált fáradt arccal
tovatűnnek, elsietnek.
Itt is egy és ott is egy.
Vége sincs és száma sincs.

Valamikor,nem is régen…
csak húsz éve… negyven éve…
mind ez a sok fáradt ember
hívő, boldog gyermekszemmel
tekintett a nagyvilágba.
Csodákat várt! Szelíd szárnyon,
ha közelgett szent karácsony,
tekintete csodavárón,
csodahívőn csillogott.
Jaj, a hajszás nagy robot
szeme fényét kioltotta.
Sose csillog benne most a
csodavárás öröme.

Valamikor nekik is volt
gyertyafényes fenyőfájuk.
Évről évre kevesebb lett
rajt’ a gyertya… és az ágát
szelek törték, tördelgették…
Most már nincsen. Minek várnák
szent karácsony közeledtét?
A mennyország csukva-zárva.
Nem suhog az angyal szárnya.
A gyermekkor szép világa,
s vele minden – oda rég.
Most ők vesznek karácsonyfát
alkudozva, olcsó pénzen
és ők mondnak mesét.

Zúg az adventi harangszó.
Gyermekszemek lámpácskái
felragyognak – fénylenek.
Ők csak mennek fejlehajtva.
Másé már az üzenet.
Istenem, zúgó haranggá
teremtsd most a szívemet.
Istenem, harangozok:
ádventet harangozok.
Fáradtléptű embereknek
ádventet harangozok.

Bim-bam! Higgyetek megint!
Legyen ádvent bennetek!
Csodahívő szemetek
világítson a világba…
benne várakozás lángja,
benne ádventi remény!
Mert eljő a Messiás!
Szeretete fénylő fáját
Lángja gyújtja, ahol várják.

Fül nem hallott, szem nem látott
égi békét, boldogságot,
el nem múló szép karácsonyt
irgalommal osztogat.
Önmagát is úgy megosztja,
hű szívét is – szeretettel.
Rózsásarcú kisgyerekkel,
fáradt léptű emberekkel,
úgy megosztja önmagát!

Jaj, a hajszás nagy robot
annyi szemnek Krisztus-vágyó
tiszta lángját kioltotta.
Sose csillog benne most a
csodavárás öröme…
istenem, harangozok.
Ádventet harangozok.
Fáradtarcú embereknek
ádventet harangozok.

 

KÉSZÜLNEK A GYORSMÉRLEGEK, GÖRBETÜKRÖK A REFORMÁCIÓ 500-RÓL (I.)

KÉSZÜLNEK A 
 
GYORSMÉRLEGEK, 
 
GÖRBETÜKRÖK REFORMÁCIÓ 
 
500-RÓL (I.)
 
