Sík Sándor: Galileai férfiak 

Galileai férfiak,

miért néztek az égre?

Miért, hogy forró könny fakad

férfiak szemébe? –

Jézus Krisztus visszajön,

Jézus Krisztus él!

 

Galileai férfiak,

miért, hogy tétlen álltok?

Vár a Kelet és Nyugat,

Krisztus bízta rátok.

Hirdessétek mindenütt:

Jézus Krisztus él!

 

Galileai férfiak,

Fel a küzdőtérre,

Minden népek szomjasak

Az Élet Vizére,

Választottak, bennetek

Jézus Krisztus él!

 

Galileai férfiak,

milyen jelre vártok?

Ő tinéktek Lángot ad,

Égből küldi rátok.

Várjatok még tíz napig,

Jézus Krisztus él!

 

Galileai férfiak,

Miért, hogy sírva néztek,

Jézus Krisztus itt marad,

Úgy ígérte néktek!

Világvégig véletek,

Jézus Krisztus él!

 

Galileai férfiak,

ha majd jön az óra,

élőket és holtakat

hív majd számadóra:

a nagy Bíró visszajön,

Jézus Krisztus él.

 

Wass Albert: Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh’se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.

Ady Endre: Karácsony (vers)

 karacsony

I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…

Wass Albert: Karácsonyi versek II.

Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel…!

Tagadjátok…? Restellitek…?
Elfordulnak fejeitek…?
Megvakultak szemeitek…?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek…?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek…?

Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.

Turgyán Ilona: Tavaszköszöntő

93093Köszöntelek szép tavasz,

Rügyet fakasztó napsugár.

Tarka lepke szállj, kezemre szállj!

Aranyszínű szárnyad, ragyogjon a fényben,

Hozz örömet, vidámságot minden szívbe,

Kacagó gerlepár!

 

Köszöntelek szép tavasz,

Virágoktól tarka határ,

Kicsiny csibék bátortalan lépte

A majorság udvarán.

A pázsit smaragd színét

Ecseted festette elénk.

 

Köszöntelek szép tavasz,

Messze hangzó énekkel,

Boldogság, életöröm a szívemben,

Hogy csodád megérhettem.

Minden új tavasz egy csoda,

Ezért köszöntelek újra és újra!

 

Turgyán Ilona: Óvjátok meg a természetet!

Szeressétek a virágot, a rétet!

Ne vágjátok ki a fákat, az erdőket!

Fölöttünk az ózonlyuk csak tátong,

Elakarja pusztítani a világot!

 

Emberek, lássátok be végre már,

Hogy általunk pusztul fű, fa, virág,

Rázzuk le a tunyaság bilincseit,

Óvjuk meg a földkerekség kincseit.

 

Tanítsuk meg gyermekeink arra,

Hogy tisztelettel lépjen az avarra,

Mert egykor zöldelt és oxigént adott

A fa, amelyről az őszi szél leszaggatott.

 

Sajnos, ha így halad a világ

Elpusztítja az életet és önmagát,

Mert nincs idő arra, hogy a szülő

Jó példát mutasson gyermekei előtt.

 

Rohanunk, közben megfeledkezünk,

Hogy a kincset, melyet örököltünk,

Nem tudjuk megvédeni az elpusztulástól,

Mit mondunk majd, ha unokánk ránk szól?

 

Ha megkérdezi mit tettél ellene,

Hogy ez a szörnyűség ne történne meg?

Szemünk lesütve hallgatunk,

Nem tettünk semmit, mert rohantunk.

Turgyán Ilona: A csodák

Ne keresd másfelé, nézz jól körül,

Itt van melletted és örülj!

Az ókori világ csodái térben és időben,

Oly távol vannak mitőlünk, hidd el!

 

A csodák itt vannak, gondolkozz hát el!

A kagylóba zárt gyöngy a tengerben,

A megfogant élet az anyaméhben,

A magzat szíve dobbanásában,

Az újszülött világra érkezésében,

A csecsemő szoptatása örömében,

A gyermek első szavában, lépésében,

Az édesanya könnyező szemében,

Amikor óvodába, iskolába kíséri

Felcseperedett gyermekét.

Majd, mikor fiad vagy lányod szívét

Utoléri az első szerelem.

Az anya még akkor is fogja a kezed,

Mikor egy gyermek fogja már a te kezed.

Ilyen apró csodákból állnak össze a nagy csodák,

Ezért ne menj messze, itt tiszteld a múlt idők nyomát!

 

 

F. Farkas Rozália: Világíts lelkembe

Könyves szekrényem legmagasabb polcán

fényes világít aranybetűs Bibliám.

A sok könyv között ez a Könyv a legnagyobb,

még a külseje sem a megszokott.

 

Hát még, ami benne van! Benne foglaltatik

Isten, a szerzője annak,

A világ teremtése, kezdettől fogva,

a végítéletig…

 

Ez az Ige. Isten beszéde,

amely Szent és hatalom.

Ige, amely kell nekem nagyon.

Ige, amelyre szüntelen szomjazom.

Ige, amely nélkül nincs holnapom.

 

Nem is kell a holnap csak Veled,

Nem is akarom az élni Nélküled!

 

Világíts hát továbbra is drága Bibliám,

könyves szekrényem legmagasabb polcán,

mint az esti csillag mikor a mennybolton kigyúl.

Világíts lelkembe akkor is, ha netán

a szemem fénye végképp megfakul!

 

 

F. Farkas Rozália: Kellenek  a próbák

Ahhoz, hogy megváltozzon a te éned,

kell, hogy összetörjön a kevélységed.

Kell, hogy a rózsa töviset teremjen,

ez is benne van Isten tervében.

 

Ne bánd, ha életed egét felhő borítja,

kiszáradt éned talaját az eső megáztatja.

Isten igéje ragyogjon szívedben,

ez is benne van az Ő tervében.

 

Hogy hitben növekedhess, kellenek  a próbák,

csak amennyit elviselhetsz, annyit mérnek rád.

Rájössz majd erő lesz ez a törékeny életedben,

hogy ez is benne volt Isten tervében!

Turgyán Ilona: Békére lel minden lélek

Árnyékban élek, nincs napsugár.

Fojtogat a sötét, hol vagy világosság?

Bezárva didergek, csontomig hatol a hideg,

Nincs egy kályha, ami felmelegítene.

Így élek száz év magányban,

Lelakatolt börtöncellámban.

 

Menekülnék, de nem tudok.

Kezem, lábam, szívem is megfagyott.

Nem mozdul, hiába már a hívó szó.

Elkésett, minden hiábavaló.

Várom az angyali trombitaszót,

Megfagyott testem feléled és elindul.

 

Elindul oda, ahol nem bántanak,

Ahol mindenkit szeretettel várnak,

Akár fényben, akár árnyékban él,

A tiszta szív megkapja bérét.

Azután fényben él minden, minden igaz lélek,

Amit az élettől soha nem kapott meg,

Az Úr trónjánál, örök békére lel.

 

Farkas Rozália: A Szentlélek ünnepén

Ma, e nagyon beteg, bűnös világban,

szorongva reménykedik a lélek.

Ez az ünnep a lelkek örök nagy álma,

hogy boldog jövőjét megérje, meglássa.

 

Mert a Lélek ünnepe nagy,

szívet, embert cserélő.

Aki ma meg akar tisztulni,

szálljon magába minden egyes élő.

 

Többé ne lépjen rossz útra,

ha eddig azon járt.

Legyen ma igaz emberré,

hogy teljesüljön a tiszta vágy.

 

Mert pünkösd a Lélek nagy ünnepe,

az emberiség örök nagy

reménysége, vágya,

gyógyulást hozhat a Lélek ereje,

erre a nagyon beteg, bűnös világra!

Turgyán Ilona: Virágok

Sokat foglalkoztat ez a gondolat,

a virágnevek nekünk mit mondanak?

Megpróbálom kitalálni, törjük a fejünk,

Mit is mondanak nekünk a nevük?

A hóvirág a serénység szimbóluma,

Sietve bújik ki a fagyos föld alól februárban.

Az ibolya szerényen illatozik a bokor tövén,

A jácint és a nárcisz irigykedik is ezért,

Nincs miért, mert illatoznak ők is,

Majd az orgona bontja ki virágát,

Fehérben vagy lilán pompázik az ágán.