AZ ELSŐ FRISS AMERIKAI 
 
JELZÉSEK ÉS MAGYAR 
 
VISSZHANGOK 
Korábban is többször idéztünk blogunkon két neves és alapos, megbízható közvélemény-kutató intézet felméréseit hit és keresztyénség, világvallások aktuális statisztikai mutatói témakörben. Az egyik a Pew Research Center Kutatóközpont, a másik a Barna Group Intézet. Év utolsó hónapjában egymás után születnek a reformáció 500-at értékelő, mérlegre helyező vizsgálatok: milyen hozadékai, illetve hiányosságai voltak a félévezredes emlékező/emlékeztető hálaévnek – az USA-ban és világszerte. Ebbe a tükörbe itthon is bele kell néznünk: egyházaink népének, vezetőinek, illetve a velünk emlékezőknek egyházainkon kívül, minden szinten. Most ezt kérdezzük: mit látnak első renden az amerikaiak a maguk tükrében, s mit kellene észrevennünk nekünk itthon – a magunkéban? Jó pár tükör fog előkerülni még, olyan sokrétűek már eddig is a felmérések!
Írja: Dr. Békefy Lajos Ph.D.
Többségi vélemény: a reformáció jogos volt, de megosztó
Gondolom, teljességgel nyilvánvaló mindenki előtt, hogy a reformáció nem népszavazás ügye volt. Még csak nem is palotaforradalom vagy puccs eredménye. Hanem Isten ügye, kezdeményezése volt, az Ő történelemformáló akarata érvényesült benne. A kezdeményezők sem Luther, Kálvin vagy az elő-reformátorok voltak, hanem az Ige és a Szentlélek kezdett el mind erőteljesebben dolgozni az egyház és az emberiség megtisztítása érdekében – Lutheren, Kálvinon és a reformátorokon keresztül. A Nagy Rendező mozgatta a lelki és a történelmi szálakat! Viszont a reformációnak máig nagyon összetett és sokrétű a hatása. Messze túlterjed az egyházak határain, kultúrát, gazdaságot, technikai és tudományos kibontakozást hozott, nemzettudatot, nyelvápolást hívott létre, erősített. És alapvetően változtatta meg százmilliók gondolkodásmódját, életformáját előbb Európában, majd sok más helyütt a nagyvilágban. De mit tudunk erről az összetett hatásról ma? A reformáció 500 népe szerte a világon? Hitelvi ismereteken túl mennyire ismerjük a múlt század elejének nagy heidelbergi reformációkutató és fantasztikusan alapos hatáselemző iskolájának két korszakos kutatója, Ernst Troeltsch és Max Weber a maradandó megállapításait?
(A reformáció 500. évében még mindig nincs kezünkben Troeltsch grandiózus műve magyarul a keresztyén egyházak szociális tanításairól, kiváltképpen a lutheranizmus és a kálvinizmus ezernyi és szerteágazó európai és világbefolyásáról. Miért? Netán a nagymérvű befolyás miatt? Arról már említést sem merek tenni, hogy mennyire tájékozatlan a hazai egyházi közvélemény is Angus Maddison skót református közgazdász zseniális és hatalmas munkájáról, amiben Jézus kora óta kimutatta a keresztyénség produktivitását, a hit gazdasági felhajtó erejét az egy főre eső GDP kutatásaival. Ennek meggyőző része annak kimutatása, miként alakult az európai katolikus és protestáns országok évenkénti GDP-jében mutatkozó egyre növekvő előny a protestáns országok javára, ami nyilván mentális, munkaszemléleti, gazdálkodás-lélektani és etikai összefüggések sokrétű pozitív összhatásának a következménye. 
 