 

 

A labdarózsa valóban hasonlít nevére,

Olyan mint egy teniszlabda, csak fehérben.

Közben nyílik az árvácska, illik rá a neve

Nem is találod őt csak a temetőben.

A nefelejcs gyönyörű kék színével,

Küldd el kedvesednek, hogy soha se felejtsen el.

Nézd a rózsakertben a rózsa, hogy ágál

A rózsakertben akár egy királylány.

Majd a viola tarka színével

Egy gyönyörű, felejthetetlen lányra emlékeztet.

 

 

Később a czinia, forgácsvirág vagy mennyországkulcs,

Látod hány neve van? S a virágja is dús,

Lehet valóban mennyországba vezet,

De kulcsformára nem emlékeztet.

Ősszel nyítik az őszirózsa, színe káprázatos,

Igaz illatozni nem nagyon szokott,

Mégis ha letépsz pár szálat

Igen szépen mutat egy vázában.

A krizantémot úgy hívják,

Hogy halottak virága

Nem is nyítik máskor csak halottak napjára.

 

 

Sokat felsoroltam a virágok közül,

De kedvenceimre sor, mégcsak most kerül.

Tudod, nekem a vadvirág mindennél kedvesebb.

Lehet, sokan nem értenek velem ezért egyet.

Ha kisétálsz egy vadvirágos rétre,

Észreveszed, hogy káprázik a szemed,

A kerti virágot ott mind felleled,

Vadon nőve nem érintve mástól,

Csak az esőcsepptől és a napsugártól.

Óvjad, védjed te is ameddig csak lehet,

Mert addig van élet, míg virítanak ezek!

 

Farkas Rozália: Emlékszem jól arra a napra

Még egészen fiatal (gyermek) koromban,

mikor az életről még semmit sem tudtam,

nagyon szerettem hallgatni a verseket,

s magam is szívesen szavaltam.

 

Később az ihlet egyre nőtt szívemben,

S időnként és is írtam egy-egy verset.

Kedvem telt abban, hogy játszam a szavakkal,

általuk valakihez, vagy valamiről szóltam…

 

Emlékszem jól arra a napra:

anyáknapját ünnepeltük éppen iskolánkban,

akkor is elszavaltam egy szép hosszú verset,

mely az édesanyák szeméből kicsalta a könnyet.

 

Ők talán már akkor tudták,

amit én gyermekként fel sem foghattam,

miért is nincs közöttük az én édes jó anyám,

aki ekkor már betegen feküdt ágyán.

 

Az ünnepély végét alig győztem kivárni,

hálatelt szívem vágytam kiönteni.

Versenyre keltem a leggyorsabb széllel,

hogy édes jó anyámnak mindezt elmeséljem.

 

Mikor meglátta kezemben a sok-sok virágot,

szemében egyszerre öröm és bánat könnye volt.

Ettől a könnytől úgy elment a hangom,

alig tudtam kimondani két mondatot:

 

„Szívem telve végtelen szeretettel,

élj sokáig, hogy nevelj fel!”

 

A leghőbb kívánságom nem vált valóra,

a könyörtelen halál korán elragadta.

Elvitte közülünk azt, aki a legdrágább,

kinek nincsen édesanyja mindenkinél árvább…

Turgyán Ilona: A szeretet koldusa

Látod, amott egy öreganyóka ácsorog,

Kezében kopott kalap, rongyos és ázott,

Most leteszi maga elé a földre,

S könyörögve néz a járókelőkre,

Ez így megy napról-napra, évről-évre.

 

A kalap alján pár morzsát látsz,

Amit kapott hosszú évek során,

Nem kincset, gazdagságot koldult,

Sem hírnevet,

Ami keveset kapott az élettől:

Szeretet.

Farkas Rozália: Jézust vagy Barabást?

Egymással szemben áll

két súlyos akarat.

Vért izzadva vívódsz,

melyiket válaszd?

 

Kétesélyes gondolatok

örvénylenek benned.

Váratlanul, készületlenül

értek téged mindezek…

 

Elűznéd a gondolatot

messze, nagyon messze tőled.

Hess! Mi közöm hozzád,

mit ártottam néked?

 

Aztán szédülten tántorogsz,

ide-oda járkálsz.