És nem hitelvi kérdés, nem is ökumenikus dialógus témája, hanem egyszerűen értelmezhető és értelmezendő statisztika! Mikor beszélünk erről végre nyíltan és őszintén?! Maddison 2000-ben jelentette meg grandiózus kutatásainak eredményét, s mi miért nem foglalkozunk vele? Reformáció 500-ban sem, e sorok írójának tanulmányain és cikkein túl kellőképpen?! Ref500-ban szerintem sokkal többet kellett volna tanulnunk– önmagunkról, eleinkről, a reformáció eddig nem kellőképpen tudatosított európai és világméretű hozadékairól! Aranyrögök úsznak el az idők folyamain 2017-ben is!). Vagy említsem napjaink indiai protestáns filozófusának, Vishal Mangalwadinak a munkásságát, aki hatalmas, 600 oldalas, letehetetlenül izgalmas könyvében (A közép Könyve) elemzi a Biblia hatását a nyugati kultúra és civilizáció kialakulására?! Bizonyára ezek a kérdések is munkáltak azokban, akik a Barna Group kutatóiként igyekeztek bepillantani az ismeretek paravánjai, az ünnepi díszletek, a „fesztiválozás” mögé: az emberek fejébe és lelkébe. És ott milyen reformáció-kép alakult ki, létezik, szunnyad, maradt torzóban?
USA: változatos kép a reformációra vonatkozó ismeretek tekintetében
A reformációról kiben-kiben meglévő ismeretek valóban nagy eltéréseket mutatnak. A megkérdezettek 34%-a nyilatkozott úgy, hogy ismeri a reformáció fő hittételeit, és a fő reformátorokat. 33% vélekedett úgy, hogy átfogó ismeretei vannak a reformációról. 18% vélekedett és nyilatkozott úgy, hogy a kérdést (milyen személyes ismeretekkel rendelkezik a reformációról?) eddig még nem is hallotta, s nem gondolkodott el rajta. 15% fogalmazott úgy, hogy szinte semmiféle ismerete sincs a reformációról és a reformátorokról.
Kik informáltabbak? Mi volt pozitív a reformációban?
Meglepő és érdekes tényeket, megállapításokat hozott ez a kérdés. Kik rendelkeznek több ismerettel és kik kevesebbel a reformációról? Az infógrafika velünk szembeni bal oldalán barnás-vörös színárnyalatban látjuk azokat, akiknek van információjuk, és fogalmuk a 16. századi reformációról. Közöttük a vizsgálat az élen említi a gyakorló katolikusokat (!), őket követik az egyetemi végzettséggel vagy fokozattal rendelkezők. Azután jönnek a rendszeresen templomba járók, majd a mai fiatalok. És külön csoportot alkotnak az „evangelikálok”.
És kik azok, akik kevesebb információval rendelkeznek a reformáció lényegét, főbb szereplőit és hatását illetően? A vidéki és kisvárosi lakosok, az egyházakkal kapcsolatot nem tartók, a főiskolai végzettségűek vagy az érettségizettek. A gazdasági fellendülés miatt másfajta érdeklődésűek és azok, akik gyakorlatilag nem hívőknek tartják magukat.
De mi volt a reformációban negatív?
Jóllehet az amerikaiak túlnyomó többsége úgy véli, hogy a reformáció jó volt, eredményes és jogos, mégis sokan vannak, akik úgy vélik, nagyon megosztó is volt. Olyanok válaszait értékelték ebben a kérdéskörben, akik rendelkeztek ismeretekkel a reformáció főbb hitelveiről és kulcsszemélyeiről. A megkérdezetteknek 89%-a vélekedett úgy, hogy a reformáció jó volt. 86-86% véli úgy, jogos és eredményes esemény volt. 44% fogalmazott úgy, hogy egyesítő ereje volt, viszont 56% gondolja, hogy megosztó volt. Az előbbi három kategóriánál maradva, azok ellentétét jelölte meg egy kisebb százalék. A jóval szemben (89%) 11% véli úgy, hogy a reformáció rossz volt. 14% nyilatkozta, hogy szerinte eredménytelen, 15% pedig azt, hogy jogtalan volt.
*
A vizsgálatban 1015 interjúalany vett részt, az USA legkülönfélébb térségéből, rétegéből, jórészt internetes kérdező módszerrel felvett véleményével. Mindenki 18 év feletti volt, és az USA 50 államára terjedt ki a felmérés.
Mindehhez tisztában kell lennünk azzal, hogy az USA a világ egyik „legkeresztyénibb” országa. Ez a legfrissebb vallásstatisztikai adatok alapján annyit tesz, hogy a lakosságnak 78,3%-a keresztyén, ezek többsége protestáns. 2050-re ez a szám 66,4% lesz, miközben az USA össznépessége nem csökkenni, hanem növekedni fog. Mindezt figyelembe véve felmerül a kérdés, hogy a reformáció 500-ról, illetve magáról a reformációról sokan vagy kevesen rendelkeznek-e kielégítő ismeretekkel? A 2016-os adatok szerint az USA-nak 323,1 millió lakosa volt. Ebből hozzávetőlegesen 240 millió a keresztyén. Ha a minta adatait erre kivetítjük, nyilván nem csekély szórással, azt állapíthatjuk meg, hogy mintegy 72,4 millióan rendelkeznek kielégítő ismeretekkel a reformációról. Ez meglehetősen kevés. Joggal merül fel ezzel összefüggésben az a kérdés, hogy ez az általános oktatás színvonalával függ-e össze? És hogy a konkrét ismeretekkel rendelkezők inkább egyházi közösségekben jutottak a konkrét tartalmi információkhoz? Erre nézve még nincsenek friss adatok. Mindazonáltal felmerül joggal bennünk is a kérdés: átlagokat tekintve hazánk, illetve a kárpát-medencei felnőtt magyar lakosság jobb vagy rosszabb arányszámokkal rendelkezne egy ilyen felmérés nyomán? Talán nem járok messze a valóságtól, ha ezt merem leírni: a hazai mutatók jobbak lennének az USA-belieknél, a mégoly sok ismeretbeli, aktuális pótolnivalóval együtt is, ha egy ilyen felmérés készülne… Éppen ezért jó lenne, ha készülne is ilyen felmérés nálunk, és a számok nyelvén bizonyíthatnánk, Magyarország korunkban is a keresztyénség egyik védőbástyája Európa közép-keleti részében. De ezt a mainál sokkal tudatosabban, sokkal árnyaltabban és ismeret-gazdagabban, hitben is tisztultabban kellene bizonyítanunk! Mert ecclesia (reformata) semper reformari debet. És tegyük hozzá: ecclesia et Hungaria! A református egyházat és Magyarhont is folyamatosan reformálni kell! Mert Isten Lelke és az Ige magyarul is szüntelenül munkálkodik!

Turgyán Ilona: Advent

 

Eljött a várakozás ideje, napjai,

Mit megjövendöltek a régi idők prófétái,

Hogy fiú fog születni a földre,

Nem földi király lesz Ő,

Ő lesz a világ bűneit eltörlő.

—————————

Várjuk jöttödet, Te csodás gyermek.

Igaz áhítattal ejtjük ki a neved.

Mert miértünk születtél meg szűztől,

Hogy megmentsél minden embert

Az örök kárhozattól, bűntől.

—————————

Fényes csillag jelöli majd születésed helyét,

Nyájat őrző pásztorok térdelnek le melléd,

Bárcsak mi is ott lehettünk volna,

De kétezer év telt el születésed óta,

S mi szent házadban várjuk jöttöd

Minden évben újra.

Összetartó reformátusok

A kapuk már nyitva voltak, mikor megérkeztünk a rigmányi parókiára. Igazi erdélyi vendégszeretettel vártak ránk. Egy kissé meglepődtem, amikor megláttam a nyitott kapukat, mert mifelénk aligha lehetne ilyen bátran nyitva hagyni az ajtókat. De most egy meseszép nyárádmenti faluba érkeztünk, ahol mindenki református magyar ember.  Nem is találkoztam ilyen településsel azelőtt, ahol ne éljenek más nemzetiségűek és felekezetűek.

DSC_0109

A néhány száz lelkes településen igazán családias a hangulat. Az emberek bátran bekopogtatnak a szomszédba, egymáshoz, ha éppen valamire szükség van a főzéshez-sütéshez, és az üzlet már zárva van. Ahhoz, hogy rövidítsenek az útjukon, sokszor egymás portáján és kertjén haladnak át, s nekik ez teljesen természetes. Úgy élnek, mint egy nagy család tagjai. Igaz, amint azt Buksa Ferenc családfakutató lelkipásztortól megtudjuk, a település lakói mind valamilyen szálon rokonságban vannak egymással, sőt még ő maga is távoli rokonságban áll gyülekezeti tagjaival, holott jó pár településsel arrébb született. A lelkipásztor már több mint egy évtizede járja a levéltárakat és kutat családfák után. El is készítette mind a két gyülekezetének, a rigmányinak és a nyárádszentsimoninak is a családfáit és számos személy ősfáját is. Jól ismeri már a Maros megyei, sőt számos erdélyi megye családjait. Számtalan érdekességet mesél a családfakutatásról. Gyakran sokkal többet tud egy-egy régi családról, mint az utódok, akiknek téves vagy hiányos ismereteik vannak a felmenőikről. Vannak, akik azt szeretnék, ha kiderülne, hogy nemesi származásúak. Vannak, akik hasonló nevű nemes családok címerét teszik ki a falukra, és bizonygatják mások előtt, hogy milyen neves családból származnak. Vannak, akik azért szeretnék megismerni az őseiket és a velük történt eseményeket, mert saját sorsuk különös alakulására keresnek valami misztikumot a múltból. Vannak, akik miután megtudják honnan származnak őseik, végigjárják azokat a településeket, felkeresik a régi anyakönyveket, hogy megérinthessék azokat a lapokat, amelyeken őseik keresztelési, házasságkötési vagy elhalálozási adatai vannak feljegyezve. Különböző motivációból indul el tehát egy-egy családfakutatás. Mégis amikor arról kérdezem a lelkipásztort, hogy mi az, amit végkövetkeztetésként levonnak maguknak az emberek családfájuk megismerése után, az nem más, mint a tolerancia. Kiderül, hogy ma semmi sem az, ami régen volt. Az egykori nemesek közül sokan szegény sorba csúszhattak le, a jobbágyok sarjai évszázadok alatt pedig meggazdagodhattak, de bárki felmenői között egyaránt lehettek nemesek, jobbágyok, szabad székelyek, magyarok, székelyek, románok, szászok, svábok, szlovákok, romák vagy éppen más nemzetiségűek. És ugyanez a helyzet vallási tekintetben is.