Választanád mindkettőt,

majd rémülten hátrálsz.

 

S szólsz: adj időt súlyos pillanat,

ne rohanj oly nagyon!

Mi lenne itt a jó döntés,

meg kell fontolnom.

 

Elmúlt a válságos pillanat,

az utolsó, a végső.

Megnyílt az értelem a jóra,

de már késő, nagyon késő!…

 

Jézust vagy  Barabást?

Eldőlt a nagy tusa csatája.

Ez a rossz döntés lett végül,

az ember legnagyobb bűne, bukása…

 

Irgalmazz jó Istenünk!

Nyisd meg szívünket a jóra.

Döntsünk Jézus mellett,

mielőtt még ütne az utolsó óra.

Turgyán Ilona: Ti lánglelkű ifjak

Ti lánglelkű ifjak, ha visszajönnétek

Büszkeség töltené el kebletek,

Meglátnátok a mai ifjakat, véneket,

Akik 166 év után kegyelettel rátok emlékeznek.

Őrzik szívükben azt a lángot,

Amit 1848-ban ti gyújtottatok.

 

A megemlékezés virágai,

Petőfi versei s megzenésített dalai,

Kossuth nótái, melyet énekelnek,

Tudom könnyet csalna szemetekbe.

Szabadságunkat kivívtuk végre valahára,

Nem úgy néznek ránk, mint sehonnai bitangra.

 

Szabad a magyar nyelv, mely olyan édes,

És a kokárdánk, mely olyan ékes,

Büszkén vállaljuk magyarságunkat,

S ezért nem tapos senki a sárba,

Énekeljük bátran nemzeti imánk

Büntetést ezért, senki se ró ránk.

 

Ti lánglelkű ifjak, büszkék vagyunk rátok,

Felemelt fejjel megyünk a ti utatokon,

Irányt mutattok, mely a jövőbe vezet,

A közös Európa és a honszeretet.

Az olyan ember, ki nemzetét megveti,

Testét az anyaföld bárhol is él, kiveti.

 

Mindenkor, de legfőbbképpen március idusán

Pusztuljon az emberi tunyaság.

Egy akarattal ápolja a hitet,

Ami akkor feszítette a ti kebleteket.

Büszkeség lakozzon minden magyarban,

Hogy szabadon élhet Európában!

 

Farkas Rozália: Imádkozás által

Áldott ez a hajnali csend, amikor

Az éjszaka és a nappal váltakozik.

Áldott a lélek számára, mert az

Imádkozás által a szívbe béke költözik.

***

Áldott óra, melyben fejet hajtva

Minden bűnöm, bánatom,

Isten színe elé vihetem,

S alázattal megvallhatom.

***

Áldott óra a földi küzdelemhez,

Térdre hullva várok új bátorítást,

Míg eljutok a megbocsátó kegyelemig,

S nyerek újabb bíztatást…

Turgyán Ilona: Nincs vége még a télnek

Ne gondold, hogy vége a télnek,

Mert ragyogón süt rád a nap

Még lesz részünk hóesésben

S lapátolhatjuk a havat.

Hiába dugta ki fejét a fagyos föld alól

A kis hóvirág már januárban

A tavasz még sokáig várat magára.

***

Reménykedj, mert az is eljön

Virágba borulnak a fák,

A szirmok lebegnek majd a szélben,

Mint hópelyhek a fagyos télben.

A rét mind smaragd a fényben

Úgy ragyog gyönyörű zöld színével,

Mikor szikrákat szór rá a napsugár.

***

Addig is a meleg szobában

Várd türelmesen a kikeletet.

Ne búslakodj, mert szép a tél

Légy boldog és örülj az életnek.

Szíved szeretetét, mely mint parázs

Hevíti fel egész lényedet,

Szórd szét és szépíts meg egy didergő életet.

Farkas Rozália: Te csak kövess engem

Istenem! Én mindig csak kérdezek,

S te vagy válaszolsz, vagy nem.

De meg nem unod

Kérdésem, kérésem,

S csak ennyit szólsz:

„Te csak kövess engem!” …

 

Ó áldott, drága jóság!

Kinek végtelen irgalma,

Végtelen türelme,

Késztess indulásra,

Veled járásra,

Életem megtartó Istene!…