A lelkész azonban nemcsak családfák kutatásával foglalkozik, hanem ezzel egyidejűleg bibliagyűjtéssel is. Eddig közel száz különböző nyelvre fordított Szentírást sikerült szereznie. Olyan nyelvűek is vannak a gyűjteményében, amilyenekről egy laikus ember nem is hallott. Ezek a Bibliák, néhány antik darabbal együtt, a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából lesznek kiállítva a gyülekezetben a nyárádszentsimoni és rigmányi régi textiliákkal együtt. Szintén ebből az alkalomból készülnek ősszel 50-50 gyümölcsfát ültetni mindkét gyülekezetben. A bibliagyűjtemény most a parókián tekinthető meg. A gyülekezeti termet a helybéliek családfái díszítik, a parókia többi szobája pedig, a gyerekszobától a hálószobáig könyvekkel van tele.

Érdemes egy kis kitérőt tenni a parókia udvarára is, ahol szépen gondozott virágok ékesítik a tisztán tartott udvart. Ezek már a tiszteletes asszony, Buksa Júlia munkáját dicsérik, aki óvónőként dolgozik. Az udvarra ránézve nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy megállapíthassuk mennyire kreatív. Nemsokára elő is kerülnek a papírból és szalmából készített karácsonyfadíszek, amelyekkel évről-évre díszítik a fenyőfát. A csillogó-villogó giccsek helyett az egyszerűséget kedvelik. A tiszteletes asszonynak fontos szerepe van a gyülekezeti munkában is, hiszen ő végzi a kántori teendőket. Örömmel mesél mind a két gyülekezetről, melyeknek őszinte, barátságos emberek a tagjai. A hívek ragaszkodnak lelkipásztorukhoz. Előfordul, hogy egy-egy imaheti istentiszteletre kevesebben mennek el, mint vasárnap. Volt, aki megmondta: „minek hallgassunk mi mást, amikor van nekünk saját papunk”. Az emberek nem sajnálják a pénzüket az egyházra, ki is fizeti mindenki az egyházfenntartói járulékot év végéig. Megtörtént az is, hogy egy-egy szegényebb nehezen tudott fizetni, de a gyülekezet többi tagja javasolta, hogy összepótolnak és kifizetik helyette. Az egymás megsegítéséről tanúskodik az is, hogy a holland testvérgyülekezettől kapott ruhákat jelképes összegért vásárolhatják meg a gyülekezeti tagok. A németalföldiek azzal a céllal is hozzák ezeket, hogy ezáltal is segítsenek a falu népén. Ezen kívül csoportok szoktak tőlük jönni, akik közmunkával az egyházi ingatlanok felújításában és az iskola, ill. az óvóda felszerelésében segítenek. A reformáció ötszázadik évfordulóját is közösen készülnek megünnepelni. Szívesen hallgatjuk amint lelkesedve mesélnek a gyülekezetről, és örömmel állapítjuk meg, hogy Erdélyben vannak olyan magyar falvak, ahol alázatos és szorgalmas reformátusok egy nagycsalád tagjaiként élnek együtt.

Sebestyén Elek Előd

18 elemet